Horror történetek - 58.oldal

Pár lovag kivált a körből, hogy utat engedjen a négy, éjsötét lovon érkező vámpírfejedelemnek. Hátasaik halálhörgése visszhangzott a kihalt, vérmosdatta mezőn. Fekete bársonypalástjaik lobogása, s a szemükben égő pokol tüze hátrálásra késztette a felkelőket...

Alex nem sokat tétovázott, oda ment hozzájuk, majd Erika karját megragadva fölrántotta az ágyról és a földre lökte. Ez alatt Péter felült, ám pont akkor Alex egy jól irányzott rúgással szétmorzsolta a férfi heréit. A fájdalomtól felordított, oldalt a földre rogyott, testét összehúzva a kíntól, de ez Alexnek nem volt elég, még egyszer belerúgott, ám most a gyomrába.
- Alex ne! – kiáltott Erika, meztelenül a földön ülve...

Nyögdécselve engedte át magát neki, miközben a fiú a feneke alá nyúlt, ő pedig átfonta lábait a derekán. A lány lehunyta a szemét, és elképzelte az olajfákat, egy melegebb világban, amelyben azonban rejtett vágyak, kígyók, szándékok és bűnök kavarognak, és szenvedéssel kél a hajnal…

A sok vérveszteségtől már egyre rosszabbul érezte magát, a pince forogni kezdett körülötte, ám még most is ébren tudott maradni és nem ájult el, de mozdulni sem bírt már. Nem fogta fel, hogy mi történik vele, minden összefolyt számára, a mellette lévő ágy mozdulni látszott, mégis mozdulatlan volt, a lámpa fénye ide-oda cikázott a falon, mégsem mozgott, a hallucinációk teljesen eluralkodtak felette, de azt tisztán látta, hogy a férfi, aki elrabolta őt ott állt előtte, kezében egy fogóval...

Már elvitte a tetemet, de a szag megmaradt és ott bűzölgött a levegőben, amitől a lánynak még jobban hányingere támadt, és nem tudta magában tartani és kiadta. Hosszú sugárban hányta végig a padlót, közben arcára is fröccsent bőven és félig őt is beterítette, majd mikor már nem jött ki belőle több, ereje végleg elhagyta, és a földre fektette fejét, bele a saját hányásába. Ettől még büdösebb lett, de már nem érdekelte, kezdte megszokni az undort és nem vágyott másra, minthogy elmeneküljön...

Ez a történet igen brutális és szadista tetteket tartalmaz, melyek leírása nem azt szolgálja, hogy az ember élvezze ezeket a szörnyű cselekedeteket, hanem, hogy lássa milyen borzalmas dolgokat, tud egy ember csinálni, a másikkal és hogy ilyen dolgok igenis megtörténnek a világon, és nem hunyhatunk szemet fölötte! (az esetek többségében a bűnösöket elkapják és elítélik hosszú börtön évekre vagy életfogytiglanra, de akadnak kivételek) A történetet nem élvezetből írtam, de hangsúlyozni akartam...

Amikor újra elment minden, és maradt a mindent beterítő sötétség, fura érzésem támadt, mert ellentétben az első esettel, most nem voltam tisztában azzal, hogy mi miért is történik.
Talán ennek köszönhető, hogy másodpercekre lefagytam, valójában percekig, mozdulatlanul ültem a kád peremén, és a fejem próbáltam tisztázni, az agyam által generált hangok miatt, noha tisztában voltam velük, hogy csak a képzeletem játékai.
S ezután összeszedve magam, ismét elindultam, hogy megoldjam...

Még nem érzi az egyre növekvő nyomást a légcsövén, ahogy deformálódva, végül majd péppé roppan. Az utolsó pillanatokat éli, s ekkor rájön végre. Akit megmentőjének látott, az gyilkosa. Élete utolsó néhány másodpercében feltámad az életösztöne, és küzd a fuldoklás ellen...

Mindenesetre a társunknak csak a felét harapta le, nyílván így tudott még sikítani. Borzasztó volt látni, ahogy lógnak a belei, a mája és az összes létező szerve, ami deréktájon volt. Mindenesetre egy boncmester is megirigyelné, hogy kibírtuk az utat hányás nélkül. Bár ez későbbiekben változni fog, és akkor már a boncmester se lenne a helyünkben. Az a tény viszont érthetetlen és felfoghatatlan, hogyan tudott a dög ilyen gyorsan anélkül feljutni, hogy abból bármit is észleltünk volna......

- Ne aggódj, mindjárt jön a segítség! - mondtam Allynek, úgy hogy rá se néztem. Aztán visszafordultam hozzá. Eltűnt. Csak a férfi és a vére maradt ott. És egy vöröslő alma. Ahol eddig Ally volt, a helyén egy alma maradt. Semmi több. Ijesztően hasonlított az alma színe a vérhez...