Egy esküvő

A fátylat valaki felemeli. A szemeit nézem, az arcot, ami mától fogva csak az enyém, csak az enyém, és olyan Gyönyörű... Hamarosan meztelenül is látni fogom. Vágyom is Rá. Mint egy vadász, mikor vadászkastélyának falára szegezik leggyönyörűbb trófeáját. Valaki beszél mellettem, én pedig közeledem az arcához az arcommal. Igen, megcsókolom. Mint egy vadász, aki lő. Legszívesebben táncolnék, hogy mától fogva birtokolom... Egy lélek és egy tökéletes test.

Valahonnan távolról taps hallatszik, mintha egy másik világból jönne... Ez az első pillanat. Mit ért ezelőtt az élet, teszem fel a kérdést. Mint egy vadász, aki az áhított egyszarvút figyeli, napokon át, étlen-szomjan, és végül céloz és lő... És gyönyörködik a vörös vérben, ami annyira gyönyörűen elüt a tetem fehérségétől... Mintha őrült lennék, elképzelem, milyen lenne mezítelen testén ereinek rászáradt bordója. Gyönyörűen elütne a tetem fehérségétől.

Újra visszatérek az arcára. Olyan gyöngéden és boldogan néz rám. És ő szeret. És ő azt hiszi, hogy... talán...én is. De azt hiszem, nem ez a szerelem. Pedig ragaszkodom hozzá...Talán mégis ezt érzem. Hiszen annyiszor mondtam már neki, "Szeretlek!"! Mint egy vadász, aki madársípot fúj meg, s becsalogatja az elérhetetlen, szárnyaló madarakat hálójába... Ő tapsolókra néz, megriad egy pillanatra, de a riadtsága azonnal átváltozik egy senkinek szóló mosollyá.

Vajon miért gondolok minden pillanatban vérre?

Ó, tudom már. Az ajkai... A rúzstól rikítnak. Bár letörölhetném ebben a pillanatban...Mint egy vadász, aki a megnyúzott állat bundáját tisztítja, letörli a koszt és a belső szerveket...

Magam előtt látom az ágyat... igen, ez a valóság. Emberek állnak, és tapsolnak...igen, ez a valóság.

Szivárvány-fehér fények ezrei villognak a ruhán. És valahol egy kés villan. Vajon kié? Az embereké, biztosan. Talán ettől ijedt meg Ő. Úgy, érzem, a kés nagyon közel van, csak a zsebembe kellene nyúlnom. Erősen belecsapok a zsebembe, bizonyításul, hogy nincs ott.

Az éles penge a kezembe vág. Gyengén felemelem a kezem. Ujjaimról vér csöpög. Az emberek eltűntek. Érzem, mit kell tennem...

A húsba vágok, felkészülve a sikolyra, de nem hallok semmit. Szilánkok csörömpölnek... Egy üvegbábú! Leszúrtam egy üvegbábut!

És mellettem Ő áll, a vállamra teszi a kezét, és sír. És az emberek, mellette, tapsolnak és nevetnek.