Chris horrorisztikus rémálma

Egy viszonylag hideg őszi estén sétáltam haza a barátnőmtől. Elég messze laktak tőlünk és elég hűvös volt, de nem érdekelt azzal bíztattam magam, ha már ide jutottam haza is tudok menni. Csak sétáltam a hideg járdán a lehullott levelek között. Már majdnem félúton jártam, amikor hallottam, hogy valaki hívogat:
- Gyere ide!
Elsőre nem törődtem vele, de amikor megint rákezdte:
- Gyere már!
- Mit akarsz?
- Fordulj meg.
Egy pár másodpercnyi ijedség után tértem magamhoz.
- Ne takard el az igazi éned Chris, jól tudom hogy ki vagy.
- Még anyám sem tudja, hogy ki a fene vagyok!
- Ugyan már én még a legsötétebb titkaidat is látom.
Mikor már untam a párbeszédet otthagytam a vén nyanyát. Azt reméltem követ és belerúghatok párszor, belé és a ronda fekete macskájába, de nem jött utánam. Vén boszorkány! Mikor hazaértem bementem a szobámba ledobtam a táskám és lefeküdtem az ágyamra. Azon gondolkoztam ki lehetett az a nő, honnan tudhatta, hogy ki vagyok, de nem filozofáltam rajta sokat leöltöztem és lefeküdtem.

Reggel a mobilom csörgése ébresztett fel. Anyám hívott és azt mondta, hogy elmentek a nagyanyámhoz, mert beteg lett. Szóval a bátyámmal voltam összezárva pár hétre, - ahogy a nagyit ismerem - de nem érdekelt, legalább elmehettem, oda ahova akarok, mert ő nem igazán törődik velem. Mondtam Alexnek, hogy menjünk el valahová, de ő azt mondta egész héten nem ér rá, mert a barátjával tölti az egész hetet. Alex szerelme mindig utált engem, mindig azt hajtogatta, hogy Alex és ő közé ékelődöm, mert mindég akkor hívom el, valahová amikor valami romantikusat akar szervezni blah blah... és ilyesmik. Gondoltam akkor elmegyek egyedül pizzázni, hátha valakit fel tudok szedni.(Később rájöttem, hogy ez nem volt okos dolog.) Mikor oda értem ott volt már Alex és a barátja. Igyekeztem nem észrevenni őket, hogy véletlenül se zavarjak… Csak 1 órát töltöttem ott, fizetés után elmentem. Hideg volt még mindig, de nem törődtem vele, mert el voltam mélyülve a gondolataimban és ezért nem éreztem. Azon gondolkodtam, hogy miért pont ma mentek el a szüleim, hogy miért pont ma nem ért rá Alex, hogy miért pont ma történik minden azok után, hogy találkoztam azzal a boszorkánnyal.

Pár órán átültem az erdőben egy fa alatt a gondolataimba feledkezve és csak akkor tértem vissza, amikor megéreztem az első esőcseppet a nyakamon.
- Brrrrr…- hideg volt, nem sokall később elkezdett szakadni az eső. Az erdő túl messze volt a várostól, úgyhogy futni kezdtem remélve, hogy kijutok még szárazon. Az eső nem akart szűnni csak esett tovább, én meg nem kifelé hanem sokkal inkább az erdő központjába haladtam - akkor még nem tudtam ezt- mikor beértem egy egészen gyönyörű ámde borzalmas dolog tárult a szemem elé…

Egy égő ház volt az fura ugyan, hogy a ház lángolt, de az eső szakadt. A házban emberek voltak a lángok közé szorulva meg akartam őket menteni valahogy, de minden lépésemmel, ahogy közelebb mentem egyre nagyobbak lettek a lángok. Magatehetetlen voltam a látvány megbénított végig kellett néznem, ahogyan egy férfi, egy nő és a kislányuk felégnek a házzal együtt, mégis a testük égésének illata magával ragadott. Ellenállhatatlan vérszomjat éreztem, bár nem voltam sem, vámpír sem démon mégis annyira vágyakoztam a vér ízlelésére, mint egy közönséges korcs vérszívó.

Közeledtem a házhoz, megfogtam a felforrósodott fém kilincset de, nem éreztem, nem tudom megmondani, hogy miért. Benyitottam és már az emberek meghaltak, de várjunk, mégsem a kislány benn volt még a fürdőszobában és egy teli kád vízben ült remélve, hogy megvédi magát a lángok ellen. Buta kislány… mikor bementem a fürdőszobába felforrósodott a víz úgy nézett ki, mint egy kád leves. Szép mélykék szemeivel bámult rám az arany szőke haja a víztől rálapult az arcára.
Ki akartam húzni a kádból, de amikor a csuklójához értem ráégettem a bőrére a kéznyomomat. Az ijedségtől behúzta a kezét a vízbe és elkezdett sírni a fájdalomtól. Mivel nem voltam egy együtt érző típus ezért kimentem a konyába kerestem egy kést és visszamentem hozzá. Kirángattam a kádból, és egy mozdulattal elvágtam a torkát. Rögtön meghalt és a vére a kezemre folyt. Kimentem a házból mielőtt összedőlt és lenyaltam a kezemről a lány vérét.

Csak azután vettem észre a vénasszonyt az erdőben. Kilépett elém és csak ennyit mondott:
- Vége.
- Minek van vége? - kérdeztem
- Vége van a vizsgádnak, megölted a lányt és megittad a vérét. Igazi vámpír lehetsz és csatlakozhatsz a halál lényekhez.
- A…
- Igen hozzánk!
- De hát te…
- Nem vagyok boszorkány, Nekromata vagyok a halál lények egyik vezére és a nevem Vidomina.
((Megátkozott, hogy csatlakozzak a csapatához, de abból nem kap ez a Bo… izé Nekromata.)))
- Na gyere lassan tíz óra és hosszú az út a kapuig.
- Van még egy kérdésem: egy Nekromata meg tud halni?
Ahogy kimondtam ezeket, a szavakat már a fejébe döftem a kést, ami még nálam volt, de ő nem halt, meg hanem kihúzta onnan és elővett egy botot. Szétnyitotta és elkezdett teremteni még 4 csontvázat azzal a paranccsal, hogy öljenek meg. Harcoltam velük egymás után támadtak. Miután rájöttem, hogy ártalmatlanítsam őket egyszerűen ment az egész. Megöltem a csontvázakat, de Vidomina még hátra volt. Kimerültem, de muszáj volt harcolnom vele.
Nem hagyhatom, hogy egy szörnyetek szennyezze be a világ utcáit. Ha meghalok, haljon meg ő is!
Verekedtem vele, ahogy csak tudtam, de ő mindig kitért előlem.
- Na na mit csinálsz, így sosem győzöl le!
Megvan! Összedörzsöltem a kezem és a ház kicsiny parazsaiból tomboló tűzvihart varázsoltam az egészet, úgy ahogy bírtam rázúdítottam a fejére később az egész testére. Küzdött ellen, de nem tudta mind hárítani. Végül teljesen felégettem.

Hazafelé vettem az irányt, mikor beléptem a házba a bátyám éppen reggelit főzött magának - ha jól láttam rántottát, de ez mellékes - és azt kérdezte:
- Hol voltál az este?
Elmosolyodtam, és ezt mondtam:
- Csak buliztam egy jót az egyik barátnőmmel.