Psychotic (5)

Kedd délután volt és nagyon elfáradt a sok melótól, még egy takarítónő is megirigyelhette volna ezt a jól végzett munkát. Ruhástól az ágyba dőlt és egyből el is aludt…
Alex ekkor ébredt fel és felemelte fejét. Nem tudta hírtelen hol van és hogy mi történt vele, majd lassan rájött, hogy az egészet csak álmodta. Megálmodta azt, ami egyszer már megtörtént vele, az agya felidézte a múltját, egészen a mai napig. Óvatosan felült, majd az asztalra nézett, ahol ott voltak az ékszerek, miket Erikának vett. Kómás feje volt, de tudta eljött az idő, hogy megtegye azt, amiért ide jött ebbe a házba.

Előkészülődött a pincében, ahol volt egy asztal, amire felsorakoztatta a talált szerszámokat, majd ezeket letakarta. Igaz, hogy a ház lakatlan volt, de mégis rengeteg hasznos holmit talált, ahhoz, amit tervezett, és ennek nagyon örült. Miután végzett, fogta magát és elindult vissza a faluba, ami körül-belül 2-3 km-re lehetett.
Jó darabig sétált mire odaért Erika szüleinek házához, majd újból odament a bejárathoz és kopogott. Ugyancsak Erika nyitott ajtót, kinek még mindig vörösek voltak a szemei a sok sírástól.
- Alex? – döbbent meg, míg kifújta az orrát.
- Igen. Megint én vagyok az. – mondta nyugodtan, pókerarcot vágva.
- Mit keresel itt? Azt hittem, hogy soha többé nem látlak. – szólt hangját elfojtva. – Jaj nem úgy értem, hogy nem mintha nem örülnék neked, mert nagyon örülök, csak meglepődtem. – magyarázta ki magát zavarodottan.
- Én is azt hittem, hogy soha többé nem látlak már az életemben, de végül úgy döntöttem, hogy visszajövök. – világosította fel. – Figyelj! Szeretnék veled beszélni, de most nem bent a házban, hanem szeretném, ha sétálnánk egy kicsit.
- Sétálni? Hová?
- A faluban. Teszünk egy nagy kört, megbeszéljük, amit meg kell, majd hazakísérlek és meglátjuk mi lesz.
- Értem. Akkor szólok a szüleimnek és felöltözöm. Öt perc és itt vagyok! – mondta, majd becsukta az ajtót.

Fél óra elteltével Alex már egyre türelmetlenebbül várta a lányt, ám végül kilépett az ajtón, csinosan felöltözve, piros tűsarkú cipő volt a lábán, egy térdig érő szoknyát és egy blúzt viselt még. Arca ki volt sminkelve, így már senki sem mondta volna meg róla, hogy egy órával ezelőtt még anyja vállán bőgött. Odasétált a férfihoz, majd megszólalt:
- Ne haragudj, csak nem akartam ramatyul kinézni, még sem jöhettem úgy ki az utcára. – magyarázta.
- Semmi baj. – vett egy nagy sóhajt. – Ti nők már csak ilyenek vagytok, ha azt mondjátok öt perc, az tuti fél óra lesz. – gúnyolódott, aztán elindultak.
Alex pontosan tudta, hogy merre vegyék az irányt, pontosan arra, amerre a lerobbant viskót találta. Útközben főleg Erika beszélt a történtekről és arról, hogy mennyire bánja tettét és, hogy bármit megtenne annak érdekében, hogy visszakapja a férfit. Alex türelmesen hallgatta végig a lány mondani valóját, néha szólt csak bele, akkor is pár szót, végül elértek a falu határához, ahol a madár se járt.
- Megérkeztünk. – szakította félbe Erikát.
- Hova? Miért jöttünk ide? – furcsának vélte a dolgot és a bizonytalanság kiült az arcára.
- Meglátod, ne félj. – mondta, majd közelebb hajolt – De szólok előre, fájni fog!
- Mi? – kérdezett rá döbbenten, ám rögtön utána meg is tudta mire célzott az imént Alex, mert egy akkora ütést mért az arcára, hogy eszméletlenül rogyott össze a földre.

Óvatosan felemelte a lányt, aztán indulni kezdett a búzás felé, egyenesen az elhagyatott házhoz, ahol őrült tervét végre hajthatja. Lassabban haladt és a szél is fújt, de húsz perc gyaloglás után megérkezett, majd bement az ajtón és a folyosóra kanyarodott. Elhaladtak a pince előtt, azután a két ajtó mellett is, majd egy jobb kanyar után, Erika egyik lábáról leesett a piros tűsarkú cipője. Alex nem törődött vele, vitte tovább foglyát, be a saját szobájába, és az ágyra fektette. Ezután a szekrényből kivett egy kis üveget, amiben kloroform volt. A lány kezdett magához térni és ekkor ült le mellé a férfi, de nem csinált semmit, csak nézte őt. Erika kinyitotta szemeit és rettegve nézett körül a piszkos szobában, aztán megszólalt:
- Alex! Mi ütött beléd? Miért csináltad ezt velem?
- Sajnálom, de nem bírom már magamba fojtani a dolgokat, az érzéseimet. A baleset óta nem megy, nem tudom csillapítani a dühömet, valahogy, muszáj levezetnem. – mondta, majd az üveget megmutatta neki. - Ebben kloroform van, nem volt könnyű beszerezni, de sikerült. Eszméletlen, hogy a kórházban mennyire nem ügyelnek a betegekre esténként. Persze nehéz volt észrevétlenül ki és beszöknöm, de sikerrel jártam, már akkor tudtam, hogy erre még szükségem lehet. – büszkélkedett.
- Úristen! Mi történt veled Alex? – rémült meg Erika. – Teljesen megváltoztál, te… te teljesen megőrültél!
- Igazat adok neked, ám nem tudom már leállítani magam. – az üveget az ágy mellett lévő asztalra tette. – Látod azokat az ékszereket? – mutatott rájuk, de a lány csak egy szempillantást vetett rájuk, ugyanis egyre jobban félt – Azokat vettem neked a fél éves fordulónkra, amit te elszúrtál.
- Sajnálom. – mondta reszketve.
- Hiszek neked. Na most gyere szépen!- szólt, aztán elkapta a lány nyakát és egyik karját és felemelte őt az ágyról. – Most lelátogatunk a pincébe. – magyarázta.
- Mit akarsz csinálni? – kérdezte a félelemtől remegve.
- Az titok, meg fogod látni ígérem.

