Elrabolva

Julie idegesen hajtott be a hatalmas ház kocsibehajtójára. Pár percig matatott még a kocsiban, de aztán belátta, hogy nem halaszthatja a találkozást a mostohaapjával és kiszállt apró kocsijából.
A ház nagyon nagynak látszott és tiszteletet parancsolóan állt előtte, mint amilyen a tulajdonosa is volt. Az ajtó kinyílt még mielőtt a lány a kilincsért nyúlhatott volna és egy elegáns komornyik állt előtte.
- Miss Davis, Mr Rubin már várja önt a könyvtárszobában.
- Köszönöm- suttogta a lány és azon gondolkodott, hogy a férfi az ablakon kukucskált és figyelte őt amíg a kocsiban erőt gyűjtött a kiszállásra.
A komornyik egy mozdulattal nyitotta ki előtte a kétszárnyú ajtót és bejelentette.
- Uram Miss Davis megérkezett. - Julie belépett és rögtön meg is állt. A komornyik becsukta mögötte az ajtót és ő nagyon félt, mert nagyon egyedül érezte magát ezzel az idegen férfival egy szobában.
- Julie, örülök, hogy látlak. - hallotta a mély határozott hangot és mikor fölnézett látta, hogy az idős férfi mosolyogva közeledik felé.
- Gyere ülj le- fogta meg a karját és egy fotelhoz vezette. - Olyan régen jártál nálam. Haragudnom kellene, hogy soha nem látogatsz meg. - fenyegette meg játékosan az ujjával.
Julie nagy levegőt vett és megpróbált magabiztosan válaszolni.
- Ezt én is elmondhatnám Mr. Rubin, hisz maga sem volt rám kíváncsi mióta Anya meghalt. - A férfi hallgatott és a lány érezte, hogy ezt talán nem kellett volna mondania, nem lett volna szabad rögtön az anyja halálát fölemlegetni, ezért lehajtotta a fejét és még hozzátette- Elnézést, sajnálom.

Az idős férfi, amikor fölnézett már nem mosolygott és nagyon fáradtnak látszott.
- Julie kedves, ne bántsuk egymást. Most fontosabb dolog miatt szerettem volna beszélni veled. - kezdte és a lány keze után nyúlt, aki azt elhúzta. - Szeretném, ha ideköltöznél a házamba.
Julie nem gondolkodott egy pillanatig sem és a válasz már ki is csúszott a száján.
- Nem.
- Okom van rá, hogy ezt kérem tőled - kezdte a férfi a meggyőzést- Tudom, hogy nem kedvelsz, de nem szeretném, ha miattam valami bajod lenne. Mostanában kaptam néhány fenyegető levelet és üzenetet, és mivel nem reagáltam rájuk úgy, ahogy kérték, azzal kezdtek el zsarolni, hogy a családtagjaimat érheti baj. Julie, nekem te vagy az egyetlen családtagom. Szeretnélek megvédeni és ezt úgy tudnám megtenni a legjobban, ha itt laksz.
- Egy pillanat Mr Rubin- állította meg a lány - én nem vagyok a maga hozzátartozója. Az anyám magához ment feleségül, de maga nem az apám. Mi egy pillanatig sem éltünk egy fedél alatt és találkozni sem szoktunk. Tudom, hogy maga mindig is utált engem, akkor meg miért gondolja, hogy néhány idegen pont velem akarná magát megzsarolni? Mr Rubin, nyugodjon meg velem nem fogják megzsarolni ebben biztos lehet. Nekem nincs szükségem védelemre. Felejtsen el engem, hiszen nincs közünk egymáshoz. Minden jót Mr Rubin. - állt föl és indult el az ajtó felé.

- Julie, kérlek, ne menj el így! Legalább egy testőrt engedj meg. Csak egy hónapról van szó. . -
- Nem. - mondta a lány most már nagyon határozottan és már kint is volt az előtérben, ahol a komornyik csodálkozva nézett rá, de ez már őt nem érdekelte, alig várta, hogy a kocsijához érjen és elmehessen innen.
A kocsija köhögve indult és ő könyörögni kezdett neki.
- Csak most ne hagyj cserben! - és a kisautó neki is lódult. Az arcán könncseppek gurultak végig.
Már az úton haladt az előkelő villák között mikor még mindig azt mondogatta magában.
- Semmi közöm magához Mr Rubin. -
Gyűlölte ezt az embert, mert úgy érezte, hogy elvette tőle az anyját, akit annyira szeretett. Az édesapja még pici korában meghalt, nem is emlékezett rá. Mindig is egyedül éltek. Az anyja dolgozott látástól vakulásig, majd mikor beteg lett ő otthagyta az iskoláit és pincérnőként dolgozott egy kávéházban amiből nagyon nehezen éltek meg. Aztán amikor az anyjának be kellett vonulni a szanatóriumba, Julie nagyon egyedül érezte magát. Minden szabadidejét ott töltötte és amikor meglátta az anyján azt a nagy változást a szerelmet akkor megváltozott az élete. Az anyja már csak Mr Rubinnal foglalkozott, akivel a szanatóriumban ismerkedett meg és egymásba szerettek. Az anyja teljesen kivirult ez alatt a pár hónap alatt, de aztán minden hiába volt, még Mr Rubin sok pénze sem tudott rajta segíteni.
Julie még most az anyja halála után egy évvel sem tudta magát túltenni az anyja halálán. A temetés óta nem is látta Mr Rubint, de úgy érezte most sem kellett volna idejönnie.
Az órájára nézett és látta, hogy már nem érdemes hazamennie, ezért rögtön a munkahelyére hajtott. Bement az öltözőbe és a csapnál hideg vízzel megmosta az arcát, hogy ne vegyék rajta észre, hogy sírt.

Mr Rubin, miután a lány elrohant, fölvette a telefont és megbeszélt egy időpontot azzal a híres szakemberrel, akit ajánlottak neki. Állítólag a férfi cége profi módon tud védelmezni.
Tom Moson egy óra múlva már George Rubin könyvtárszobájában ült és figyelmesen hallgatta az idős férfit.
- Julie nem akarja, hogy megvédjék, nem akar ideköltözni, és igazából hallani sem akar rólam. Úgy kellene őt egy hónapig védeni, hogy ne is tudjon róla. Ő az egyetlen, akivel zsarolni tudnak. Nagyon féltem őt. Megígértem az anyjának, hogy vigyázni fogok rá és arra nem is gondoltam, hogy pont én leszek az, aki veszélybe sodrom. Mit tud tenni, hogy megvédje?-
- Megpróbálhatok beszélni vele - ajánlotta a fiatal férfi.
- Reménytelen, most hagyott faképnél. Egyértelmű volt, hogy nem akarja, pedig az ügy sürgős, mert holnap nyilatkoznom kell a bizottság előtt és nem hagyhatom, hogy megzsaroljanak. - a fiatal férfi elgondolkodva nézett maga elé, aztán átvette a dossziét a lányról, amit George készített neki és fölállt.
- Legyen nyugodt George a lány biztonságban lesz. Most azonnal a kávéházba megyek és zárásig szemmel tartom, aztán meg lesz egy kis meglepetésem neki. El fogjuk rabolni és egy hónapig fogva tartjuk. Ha maga telefonál, hogy vége az ügynek akkor elengedjük. Makacs kisasszony kap egy kis leckét is engedelmességből. A számla lesz a váltságdíj.
Georgenak tetszett az ötlet. A kezét nyújtotta.
- Nagyon jó ötletnek tartom. legalább megbűnhődik azért is mert nem hallgatott rám a kis önfejű. Végig úgy fogja tudni, hogy emberrablók ejtették túszul?- a két férfi nevetve búcsúzott el egymástól.

Julie egész délután ideges volt a Georgeval folytatott beszélgetés miatt, de egy percre sem tudott leülni, mert rengeteg vendég volt a kávéházban. Sam a főnöke többször próbált már randit kicsikarni belőle és mivel ő elutasította most sértetten és durván beszélt vele, mint aki bosszút akar állni. Zárás előtt mikor már minden asztalnál fizettek nagy sóhajjal ült le az öltözőben és arra a kék szemű férfira gondolt, aki a hármas sarokasztalnál ült egész délután.

