A fátylat valaki felemeli. A szemeit nézem, az arcot, ami mától fogva csak az enyém, csak az enyém, és olyan Gyönyörű... Hamarosan meztelenül is látni fogom. Vágyom is Rá. Mint egy vadász, mikor vadászkastélyának falára szegezik leggyönyörűbb trófeáját. Valaki beszél mellettem, én pedig közeledem az arcához az arcommal. Igen, megcsókolom. Mint egy vadász, aki lő. Legszívesebben táncolnék, hogy mától fogva birtokolom... Egy lélek és egy tökéletes test.
Valahonnan távolról taps hallatszik, mintha egy másik világból jönne... Ez az első pillanat. Mit ért ezelőtt az élet, teszem fel a kérdést. Mint egy vadász, aki az áhított egyszarvút figyeli, napokon át, étlen-szomjan, és végül céloz és lő... És gyönyörködik a vörös vérben, ami annyira gyönyörűen elüt a tetem fehérségétől... Mintha őrült lennék, elképzelem, milyen lenne mezítelen testén ereinek rászáradt bordója. Gyönyörűen elütne a tetem fehérségétől.
Újra visszatérek az arcára. Olyan gyöngéden és boldogan néz rám. És ő szeret. És ő azt hiszi, hogy... talán...én is. De azt hiszem, nem ez a szerelem. Pedig ragaszkodom hozzá...Talán mégis ezt érzem. Hiszen annyiszor mondtam már neki, "Szeretlek!"! Mint egy vadász, aki madársípot fúj meg, s becsalogatja az elérhetetlen, szárnyaló madarakat hálójába... Ő tapsolókra néz, megriad egy pillanatra, de a riadtsága azonnal átváltozik egy senkinek szóló mosollyá.
Vajon miért gondolok minden pillanatban vérre?
Ó, tudom már. Az ajkai... A rúzstól rikítnak. Bár letörölhetném ebben a pillanatban...Mint egy vadász, aki a megnyúzott állat bundáját tisztítja, letörli a koszt és a belső szerveket...
Magam előtt látom az ágyat... igen, ez a valóság. Emberek állnak, és tapsolnak...igen, ez a valóság.
Szivárvány-fehér fények ezrei villognak a ruhán. És valahol egy kés villan. Vajon kié? Az embereké, biztosan. Talán ettől ijedt meg Ő. Úgy, érzem, a kés nagyon közel van, csak a zsebembe kellene nyúlnom. Erősen belecsapok a zsebembe, bizonyításul, hogy nincs ott.
Az éles penge a kezembe vág. Gyengén felemelem a kezem. Ujjaimról vér csöpög. Az emberek eltűntek. Érzem, mit kell tennem...
A húsba vágok, felkészülve a sikolyra, de nem hallok semmit. Szilánkok csörömpölnek... Egy üvegbábú! Leszúrtam egy üvegbábut!
És mellettem Ő áll, a vállamra teszi a kezét, és sír. És az emberek, mellette, tapsolnak és nevetnek.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-06-05
|
Horror
Maja megérezte a jelenlétét, és furcsa izgalom futott át rajta, annak tudatától, hogy figyelik....
2025-05-14
|
Novella
Ez a történet a fantázia szüleménye. Akit az erőszak elborzaszt inkább bele se nézzen.
2025-05-10
|
Novella
Unalmas az este a szálloda recepcióján. Nem lenne muszáj itt lennem, de az ellenőrzést a hotelben...
2025-05-08
|
Novella
Ez a történet kitalált. A benne szereplő emberek és események csak az író képzeletében léteznek....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
A reggeli Nap bevilágította dzsungelt. Szeptember volt, de itt semmi jelét nem látták az ősznek. A nappali virágok lassan kinyíltak. Állatok lepték el az erdőt. A sziget erdejében egy kisebb sziklás területen a különítmény tagjai ébredeztek...
Ekkor megpillantott valami mélyen kavargó sötétséget érkezni a folyosó másik végéből. Elkezdett futni, lábai önkéntelenül mozogtak, előre a lámpakapcsoló irányába. Nem tudta, miért csak, hogy el kell érje a kapcsolót, hogy újra fény legyen...
Hozzászólások
Csak az lő két bekezdésen át, aki nem szokott találni. Az vadászik tovább…
Basszus… Bár a Lyra nickről nőre lehet asszociálni, pasiként férfi személyben tippeltem az írást… Igaz a rúzsos száj… Dehát egy Izabelle valószínűleg nő…
Női vadászként nem rossz…