Erika nem ellenkezett, annyira rettegett Alextől, hogy legcsekélyebb ellenállást sem mutatott ellene, mindent úgy tett, ahogy mondta. Lesétáltak a pincébe, ahol nagyon sötét volt, de a férfi felkapcsolt egy lámpát, ami a falról függött, és betöltötte fénnyel a helyiséget. Egy fotelt, egy asztalt, ami le volt takarva, egy széket, ami rögzítve volt a földbe és egy koszos ágyat látott Erika. A székbe ültette őt, és jól oda kötözte, moccanni sem tudott, olyan erősre szorította a kötelet.
- Tudod, a ház mögött van egy kis generátor, amiben van még annyi nafta, hogy világítson itt nekünk. A széken, amiben most ülsz, remélem kényelmes, mert nem volt könnyű úgy a padlóba rögzíteni, hogy az, stabilan ott is maradjon. Ezt mind én rendeztem el és bevallom kemény és hosszú meló volt. Egész délután ezt csináltam, miután eljöttem tőled, de szerintem nagyon is jó munkát végeztem és rengeteg hasznos holmit találtam itt. – mesélte, miközben az asztalhoz sétált.
- Alex! Kérlek, engedj el! Haggyd ezt abba könyörgöm! – esedezett neki könnyeivel küszködve.
- Nem! A sírás sem segít többé rajtad! – ordított rá és tüzes tekintettel bámulta foglyát – Sikítani fogsz, de senki sem fogja hallani, ordíthatsz, akinek csak akarsz, ám most nem ment meg téged senki.
- Kérlek, ne bánts! – pityeredett el, majd fejét lehajtotta és zokogni kezdett. – Sajnálom, hogy ezt tettem veled! Hányszor kérjek még bocsánatot?

Alex egy tárgyat felvett az asztalról és a lányhoz lépett, azután pedig fejét felemelve azt mondta neki nyugodt hangon:
- Nem kell többször bocsánatot kérned. – nézett könnyes szemeibe, melyekből a bűnbánatot és félelmet lehetett kiolvasni.
Rögtön ezután, késlekedés nélkül a karjáról elkezdte lemetszeni a bőrt, egy pengével. Erika felsikított a hírtelen ért fájdalomtól és kezét rángatni próbálta, hogy kiszabaduljon a kötésből, de azzal csak rontott a helyzeten, mert mélyen belevájta a pengét a húsába. A vér elöntötte karját és a szoknyájára folyt, onnét pedig a padlóra csöpögött. Könnyei még jobban megindultak és fejét hátra hajtva üvöltött, ahogy csak a torkán kifért. Pokoli fájdalmat érzett, ahogy a bőre levált a karizmairól, semmihez nem tudta hasonlítani azt az érzést. Mikor megvágja magát az ember, az is nagyon tud fájni, de ez olyan, mintha nem hagynák abba a vágást, és lassan hámozni kezdenék a megvágott ujjat, mint egy almát. A vérzés nem csillapodott, egyre több folyt, szinte már ömlött a sebből, ám Alex elkötözte, nehogy elvérezzen a lány. Ezután visszasétált az asztalhoz és letette a pengét, majd sok apró dolgot vett fel onnét, Erika nem tudta mire készül, de sejtette, hogy ez még csak a kezdet volt.
- Könyörgöm, ne folytasd, ebbe belehalok! Kérlek, kééérlek! – esedezett, de mindhiába. A férfi odament hozzá és blúzát egy erős mozdulattal letépte róla, a melltartóját, pedig leszedte, így fogja teljesen csupasz felsőtesttel ült előtte. - Mire készülsz? – kérdezte, mialatt szívverése egyre gyorsult.
- Eszméletlen, de még tűket is találtam a házban. – mutatott fel egyet a tenyeréből. – Egy egész rakással volt a fenti szekrények egyikében. – mondta, majd közelebb hajolt és a lány kerek mellébe szúrt egyet.

Felsikított a kíntól szegény, és meleg vére végig folyt formás, nagy mellén, le egészen a hasáig. Ám Alex nem érte be ennyivel, egyre többet szúrt puha mellébe, míg végül teljes tűpárnát csinált belőle. Több tucatnyi állt ki Erika jobb melléből és vére patakokban folyt le csupasz testén. Ordibált a fájdalomtól, ám minden egyes levegő vételnél, mellkasa megmozdult, így melle is és még jobban fájt neki. A java viszont csak ezután jött, mikor fogva tartója az utolsó tűvel átszúrta a mellbimbóját, és ekkor a lány üvölteni kezdett még hangosabban. Alig jött már ki hang a torkán, de nem hagyta abba, mert a gyötrelem sem csillapodott, elviselhetetlen volt.

A legrosszabb viszont akkor jött, mikor egyenként kihúzta őket. Néhányat egyszerre rántott ki, ami rettenetes kínnal járt szegény foglyának, kinek elment az ereje a sok ordibálástól. Teste rángatózott, amikor egy tűt kitépett testrészéből, de az fájt a legjobban neki, mikor a mellbimbójában lévő tű két végét megfogta és el kezdte csavarni az óra mutató járásával megegyező irányba. Háta megfeszült, karjai és lábai megmerevedtek, arcára, pedig a gyötrelem ült ki, homlokán izzadság cseppek jelentek meg. Túl sok volt ez neki, még soha nem érzett ilyet és tudta, hogy nem sokáig bírja már ki. Alex végül abbahagyta és egy erős rántással szó szerint, kitépte belőle az utolsó tűt is. Erika olyan hangosan sikoltott fel, hogy még Alex is meglepődött. Foglya jobb mellbimbója teljesen szétroncsolódott és vér csöpögött belőle, ahogy mellei többi részéből is. Kicsi, ám sok vércsík folyt végig a lány hasán, bevérezve így a szoknyáját, ami magába szívta az összest.

A lány nem tudta elképzelni milyen borzalmak várnak még rá, de nem is akart bele gondolni, mert tudta, hogy ha ez így megy tovább, azt nem fogja kibírni. Ám a férfi nem hagyta abba, az asztalhoz sétált, ahova letette a kitépett tűket és most egy tompa kést vett fel onnét. Az élvezet ült ki Alex arcára, keveredve a gyűlöletével, ami éltette és ettől nem tudott leállni. Mikor foglya elé lépett mozdulatlanul bámulta, hogy, hogy reagál az eseményekre, de Erika még fel sem mert nézni rá annyira rettegett. Ekkor váratlanul megragadta fejét és száját kifeszítve kihúzta a nyelvét, ám a lány össze-visszamocorgott, nem bírta rendesen megfogni. Úgy döntött, hogy más eszközöket is bevet a célja elérésének érdekében, hozott egy fogót és azzal húzta ki a nyelvét, így már neki láthatott a tompa késsel levágni azt. Nagyon nehezen vágott bele, de végül sikerült és a vér megtöltötte Erika száját. Hiába kapkodta fejét, azzal csak rontott az egészen, végül feladta és hagyta, hogy lenyesse szép lassan, a szeme láttára a saját nyelvét. Mintha százszor ráharapott volna ugyanazon pontra, olyan érzés volt, de a legdurvább akkor jött, mikor a kés elakadt benne és hiába feszítette, húzta, tolta, nem mozdult. Szemeiből ömlött a könny, szájából, pedig a sós vér, ami beborította arcát és a nyakán kezdett lefolyni. Bármelyik embert megviselt volna ez a dolog, amit vele műveltek, és ez alól ő sem volt kivétel. Átkozni kezdte azt a napot mikor találkozott ezzel az emberrel, mert soha nem hitte volna, hogy egy őrültbe lesz szerelmes. Végül a nyelv leesett a földre, Erika, pedig torka szakadtából ordított tovább, ahogy eddig is.

