A sötétség pillanatai - Vampire

Végigsétálok az asztalok között, utamat hímek éhes pillantásai követik. Undorítóak. Csak egy éjszakára akarnak, hogy aztán eldobjanak, mint egy használt óvszert. Álmaitokban, dögök. Mind meghaltok, míg én szép és fiatal maradok, évezredekig. A halhatatlanság átkos áldása ül rajtam. Elkárhoztam, hogy bosszút állhassak. Akkor úgy nézett ki, megérte. Azóta? Csak élem a halhatatlanok életét. Nem túl érdekfeszítő. Most is prédára lesek.

Éhes vagyok. Leülök kedvenc helyemre, velem szemben egy párocska enyeleg. Undorító. [i]Édes fiam, neked nem mondta apád, hogy ne vegyél mindenféle szemetet a szádba?[/i] A falra mászom tőlük. Pontosabban másznék, de leköti figyelmem a sötétség, ami az egyik feljáróra vetül. Abban a kis lyukban minden sötét, halandó nem képes belátni oda. De én tudom, hogy mi van ott: olyan tisztán rajzolódik ki előttem egy szerelmeskedő pár, mintha napfénynél csinálnák. A nyögéseket a zene moraja elnyomja. A sötétség széléhez suhanok, préda befogva.

A hím egyed a lépcsőn ül, ölében a nősténye, nekem háttal, de egyikük sem vesz észre. Egy mozdulattal leemelem a csajt a pasija farkáról, nagyot cuppan, és a falhoz ütöm a fejét. Mielőtt felfogná, mi is történt vele, már elájult. Remek, vele már nem lesz gondom, nem fog tudni személyleírást adni. A srác kába, ami nem csoda, jó nagy adag hormon száguldozhat az ereiben. Ettől lesz édes a vére. Kiváló. Mielőtt kinyöghetne bármit, már ráhajoltam, és fülébe suttogom:

- Légy üdvözölve, vacsoravendégem! Te vagy a főfogás, jó lesz? – Préda elejtve.

Értetlenkedik, és érzem, ahogy lassan beijed. De már késő kiáltani, megszorítom a gégéjét. Oldalra billentem a fejét, és megnyúló szemfogaimmal belekapok a nyakába. Bőr felhasad, és vér hullik. Nem pocsékolok el egy cseppet sem, mindet lenyelem. Mikor végzek vele, észreveszek egy másik árnyat. [i]Nocsak, egy rokon![/i]

- Elkéstél. – Hangom nem vádló, hiszen nem találkozni jött, hanem vadászni. Inkább vagyok cinikus. De megkeményítem hangomat: - Ez az én vadászterületem, öcsi! Keress magadnak másik játszóteret!

Fogaimat kivillantom, nyomatéknak. Közben szemügyre veszem riválisomat: nem sokkal lehet idősebb, mint én, de sokkal tapasztalatlanabb. Mázlista, biztos sokáig volt mentora. Egy pillanatra elfog az irigység, de nem törődöm vele. Arcomat nyugodtam megtörlöm a préda pólójában, hogy ne legyenek vérnyomok. Rokon mellett elhaladok, és egy számára óvatlan pillanatban belelököm a hulla ölébe, hadd legyen véres. Nevetve suhanok ki, egészen a táncterem széléig. Senkinek sem tűnik fel, hogy az egyik pillanatban még sehol nem voltam, most meg ott állok. Mennyi is az idő? Hajnali kettő. Tehát a társaság már elég részeg, hogy ilyen apróságokat ne vegyenek észre.

Benyomulok, és azonnal megüt a zene dübörgése. Erős basszus, szinte már sérti a fülemet. Veszélyes játék, mert ha a rokon megtalál, akkor baj van, mert előnnyel indul, mert neki nem veri szét a hallását a basszus. Ki is jövök, de a másik ajtón. Ideje lelépni. A kijárat fel veszem az irányt, fél szemem a sötét folton. Semmi mozgás. Vagy kijött, vagy pedig még lakmározik a lány véréből. Ha igen, akkor nagyon elásom, jó mélyre, és ki sem mászik belőle. A halandó hatóságok nem túl elnézőek egy kettős gyilkosság ügyében. Torzan elmosolyodom, és a sötétség felé veszem az irányt.

Jól sejtettem, még lakmározik. A nagyon hülye, hát nem fogta fel, hogy ez az [i]én[/i] vadászterületem? Nem baj, akkor megleckéztetem. Észrevesz, és felém lendül. Elkapom a karját, és visszavágom a sötétbe, rá a srác hullájára. Még véresebb lesz. Amatőr. Egy gyors mozdulattal fejét erősen nekicsapom a falnak. Csak annyira, hogy ne loccsanjon ki az agyveleje. Ettől nem hal meg, csak elájul, elég időre ahhoz, hogy zárórakor felfedezzék. [i]Aztán menekülj, ha tudsz. Én szóltam.[/i] Újabb torz mosoly. Kisétálok a sötétből, szemmel tartva a környezetet. Senki sem látott, így biztosan nem bukok le. Lazán elsétálok a ruhatárig, és közben ásítok egyet. Fáradtnak érzem magam, és így is van, hamarosan jön a reggel. Egy pillanatra eszembe villan a fiatal vámpír arca, és közben magamban jót röhögök. Én megmondtam neki, hogy takarodjon a vadászterületemről. Ő nem fogadott szót, hát legyen meg a saját baja.

Mire a nap felkel, a jól elsötétített szobámban fogok aludni, és arról álmodni, hogyan álltam bosszút mentorom meggyilkolóin.