Érezte, hogy őt figyeli. Nagyot sóhajtva ült le az öltözőben, hiszen az a férfi is csak egy vendég volt. Gyorsan öltözött és el akart osonni Sam elől, de a férfi észrevette, hogy az ajtónál van és még az utcára is követte és a falhoz szorította úgy akarta megcsókolni.
Julie minden erejét összeszedte és ellökte magától a férfit majd futni kezdett. Már befordult a sarkon a forgalmas főútra, mikor lassított, mert látta, hogy Sam nem jött utána. Megnyugodott. Pár lépés után egy kocsi állt meg mellette és még meg sem tudta nézni, mert egy férfi ragadta meg hátulról, aki egy csuklyát húzott a fejére és a kocsiba tuszkolta, ahol egy bilincset kattintottak a kezére és a lábára, majd végigfektették az ülésen. Még hallotta, amikor azt mondta egy elégedett férfihang.
- Szép munka volt fiúk. - aztán minden elsötétült előtte.
Julie amikor magához tért, fájt a feje, hányingere volt és nem tudta mozdítani se a kezét, se a lábát. A szemét kinyitotta. A csuklya már nem volt a fején. Egy ágyon feküdt. Körülnézett és megpróbált fordulni, de nem tudott, mert a keze is és a lába is az ágy végéhez volt bilincselve.
A hányinger megint előtört és öklendezni kezdett majd köhögött.

- Vegyél nagy levegőt- szólt rá egy szigorú férfihang. Sírni kezdett, amitől még erősebb hányingere lett. Ekkor a férfi levette a bilincseket a kezéről és a lábáról és fölrángatta az ágyról. Fölemelte és a fürdőszobába vitte, majd a WC fölé nyomta a fejét és erősen fogta. Mikor végre megkönnyebbült zokogva ült a földön és a vécécsészébe bámult. A férfi újra erősen megfogta, fölkapta és visszavitte a szobába. Pillanatok alatt az ágyhoz bilincselte aztán egy vizes törölközővel törölgette az arcát. Julie megismerte azt a vendéget, aki délután olyan nagy hatással volt rá a kék szemeivel. Rémült tágra nyílt szemmel nézett rá.
- Nyugi, nyugi kislány, már nincs semmi baj. Ez csak az altató utóhatása, de mindjárt elmúlik. -
- Mit akarnak tőlem?-
- Az apád miatt kicsim- a férfi hangja gunyoros volt.
- Nekem nincs is apám! - a férfi hangja gunyoros volt.
- Jaj kicsi ne viccelj, ha nekem ilyen gazdag befolyásos apám lenne, mint Mr. Rubin akkor nem tagadnám le. -
- Ő nem az apám. Hiába hoztak ide, ő nem fog fizetni értem. -
- De igen, fizetni fog- nevetett a férfi. - De most pihenj, biztos fáj a fejed. -
- Miért csinálta ezt velem?- kérdezte halkan.
- Ez a munkám- mosolygott rá a férfi.
- Az a munkája, hogy pincérnőket rabol el? - a férfi kacagott.
- Te vagy életem első pincérnője, de ha a többi is ilyen helyes, akkor mostantól csak erre specializálódom.
- Uram- kezdte a lány, mert úgy érezte, talán meg tudja győzni a férfit- nekem Rubin nem az apám. Igaz élt az anyámmal, de ő meghalt, és azóta semmi közöm hozzá. - már sírva folytatta - mit gondol pincérkednem kellene, ha lenne bármi közöm is hozzá?Ha elenged én ígérem nem szólok senkinek. - könnyekkel a szemében mondta - Engedjen el kérem!
A férfi már nem nevetett, komolyan nézett a lányra, aki könyörgőn feküdt előtte. Megsimogatta az arcát.
- Ne félj kicsi, nem fog senki bántani. Egy ideig együtt leszünk, aztán amikor Mr. Rubin fizet te mehetsz haza és hamar elfelejted az egészet. -
- De értse meg Rubin értem nem fog fizetni! - bizonygatta a lány. A férfi már kezdte megbánni, hogy elrabolták a lányt. Már nem akarta, hogy Julie féljen.

- Fog fizetni, ne félj. - végigsimította a lány arcát, aztán odanyúlt és levette a kezéről a bilincset, majd betakarta a lányt egy takaróval és az ajtó felé indult.
- Most aludj. Reggel jövök és akkor beszélünk.
Julie csendesen sírdogált még egy ideig aztán elaludt. Mikor kinyitotta a szemét éles fény hasított a szemébe. Fájt a feje, azért gyorsan becsukta a szemét.
- Látom fölébredtél Julie. - hallotta a férfi hangját.
- Fáj a fejem a fénytől- suttogott a lány mert úgy érezte a hangok is fájdalmat okoznak. A férfi az ablakhoz lépett és behúzta a függönyöket, de a félhomályban sem múlt el Julie fejfájása.
- Gondolom pocsékul aludtál és erről csak én tehetek, mert rossz házigazda vagyok. - kioldotta a lábán is a bilincset és megsimogatta a kipirosodott bőrt.
A lány fölült.
- Elenged?- kérdezte reménykedve.
- Nem- jött a komoly válasz. - Zuhanyozhatsz, aztán reggelizünk. Hoztam neked ruhákat is. - adott egy csomagot a kezébe és a fürdőszoba felé terelgette. - Ne félj, nem megyek be amíg nem végzel. - próbálta megnyugtatni a lányt. - Julie kivette a kezéből a csomagot és bement, de amikor az ajtót akarta becsukni a férfi nem engedte.
- Azt akarom, hogy nyitva legyen, de igérem, hogy nem megyek be.
Julie sírva zuhanyozott, aztán gyorsan magára kapkodta a ruháit és kilépett a fürdőszobából. A férfi az ajtó mellett állt a falnak dőlve és nagyon furcsán nézett rá. Fölemelte a kezét és végigsimította az arcát.
- Már megint sírtál kicsi Julie. - a lány lehajtotta a fejét.
- Maga talán boldog lenne, ha fogva tartanák, és nem tudná mi lesz?… - a férfi szorosan eléállt és átölelte a síró lányt aki a mellkasára borult.
- Még azt sem tudom, hogy hívják. Jaj miért pont engem kellett elrabolni.
- Tomnak hívnak. Okom volt, hogy pont téged választottalak. - a lány feje még mindig a férfi mellkasán nyugodott. Tom a haját simogatta, aztán egy hirtelen mozdulattal eltolta magától.

- Gyere reggelizni - húzta magával a lányt a megterített asztalhoz.
Julie leült az asztalhoz, de enni nem akart. A férfi kávét akart neki tölteni, de a lány rászólt.
- Ne fáradjon, nem kérek - aztán még gyorsan hozzátette- különben is a kávét utálom én a kakaót szeretem. - Tom rögtön fölállt.
- Hozhatok kakaót. Enned kell valamit. - mondta és kiment a szobából.
Julie hallotta, hogy a kulcs fordul a zárban és aztán a férfi léptei távolodnak. Rögtön az ablakhoz lépett, hogy valami menekülési lehetőség után nézzen, de mikor kinézett minden reménye szertefoszlott. Látta, hogy egy ház harmadik szintjén van és a házat buja kert veszi körül és egy magas kőfal. Lakott területnek nyoma sincs a közelben. Körülnézett a szobában ahol a bútorokon kívül nem volt semmi. Mikor meghallotta a lépteket közeledni visszaült az asztalhoz. A férfi egy kancsóban kakaót hozott, amit letett az asztalra és töltött a lánynak.
- Parancsolj- mosolygott a lányra és Julie mégis a barátságos mosoly ellenére is veszélyben érezte magát. Félt valamitől, ami megfoghatatlan volt számára.