- Bizonyára rettentően fájhat ez neked. – mondta miközben az asztalhoz sétált, majd vissza a székhez. – Látod ezt? – mutatott balra, a falra, ahol egy vezeték lógott. – Ez majdnem végzett velem, ugyanis én marha nem tudtam, hogy áram van benne. – mesélte. – Szóval egy hajszálon múlt az életem, de szerencsémre, ám ez rád nézve rossz hír, azért megúsztam a dolgot. Rájöttem… - mondta, mialatt átballagott a pince másik oldalára, ahol a villanykapcsoló volt. – hogy ha ezt lekapcsolom, akkor abban a vezetékben sem lesz áram. – mikor mondatát befejezte, le is kapcsolta a villanyt és sötétség borult a helyiségre. Erika nem tudta mi történik és rettegett előre, hogy most vajon mit tervez ez a pszichopata. Furcsa zajokat hallott, mintha valamit húznának, valami drótot, ami recseg, ahogy a falhoz ér. – Emeled fel a talpad! – utasította. – Még jobban! – ordított rá, majd a falhoz ballagott, ahol a kapcsoló volt. – Csak, hogy tudd, most azt a vezetéket, amiről az előbb rizsáltam neked, a talpad alá helyeztem, biztos távolságba, nehogy esetleg idő előtt rázzon agyon az áram. Ám ha leteszed a lábad, akkor bizony csúnya áramütésben lesz részed, így azt javaslom, erőltesd meg az izmaidat, jó feszíts be, mert ha leereszted véged van! – amint mind elmondta, Erika rögtön felemelte talpát és összes erejét összeszedve a levegőben tartotta, már amennyire a kötés engedte.

Alex felkapcsolta a villanyt és mosolyogva bámulta hogy erőlködik a lány. Fogait összeszorítva teljesen megmerevítette combját, nehogy a vezeték közelébe érjen a talpa, amiről a másik fél pár, piros tűsarkú is lesett már. – Egész jól bírod, gratulálok. – dicsérte, de az áramot nem kapcsolta le. A lány tudta, hogy nem sokáig bírja így tartani a lábát és remegni is kezdett neki, a magasság, pedig egyre jobban csökkent. Hiába volt minden erőfeszítésnek erejéből erre már nem futotta, ám az utolsó pillanatban fogva tartója lekapcsolta a villanyt. – Őszinte elismerésem. Látod mire képes az ember, hogy éledben maradjon? – mondta, majd kihúzta alóla a vezetéket és visszavitte a falhoz, ahol volt. – Most elmegyek egy kicsit, de visszajövök! Addig is ne szaladj el! – fenyegette, majd kuncogva elment fel a lépcsőn.

Erika most látta elérkezettnek az időt, hogy a szökésre koncentráljon és kijusson ebből a pokolból. Érezte, hogy a kötés meglazult, mikor a lábát tartotta fent, nehogy a vezetékhez érjen, így lehetősége nyílt arra, hogy jobban fészkalódjon. Mindenhogyan próbált kiszabadulni vagy a csomókat meglazítani, de úgy tűnt, hogy reménytelen a helyzete, végül elérte, hogy lábait már tudta mozgatni. Nem kellett sok ahhoz, hogy jobb karját is kiszabadítsa, majd a balról is lehámozta a kötelet, aztán az egész testéről. Szerencséje volt, mert gyenge csomók voltak rákötve, amikből nagy erőfeszítések árán, de kijutott. Mikor megpróbált felállni, az első kísérlete kudarcba fulladt és arccal a földre esett. Az előbbi megterhelés teljesen kicsinálta a lábait, így kellett egy kis idő, mire feltápászkodott, de tudta, nincs sok ideje, hisz bármelyik pillanatban visszatérhet Alex és akkor neki vége.

Maradék erejét összeszedve felállt és lassan indulni kezdett a lépcső felé. Testén a vér már megalvadt, szoknyájába is teljesen beleitta magát és megszáradt. Majdnem négykézláb mászott fel a pince lejáróig, azután körülnézett a folyosón, de nem látott senkit. Elindult a kijárat felé, nagyon halkan, nehogy valami zajt keltsen, odakint a nap már nyugovóban volt és sötétedni kezdett. Kiment az ajtón és jobbra fordulva a kijárat felé közeledett, ám ekkor léptek zaja csapta meg fülét és tudta, hogy ezek kintről jönnek. Biztosra vette, hogy Alex jött vissza és pánikba esett, mert nem tudta mi tévő legyen most. Nem gondolkodott sokáig, hisz túl sok választása úgy sem volt, visszarohant, de nem ahonnét jött, hanem egyenesen be egy másik ajtón és a konyhában találta magát. Félelemtől reszketve az egyik roskadt szekrényhez szaladt és bebújt alulra, ahol annak idején talán a serpenyők voltak. Nagyon szűkösen volt, az ajtót is alig bírta becsukni maga után, de sikerült neki, ám egy kis rést hagyott, hogy valami levegő is jöjjön be. Kikukucskált rajta és pont a konyha bejáratára látott, így pontosan tudta, hogy mikor fog besétálni Alex és mikor kell még a lélegzetét is visszatartani.

Lépteket hallott kintről, melyek egyre távolodtak és halkultak. Kicsit megnyugodott, de szíve még így is vadul kalapált és a levegőt egyre szaporábban vette. Körülnézhetett volna mielőtt elbújt volna, hátha talált volna valami kést vagy bármi mást amivel védekezni tudna, ha megtalálná. Szidta magát, amiért erre nem gondolt, de már késő kimászni, ám tudta, hogy ha meglátja, hogy elszökött, az egész házat át fogja kutatni, és előbb utóbb megtalálja, ha itt marad, akkor, pedig nem lesz mivel megvédje magát. Egy esélye maradt, valahogy ki kell lopóznia a konyhából, mert ha továbbra is itt marad, akkor vége lesz a bújócskának. Lelassította légzését, majd fülelt, hátha hall valamit és legnagyobb ijedelmére, hallott is, amik egyre erősödtek. Hírtelen eluralkodott a pánik rajta és legszívesebben rohanni kezdett volna, ahogy csak bír, de meggyőzte magát, hogy az lenne a legrosszabb, ha most elfutna. Ezért várt és lapult, ahogy csak tudott és ekkor a konyhaajtó kitárult és a résen keresztül látta Alex lábát. Nem mozdult, csak egyhelyben állt, aztán lassan elindult a szekrény felé, ahol Erika rejtőzött, ám nem nyitotta ki a szekrényt, hanem egy másik ajtót tárt ki hangosan.

Ezt megúszta, de gondolta, hogy ha visszajön, akkor átkutatja a konyhát is, így nem maradhat tovább. A lehető legcsöndesebben próbálta kinyitni a szekrényajtót, de az nyikorogni kezdett. Azonnal visszazárta és vett egy nagy levegőt, de mikor meghallotta, hogy a férfi visszajött, kis híján szívrohamot kapott az ijedségtől. Szinte biztosra vette, hogy nincs tovább, el fogja kapni és viszi vissza kínozni, amibe előbb vagy utóbb de bele fog halni. Világos volt ez számára, mint a nap, ha most nem tud elszökni innét, akkor ebben a lerobbant házban fog meghalni. Alex viszont nem kezdte átkutatgatni a szekrényeket, ehelyett inkább kiment a konyhából, aminek a lány annyira megörült, mint aki először túl van az érettségin. Nem késlekedett sokáig, egy határozott mozdulattal kitárta az ajtót és kimászott, majd visszacsukta maga mögött, szinte hangtalanul. A konyhaajtó felé osont lassan, ám ekkor olyan történt, amire egyáltalán nem is számított, az ajtó előtte lassan kitárult, de Erikának épp volt annyi ideje, hogy bebújjon a fal és az ajtó közé úgy, hogy aki bejött az nem láthatta.

