Heroes (5. fejezet)

Hűvös szellő szeli át az erdőt. A faleveleket megmozdítva vonul át a terepen míg oda nem ér egy ember fejéhez. Arca összehúzódik a hidegtől, de szeme még mindig a hosszan kanyargó dombos, levelekkel borított utat nézi. Bakancsa a lábán még nincs megviselve, fekete öltözete rendezett, katonához illő, csupasz alkarja jól láthatóan harcra termett férfié. Fejét nem fedi semmi, haja rövid, szőkésbarna, arca egy rendes, tisztességes középkorú emberre emlékeztet. Szeme zöldeskék, kis szakálla már növőben. Bal oldalán pihenő kardja nem szokványos kard, ilyet csakis Metronóm katonái hordanak.

Hirtelen a férfi mögött jól felszerelt lovasok jelennek meg. Az állatok szépek és gondozottak, gazdáik barna bakancsot, fekete nadrágot viselnek, felsőtestüket egy lila ruha takarja, melyen egy nagy „M” betű díszeleg, karjukat egy piros mellény fedi, és egy fekete kardvédő. Sisakjuk nincs, viszont valakinek kardja díszeleg az oldalán, mások egy buzogányt tartanak a kezükben. Egy tucatnyian lehetnek és kinézetükből csakis Metronóm katonái lehetnek.
A fekete ruhás férfi lassan megfordul, és felemeli jobb kezét. A lovasok némán néznek rá, majd az egyikük hátulról egy lovat vezet oda az alakhoz, majd mikor odaér átadja neki és megszólal:
- Valoryn kapitány! Megvizsgáltuk az út többi részét, és mindent rendben találtunk. - mondja fiatalos hangján. Kinézetre hasonlít Valorynre, az öltözete sem olyan, mint a többieké, inkább mint a kapitányé, de az arca teljesen más. Ő sokkal fiatalabb és parancsra készen álló ember.
- Rendben. Hamarosan sötétedik, már késő délután van. Nem fogunk sokat menni! - mondja Valoryn meggyőzően.

Valoryn felül a lovára, és lassan elindul, a többiek pedig követik. Kanyarodva haladnak tovább az úton, míg a nap lassan le nem nyugszik a dombok mögött. Senkivel sem találkoznak. Este megállnak, tüzet raknak, de olyan nagyot, hogy tíz ember is körülülheti. A lovakat kikötik, néhányan pokrócot vesznek elő, és elalszanak, mások a tűznél beszélgetnek:
- Hideg és túl sötét van, nagy a csend. Még a tücskök ciripelését sem hallani, a tűz pattogása mellett! - mondja az egyikük. - Igaz. - szól a másik. Hosszas csönd támad, majd újból megszólalnak - Most, hogy csak öten vagyunk, és a kapitány sincs itt, megkérdezem tőletek: miért rendeltek ki minket ma körülnézni ebbe a sűrű erdőbe?
- A királyhoz ma reggel egy vak vénember ment. Azt mondta, hogy meggyilkolták a fiát, kivel Metronómba tartott. Azt állította, nem emberek voltak, a hangjuk alapján inkább csontvázak lehettek. - nevetés tör ki a katonák közt - Ez így történt, higgyétek el! Hallotta a csontok ropogását és nyikorgását. - mondja meggyőződve egyikük.
- Ugyan! Csak egy bolond, vak vénember találhat ki ilyen meséket! Lehetetlen, hogy errefelé csontvázak legyenek! És egyáltalán, azt nem mesélte el, hogy is menekült meg? - most még hangosabb nevetés tör ki köztük. Hirtelen léptek zajára figyelnek fel, majd csendben körülnéznek. Valoryn jön a tűzhöz - Kapitány! - majd mind felállnak.

- Aludjanak! Menjenek pihenjék ki magukat! Éjjel én fogok őrködni. - mondja parancsszerűen. A katonák engedelmeskednek és elmennek. Valoryn leül, aztán hosszasan a tüzet bámulja, végül a csendet léptek zaja töri meg. - Nevon! Neked is pihenned kell! - szól rá mérgesen Valoryn - Főleg neked! Még fiatal vagy ahhoz, hogy erőd ne veszítsd el egy egészéjjeles virrasztáson.
- Kapitány! Sajnálom, de nem tudok aludni. Hallottam, amit a többiek beszéltek, hogy miért járőrözünk. Igaz, amit mondtak?
- Ne légy túl kíváncsi! Ez a baj a fiatalokkal, de hát én is voltam az. Gyere, ülj ide Nevon! - a fiú engedelmeskedik, és örömmel helyet foglal Valoryn mellett - Nem tudom, hogy igaz-e vagy sem, de ez nem fontos! A lényeg az, hogy parancsot teljesítünk!
- De akkor a király, miért magát, Metronóm elsőszámú hadvezérét bízta meg ezzel? Az csak fontos dolog lehet, ha már magára volt szükség.

- Épp én voltam a királyhoz a legközelebb, csak ezért küldött engem. És eddig nem találtunk senkit és semmit. Holnap még átnézzük a környéket, majd ha ezek után sem járunk sikerrel, akkor visszamegyünk a városba. Ma március 21-e van. Talán, ha holnap visszafordulunk, akkor március 23-ának reggelén visszaérünk.
- De, ha mégis találkozunk ellenséges fajokkal?
- Akkor kicsit késni fogunk! - mondja mosolyogva Valoryn. - De most már aludj, mert nem akarlak holnap minden percben nyakon vágni, hogy ébredj fel!
- Értettem! Már megyek is!
Nevon feláll a tűz mellől, és kiterít magának egy takarót, majd lefekszik. Valoryn a tüzet piszkálja, melynek már nincs akkora lángja, mint volt.