Evett egy keveset aztán csak ült ott és maga elé nézett, mert nem mert a férfira nézni.
Tom csak kávét ivott, aztán a tálcára pakolt mindent és egy adóvevőt vett elő és beleszólt.
- Jim jöhetsz. - mikor kopogtak kinyitotta az ajtót és egy farmeros fiú lépett be aki a lányra mosolygott, aztán fölvette a tálcát és elment. Tom bezárta mögötte az ajtót és várakozón nézett a lányra. Julie fölnézett rá és könyörögve mondta.
- Kérem ne bilincseljen meg. Úgysem tudok innen megszökni. Kérem! - Tom elgondolkodva nézte, aztán bólintott.
- Jó amíg itt vagyok addig szabadon mozoghatsz, de ha el kell mennem akkor meg kell, hogy bilincseljelek. -
- Mr. Rubin tudja már, hogy itt vagyok?
- Igen. Az apád tudja, hogy elraboltak, de azt nem tudja hol vagy. - a lány újra a könnyeit nyelte. Ott állt a férfi előtt és úgy érezte, most kérhet tőle, talán teljesíti még egy kívánságát.
- Megengedi, hogy írjak neki levelet, vagy hogy beszéljek vele telefonon?- A férfi az ujjhegyével elkapott egy könnycseppet és figyelmesen nézegette, majd az ujját a szájába vette és lenyalta, majd halkan mondta:
- Majd meglátom, ha jól viselkedsz, talán. De most el kell mennem. Feküdj le szépen- Julie könyörögve nézett a férfira, de az semmi könyörületet nem mutatott így hát kénytelen volt lefeküdni az ágyra. Odanyujtotta a kezét engedelmesen a férfinak aki rákattintotta a bilincset aztán kiviharzott a szobából.
A folyosón Jim ült egy fotelban és csodálkozva nézett a főnökére.
- Bemenjek én Főnök?-
- Nem kell- mordult rá a férfi és már rohant is le a lépcsőn. A szobájába érve ledobta magát az ágyára.
Ez a lány a tisztaságával és a hatalmas gyönyörű könyörgő szemeivel teljesen elvette az eszét. Kemény akart lenni és határozott, de állandóan azt érezte, hogy legszivesebben magához szorítaná a lányt és megvigasztalná, megvédené. Nagyon szerette volna megcsókolni. Már szinte félt bemenni hozzá és mégis annyira vágyott rá, hogy lássa, vele legyen. Hatalmas önuralomra volt szüksége, hogy nehogy lerohanja a fogoly lányt.

Julie csak feküdt és a plafont nézte, már sírni sem tudott. Arra gondolt, hogy örülnie kellene, mert nem durvák vele az elrablói és enni is adnak. Hallott ő már történeteket emberrablásokról ahol szörnyen bántak az áldozatokkal, az ő helyzete azokhoz képest csodás. Elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogy Tom kakaót hozott neki, mikor megtudta, hogy utálja a kávét.
Szegény Mr. Rubin mit gondolhat most? Igaza volt, amikor meg akarta őt védeni. Tudta, hogy nagyon bután viselkedett és már megbánta. Már csak várni tud és reménykedni. Aztán hirtelen fájdalmasan tört rá a felismerés. Látta az elrablói arcát és bármikor, bárhol fölismerné őket és ez egyet jelent, hogy nem félnek attól, hogy ő azonosítani tudja őket, ha elengedik, mert nem is akarják elengedni. Élve nem akarják elengedni.
- Jaj- sikított föl hangosan, aztán azért szurkolt, hogy ne jöjjön be senki megkérdezni mi a baja. Az ajtó mégis kinyílt és Tom dugta be a fejét, aki Jimet váltotta le az őrségben.
- Mi a baj? Miért kiáltottál?
- Azt kérdezi, hogy mi a bajom?- szipogta a lány és rángatta elzsibbadt megbilincselt karját.
- Jó, elengedlek. - mondta halkan, és már kattintotta is ki a bilincset és ahogy odahajolt nem tudott ellenállni a lány közelségének és a szájához ért a szájával, de csak egy futó érintés volt, egy leheletnyi alig érintés, aztán a lány kipirosodott csuklóját simogatta , majd hirtelen fölegyenesedett.

A lány zavartan ült föl és nem mert a férfira nézni. Fölkuporodott az ágy sarkába és az ablak felé nézett. Tom alig tudott magán uralkodni, hogy ne kezdje el vigasztalni és dajkálni, de aztán leült egy székre az ágy mellett és halkan beszélni kezdett.
- Beszélhetsz Rubinnal, de csak pár szót, amíg elmondod, hogy jól vagy. -
- Köszönöm. Mikor?- Tom fölállt.
- Most- odament az ajtóhoz és kiszólt- Jim hozd ide a telefont. A fiú bejött a férfi kezébe adta a telefont és közben a lányt nézte vigyorogva. Tom beütötte a számokat és amikor fölvették beleszólt.
- Nálam van Julie, ha fizet, visszakapja. Adom a lányt, beszélhet vele. - a lány kezébe nyomta a kagylót és szorosan mögé ült az ágyon, hogy hallja mit beszélnek.
- Mr Rubin, Julie vagyok. Kérem, bocsásson meg, már megbántam, hogy olyan buta voltam. Kérem! Ne fizessen értem! Magának semmi köze hozzám, nincs értelme, hogy miattam aggódjon! - hadarta. George Rubin megpróbálta félbeszakítani.
- Jól vagy Julie-
- Igen jól vagyok, de kérem, értem ne fizessen- ekkor Tom kivette a kezéből a kagylót és megszakította a vonalat. A lány utánakapott, de csak a férfi mellkasába ütközött. Tom letette a telefont az asztalra, de közben a másik kezével a lányt tartotta szorosan. Mikor a másik keze is felszabadult mindkét kezével ölelte a lányt magához. Érezte, milyen gyorsan ver Julie szíve, és ő is kapkodva szedte a levegőt.

- Te kis buta, hát nem érted, hogy túsz vagy? - odahajolt a lány füléhez úgy suttogott. Julie izgatónak találta, hogy a férfi lehelete csiklandozza a fülét.
- Értem. Mindent értek. - válaszolt komolyan és Tom mellkasára hajtotta a fejét. A férfi nem akarta elengedni és a lány sem akart szabadulni. Mind a ketten élvezték az összesimulást. Tom volt, aki mégis megmozdult.
- Lehet, hogy te nem is akarsz kiszabadulni Julie?- kérdezte gúnyosan.
A lány megalázottan lökte el magától a férfit.
- Számít az, hogy én mit akarok? Túsz vagyok. Azt teszem, amit ti akartok. Nem bánom velem mit csináltok, de Mr. Rubint hagyjátok ki ebből. Tudom, hogy nem fog fizetni és ti itt maradtok pénz nélkül.
- Honnan veszed, hogy pénzt akarunk tőle? - a lány csodálkozva lépett hátra.
- Mit akarnak tőle?
- Ő befolyásos ember és most egy vizsgálóbizottság előtt kell beszámolnia. Van, aki nem akarja, hogy mindenre emlékezzen, és te vagy, aki a memóriáját most irányítod. Amíg itt vagy, ő nem emlékszik, vagy emlékszik dolgokra.
Ez aljasság! - kiáltotta a lány és nagyon haragudott magára, amiért ilyen helyzetbe hozta Mr Rubint.

Tom az ágyra lökte a lányt, fölé hajolt és úgy mondta.
- Úgy tudom Rubin megkért, hogy maradj nála egy hónapig és te elutasítottad. Hát most nálunk leszel egy hónapig, mert ezt választottad. Viseld a döntésed következményeit. - suttogta és közben a lány kezét újra az ágyhoz bilincselte.
Julie most már nem azért volt elkeseredve, hogy mit fognak tenni vele, inkább Mr Rubin miatt aggódott, hogy megzsarolhatják vele.