Az ajtó arcától pár centire állt meg, csupasz felső testével a falnak támaszkodott, ahogy csak bírt, de nagyon hideg volt és ettől majdnem elsikoltotta magát. Alex jött vissza váratlanul és a konyha közepén megállt és körülnézett újból, de háta mögé nem, pedig ha hátra fordult volna, észrevehette volna Erikát. Mint egy szobor úgy megmerevedett a lány és szíve dobogását a torkában érezte, mert tudta, ha a férfi megfordul, akkor vége a játéknak. Szökésének sikere most késélen táncolt, és egy pillanatra sem tudott megnyugodni, még akkor sem, mikor a szekrényeket elkezdte átkutatni. Erika tudta, hogyha ezzel végez, akkor kimegy innét, de észre fogja őt venni, így gyorsan kellett döntenie mit csinál: vagy meglepetés szerűen rátámad és leüti, ezzel is időt szerezve magának vagy csendben megpróbál kiosonni a háta mögött. Mivel nem nézett körül a helyiségben, ezért semmilyen eszközzel nem rendelkezett, csupán az öklével és sejtette, hogy nincs annyi ereje, hogy egy férfit úgy le tudjon ütni, hogy az összecsússzon egy kicsit és egérúthoz jusson. Maradt hát a második megoldás, hogy halkan megpróbál kisurranni, és ha szerencséje lesz, nem veszi észre.

A lehető legcsöndesebben lépett ki az ajtó mögül, mialatt tőle két méterre Alex a szekrényeket kutatgatta alaposan. Óvatosan hátrálni kezdett folyamatosan ügyleve minden léptére és persze a férfira is, és eddig jól haladt a terve. Csupán fél méterre volt a kijárattól, mikor Alex váratlanul abbahagyta a szekrénynyitogatást és lassan fordulni kezdett. Erika gyorsan reagált és lépteit felgyorsítva éppen a falhoz lapult odakint az ajtó mellett. Szíve majd kiugrott a helyéről, mert nem tudta, hogy vajon felfedezte őt vagy sem. Hallotta, hogy megindul bentről kifelé, ám megdöbbenésére, mikor kilépett az ajtón úgy elviharzott mellette, hogy észre sem vette, hogy ott állt a fal mellett. Jobbra fordult és elsétált a folyosó végére, ahol megint elfordult jobbra és eltűnt.

A ház kijárata csupán pár méterre volt pontosan Erika előtt és felbuzdulva indult kifelé, ám ekkor valami éles tárgyba belelépett és a fájdalomtól felsikoltott, aztán a földre esett. Egy szög volt a bűnös, amit kihúzott talpából és a vére a padlóra fröccsent spriccelve, de nem ez miatt aggódott, hanem azért, mert biztosra vette, hogy ezt Alex meghallotta bárhol is van a házban. Erejét összeszedve felállt és bicegve a kijárathoz ment, azután kilépett rajta és a friss levegő megcsapta arcát, mely olyan jól esett neki, mint egy zuhany egy hosszú nap után. Az idill gyorsan megszünt, mert hírtelen egy kéz ragadta meg a kezét, ami visszarántotta őt.
- Menni készültél valahova? – kérdezte Alex a lány kezét elszorítva, majd ezután válaszadásra sem hagyva időt, akkorát ütött Erika fejére, hogy rögtön összecsuklott és eszméletét vesztette.
Erika mikor magához tért, újból abban a székben ült, ahol kínozni kezdték, a szökési kísérlete kudarcba fulladt. Fogva tartója állt előtte egy vasrúddal a kezében, melynek a vége izzott.

- Meg kell hagyni nem számítottam arra, hogy elszaladsz, de érthető. – kezdte. – Mindazon által megdicsérlek, mert ügyesen elbújtál és csak a sikolyodra figyeltem fel, az utolsó pillanatokban, mikor már majdnem szabad voltál. – ismerte el. – Nos, én viszont azért mentem ki, hogy egy kis tüzet gyújtsak hátul, hogy fel tudjam melegíteni ezt a csini kis vasrudacskát, látod? – mutatta fel neki. – Ezzel fogom most megégetni pár helyen a bőrödet. – mondta, majd közelebb lépett és az izzó rudat a csupasz jobb karjára tette, ami sisteregve megégette Erika bőrét, aki ugrált és mocorgott, ahogy csak bírt, ám most nagyon erősen oda volt kötözve.

Hiába ordított, a kín nem csitult egyre csak erősödött és az égett hús szaga megcsapta orrát. Iszonyú büdös szag volt, kis híján kidobta a taccsot, de sikerült megállnia, hogy le ne hányja magát. A legrosszabb viszont csak most következett, amikor hasára tette a forró rudat és az égetni kezdte. Egyre orrfacsaróbb lett a bűz, amit érzett, gyomra teljesen felfordult tőle. A kiabálást csak akkor hagyta abba, mikor már nem érezte a fájdalmat olyan erősen, addig, ami a torkán kifért, úgy üvöltött.
- Alex! – nyögte ki nehezen. – Kéjlek! Hajd abba, nem bíjom tyojább! – könyörgött neki pöszén, mivel nyelvét kivágta.
- Hát, ha nem bírod tovább, akkor még jobban folytatom. – mondta neki nyugodt hangon. – Ez még csak a kezdet volt szívem.
- Ne, ne, neee, kéjleeeek!!! – bőgte el magát, és könnyei beborították kerek arcát.
A férfi nem sokat törődött azzal, hogy mit mondott fogja, a vasrudat most egyenest a lány két lába közé, a szoknyája alá dugta, a nemi szervéhez. A bugyit gyorsan átégette és elérte Erika csiklóját, amit teljesen szétperzselt és ekkor érezte úgy, hogy nem bírja tovább a sok fájdalmat. Önmagából kifordulva ordítozott, mint egy disznó, amit levágnak éppen, ám Alex nem vette el a rudat, hanem még jobban odaszorította és feldugta a lánynak. Fejét hátra döntve visított, tenyere a szék karfáját szorította, belevájta a körmeit, amik egyenként törtek le ujjáról, de ezt már meg sem érezte. Egész testével vonaglott, ki akart törni, mint egy megvadult ló, de hiába volt minden erőfeszítés, így csak az ereje fogyott el. Végül fogva tartója kihúzta belőle az izzó rudat, de a fájdalom egy cseppet sem enyhült, szinte észre sem vette, hogy nincs már benne semmi. Szemeit kinyitotta, és fejét előre hajtotta, de tovább üvöltött és sírt, patakokban folytak a könnyei. Nemi szervét teljesen szétégette Alex, kezdtek megjelenni a hólyagok és néhol még a bőr is levált.

