A fátylat valaki felemeli. A szemeit nézem, az arcot, ami mától fogva csak az enyém, csak az enyém, és olyan Gyönyörű... Hamarosan meztelenül is látni fogom. Vágyom is Rá. Mint egy vadász, mikor vadászkastélyának falára szegezik leggyönyörűbb trófeáját. Valaki beszél mellettem, én pedig közeledem az arcához az arcommal. Igen, megcsókolom. Mint egy vadász, aki lő. Legszívesebben táncolnék, hogy mától fogva birtokolom... Egy lélek és egy tökéletes test.
Valahonnan távolról taps hallatszik, mintha egy másik világból jönne... Ez az első pillanat. Mit ért ezelőtt az élet, teszem fel a kérdést. Mint egy vadász, aki az áhított egyszarvút figyeli, napokon át, étlen-szomjan, és végül céloz és lő... És gyönyörködik a vörös vérben, ami annyira gyönyörűen elüt a tetem fehérségétől... Mintha őrült lennék, elképzelem, milyen lenne mezítelen testén ereinek rászáradt bordója. Gyönyörűen elütne a tetem fehérségétől.
Újra visszatérek az arcára. Olyan gyöngéden és boldogan néz rám. És ő szeret. És ő azt hiszi, hogy... talán...én is. De azt hiszem, nem ez a szerelem. Pedig ragaszkodom hozzá...Talán mégis ezt érzem. Hiszen annyiszor mondtam már neki, "Szeretlek!"! Mint egy vadász, aki madársípot fúj meg, s becsalogatja az elérhetetlen, szárnyaló madarakat hálójába... Ő tapsolókra néz, megriad egy pillanatra, de a riadtsága azonnal átváltozik egy senkinek szóló mosollyá.
Vajon miért gondolok minden pillanatban vérre?
Ó, tudom már. Az ajkai... A rúzstól rikítnak. Bár letörölhetném ebben a pillanatban...Mint egy vadász, aki a megnyúzott állat bundáját tisztítja, letörli a koszt és a belső szerveket...
Magam előtt látom az ágyat... igen, ez a valóság. Emberek állnak, és tapsolnak...igen, ez a valóság.
Szivárvány-fehér fények ezrei villognak a ruhán. És valahol egy kés villan. Vajon kié? Az embereké, biztosan. Talán ettől ijedt meg Ő. Úgy, érzem, a kés nagyon közel van, csak a zsebembe kellene nyúlnom. Erősen belecsapok a zsebembe, bizonyításul, hogy nincs ott.
Az éles penge a kezembe vág. Gyengén felemelem a kezem. Ujjaimról vér csöpög. Az emberek eltűntek. Érzem, mit kell tennem...
A húsba vágok, felkészülve a sikolyra, de nem hallok semmit. Szilánkok csörömpölnek... Egy üvegbábú! Leszúrtam egy üvegbábut!
És mellettem Ő áll, a vállamra teszi a kezét, és sír. És az emberek, mellette, tapsolnak és nevetnek.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-11
|
Sci-fi
Az alábbi írás egy történet első része, nincs befejezve, finomitasra szorul, egy szilánk....
2025-04-07
|
Történetek
Egy szombat kora délután belerúgtam az ajtófélfába s eltört a lábujjam, s ha ez nem lenne...
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Friss hozzászólások
laci78:
akkor a szokásos kérdés: ETA?...
2025-04-15 15:51
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
A reggeli Nap bevilágította dzsungelt. Szeptember volt, de itt semmi jelét nem látták az ősznek. A nappali virágok lassan kinyíltak. Állatok lepték el az erdőt. A sziget erdejében egy kisebb sziklás területen a különítmény tagjai ébredeztek...
Az angyalok városa előtt a hegy lábánál egy apró tó volt, amelyből folyók áramlottak ki és vezették le a vizét a tengerbe vagy éppen egy másik tóba. Itt állították fel a különítmény vízi erejének központját. Ez csupán egy-két fa mólóból és dokkból állt. A vízi erő pedig csupán ötven-száz kajakból és kisebb csónakokból.
Hozzászólások
Csak az lő két bekezdésen át, aki nem szokott találni. Az vadászik tovább…
Basszus… Bár a Lyra nickről nőre lehet asszociálni, pasiként férfi személyben tippeltem az írást… Igaz a rúzsos száj… Dehát egy Izabelle valószínűleg nő…
Női vadászként nem rossz…