Mikor Tom kiment dühösen csapta be maga után az ajtót. A lány haragudott magára és legszivesebben köddé vált volna. Azért is haragudott, mert ebben a csodálatosan szép férfiban egy ördög rejtőzik és ő még mindig vonzódik hozzá. Azt azért gondolta, hogy egy ilyen férfit nem tud elcsábítani, de talán a Jim nevű fiúval célt tudna elérni jutott eszébe és már kiáltott is.
- Jim! Jim! Itt vagy?- a fiú bedugta a fejét és kérdően nézett a lányra. Tom elrohant és nem mondott semmit neki a továbbiakról.
- Jim, kérlek, oldozz el. Tom annyira durván rakta rám a bilincset, hogy most nagyon fáj a csuklóm. Már a karom is zsibbad. Kérlek, segíts, kicsit lazíts rajta. - olyan esdeklőn nézett a fiúra, hogy az megszánta és odahajolt megvizsgálni a lány kezét ami tényleg szorosan volt megbilincselve.
- Kérlek, segíts - sírta el magát a lány.

A fiú sajnálta Juliet és igazságtalannak tartotta, hogy így akarják megleckéztetni csak azért, mert nem csinálta azt, amit Rubin akar. Kioldotta a lányt.
- Tom elment, és amíg vissza nem jön, szabadon járkálhatsz, de ha jön meg foglak bilincselni és neki egy szót se! . De nehogy hülyeséget csinálj! Hozzak olvasnivalót? - Julie elégedetten látta, hogy a fiúval célt ért. Hálásan nézett rá.
- Köszönöm! Nagyon köszönöm Jim! - Julie el is mosolyodott. Tudta, hogy nagyon nagy dolog, amit most elért. A telefonra pillantott, amit Tom ottfelejtett, aztán zavartan másfelé nézett és reménykedett, hogy Jim nem veszi észre, de a fiú fölvette a készüléket és magával vitte. Pár perc múlva néhány könyvvel jött vissza. .
- Ha Tom jön ezeket is el kell majd rejteni. - mondta és a lány elégedett volt mert közös titkuk volt és ez hatalmas lépés a szabadság felé.

Pár óra múlva ebédet is hozott a fiú amit ő megevett és Tomra gondolt közben aki még mindig nem jött meg. Már sötétedett mikor Jim berohant és sietve megbilincselte. Egy hangot se arról, hogy itt voltam. Szenvedj, mint aki egész nap ide volt bilincselve. -
- Köszönöm Jim - suttogta - de a fiú már nem figyelt rá, mert rohant ki a könyvekkel a kezében.

Pár perc múlva Tom lépett a szobába és rögtön eloldozta a lányt.
- Egész nap itt voltál megkötözve, gondolom éhes és fáradt vagy. Hozok ennivalót és megmozgathatod a lábaidat is. Kiviszlek sétálni a kertbe. - Julie morcosan nézett rá és csak annyit mondott
- Nem vagyok éhes. Nem kérek enni! - már nem félt attól, hogy mi fog történni, hisz van egy szövetségese. Tom kiment és nemsokára Jim jött be egy tálcával. Julie suttogva beszélt hozzá.
- Jim kérlek ígérd meg, hogy ha bántani akar te nem engeded. -
- Nem fog bántani. Ne félj tőle- a fiú is suttogott, aztán gyorsan kiment. Mikor Tom visszajött Julie eltolta magától a tálcát.
- Használhatom a fürdőszobát?-
- Igen- válaszolt a férfi és leült az ajtóval szemben egy székre.

Julie bement a fürdőszobába, ledobálta a ruháit és a zuhany alá állt. Már a habot mosta le magáról mikor megfordult és a férfit látta meg az ajtóban állni, ahogy őt bámulja. Kinyúlt és maga elé fogott egy törölközőt, ami pillanatok alatt vizes lett. Elzárta a vizet és rászólt a férfira.
- Kifelé! Menj ki! - dühös volt és megalázottnak érezte magát. Magára kapkodta a ruháit és visszament a szobába, ahol rögtön az ágyra feküdt és nyújtotta a kezét a bilincseléshez. A férfi rákattintotta a bilincset, de nem hagyta ott, hanem föléhajolt és megcsókolta. Julie szája szétnyílt és a férfi nyelve erőszakosan nyomult bele és közben szenvedélyesen simogatta a lány testét. Julie felnyögött. Amikor a szájuk elvált egymástól a lány megpróbálta elfordítani a fejét, de Tom nem engedte. Az arcát simogatta.
- Miket hozol ki belőlem te lány - mondta rekedten, aztán kiment a szobából.

A következő hét gyorsan eltelt. Amikor Tom elment akkor Jim rögtön jött és elengedte, ennivalót hozott, beszélgetett vele. Mikor a férfi megjött, ő újra meg volt kötve és félt. Tom mindig dühös volt és minden este megcsókolta mikor megbilincselte. Julie nem akarta, de mégis várta az esti szenvedélyes csókot. És nagyon élvezte. Tom sem tudott másra gondolni. Egész nap a lány járt a fejében. Megpróbált minden más munkát lemondani, mert érezte, hogy nem tud koncentrálni, mint azelőtt. Szerette volna a lányt tartani a karjában egész nap.
George meg volt vele elégedve amikor elmondta, hogy megbilincselve tartja a lányt a házában. Aznap Tom gyalog indult haza, mert úgy érezte, ki kell szellőztetnie a fejét.
Mikor hazaért a lányt a kertben látta sétálni, amitől még a lélegzete is elállt. Beosont a házba és Jimet kereste, aki a konyhában fecsegett a szakácsnővel. Mikor meglátta Tomot a fiú nagyon megrémült.
- Jim a lány a kertben van! Meg fog lépni!
- Tom ne izgulj. Nem fog megszökni. Minden nap elengedem, amikor elmész.
- Te elengedted?
- Igen minden nap és eszében sincs megszökni. Marad és mindig megvár téged. Fél tőled és minden este visszabilincselteti magát, amikor jössz. Nagyon helyes lány. Szerintem már megtanulta a leckét, és nem kellene tovább kínozni.
Tom lehajtott fejjel gondolkodott.
- Igazad van Jim- mondta most már higgadtabban. - Csinálj úgy, mint máskor és ne áruld el neki, hogy megjöttem.

Tom bement a szobájába és onnan figyelte a lányt, aki nevetgélve ment be a házba Jimmel aztán hallotta őket kergetőzni is a folyosón. Mikor a bilincsek kattantak várt még pár percet majd bement a lányhoz.
Julie kipirultan feküdt az ágyon. Leoldotta a bilincset és rögtön átölelte a lányt. A lány a férfi nyaka köré fonta a karját és a férfi hajába túrt. Tom gyengéden csókolta és simogatta. A lány nagyokat sóhajtozott és egyre jobban szorította. A férfi fölemelte a fejét és a szemébe nézett.
- Sajnálom Julie, azt hiszem túl gyors voltam. - suttogta.
Vacsora után a lány újra az ágyra feküdt és várta a bilincselést, de Tom ránézett a fekvő lányra aztán kiszólt Jimnek.
- Ma itt alszom Jim, zárd rám az ajtót. - Julie hallotta a zár kattanását, de nem mozdult még mindig várta a bilincseket.
Tom a lány kezét a nyaka köré fonta és odabújt mellé az ágyba.
- Ma itt alszom - súgta a lány fülébe. Julie remegve simult a férfihoz. Már nem bánta, hogy gonosz, hogy emberrabló, hogy olyan kegyetlenül bánt vele érezni akarta az ölelését a csókját.

Egyre szenvedélyesebben simultak egymáshoz és csókolóztak. Julie már nem gondolt arra, hogy őt itt fogva tartják és akár meg is ölhetik.
Tom egy pillanatra eltolta magától és a lány szemébe nézett, ahol csak vágyat látott már félelmet nem mégis kételkedett abban, hogy helyes amit tesz ezzel a kiszolgáltatott lánnyal.
- Azt hiszem, hogy itt meg kellene állnunk. - mondta komolyan a lánynak aki csalódottan csukta be a szemét.
- Aludj jól- csókolta meg Tom és lekapcsolta a lámpát.
Julie elhúzódott tőle és csalódottan összegömbölyödve fordult el. Tom sokáig feküdt még nyitott szemmel és a lány szuszogását hallgatta.
Reggel összefonódva ébredtek. Julie biztonságban érezte magát a férfi karjaiban, aki erősen szorította. Tom nézte a lányt és csak annyit mondott.
- Nem is tudom miért maradtam itt éjszakára. - fölkelt és kopogott Jimnek, aki kiengedte. A lány dideregve gömbölyödött össze.