Ezután nem hozott semmit az asztalról, hanem leguggolt a lány mellé és bal csuklójánál a kötést annyira megszorította, hogy még vér sem jutott a kezébe. Ekkor sétált lassan oda, ahol a többi kelléke pihent és egy fűrészt markolt meg. Visszaballagott, majd Erika jobb kezét kikötözte és kezébe adta a fűrészt, aztán azt mondta:
- A bal kezed nem kap vért és pár percen belül úgy el fog halni, hogy akár le is vághatod. Ha ezt megteszed, én megesküszöm neked, hogy nem bántalak többé és elengedlek. – ajánlotta fel határozottan és szava hihetően.
- Tyudom, hogy hajudsz. – szipogott.
- Már ne is haragudj, de én soha nem hazudtam neked. Egyszer sem és most sem! – emelte fel a hangját. – Tedd meg, és szabad lehetsz!

Erre nem tudott mit mondani a lány és csak bámulta a fűrészt, amit kezében tartott. Bármit is csinálna vele, nem tudná megsebesíteni fogva tartóját, ahhoz túl messze áll és ki sem szabadíthatja magát, mert időigényes. Maradt hát a választás, hogy megteszi-e, amit kér tőle és elmehet, vagy visszautasítja és tovább folytatódnak gyötrelmei. Bal kezét tényleg nem érezte már, bőre lilulni kezdett, így a fűrészt csuklójára tette, de nem csinált még semmit. Hosszasan tanakodott és csöndben ült tovább, mozdulatlanul a széken, Alex pedig figyelte mi fog történni. Erika végül döntött és mozgatni kezdte a fűrészt, bőrét felszakítva elérte a húsát és a vére folyni kezdett a földre. Karja remegett a fájdalomtól és a vérveszteségtől, de nem hagyta abba, lassan haladt, mert a fűrészlap nagyon életlen volt. Egyre jobban vérzett a sebe, így aztán úgy döntött nem csinálja tovább, és a földre dobta a szerszámot.
- Feladtad? – kérdezte.
- Nem csonkítyom megy magyam, csak a tye kegyvegyért! – mondta halkan.
- Értem. – szólt, majd felszedte a fűrészt, aztán az asztalhoz ment és onnét eltett valamit a zsebébe.

Erika bal keze teljesen elhalt, nem is érezte már, a sebe sem fájt annyira, mint a többi, félelme, pedig átment a reménytelenség érzésébe. Kezdte felfogni, hogy ebben a pincében fog meghalni és innét nincs kiút. Nem törődött már semmivel és senkivel, hagyta, hogy azt tegyen vele, amit akar. Alex a háta mögé sétált és hírtelen egy zacskót húzott a lány fejére, aki még csak nem is ellenkezett. Az oxigén apránként elfogyott, a hőmérséklet belül egyre nőt, majd szemei lecsukódtak és elfogadta, hogy élete itt ért véget.

*

Erika egy ágyon tért magához, ami lent volt a pincében, a szék mellett a falnál. Elég piszkos és kényelmetlen volt, de cseppet sem foglalkozott vele. Hírtelen azt sem tudta, hogy mi történt vele, és hogy került ide, ám mikor a helyiség körvonalai kirajzolódtak előtte, rögtön emlékezett mindenre. A fejére egy zacskót húztak és elvesztette az eszméletét, de nem halt meg, életben van, és itt fekszik az ágyon, balra mellette, pedig ott ül a székben volt szerelme, akinek teljesen elment az esze.
Ám valami rossz dolog történt az alatt, miközben ő nem volt magánál. Nem arra gondolt, hogy a székből átkerült az ágyra, hanem a látásával kapcsolatban. Jobb kezével tapogatni kezdte arcát, és döbbenten fedezte fel, hogy jobb szeme már nem volt meg. Felsikoltott, mikor rájött, hogy miközben ő ki volt dőlve, ez az elmebeteg kivájta az egyik szemét. Egy kicsi szúráson és ürességen kívül mást nem is érzett, és ezen nagyon csodálkozott, de az rosszabb volt, hogy csak egyik szemével látott.
- Gondolom észrevetted, hogy hiányzik a jobb szemed. – mondta Alex egy véres késsel a kezében. – Míg eszméletlen voltál, kicsit bekötöztem pár sebed, és elállítottam a vérzéseidet, nehogy idő előtt meghalj. – magyarázta. – A kötéseket hiába keresed, mert már leszedtem őket, de már nem kell aggódnom, hogy elvérzel, bár elég sok vért vesztettél, ami azt illeti.

Ezután felállt, majd az asztalhoz sétált és ledobta a kést, aztán megmarkolta azt a vasrudat, amivel égette foglyát. Erika már kezdet pánikba esni újból, mikor meglátta, hogy a rúddal közelít hozzá és ficánkolni kezdett. Nem volt lekötözve, de hiába, erejéből arra már nem futotta, hogy lemásszon az ágyról, sőt még oldalra se bírt fordulni. A férfi odament mellé és a vasrúddal nagyot húzott a lány hasára, aki még felkiáltani sem tudott az őt ért ütés miatt. Nem kapott levegőt, próbált levegőt venni, de egyszerűen nem jutott oxigén a tüdőjébe, amitől rángatózni kezdett. Úgy tűnt, mintha rohama lett volna, ám végül abba hagyta, mert újra lélegzett, de most érezte, hogy mennyire fáj neki az ütés. Nem jött ki hang a torkán, pedig legszívesebben üvöltött volna, oldalra fordult és teste remegni kezdett.
- Nem hiszem, hogy lenne annyi erőd, hogy most bárhová is bújjál, ezért nyugodt szívvel hagylak itt egy pöppet. – mondta, majd a vasrúddal együtt felment a lépcsőn ki a pincéből.

Erikának tényleg nem volt annyi ereje, hogy el tudjon szökni, sőt még ahhoz is kevés volt, hogy megmozduljon, ám nem adta fel és fogait összeszorítva igyekezett lemászni az ágyról. Nagy nehezen, de sikerült neki és a koszos földre huppant, melytől minden porcikája fájni kezdett. Sok sebe volt már és mindegyik rettenetes kínokat okozott neki, főleg ha mozgott. Négy kéz lábra sem tudott állni, így szó szerint kúszott és nagyon lassan haladt. Ki akart jutni innét, igaz néhány perccel ezelőtt feladta a reményt és elkönyvelte magában, hogy itt fog meghalni, ám most valami hihetetlen vágy járta át, és ez adott neki erőt. Nem akart több boldogságot szerezni Alexnek azzal, hogy hagyja magát megkínoztatni, elege volt belőle és csakis a szökésre koncentrált, hogy ezúttal sikerüljön neki. Elvonszolta magát a lépcső legalsó fokához, ám a nagy megpróbáltatás csak ezután jött, fel kell másznia azon. Sajgott az egész teste már nem csak a sérülései, hanem mindenhol és ez csak tovább nehezítette a dolgát, de nem adta fel. Fokról fokra mászott felfelé, de mindegyik után, muszáj volt pihennie, mert hiába volt benne nagy lelkierő, attól még fizikailag gyenge volt.

