Horror történetek - 60.oldal

Folyton arról ábrándozott, hogy a kedvenc könyvéből ismert vámpírok egy éjjel eljönnek, és magukkal viszik. Szentül hitte, hogy a vámpírok nem gonoszak, kicsit sem hasonlítanak a híres Drakula grófra, (aki csupán egy kegyetlen, kiközösített földbirtokos volt, és akiről szörnyűségeket terjesztettek a népek). A vámpírok igazából nem is ölnek ember, csak egy kicsit megcsapolják őket...

Loona sikítani szeretett volna, de nem tudott. A fiú pedig támadott. Szája elé emelte mindkét kezét, s gömböt formált belőlük. Belelehelt a tenyerébe, amitől az ott kavargó levegő meggyulladt. A tűzgömböt a lány felé hajította, anélkül, hogy saját maga megégett volna. Loona bevetődött a könyves szekrény mögé, épphogy elkerülte az izzó gömb...

A gyümölcsöstál volt az. Vincent felemelt kézzel védte ki, ami ha nem üti félre, egyenesen az arcába repült volna. Zihálás törte meg a szoba gyászos csöndjét.
- Loona, én vagyok az. Vincent.- suttogott a férfi. Szavait az egyik szék követte, ami ugyancsak széttört a falon, pár centire tőle.
- Gyűlöllek!- ordította torkaszakadtából Loona, s felemelte a másik széket, hogy azt is mesteréhez vágja, de Vincent gyorsabb volt, s a lány mellett termett, majd leszorította a kezeit......

- Kérlek, ne tedd!- csak ennyit tudott mondani. Ellenkezni képtelen lett volna. És ezt tudtam. És ki is használtam. Hirtelen a pengével simítottam végig a hasán. Kibuggyant a vére, lassan, de biztosan csurgott az ágyra. Nem volt mély vágás, így nem is reagálta túl, erős ember volt Ő! Csak egy halk szisszenés hallatszott...

Gyors, nesztelen léptekkel haladok tovább. Az egyik sikátorba lépvén alvó, rongyos kamaszlányt pillantok meg a földön. A nyakába maró fájdalom ébreszti fel mély álmából. Ajkai néma sikolyra nyílnak, több nem futja az erejéből. Pihegve lehanyatlik. Nem ölöm meg, helyette fogaimat a hüvelykujjamba mélyesztem, majd a kiserkenő véremből a szájába csöpögtetek...

Az asszony ki volt kötözve, jó erősen, a modellezőasztalához. Lábait, derekát, mindkét felsőkarját vastag kötelek fonták körbe szorosan. A teste ruhátlan volt. Izmait megfeszítette, rángatta a köteleit, próbált kiszabadulni, de mindhiába.
És nem is fog szabadulni, gondolta a férfi gonosz mosollyal. Egy olyan ember, mint én, aki képes palackba hajót építeni, egy kötelet is meg tud csomózni úgy, hogy az tartson.
Akármeddig...

Amint törtek előre James aki hátul ment kicsit lemaradva hirtelen felsikoltott, majd eltűnt az egyik bokorban. A többiek azonnal odarohantak, de nem találták sehol.
Ahogy jobban körülnéztek furcsa lábnyomokat találtak, túl nagyok voltak emberi lábnyomnak, mégis olyan emberszerűek voltak...

Csend van. Vagy talán mégsem? A szoba neszein keresztül, elhatol hozzám valami ősi, kegyetlen és borzasztó. Mióta írok, folyton itt sündörög körülöttem. Azt hiszi nem hallom, de én mégis tudom, hogy itt van. Érzem! Rengetegféleképpen nézhet ki. Egyesek úgy hívják: terrorizmus, mások őrületnek, esetleg pokolnak...

Larry nem értette a tanár viselkedését, és eleve furcsának találta, hogy Doyle az irodájába hívta. Felállt hogy távozzon, de megtántorodott. Csak ekkor tudatosult benne, hogy mennyire rosszul érzi magát. A szája kiszáradt, és a feje átkozottul lüktetett. Megmarkolta a szék támláját, amire érkezésekor leült, de már nem volt ereje megtartani a saját súlyát...

Kihúztam a konyhaszekrény fiókját, s válogatás nélkül kivettem belőle egy éles kést. Nem toltam vissza a fiókot, inkább felmentem az emeletre. A lépcsőfordulóban álló egészalakos tükör előtt megtorpantam. Először, nem ismertem fel magam. Egy szakadt farmernadrágos, fekete, ujjatlan pólós, zilált hajú tinédzser nézett velem farkasszemet. Nyakában ott függött a medál, s furcsa, kékes fényt árasztott magából...