Jim aznap nagyon morcos volt és a lány hiába faggatta nem árulta el mi bántja.
Julie úgy érezte nagyon magányos. Tudta, hogy senki nem fogja keresni. A főnöke majd azt hiszi azért nem megy be dolgozni, mert megsértődött a molesztálás miatt. A szomszédai nem törődnek vele és a főbérlője sem fog siránkozni, mert már két havi bérrel tartozik.
Tomra gondolt, akitől időnként félt mégis kívánta, hogy megcsókolja őt és csalódást érzett, amikor a férfi elfordult tőle.
Aggódott Georgert és ez arra késztette, hogy megpróbáljon valamit tenni.
Délelőtt a kertben ült egy padon és olvasott, aztán lassan indult a ház felé és mikor úgy gondolta, hogy senki sem látja, mert a sövény éppen eltakarta a kijárathoz osont és megnézte, hogy nyitva van- e a kapu. Szerencséje volt, mert Jim elég figyelmetlen volt és nem zárta be mikor Tom elment.

Julie egy pillanat alatt az úton volt, most látta, hogy a ház körül nincs semmi csak fák az út mellett. Az erdőbe lépett és megborzongott és nem mert nagyon eltávolodni az úttól. Futott és pár perc múlva házakat látott. Tudta, hogy nem lehet túl messze a várostól. Bement az első útjába kerülő kis csemegeüzletbe és egy hihető mesét adott elő a tulajdonosnak, arról, hogy kirándulni voltak a barátaival és ő elszakadt tőlük és eltévedt. Az idős férfi megengedte, hogy telefonáljon. Georget hívta föl. Néhány csörgés után a mostohaapja vette föl. -
- Mr Rubin Julie vagyok. - suttogott, mert nem akarta, hogy a tulajdonos mindent meghalljon.
- Értem tudna jönni?-
- Megszöktél - fogta föl rögtön a férfi.
- Igen - suttogta a lány. Bemondta a címet és a kirakatnál állva várta Georget. Közben, megfogadta, hogy vigyázni fog, hogy soha ne keveredjen ilyen hülye helyzetbe.
Pár perc múlva egy sötét üvegű kocsi állt meg a boltocska előtt és Tom szállt ki belőle. Julie egy pillanat alatt döntött és már rohant is a hátsó kijárat felé, ami a kertbe vezetett. Szerencsére a kerítés alacsony volt és nem volt nehéz átugrani aztán ki a szomszéd ház kertjéből az utcára jutott ahol rohant tovább. Érezte, hogy Tom a nyomában van, de mégis azt hitte, hogy sikerül megmenekülnie, mikor megbotlott és elesett. Tudta, hogy most már minden hiába, mert Tom már ott is volt mögötte. Könnyek folytak végig az arcán.
A férfi fölemelte és magához szorította.
- Megütötted magad? - kérdezte. Julie csak zokogott.
Tom az arcát törülgette és erősen fogta.
- Ne sírj, nincs semmi baj. Úgy megijesztettél. - megcsókolta a lányt aki még mindig rémülten nézett rá. - Ne félj! Ne félj tőlem Julie! - kérte a férfi és gyengéden ölelte át, aztán a karjába vette és vitte a kocsihoz ahol az első ülésre tette. A kapunál Jim állt. Tom odadobta neki a kocsikulcsot és újra a karjaiba vette a lányt. Julie már nem sírt, de szeretett volna elsüllyedni vagy láthatatlanná válni. Tom nem az emeleti szobába vitte hanem a nappaliba aminek az ablakai a kertre néztek.

A lány már nem sírt csak ült a kanapén rémülten és össze volt zavarodva.
- Ne félj már annyira- szólt rá Tom bosszúsan és egy pohár italt nyomott a kezébe.
- Ezt idd meg. George mindjárt itt lesz. - Julie picire húzta össze magát és nem szólt. . Geroge tényleg pár perc múlva megérkezett és barátságosan üdvözölte Tomot. A lány tágranyílt szemekkel figyelte ahogy kedélyesen beszélgetnek az ajtónál, aztán Geroge odalépett hozzá.
- Jól vagy Julie?Remélem ez a kis lecke elég volt, hogy észhez térj és belásd, hogy milyen veszélynek vagy kitéve. -
- Maga raboltatott el?- kérdezte a lány halkan.
- Csak a te érdekedben, mert ezek az emberrablók lehettek volna igaziak is. -
- De Mr Rubin ezek elkábítottak, megbilincselve tartottak egy ágyhoz rögzítve napokon át…. - sírta el magát Julie. George odahajolt és megpróbálta átölelni a lányt, de ez nagyon esetlenre sikeredett.
- Ne haragudj kicsim, de hiába figyelmeztettelek a veszélyre nem vettél komolyan. De most választhatsz vagy velem jössz a házamba vagy maradsz itt Tommal. - Julie haragos pillantást vetett Tomra és úgy mondta.
- Magával megyek Mr Rubin. -
- Indulhatunk Tom?- kérdezte George a férfit. Julie rémülten nézett rájuk. George válaszolt kimondatlan kérdésére.
- A védelmükre továbbra is szükségünk van. Még két hétig fognak ránk vigyázni. - aztán elmosolyodott és még hozzátette - De már nem leszel megbilincselve.
Julie elindult az ajtó felé.
- Menjünk innen George. - szólt vissza és a megszólításon Mr Rubin lepődött meg a legjobban.

Julie George Rubin házában teljes nyugalomban töltötte a napjait. A szobájából alig mozdult ki, hogy ne kelljen Tommal találkoznia. George minden nap többször is benézett hozzá és Jim is meglátogatta, de azt kikötötte, hogy Tomot nem akarja látni.
Jim elmondta neki, hogyha el akarná hagyni a házat, akkor valaki el fogja kísérni. A lány elhúzta a száját és Jimre mosolygott.
- Téged választalak. El kell mennem néhány dologért a lakásomba. -
Jim vigyorogva ment át a nappalin ahol Tom ült egy fotelban és őket figyelte.
- Elmegyünk Julie lakásába, te maradj itt nyugodtan Tom. - a férfi dühösen nézett rá, főleg mikor meglátta, hogy milyen bizalmasan érinti meg ahogy besegítette a kocsiba.
Eddig még nem merte magának se bevallani, hogy beleszeretett a lányba, de most, hogy féltékeny volt megvilágosodott. Zavarta, hogy Julie annyira kedves volt Jimmel.

A lány lakásába nem tudtak bejutni, mert ahogy a szomszéd lány elmondta a tulajdonos nagyon dühös volt, hogy Julie nem jött haza napokig és a lakbért sem fizette ezért úgy gondolta, hogy meglépett. Szerencsére a lány áthordta magához Julie dolgait, amit ő lehordott Jim kocsijába. A fiú vigasztalta, de Julie nem tudott megoldást találni a helyzetére.
- Értsd meg Jim, én nem akarok Mr Rubinnál lakni. Az állásomat elvesztettem és lakásom sincs. - könnyek gyűltek a szemébe és a fiú magához húzta.
- Azt hiszem én tudom a megoldást. Egy kedves barátodhoz költözöl, aki szívesen befogad, mert ő alig van otthon. - a hátát simogatta, közben, amitől a lány kicsit meg is nyugodott.
- De nekem nincs olyan ismerősöm.
- Te kis buta- adott puszit az orrára a fiú- hát én ki vagyok? A lakásom napokig üresen áll. Már azt sem tudom mikor voltam otthon utoljára. -
- Ezt nem fogadhatom el, mert…- kezdte a lány.
- Egy szót sem akarok hallani. - intette le Jim és már indította is a kocsit.