Hosszú percek teltek el, míg végül felért a pince lejáróhoz, de még nem mászott ki a folyosóra, mert nem akart összefutni fogva tartójával. Csendben fülelt, hátha hall valami mozgást, ám semmit nem hallott. Odakint már besötétedett, a tücskök ciripelésén kívül mást nem hallatszott és már épp készült rá, hogy kikússzon a pincéből, mikor léptekre lett figyelmes. Alex közeledett és Erika szíve úgy kezdett el kalapálni, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. Egyre hangosabban hallotta és egyre közelebbről, ezért elfogta a rettegés, minden csontja remegni kezdett a félelemtől. Ha most meglátja, hogy újból próbált szökni biztosan valami nagyon fájdalmas dolgot fog vele művelni, amibe bele fog halni. Próbálta elhessegetni ezeket a gondolatokat, de nem tudta, folyton ez járt a fejében, már-már feladva a reményt, hogy kijuthat innét. Azonban a lépések csitulni kezdtek, majd olyan halkak lettek és távoliak, hogy a lány lassan megnyugodott és egy hatalmas kő esett le a szívéről. El sem akarta hinni, hogy ekkora szerencséje volt, ezért nem is habozott tovább, kimászott a pincéből, majd kint a folyosón megpróbált négy kéz lábra állni. Sikerült neki, bár sérült bal karjára alig bírt támaszkodni, lába, pedig úgy remegett, mint egy nyárfalevél. Óvatosan közelítette meg az ajtót, ami a folyosó végén volt, tőle pár méterre, majd mikor odaért, újból figyelni kezdte a zajokat, nem e hall valamit, de semmi zavarót nem tapasztalt.

Egyre szaporábban vette a levegőt, verejtékezett az izgalomtól, ami áthatotta, aztán kinyitotta az ajtót és balra tekintett a konyha felé. Az ajtó csukva volt, viszont jobbra a kijárat nem, az-az út szabad volt számára, amit egyszer már megtekinthetett. Ott volt, ahol előző menekülése kudarcba fulladt, ám most határozottan és jól megfontoltan elindult az ajtóhoz. Oda kint a sötétség várta, amitől azt remélte, hogy elrejti Alex elöl és nem találja meg, viszont az is eszébe jutott, hogy fogalma sincs merre induljon el, nem tudta, hogy a falu merre az irányba van és hogy milyen messze is található. Egyelőre viszont csak ki akart jutni ebből a házból és már csak egy karnyújtásnyira volt az ajtótól, amikor háta mögül zajokat hallott. Valaki közeledett, még hozzá gyorsan és egyenesen feléje, gyorsabbra vette az iramot, és összes erejét összeszedte ahhoz, hogy kijusson. Retteget attól, hogy a férfi észreveszi, és megint viszi le tovább kínozni. Nem akarta ezt és ezért bármire képes volt, sérült bal kezére is rátámaszkodott és sebe felszakadt, vére folyni kezdett a padlóra, de nem törődött vele. Az utolsó pillanatokban, mikor mögötte kinyílt a konyhaajtó, akkor jutott ki az épületből és a kijárat mellett, a falnak támaszkodott. Levegőt, se mert venni, nehogy meghallja, hogy ott gubbaszt kint és úgy hallatszott ez sikerült is neki, ugyanis a lépések újra távolodtak, majd hallotta, amint lement a lépcsőn.

Sejtette, hogy nincs sok ideje, míg keresni nem kezdi őt, ezért, ahogy csak bírt sietni kezdett a búzás felé. Kezdtek felszakadni sebei és egyre jobban vérzett, amitől rosszul érezte magát, és az ájulás kerülgette, de nem adta fel. A cél előtt nem bukhatott el, csak ez járt a fejében és bár teste már alig bírta a megterheléseket, a lelkében tovább égett a vágy, hogy szabad lehessen. A föld hideg volt és száraz, napok óta nem is esett, de ez egy kicsit sem zavarta Erikát. Végül elérte a búzást, és ahogy csak tudott elrejtőzött benne, majd csak ezután nézett vissza a házhoz, ahol döbbenten vette észre, hogy Alex az ajtóban áll.
Nem tudta, hogy vajon felfedezte-e, hogy hol rejtőzik, de a legjobbakat remélte. A férfi mozdulatlan volt, azután kisétált és körülnézett, a lány ekkor jött rá és nyugodott meg, hogy Alexnek fogalma sem volt, hogy ő hol van.
- Erika! – üvöltött. – Erika gyere elő! Úgy sem tudsz messze jutni ilyen sebekkel! – ordított tovább a sötétségbe. – Hallod? Gyere elő!

Ám hiába kiabált, Erika nem bújt elő rejtekéből, ezt belátva kutatni kezdte a búzást. A lány ekkor megrémült egy pillanatra, majd kifújta a levegőt és megnyugodott, mert tőle nagyon távol keresgélt és egy idő után fel is adta. Még pár percig kint állt, majd fogta magát és besétált a házba, amit Erika fel sem akart fogni. Hihetetlen volt számára, hogy kijutott abból a pokolból, hogy meg tudta csinálni és újra szabad. Az örömtől szeme könnyezni kezdett és elfeküdt a poros földön, aztán percekig csak sírt örömében.

Alex a szobájába ballagott, majd ott leült az ágyra és maga elé bámult. Szinte még ő sem fogta fel, hogy ilyen könnyedén kicsúszott a kezei közül a lány. Nem akarta elhinni, pedig még szinte el sem kezdte az igazi kínzásokat, amiket még csinálni akart vele. Igaz tudta, hogy sérüléseibe bele fog halni és nem éri meg a reggelt, sőt még a faluba sem fog tudni eljutni, bár azt sem hitte, hogy meg tud szökni. Akár hogy is, de nem bírta magát túltenni rajta, tombolt benne a vágy, hogy valakit megkínozhasson. Egyszerűen nem bírta már leállítani magát és ekkor villant fel fejében egy ötlet. A kocsmában vett könyvet kereste csomagja közt és megtalálta, jól emlékezett, hogy a faluban élő összes ember neve és címe abc sorrendben szerepel benne. Kinézett magának pár lány nevét és címét és elhatározta, hogy ma este az egyikkőjüket elrabolja. Fogta a kloroformot, zsebre vágta, majd lent a pincében kicsit kitakarított és helyre igazított mindent. Ezután, lekapcsolta a villanyt és kiment a házból, hogy egy újabb áldozatot hozzon, akit úgy hívtak Lívia. A könyvben két szülő gyerekeként volt feltüntetve, remélte, hogy nem egy nyolc éves kislánnyal lesz dolga, mert kiskorút nem akart bántani. Elindult a búzásba, a fények felé, ahol a falu volt, de útközben hiába szemlélődött a nagy sötétségben sehol sem találta Erikát. Nem bánta hisz sejtette, hogy itt leli majd halálát a lány, és senkitől nem tud segítséget kérni.

