Horror történetek - 62.oldal

Egy égő ház volt az fura ugyan, hogy a ház lángolt, de az eső szakadt. A házban emberek voltak a lángok közé szorulva meg akartam őket menteni valahogy, de minden lépésemmel, ahogy közelebb mentem egyre nagyobbak lettek a lángok. Magatehetetlen voltam a látvány megbénított végig kellett néznem, ahogyan egy férfi, egy nő és a kislányuk felégnek a házzal együtt, mégis a testük égésének illata magával ragadott...

A csontokat lerakta az udvaron, és átment felmosni Molly nyomait a lakásban, és a vérfoltokat a kamrában. Az autót, ami tele volt Joseph vérével és feldarabolt testével, belekormányozta az erdőszéli mély tóba. Miután mindent elrendezett, lement a pincébe, és felhozta a másik család maradványait...

A léptek nem akartak elhallatszani mögöttem. Erőt gyűjtöttem és elindultam. Nagyon fáztam, fájt mindenem, de kitartóan araszoltam előre. Fényt láttam pár méterre tőlem. Megörültem, és tovább mentem. Mindenáron haza akartam érni. Minél előrébb értem, annál inkább elhalványult a reményt jelentő fény. Ez volt az utolsó esélyem. Sírni akartam, de nem ment. A bőgés nem segít semmin. Erős leszek. Igen. El tudok menni hazáig...

Reszkettem meleg kabátom alatt. Éreztem, hogy figyelnek. Hátrafordultam, de mögöttem nem állt senki. A szívem két ütemet kihagyott! Megláttam a sárga szemeket! Egyre közeledtek, én pedig elkezdtem futni...

Mindenki a hang irányába indult. Joe fejében egymást kergették a gondolatok, találgatta, mit is találhatott társuk. Amikor viszont odaért, azt kívánta, bárcsak el se indult volna otthonról. A gyomra majdnem kifordult a látványtó, amely fogadta. Orrát friss vér szaga csapta meg...

Épp jókor. A nap sugarai, áthatoltak a lyukacsos fedélen, s mint megannyi lézernyaláb, lesütöttek a csatorna aljára. Vincent felordított a fájdalomtól. Az egyik fénynyaláb épp a mellén találta el, s elkezdett lyukat égetni a vámpírba. Loona megrezzent az ordítástól, s elengedte a létrát, majd belecsobbant a csatorna vizébe...

Loona sírt. Könnyei végigfolytak az arcán, majd a háztetőre pottyantak. A nap épp akkor bukott le, hogy helyét átadja az éjszakának. Mikor eltűnt a horizonton, a közelben lévő toronyóra 7-et ütött. Loona megtörölte kipirosodott szemét a ruhája ujjával, majd előrébb lépett, egészen a tízemeletes pereméig. Már elbúcsúzott a mindentől. A naptól, a melegtől, a szerelemtől.... s a fénytől...

Steve nem tétovázott, hanem lőtt. A bérgyilkos, aki az ajtó előtt állt, nem számított ellenállásra, így váratlanul érte a lövés. A golyó, ahol a testébe fúródott, csak egy 2 centis lyukat hagyott, de a hátán, ahol távozott, egy kistányér méretű darabot szakított ki...

. Amint először felsírtam, megcsapta orromat az elnyomott félelem bűze.. Ekkor már tudtam. Nem vagyok olyan, mint a többi. Teltek az évek, és én egyre növekedtem. Emlékszem a házunkra.. Állandó félhomály uralta, gyakori vendégek voltak nálunk a sápadt szinte már félholt emberek. Mint később megtudtam, az én világrajöttöm okán keresték fel anyámat, hogy gratulálhassanak minden vámpírok királynőjének...

Éreztem, hogy valami gyökeresen megváltozik, s hirtelen száguldani kezdtem hátrafelé, míg végül, mintha zuhanásból érnék földet, felébredtem.
Ismét az ágyamban voltam félhomályban úszó szobám sarkában. Mikor kinyitottam a szemem, tekintetem az órára szegeződött: hajnali fél négy. Lassan kibontakoztak előttem álmom részletei. A fák, a béke, s végül a bénultság is...