A lakás a legfelső szinten volt egy hat emeletes épületben és egy hatalmas tetőterasz is tartozott hozzá ahonnan gyönyörű volt a kilátás. A lánynak nagyon tetszett a hangulatos lakás.
- Nagyon szép itt Jim. Ígérem nem zavarlak sokáig csak addig, amíg állást nem találok újra és egy olcsó lakást. -
- Addig maradsz amíg akarsz. Örülök, ha nem egy üres lakásba kell hazajönnöm. Amikor hazajövök annyira fáradt vagyok, hogy napokig szinte csak alszom és mikor fölébredek újra mennem kell.
- Amikor éppen nem engem rabolsz el és tartasz megbilincselve akkor mit is dolgozol?- kérdezte a lány.
- Tom találta ki a cégünket. A társaságban ahol pénzes emberek fordulnak meg ő csak unatkozott a partikon, de a szülei, akik befolyásos emberek ragaszkodtak hozzá, hogy részt vegyen az ilyen eseményeken. Ő kitalálta a személyi védelmet úgy, hogy az láthatatlan. Azokban a körökben forogtunk ahonnan az ügyfeleink is kikerültek. Ott vagyunk a közelükben, figyelünk és védelmezünk, és csak akkor fedjük föl magunkat amikor a veszélyt kell elhárítani. Van néhány szülő aki például félti a bulizós lánykáját és azzal, hogy ott vagyunk a bulikon és szemmel tartjuk és épségben hazavisszük ezeket az elkényeztetett örökösöket elég jól keresünk. - Julie mosolygott.

- Akkor nekem megtiszteltetésnek kell vennem, hogy ti raboltatok el?
- Nem akárki tud minket fölbérelni. A rablást magadnak köszönheted, mert olyan makacs voltál. Most már indulnunk kell, mert Tom ideges lesz, ha sokáig távol vagyunk. - állt föl és már indult is.
- Tom jó barát és jó főnök és nagyon jól fizet, de ha dühös, akkor nem szeretek a közelében lenni- ijesztgette a lányt.
- Pedig már most szívesen itt maradnék. Nem szívesen megyek vissza Mr. Rubin házába. -
Pedig George őszintén szeret téged. - kezdte Jim.
- Hagyd ezt kérlek, ilyeneket ne mondj azok után, hogy fizetett azért, hogy engem elraboljon és megbilincselve tartson egy …- Jim befogta a száját.
- Látom, kedveled Tomot - nevetett.

Mikor visszaértek üres kézzel Tom félrevonta Jimet.
- Nem is hoztatok semmit, hol voltatok?- Jim nevetve kacsintott rá és a lány után indult a szobájába, de az ajtóból még visszaszólt- Nem gondoltam, hogy ilyen szegény a fantáziád. -
Tom mérgesen csapott egyet a levegőbe, mikor a két fiatal eltűnt a lány szobájában. Féltékeny volt, aggódott a lányért és féltette is.

Julie már alig várta, hogy leteljen a fogsága és újra szabadon járkálhasson. Persze addig is mehetett volna, de csak Tommal, amit nem akart, mert a férfi még mindig hatással volt rá. Nem tudott másra gondolni amikor ott volt a közelében mint az ölelésére és a csókjaira, bár az sem ment ki a fejéből amikor megbilincselve tartotta.
Az utólsó nap George Rubin jött be hozzá.
- Mától szabad vagy Julie. Szabadon járkálhatsz, és már nem kell kíséret. Remélem, ezután nem lesz közöttünk semmi félreértés.
Julie komolyan nézett a férfira.
- El szeretnék menni Mr Rubin. Már találtam lakást is. - fölállt, mert zavarta, hogy a férfi áll és neki fölfelé kell néznie rá. - Köszönök mindent, még a megleckéztetést is.
- Julie, tudom, hogy azt nem kérhetem, hogy elfogadj engem, pedig szerettem volna, ha jó a kapcsolatunk. Szerettem Anyádat, és még mindig szeretem és téged is.

Julie lehajtotta a fejét és nem tudta, mit kellene mondania. A kapcsolatukat kezdettől ő a gyűlöletre építette. Utálni akarta Mr Rubint és most megingott, mert az az undok kép összetörni látszott. Rá kellett jönnie, hogy jó ember és tényleg szerette az anyját neki is nagyon hiányzik. Képtelen volt megtenni a férfi felé a lépést amit az várt tőle. Az anyjára gondolt akit az utólsó hónapjaiban annyira boldoggá tett ez a kapcsolat.
- Köszönöm. - nyújtotta oda a kezét és fölpillantott. George meglátta a könnyeket az arcán és magához ölelte a lányt nem törődve a felé nyújtott kézzel. Julie észrevette, hogy a férfi szeme is könnyes és valami fölszakadt benne. Zokogtak mind a ketten, először ilyen fölszabadultan mióta az anyja meghalt. . Mindketten sírtak a nő halála óta, de soha nem volt senki aki megértette volna a bánatukat. Most mind a ketten megérezték, hogy a másik nem ellenség vagy vetélytárs, ők ugyanolyan nagy hiányt éreznek.
A férfi kicsit eltolta magától a lányt és egy zsebkendővel törölgette a lány arcát. Julie kicsit zavarban volt, mert nem tudta mit mondjon. A férfi szólalt meg.
- Maradj itt kicsi Julie. - a lány örült a kapcsolatuk rendeződésének, de mégsem akart itt maradni.
- El szeretnék menni és a magam lábára állni Mr Rubin.
- Kérlek, mondd, hogy George! - kérte a férfi. Julie elnevette magát.
- George. - mondta halkan.
- Igen ez már jó kezdet. Tudod, hogy hozzám bármikor fordulhatsz.
- Köszönöm- ölelte meg a lány mégegyszer és nagyon könnyűnek érezte magát, mintha valami nagy tehertől szabadult volna meg.
Amikor a férfi meglátta az összerakott csomagjait megkérdezte.
- Tommal beszéltél már?-
- Nem, és nem is akarok. - a lány határozott volt. George szomorúan nézett rá. Nagyon szeretett volna valamit tenni a lányért, de nem tudta, hogy ezt hogy kezdje el.

Julie fölemelt fejjel lépett a nappaliba. Tom rögtön fölállt és a lány felé lépett, de az mintha átnézne rajta.
- Jim, indulok. Nemsokára találkozunk. - szólt oda a fiúnak, aki mosolyogva állt föl.
- Elviszlek, itt már úgyis végeztem. Tom mehetek?- Tom savanyú arccal nézett rájuk.
- Elmehetsz. Majd hívlak, de legyél mindig elérhető. - odafordult a lányhoz- Julie, beszélhetnénk?-
- Nem- mondta a lány szigorúan- nincs mit beszélnem veled.
- Julie, kérlek hallgass meg- szinte könyörgött. A lány megfodult és még visszaszólt Jimnek.
- Induljunk Jim. - A fiú sajnálkozva tárta szét a karját.
- Nincs mit tenni Tom, de neki én kellek. - kajánul mosolygott és ment a lány után. Tudta, hogy Tom mennyire odavan a lányért. Úgy gondolta, hogy majd megpróbál beszélni a lánnyal, hátha jobb belátásra bírja. Julie már a kocsiban ült.
- Hozzád, vagy hozzám?- nevetett Jim.
- Hozzád- mondta Julie, szomorúan.
- Nem szivesen mész el innen?- kérdezte a fiú.
- El kell mennem. Kibékültem Georgeval és most jobban érzem magam. , de most új állás után kell néznem. -
Jim lakásánál már a lány kedve is megjött. Miután bevásároltak Julie finom vacsorát főzött és az estéjük nagyon kellemesen telt.