Jó pár percbe bele tellett, míg Alex beért a faluba és megtalálta azt az utcát és házat, ahova éppen tartott. Keresett magának egy jó megfigyelő pontot, ami eltakarta őt az erre járok szeme elöl. Talált is egyet a házzal szemben egy vastag fa mellett, ahonnét tökéletesen rálátott a házra. Elmélkedett pár percig, hogy - hogy törjön be úgy, hogy ne csapjon nagy zajt, és ne ébredjen fel senki. Ekkor váratlanul egy fiatal lány jelent meg az utcán, aki a ház felé közeledett. Alex óvatosan oda sompolygott, hogy közelebbről is szemügyre vegye, és mikor meglátta, egyből tudta, hogy őt tökéletes lenne elrabolni és halálra kínozni. A lány felgyorsította lépteit, ugyanis rájött, hogy valaki figyeli őt és pont ahhoz a házhoz sietett, ahova Alex be akart törni. Ekkor jött rá, hogy az a lány Lívia, akiért ma este jött. Nem habozott tovább, elővette a kloroformot, jól átitatta vele egy zsebkendőt és Livi mögé sietett, majd hátulról rátámadt, a zsebkendőt, pedig arcára szorította. A lánynak csak egy nagyon halk sikolyra futotta az idejéből, de azután ájultan esett össze. Alex felemelte és a hátára vette, majd gyorsan elindult, nehogy valaki észrevegye.

Ezalatt Erika ereje teljesen elszállt belőle és fáradtan, meggyötörten feküdt a búzás közepén. Szoknyáját lehúzta magáról, mert csak hátráltatta a mozgásban, de hiába, nem bírt tovább menni. Látta a falu fényeit és nem is volt olyan messze, de összes erejét felemésztette már, kénytelen volt megállni és pihenni. Az álmosság elragadta őt, és mint akit fejbe vágtak elaludt kint a szabadban, a sötététség rejteke alatt.

*

Másnap szerda reggel Erika magához tért, de nem a búzásban, hanem egy tölgyfa tövénél és tőle nem messze egy út volt, mely mellett házak sorakoztak. Elérte a falut, de fogalma sem volt, hogy hogyan, nem emlékezett semmire, de valószínűleg éjjel még tovább sétált és itt lyukadt ki. Nagyon örült neki, de nem bírt megmozdulni, még karját sem tudta felemelni, csupán csak ujjait. Nagyon fázott, bár az este egyáltalán nem volt hideg, azonban ő tejesen meztelen volt, csak a megégett bugyi volt rajta. Nyöszörögni kezdett, hátha meghallja valaki, de senki sem járt arra felé, teljesen kihalt volt az utca. Nem hagyta abba, tovább folytatta, élt benne a remény, hogy meg fogják őt találni, és akkor elviszik egy kényelmes kórházba, ahol jól helyre pofozzák.

Tíz perc után egy öregasszony ballagott az úton és felfigyelt Erika nyöszörgésére, majd döbbenten fedezte fel a megkínzott lányt, ahogy ott feküdt a tölgy alatt. Nem sokáig teketóriázott és azonnal oda rohant a legközelebbi házhoz, hogy segítséget kérjen, akik hívták a mentőket és a rendőrséget. Eltelt negyedóra, míg a mentőkocsi kiért a helyszínre, akkora már nagy tömeg gyűlt össze, amin az orvosok áttörték magukat. Pár perc múlva több rendőrkocsi is megérkezett és kezdték feloszlatni a tömeget, kikérdezni mindenkit. Erika sebeit ellátták, ahogy tudták és a mentőautóba tették, ahova beült egy rendőr, majd kérdezősködni kezdett a lánytól:
- Hölgyem! Hölgyem, ha hall engem, kérem, próbálja meg jelezni nekem, szorítsa meg a kezem! – gyengéden megfogta jobb kezét és várta, hogy érezzen valami szorítást, ahogy kérte. A lány szeme lassan kinyílt és a rendőrre nézett és amennyi erejéből futotta, megszorította a kezét. – Jól van. Az én nevem Takács Zsolt. Szeretném a segítségét kérni Öntől! Tudom, hogy nem képes beszélni, ezért arra kérem, hogy egyszer csukja be a szemét, ha igen a válasza, kétszer, ha nem! Felteszek magának pár kérdést! Rendben? – egyet pislantott. – Oké, akkor kezdjük! - megpróbált minden hasznos információt kiszedni belőle, de túl sokra nem jutott vele.

Miután alaposan kifaggatta kiszállt a kocsiból és elköszönt tőle, majd egy orvos beült mellé, ám ekkor Erika szeme lassan lecsukódott és elhomályosult előtte a világ. Szirénázva elindultak a város felé, miközben a doktor megpróbálta újraéleszteni, de minden erőfeszítése kudarcba fulladt. Erika ott halt meg abban a mentőkocsiban, amely immár hiába sietett a kórházba.

*

Pár órával később, a házban, ahol Alex három lányt kínzott és ölt meg, most a negyedik áldozatával rajta kapta két rendőr és pisztolyt szegeztek rá. Szilvi torkához egy éles kés szegeződött, míg Alex fejére két fegyver.
- Azonnal tegye le és eressze el a lányt! – üvöltötte az egyik rendőr, Zsolt.
- Uraim, viszonylag időben jöttek, mert drága Szilvi feldarabolásához még neki sem láttam. – mondta nyugalmát megőrizve Alex. – Egyébként hogy találtak meg? – érdeklődött.
- Ma reggel megtaláltuk az egyik áldozatodat te mocsok! – magyarázta feszülten Zsolt.
- Az egyik áldozatomat? – tűnődött el a férfi, majd hírtelen bevillant az agyába. Erikát találhatták meg, aki kicsúszott a karmai közül és most átkozta azt a percet. – Szóval Erika mégis csak elvergődött a faluba. – szólt már idegesen. – Több erő volt abban a lányban, mint a többiben együtt véve, nem hittem volna, hogy képes rá és túléli az éjszakát.
- Dobja el a kést! – ordított rá még egyszer.
- Értettem. Akkor most eldobom. – nézett rá Zsoltra, majd hírtelen elhajította a kést feléje, de nem találta el, ám ez épp elég volt ahhoz, hogy megzavarja a két rendőr figyelmét.
Szilvit nagy erővel oda vetette a két rendőrre, akik összeestek, ahogy a lányt elkapták, és ezalatt, Alex rohanni kezdett fel a lépcsőn.
- Álljon meg! – kiáltott utána Zsolt, aztán utána szaladt.

Mikor ő felért a lépcsőn meglepetés szerűen Alex ott termett előtte és egy nagyot ütött a férfi fejére, aki visszaesett a pincébe, pontosan a lépcsőn felfelé siető társára. Mindketten a földre estek és így időt nyert magának Alex, hogy elszökjön. Rohant, ahogy csak bírt, meg sem állt, pedig nem volt egy gyors futó, de most hajszolta őt a menekülés vágy. Tudta, ha elkapják, börtönbe viszik és mindent rábizonyítanak, majd elítélik. Ezt nem kockáztathatta meg, hogy megtörténjen, így futott bele a vak világba, a búzáson keresztül. A vidék elég dombos volt így gyorsan el tudott rejtőzni a rendőrök elöl, akik túl későn jöttek ki a házból, akkor, mikor már Alex árkon-bokron túl volt.
Zsolt azonnal a kocsijához szaladt és erősítést hívott a rádión keresztül, majd szaladni kezdett ő is valamelyik irányba. Társa közben felkísérte Szilvit, aki még mindig nagyon félt, de már biztonságban érezte magát. Beszálltak a kocsiba és várták, hogy megérkezzenek a többiek, hogy segítsenek a keresésben és, hogy kórházba szállítsák a lányt.

