Horror történetek - 54.oldal

Értetlenkedik, és érzem, ahogy lassan beijed. De már késő kiáltani, megszorítom a gégéjét. Oldalra billentem a fejét, és megnyúló szemfogaimmal belekapok a nyakába. Bőr felhasad, és vér hullik. Nem pocsékolok el egy cseppet sem, mindet lenyelem...

Elkezdte olvasni a cikket, de nem jutott el túl sokáig, mert zajra lett figyelmes. Körülnézett és egy férfit látott közeledni. Fehér koszos kórházi ruha volt rajta és a fején egy lőtt seb volt. Rachel ijedtében ledermedt. A férfi úgy nézett ki, mint egy zombi és az arcán vérszomjas vigyor pihent...

- Tudja... bűnös életet éltem. Pár nappal ezelőtt, bementem heccből egy templomba. Ott találkoztam az egyik szerzetessel, és Ő megmutatta a fényt. Mesélt nekem legendákat, amikor rátért egy ördögi történethez. Csak ennyit mondott vámpírok. Nem is nagyon értettem, hiszen templomba lennék, hogy beszélhet így egy pap. És mesélt egy lányról, aki különleges.
- Nem értem? Bűnbánatot akar? Attól nem kell meghalnia! ...

S most itt vagyok, lassan felkel a nap, s valami ismét véget ér. De nem bánom! Szörnyeteg vagyok. Nem akkor lettem az mikor megkívántam a vért, amikor öltem érte, hanem akkor, amikor mindezt elfogadtam és nem küzdöttem tovább ellene. Amikor azt hittem megtehetem, jogom, kiváltságom, hogy elvegyem mástól a legértékesebbet: az életet, az új esélyt. Beteges vágyak kielégítésére...

- Na ez az – mondta a kapitány teljesen nyugodt hangon. – Akkor most tűnés innen a sunyiba.
Felkapta a földön heverő űrruháját, és intett a többieknek, hogy kövessék. Abban a pillanatban azonban, hogy lábával a rámpára lépett, egy éles sikoly hangzott fel, és Escobar hátraperdült. Jeanne sikoltott...

- Armel! De...hisz...szóval... vacsora... Neked elment az eszed? Nem eheted meg Lionelt!
- Micsoda badarság, ha nem jöttél volna rá Ő is olyan, mint mi! Majd mosolyogva néztek rám, én meg elfehéredett arccal vártam hogy belécsapjon egy villám.
- Áhhh...szóval te is vámpír vagy...Köhömm....És Lizával mi van!? - szegeztem neki a kérdést.
- Erről inkább nem beszélnék, mert dühös leszel... - kezdtem megijedni...

- Köhömm! Jó estét Uram! Ahogy látom a Hölgy, nem látja szívesen magát, ezért kérem, hagyja Őt békén. - úgy látszott ezzel nem ért el sokat Armel, mivel egyre hangosabban kacagott a Gróf. Aztán feltűnt valami, vagyis inkább kivillant. Rájöttem miért nem hallt meg, hiszen ahogy nevetett láttam a két kihegyesedett szemfogát. Tehát Ő is vámpír lett, de ki ölelte meg? ...

A vámpírfiú a következő pillanatban a fekete kis nyakéket óvatosan a másik nyakába akasztotta, majd meglepő dologra szánta el magát. Saját karjába harapott majd onnan a kicsorduló vért a másik kezében tartott talizmánra csurgatta. – Amíg ez rajtad van… Addig nem bánthatnak. Amíg az általam lopott vér szagát ontja ez a medál, addig nem érhetnek hozzád Lucifer angyalai… - Mosolyodott el hirtelen megnyugtatóan, és egy utolsó búcsúcsókot lehelt a medálra...

Mendez látta, hogy ellenfele ereje igen nagy, s tovább folytatta a kántálást. Fejes pálcáját a vízbe mártva, szenteltvizet fröcskölt a kisfiúra, mely felüvöltött s a vízcseppek helyén, felrepedt a bőr. A démon megelégelte a dolgot s néhány edényt vágott a papoknak, ám azok felkészültek s elhajoltak előle. Folytatták a szertartást, de a démon ereje ettől csak még nagyobb lett...

Megint éreztem valamit a lábam alatt. Mintha egy sötét árny, suhant volna el alatta. Minden ízemben reszketek, s belegondolni sem merek, mi is lehetett az. Bár csak visszaforgathatnám az idő kerekét. Biztos nem szállok hajóra azon az átkozott reggelen. Pedig oly szép lett volna egy csendes hajókázás itt a Karib-tengeren. Az otthoni életem, oly szürke és csendes. Három nyomorult évig spóroltam erre az útra. Majd jött a vihar s a húszméteres hullámok között, kis lélekvesztőnek tűnt a négy...