Másnap és azután minden nap a lány állás után járkált. Minden reggel megvette az újságokat és délután már állásinterjúkra járt. A hét vége felé újra pincérnő lett egy bárban, ami csak éjszaka üzemelt. Amikor elkezdett dolgozni nappal aludt és éjjel dolgozott. Jimmel alig találkozott. Az éjszakái kimerítőek voltak. A fiú volt úgy, hogy napokig nem ment haza.
Julie mikor hajnalban hazaért csak ledobálta a ruháit és már dőlt is az ágyba. Jim dél körül ért haza és látta, hogy a lány még alszik. Gondolta, hogy nagyon fáradt lehetett, mert arra sem volt ereje, hogy bemenjen a szobájába. A kanapén aludt a nappaliban. A fiú fölhúzta rá a takarót, mert a lányon csak egy bugyi volt, majd megsimogatta a haját és fölemelte óvatosan, hogy az ágyába vigye. A lány mocorogni kezdett és átölelte a fiú nyakát, de a szemét nem nyitotta ki.
- Tom- suttogta és odaadóan simult a férfihoz. Jim megcsókolta, bár sejtette, hogy a lány beleszeretett Tomba, de nem tudta rávenni, hogy találkozzon vele. Jim azt is tudta, hogy Tom is nagyon vágyódik a lány után és nagyon szenved.

A lány úgy simult hozzá, mint egy doromboló kiscica. Megállt és visszahuppant a kanapéra a lánnyal a karjában, majd a hátát simogatta gyengéden. Julie még mindig nem nyitotta ki a szemét. Mikor az ajtó kinyílt és Tom belépett Jim nem is próbált magyarázkodni, mert tudta hiába is tenné.
- Elnézést- állt meg dermedten Tom. Jim lefejtette a lány karját a nyakáról és megint betakarta, majd intett Tomnak, hogy menjenek ki a teraszra.
- Ne menj el, ne hagyj itt. - motyogta a lány. Jim puszit nyomott az orrára és kiment Tom után aki zavartan kezdett el beszélni.
- Nem akartalak megzavarni…a fenébe is Jim mióta tart ez köztetek?- a fiú vigyorgott.
- Igazából most kezdődött volna el, ha meg nem zavarsz. - Tom nyelt egyet és dühösen nézett a fiúra.
- Ne szívd mellre. - kezdte, de a férfi rászólt.
- Hallgass Jim, inkább ne mondj semmit. . Nemsokára túl leszek rajta. Nem lehet minden az enyém. - Jim elkomolyodott és vigasztalta.
- Ne add föl Tom. Ő remek lány és közöttünk tényleg nincs semmi.
- Hallgass- Tom dühös volt és elindult a kijárat felé. A fiú szomorúan nézett utána, aki hatalmas robajjal csapta be az ajtót. Julie fölébredt a zajra és álmos szemekkel ült föl a kanapén és szégyenlősen húzta magára a takarót.

- Mennyi az idő?- kérdezte ásítva. - Ne haragudj a rumli miatt, de képtelen voltam elkúszni az ágyamig, olyan fáradt voltam.
- Aludj még csak dél múlt. -
- Nem, inkább főzök valami finomat- mondta és újra ásított. Jim odaállt szorosan elé és a kezébe vette az arcát.
- Mit szólnál ehhez- suttogta és megcsókolta a lányt. . Julie félénken nyitotta ki a száját, hogy a férfi nyelvének utat engedjen és mikor Jim elvált tőle ő is suttogott.
- Jim én ezt nem akarom. Kedvellek, de szeretek valakit…-
- Rákérdezhetek- mosolygott a fiú. - Tom?-
Julie zavartan hajtotta le a fejét.
- Tudom, hogy buta liba vagyok - kezdte.
- …lefeküdtetek? - vágott közbe Jim.
- Jaj nem! - tiltakozott a lány- csak megcsókolt, még akkor mikor fogoly voltam. -
- Julie az előbb itt volt Tom és eléggé félreérthető helyzetben talált velem. - Elmondta a lánynak, hogy találta őket a férfi.
Julie este leverten és fejfájással ment be a munkahelyére. Már lemondott arról, hogy ő valaha is boldog legyen. Jim biztatta, hogy segíteni fog neki.

A bárban sokan voltak és vágni lehetett a füstöt. Julie hordta a tálcákat és már arra sem figyelt ha valaki a fenekét megfogta annyira fáradt volt. Éjfél után a pult alatti szemetes megtelt és ki kellett vinni a bár mögötti szeméttárolóba. Megfogta a zsákot és elindult vele a hátsó ajtóhoz. Mikor kilépett legszívesebben földhöz vágta volna a zsákot mérgében, mert látta, hogy a nagy szeméttárolót már megint az út túloldalára tolta valaki. Esett az eső és ő megborzongott a vékony rövid ujjú blúzában és a pici miniszoknyában. Már nagyon fájt a lába és azt is megbánta, hogy magassarkút vett föl. Szaladni próbált a nagy zsák szeméttel, ami nehezen ment és pillanatok alatt belefolyt a víz a cipőjébe ami cuppogott minden lépésnél. A haja elázott és a blúza rátapadt a testére. Már a kukánál volt mikor meghallotta a kocsi kerekeinek a csikorgását, ami nagy sebességgel közeledett felé és hirtelen fékezett mellette. Sejtette, hogy Tom lehet az és ezért meg sem fordult. Mérges volt amiért megint el akarja játszani vele ezt az elrablós játékot.

A kocsi ajtaja kicsapódott és erős kezek ragadták meg és rántották be az ülésre. Julie egyik cipője leesett és az utcán maradt és a szeméttel teli zsák is amiből a hulladék szétszóródott a járdán.
A sofőr gázt adott és a sebességtől a lány alig tudta magát tartani, oldalra kapott és egy férfikarba markolt. Amikor már kicsit stabilabban el tudott helyezkedni akkor látta meg a csuklyás férfiakat. Az egyik bilincset kattintott a kezére és a lábára és a szájára ragasztószalagot tett, míg a másik lefogta. Próbált volna szólni, hogy Tom, ne ilyen durván, de már nem tudott, levegőt is alig kapott. Nem tudta a férfi miért ennyire durva vele, talán haragszik rá Jim miatt. Érezte, hogy a kocsi nagyon gyorsan halad, de mivel teljesen lenyomták az ülésre nem látott semmit, aztán valamit az orrához tartottak és elsötétült minden előtte.

Amikor magához tért rettentően fájt a feje, és alig kapott levegőt az orrán keresztül. Egy ágyon feküdt és a fején egy csuklya volt, hogy ne lásson semmit. Hangokat hallott, de ezek a hangok nem voltak ismerősek.
- Nézd meg fölébredt- e már, de vigyázz legyen rajtad a csuklya, hogy meg ne lásson, mert akkor ki kell nyírnunk. - Julie gyorsan becsukta a szemét és úgy tett, mintha még el lenne kábulva. Lekapta valaki a fejéről a csuklyát és a szemhéját fölhúzta erőszakosan.
- Ébredezik - mondta a símaszkot viselő férfi a másiknak. Julie már sejtette, hogy ehhez Tomnak semmi köze és kezdett elbúcsúzni az életétől. Rettegett és ez a rettegés nem volt hasonlítható ahhoz amit egy hónapja érzett az első elrablásakor. Most halálfélelme volt.

Tom a bárban ült egy sarokasztalnál és a lányt figyelte egész este. Az ő asztalánál nem Julie szolgált ki és így észre sem vehette őt. Amikor látta kimenni a lányt a szeméttel legszívesebben utánament volna, de nem akarta még felfedni magát. A lány elég sokáig volt kinn és a főnök már türelmetlenül nézett az ajtó felé. Tom is ideges lett és elindult a hátsó ajtó felé. A bártulajdonos rászólt, de ő nem törődött vele, főleg akkor sem, amikor kilépett és nem látta sehol a lányt. A nagy szemetes konténer az utca túloldalán állt és a zsák tartalma, amit a lány kivitt szétszóródva feküdt az utcán. Közelebb lépett és megtalálta Julie egyik cipőjét is. Ekkor már csak átkozni tudta magát, amiért magára hagyta egy percre is a lányt. Előkapta a telefonját és az embereit riadóztatta, majd a rendőrségre is telefonált a barátjának. Az agya közben járt, hogy kik is voltak a bárban, akik akkor mentek ki, amikor a lány elindult a szeméttel kifelé, mert biztos volt benne, hogy ott voltak az elrablók és figyelték Juliet.
Amikor Jim is ott volt és Ramon is, aki a különleges ügyosztályon dolgozott és régen kollégák voltak meglódultak az események. Jim elővette a laptopját és lekérte az utcai kamerák felvételeit. Ki is szúrták az a sötét batárt, ami betért a bár mögötti utcába majd pár másodperc mulva nagy sebességgel száguldott a főútra. Innen elég jól tudták követni a városszéli elhagyott gyárépület komplexumig.

