Fantasy történetek - 61.oldal

- Nos, emberek! Azért hívtalak össze titeket, mert cselekednünk kell! Ha igazunk van, akkor Worton visszatért, és támadni fog. A miénk csak az egyik falu lehetett a sok közül, melyet ork támadás ért. Valakinek el kell indulnia az emberek egyik nagy várába, Metronómba, hogy értesítse az ott lévő uralkodót, Dallast, a helyzetről. Annavanta, a tündér íjász az utazóval tart bizonyíték gyanánt, hogy igazat szólunk Wortonról. - mondja hangosan Mullich, majd hozzáteszi: Én elvállalom ezt az...

Amikor Adam felébredt, nagyon furcsán érezte magát. Fájt mindene, és a hideg rázta. Kinyitotta a koporsót és kimászott.
Nagy nehezen sikerült lejutnia a lépcsőn. Az utolsó foknál nem bírta tovább. Rátámaszkodott a korlátra, és várta, hogy visszatérjen az ereje. Kyra egy pohárral közeledett felé. A pohár szélét odatartotta a fiú ajkaihoz, és megitatta.
-Köszönöm. Mi történt velem?
-Csak egy kicsit megéheztél. Nemsokára elviszlek magammal vadászni...

- Még nagyon rég hallottam a nagyapámtól, kisfiú koromban. A legenda így szól: 2000 évvel ezelőtt ezen a vidéken, emberek, tündérek, óriások és törpék éltek békében, egymástól függetlenül. Minden fajnak megvolt a maga kis „országa” és uralkodója. Egy nap azonban, kelet felöl, túl a nagy hegyeken gonosz lények bukkantak fel. Ahol csak jártak, ott pusztítást hagytak maguk után. A tündéreket és a törpéket fenyegették, aztán, amikor betörtek a területükre, a tündérek és törpék szövetséget...

- Ki maga? - kérdezi meglepő arccal Mullich.
- A nevem Orrin. - válaszolja a csuklyás ember teljes nyugodtsággal - Viszont most nekem van pár kérdésem! Először is: magát hogy hívják? Másodszor: hogyan sikerült ide, egy nyílvesszővel a vállában, elfutnia a támadói elöl? Harmadszor: kik rohanták le a falut?
- Mullichnak hívnak, és orkok voltak a falu támadói!
- Micsoda?! Orkok? - kérdezi feszülten Orrin, majd feláll - Az lehetetlen! Az orkok olyan messze élnek innen, hogy...

Ahol e történet játszódik, az olyan világ melyben még senki se járhatott, kivéve az ott élőket. Fantázia világnak is lehetne hívni, de én inkább a korlátlan szabadság világának nevezném. Viszont ez a történet nem éppen a vidám életről szól, hanem arról a harcról, hogy békében maradjon a világ...

- Jézusom, ez nem lehet! Mondd, hogy csak álmodom. - az ájulás kerülgetett...
- Csak álmodod! De mit, Nicol? - értetlenkedett a lány.
- He... He... Hermione Granger? - ámuldoztam még mindig.
- Megártott a vajsör, Drágám? - mosolygott.
- Vajsör? - Jézusom, hova keveredtem? kérdeztem magamtól - Na jó, csigavér! Nyugi Nicol, ez csak egy rossz álom! Nicol, nyugi! Héé! Hermione, Te meg honnan tudod a nevem? - nagyon bökte a csőrőm ez a kérdés.
- Honnan tudom? Hisz...

Elhatároztam magam. Következő órán (legendás lények gondozása) a zsebébe csúsztatom a levelet, amit már egy hete megírtam. Hogy találkozzunk este – persze aláírás nélkül. Már épp indultam felé, amikor Hermione megölelte Pottert, és egy puszit adott az arcára. Olyan szomorú lettem. Hát Pottert szereti… gondolhattam volna. Teltek-múltak a hetek. Egyik nap épp Potterék mellett sétáltam-csak hogy Hermionét nézhessem-, amikor Potter hátrafordult...

–Lám kedves lovag – mondta –, nem gondoltam hogy pont itt és így foglak újra látni.
–Ki vagy te? És honnan ismersz engem? –kérdezte a lovag.
–Mindjárt megtudod kedves lovagom. Lassan tíz éve történt, hogy betörtél egy varázslónak a tornyába. A toronyban egy fiatal fiú tartózkodott, aki épp egy nagyon bonyolult és veszélyes szertartást végzett egy elf lányon. Fel akarta áldozni az elfet a sötétség urának. De nem sikerült neki, mert te egyszerűen berontottál, félbeszakítottad...

A sereg már nem volt messze, mikor a földes úton fura lábnyomokat láttak meg. A király megrémült, első gondolata az volt, hogy az orkok megszállták a várost. A hadvezérek gyorsabb tempóba váltottak, s így hamarjában megérkeztek a városhoz. Blade furcsállta ezt a helyzetet, nem értette, hogy egy ilyen nagy sereg, mint ami a csarnokba volt, hogyan kerülhette el a figyelmüket?! A harcosok rémültek látták, hogy szeretett városuk telis tele van ork-kal. A házak ablakaiban, az utcákon mindenhol...

A Völgyet védő seregek biztosan kitartanak, a Holtak Seregei nem jutnak át a védelmen. Félig elérték hát jövetelük célját. Most már csak el kell jutniuk a Nagyterembe. S hogy ott mi vár rájuk, még csak nem is sejthették, ám azt tudták: ott dől majd el minden, menniük kell hát.
Ám lendületük egyként tört meg, mikor a soron következő terembe lépve döbbenten vették észre, hogy annak másik kijáratában áll valaki...