*

Hideg reggeli levegő csapja meg a katonák arcát, mikor fölébrednek. Felpakolják lovaikra a felszerelésüket, mintha itt sem jártak volna. A parázst, mely két-három órával ezelőtt még égett, eltemetik. Valoryn fölcsatolja a kardja övét, és Nevonhoz lép, ki szorgosan készíti a lovát az útra.
- Siess! Csak te vagy lemaradva. Nem fogunk rád várni! - mondja figyelmeztetően Valoryn. - Ha készen állsz, és indulunk, nézd meg az utat, nincs-e valami akadály rajta!

A fiú egyetértően bólogat, majd folytatja a pakolást. Pár perc múlva már mindenki a lován várja, hogy Nevont, induljon, amikor végre felül a lovára, és levágtat. Valoryn a katonák seregének élére áll, aztán vár, miközben az egyik embere mellé lovagol:
- Kapitány! Miért kellett ezt az ifjút is magunkkal hozni? Csak lassít minket! - mondja.
- Igaz, hogy még fiatal, de te sem kezdted tapasztalt harcosként a szolgálatotad! Vagy igen? - kérdezi Valoryn. - Nem kell sok és meglátod, hogy a fiúból még ügyes katona lesz.
- Meglehet. - visszafordul a lovával, de mielőtt visszamenne a többiekhez Valoryn hozzá szól.
- Tegnap este, amit meséltél a többieknek, a tűznél, honnét hallottad?
- A vak vénemberről?
- Igen.
- Onnét kapitány, hogy a trón teremben őrködtem, mikor behozták. Talán magának sem mondták el ezt?
- Nem. Nem kértem, hogy kössék az orromra, miért kell átvizsgálni a terepet. Mehetsz!
A katona elmegy a helyére, és Nevon vágtatva megjelenik. Mikor a kapitányhoz ér, így szól:
- Nincs semmi akadály. Egyenesen visz az út előre. - mondja a fáradságtól lihegve.
- Rendben emberek! Indulás! - kiáltja Valoryn, miközben elindul, majd a többiek követik.

Lassan mennek mindenhol alaposan körülnéznek. A nap már magasan az ég tetején jár, a fák sűrűsödni kezdenek, lombjuk dúsabbá válik. Minden kis neszre felfigyel haladnak, a lovak néhol felnyerítenek, de veszélynek semmi nyomát nem látni. A vidék egyre dombosabb, az út levelekkel és kövekkel borítottá válik. A madarak éneke betölti az erdőt, az állatok mocorgásán kívül mást nem hallani.

Délután, pihenő gyanánt Valoryn megáll, és körülnéz, majd leszáll a lováról. A többiek követik példáját, aztán leülnek a fák tövéihez. Nincs meleg, épp megfelelő az idő, az égen itt-ott néhány bárányfelhő száll lassan. A kapitány az egyik fának támaszkodva vizsgálja az utat, majd Nevon lép oda hozzá:
- Kapitány! Nem akarok kényeskedni, de még meddig megyünk? Nem találtunk semmit. - Valoryn nem felel, csak az utat nézi. Végül elindul rajta, és int a fiúnak, hogy kövesse. A földet kémleli, aztán egyszercsak megáll, majd leguggol. Nevon utoléri, és látja, hogy a talajon lábnyomok vannak. Jó sok, több mint egy tucatnyi, sőt!
- Jól láttam! - mondja meggyőződve Valoryn.
- Kapitány! Ezek a lábnyomok igen furcsák. Olyan mintha ember járt volna mezitláb, de…
- De mégsem. Biztos, hogy nem emberé! Ezek bizony csontvázak nyomai. Úgy 20-30-an lehetnek. - szól nyugodtan.
- Igaza volt. A vén öregnek igaza volt! - mondja izgatottan, ám mégis megijedve Nevon.
- Szólj a többieknek! - a fiú elrohan, aztán kis idő múlva a katonák lóháton megérkeznek. Valoryn lovát Nevon hozza, és átadja gazdájának. - Jól van. Itt a bizonyíték, hogy betolakodók vannak az „országban”. Kelet felé mentek, nem is olyan rég, úgyhogy mi is arra indulunk! Irány kelet! Vágtass! - kiáltja, majd vágtatni kezd.

Letérnek az útról, és dombos, nehezen járható földön vágtatnak. Az ellenfelek gyalog mentek, így lóval könnyebb lesz utolérni őket. Bokrokon átugratva, köveket kikerülve rohannak a sűrűben egy jó ideig, míg lassan a nap leszáll. Csontvázaknak semmi nyoma, és hamar lassítaniuk kell, mert a sötét miatt nem látni a nyomokat.

A fák sűrűek, nehéz mozogni köztük. A katonák megállítják lovaikat és leszállnak, majd kikötik őket a vékony fatörzsekhez. Az este beköszöntött, a Hold fénye világít át a lombokon. Néhány neszt hallani, de csak az erdő élőlényei azok.
- Ma nem gyújtunk tüzet! Talán a tegnap esti fényt nem látták meg. Ha így van nem tudják, hogy itt vagyunk, és ez maradjon is így! Pihenjetek, de csak félálomban legyetek, mert ki tudja, hátha meglepnek minket! - szól halkan, parancsoló hangján Valoryn.

Szavára mindenki bólint egyet, és saját lova mellé fekszik aludni, fegyvereikkel a kezükben. Nevon Valoryn mellé köti a lovát, és leül mellé. A nyomok pont mellettük futnak bele a sötétbe, majd a fiú megszólal: ...