*

Dél múlt, és kora délután volt már akkor, mikor az idő nagyon beborult és lógott az eső lába. Alex egy fán ült, ahova felmászott, hogy pihenjen egy kicsit. A búzamezők után kukoricásban rohant tovább, majd elért egy kis erdőt, távol a falutól és még távolabb a romos háztól. Tudta, hogy nincs visszaút, hogy mindaz, amit tett, az visszafordíthatatlan, de nem is akarta megváltoztatni a múltat. Az eső lassan eleredt és nagy cseppekben hullt az égből egyenest Alex arcára, aki becsukta szemét és így élvezte a záport. Imádta a viharokat és még most, mikor tucatnyi rendőr követi a nyomát, akik hamarosan rátalálnak, ha itt marad, még ekkor is élvezte az esőt. Gyönyörködött benne, ahogy mindent eláztat, ahogy felfrissíti a levegőt, és ahogy benedvesíti bőrét. Mindig megnyugtatta őt ez, és most különösen, kitisztult a feje és józanul tudott gondolkodni, majd arra jutott, hogy ideje lenne tovább indulni. Nem hitte volna, hogy eljut valaha is idáig, hogy rendőrök elöl kell menekülnie, de így hozta a sors.

Óvatosan lemászott a fáról, majd gyalog folytatta útját, a sáros földön. Az eső egyre jobban szakadt és olyan hangos volt, hogy, még ha valaki ordított volna is, alig lehetett volna meghallani. Séta közben Alex azon elmélkedett, hogy miért csinálta mindezt, miért kellett ennyi lánynak bűnhődnie, hisz nem csináltak semmit, soha nem is ártottak neki. Nem tudott rá válaszolni, de igazából nem is akart, pusztán a vágy hajtotta őt, ami a baleset után szabadult fel benne és egyre erősödött. Az egészet elméje zavarodottságára fogta, de egy percig nem bánta meg, nyíltan elismerte, hogy baj van vele és, hogy amit tett, az rossz volt, de nem érdekelte, mert élvezte, amit csinált. Élvezte és ez volt számára a nyugalom és megbékélés, melyhez semmi sem fogható, legalább is neki nem. Nem gyűlöletből végzett azokkal az ártatlan lányokkal, még Erikát sem azért kínozta meg, mert gyűlölte, amiért megcsalta, hanem mert egyszerűen jól esett neki, felvidította. A baleset után ez volt az a dolog, ami fel tudta őt vidítani, és az, hogy tilos volt ilyet elkövetni, az még jobban hajtotta őt arra, hogy megtegye, mert úgy még izgalmasabb volt az egész. Viszont már az elején sejtette, hogy ez sem fog örökké tartani, hogy egy nap le fog bukni, és amilyen gyorsan rabolta áldozatait várható volt a rendőrök megjelenése, ám meglepődött, hogy még egy nap sem telt el teljesen és máris rátaláltak. Elszomorította, hogy nem fejezhette be, sőt szinte el sem kezdhette a kínzást Szilvivel, pedig nagyon vágyott rá, ahogy az előtte lévőkre is.

A múltján merengett tovább, mialatt az eső csillapodott egy kicsit, de nem állt el. Alex már bőrig ázott és egyre nehezebben haladt a sáros környéken, ahol kidőlt fák és nagy ágak torlaszolták el útját. Kikerülte mindegyiket, aztán tovább sétált, de most a jövőjén elmélkedett, hogy mi lesz vele ezután. Még ha sikerül is neki elszökni innét a rendőrök elöl, akkor sincs se pénze, se ruhája azon kívül, ami most rajta van. Választhatta azt is, hogy visszamegy a házhoz, de tudta, hogy ott biztosan várják, így ezt az ötletet elvetette. Esetleg visszaballag a városba, és ott bemegy a lakásába, felpakol és amilyen gyorsan csak tud, elhagyja a város és a megyét is. Ám ez sem bizonyult a legjobb ötletnek, mert, még ha vissza is találna oda, amiről fogalma sincs, hogy merre van, akkor is felmerül az a dolog, hogy ott is lehetnek rendőrök. Egyetlen választása maradt hát, hogy elsétál a legközelebbi faluba, ahol betör, valahova és ha szerencséje van, rendes ruhát és elég pénzt talál ahhoz, hogy egy darabig életben maradhasson.

Az eső áztatta talajon ment Alex és cipője teljesen beázott és rengeteg sár tapadt rá, amitől jobbra-balra csúszkált. Néhányszor úgy elmerült, hogy alig bírta kiszedni lábát, még a cipőjét is majdnem lerántotta néhányszor róla. Elért egy újabb kidőlt nagy fatörzshöz, ami az útjában állt, rajta pár vastag letört ágakkal. Nem akarta megkerülni, inkább megpróbálkozott azzal, hogy átmászott rajta, ám ekkor megcsúszott a jobb lába és egyenest, az egyik letört ág felé esett, ami belefúródott a hasába. Vére azonnal kibuggyant és elöntötte testét és az ágat, majd Alex a meglepettségtől kiáltani sem tudott. Mélyen bele állt a vastag ág és óvatosan kihúzta magát belőle, aztán a fatörzs mellé esett, a vizes és sáros földre. Gyomrát szorítva feküdt a hideg talajon, de a vérzést nem bírta elállítani, szó szerint ömlött belőle. Lassan kezdett elmenni az ereje és rosszul lét, ájulás környékezte, kezdte felfogni, hogy ebbe a sérülésébe bele fog halni. Körülötte minden csupa vér lett, a vízzel keveredve folyt tovább a földön. Alex egyre rosszabbul érezte magát, szemei kezdtek lecsukódni, felfogta, hogy nincs már mit tenni, túl sok vért vesztett és csak tovább ömlött belőle. Itt fog elvérezni az erdő közepén, miközben az eső esik töretlenül és változatlanul. Végig gondolta életét, hogy mi történt vele, és hogy mivé lett. Az ember a halála előtt akaratlanul is végig gondolja ezeket a dolgokat, mint egy visszatekintés. Nehéz, de boldog élete volt, majd egy nap megismert egy Erika nevű lányt, akibe szerelemes lett, ám csalódni kellett benne, mert megcsalta őt és az ezután, következő baleset olyan gonosz gondolatokat szabadított fel elméjében, hogy gyilkos vált belőle. Mindent elvesztett és most, az életével kell fizetnie bűneiért, mindazon kegyetlenségek miatt, amiket elkövetett.
- A sors akarta így. – nyögte ki utolsó mondatát, majd szemhéja lecsukódott, keze, pedig lecsúszott hasáról és a földre esett.
Alex szívverése egyre lassult, majd végül teljesen megállt. Nem maradt utána más, csak a zuhogó eső hangja, mely betöltötte az erdőt, teste, pedig saját vérében fürödve hevert egy vastag fatörzs mellett… az erdő közepén.


VÉGE