Julie végtagjai már rettentően fájtak és zsibbadtak, hányingere volt, de a szája még mindig be volt ragasztva és a csuklya a fején volt. Hallotta, hogy a férfiak róla beszélnek és amikor azt érezte, hogy egy kéz csúszik a szoknyája alá minden erejét megfeszítve próbált kiszabadulni. Tudta, hogy ez lehetetlen, de arra számított, hogy legalább a kéz abbahagyja a fogdosást. Letépte a férfi a bugyiját és érezte, hogy a nehéz test ránehezedik. Szorosan zárta a lábát és húzta föl a térdét, amitől a támadója nem fért hozzá.

Ekkor a másik kezet érezte meg a lábain. Kikattintotta a bilincset és a lábait szétfeszítve az ágyhoz bilincselte újra. A kezét is szétfeszítve az ágyhoz bilincselték és így kifeszítve már teljesen tehetetlen volt. Sírni, sikítani szeretett volna, de a ragasztószalagtól nem jött ki hang a torkán. Amikor a férfi beléhatolt próbált gondolatban máshol járni, magában arra gondolt ez nem is történik meg, ez csak egy rossz álom. Összeszorította a hüvelyét, de nem sikerült távoltartania a betolakodót, aki keményen pumpálta száraz és fájdalmas hüvelyét. Amikor a másik került sorra már nem is érzett semmit, már a fájdalmat sem érezte. Eddig a csuklya miatt nem látott semmit, de most már úgy érezte a világ is megszünt. Éles fájdalmat érzett a vállában de ez csak egy pillanatig tartott és aztán megszűnt minden, ami eddig a világ volt.

A csapat gondos előkészítés után tört be a gyárépületbe. Tom az elsők között hatolt be a helységbe ahol az emberrablókat feltételezték. Gyors és eredményes támadás volt, mert a három bűnöző alig tért magához a fény és hanghatástól, amit a gránát okozott és már le voltak teperve és meg voltak bilincselve egy lövés nélkül. Tom amikor meglátta az alulról lecsupaszított lányt kifeszítve az ágyhoz bilincselve majd megőrült a fájdalomtól. Odarohant és meglátta, hogy Julie vérzik. A mellkasán a blúzból csorgott a vér. letépte és ordított.
- Orvost! - látta a sebet amiből a vér szivárgott a lány mellkasán és szerette volna magához ölelni, de a bilincsektől nem tudta. Odarohant a legközelebb álló emberrablóhoz és a zsebeit kutatta föl a bilincs kulcsaiért, de nem járt szerencsével.

Jim látta mit keres és ő is elkezdett kutatni a másik emberrablónál, akinél meg is találta a kulcsokat és elengedte a lányt. Tom végre föl tudta venni a lányt a karjaiba és vitte ki az épületből ahol éppen beállt a rohamkocsi és ugrott ki az orvos. Az ápoló előhúzta a hordágyat, és ő letette a lányt és átadta nekik a terepet. Majd megőrült a fájdalomtól és a bizonytalanságtól. Nem tudta él e még Julie és ha él akkor milyen sérüléseket szenvedett. Amikor meglátta, hogy a kommandósok vezetik ki az emberrablókat rohant feléjük és meg akarta bosszulni a szerelmét. Jim volt aki megfogta és megakadályozta, hogy megölje őket. Ramon jött oda hozzájuk és kérte meg Jimet, hogy vigye el innen Tomot. Ekkor látták, hogy a mentőbe tolják a lányt a hordággyal és a személyzet is beugrik majd szirénázva robognak el. Tom is a kocsijához rohant és a kormányhoz akart ülni, de Jim nem engedte. A kórházig egyfolytában ordítozott magából kikelve a férfi és Jim nagyon aggódott érte is nem csak a lányért.

Amikor odaértek a személyzet próbálta őket megállítani, de nem sikerült nekik. Tom határozott volt és dühös. Féltette a lányt és majd megőrült az aggódástól. Mikor megtudta, hogy a lányt rögtön a műtőbe vitték kicsit lehiggadt és megállt a falnál. Aggódva nézett Jimre.
- Ugye meg tudják menteni?- kérdezte, mintha erre a választ Jim tudná, pedig ő is csak aggódott. Belegondolt, hogy ha meg is mentik a lányt az az átélt traumától olyan lelkiállapotba kerülhet amit nehezebb lesz gyógyítani, mint a sebeket a testén.
- Mindent megtesznek Tom. Reménykedjünk. - nyugtatta a barátját. Később Ramon jött oda hozzájuk, aki elmondta, hogy ezek már egy hónapja is tervezték a lány elrablását megbízásra, de mivel erős volt a védelme ez nem sikerülhetett és mostanra a megbízó is visszalépett, de ők nem akartak belenyugodni a kudarcba és úgy döntöttek, hogy mégis elrabolják a lányt a saját szórakoztatásukra. Azt Ramon sem értette, hogy miért kellett leszúrni a lányt, hiszen, ha épségben hagyják és váltságdíjat kérnek érte akkor jobban járhattak volna.
Amikor Tom meglátta az orvost közeledni a folyosón szinte szaladt eléje.

- Hogy van Julie?- kérdezte.
- Maga a hozzátartozója?- kérdezte a fáradt hangú orvos, aki egy éjszakai ügyeleten volt túl és a sokadik súlyos műtétjén.
- Nem, de…- az orvos elfordult tőle és Ramonra meg Jimre nézett.
- Ki a hozzátartozó?- Tom dühösen fogta meg az orvos mellkasán a zöld műtősruhát, de Ramon odalépett és szétválasztotta őket. megmutatta az igazolványát és bemutatkozott.
- Én vagyok a nyomozásvezető, számoljon be az áldozat állapotáról. Ők a kollégáim- intett Tom felé, hogy az orvos ne akadékoskodjon.
- Megoperáltuk a lányt, aki nagyon sok vért vesztett és nagy szerencséjére a szive nem sérült, de a tüdejét átszúrta a kés. Még nem tért magához az altatásból és egy készülékkel leszívjuk a mellkasában lévő vért. Azt hiszem beletelik pár napba míg kihallgatható lesz, ha egyáltalán sikerül életben tartanunk.

Tom sápadtan, lehajtott fejjel állt és úgy érezte összedőlt körülötte a tökéletes világa. Becsukta a szemét és újra az ágyhoz bilincselt, lecsupaszított, megerőszakolt vérben úszó kedvesét látta maga előtt.
- Bemehetek hozzá?- kérdezte az orvost, aki már el akart menni. Az visszafordult és közölte.
- Eszméletlen, úgysem tudja, hogy ott van. -
- Ott szeretnék lenni mellette. - amikor a férfi bólintott Tom szinte rohant utána az üvegfalú kórterembe ahol a lány sápadtan feküdt és a mellkasából egy csövön keresztül vér folyt egy tartályba. A gép zümmögő hangja és a szívműködést jelző pittyegés hallatszott a szobában.
Tom leült az ágy mellé és megfogta a lány kezét. Az arcán még látszott a vörös csík, amit a ragasztószalag okozott, mikor letépték róla. A férfi az arcát simogatta és suttogott neki.
- Julie, kicsi kedvesem! Szeretlek! Szeretlek! Gyere vissza hozzám! -
A lány megszorította a kezét és kinyitotta a szemét, amelyből könnyek áradata indult meg lefelé az arcán.
- Soha nem hagylak magadra egy percre sem! - Ígérte a férfi és boldog volt, mert Julie élt és remélte, hogy élni is fog.