Fantasy történetek - 56.oldal

- Évszázadokkal ezelőtt, a katasztrófát követően eljött erre a kontinensre, összegyűjtötte az elvadult népeket és megalkotta Cherubiont.
- A bolygón Cherubion az egyetlen kontinens, ahol emberek élnek.
- Kevanaar isteni erejével megtörte a nyugati mágusok hatalmát, és maga mellé állította a letűnt kultúra maradványaiból táplálkozó technokatákat a messzi keleten...

Tudtok úszni? Ajánlatos, ugyanis az Óperenciás tengeren is túlra meggyünk. Nyugi, nem kell vízum, csak úszni kell. Aki útközben megfullad, az nem jöhet velünk az üvegvisszaváltóba, ahol szép kis summát fogunk összeszedni, miután elhordtuk az üveghegyet. De az nem is fontos, mert most mesélni fogok...

A Hold, mikor csillagokkal kisérve feljön az égre, mikor szabadon engedi a képzeletet, a kusza, varázsos világot, finoman felsóhajt. Fájdalmasan ringatja magát a tavon, mi ezer karátra szabdalja ezüst fényét, tékozlón szórva szerteszét. Boldogan mutatja sápatag arcát a kevesek felé. Azon kevesek felé, akik őt keresik, őt szeretik. Szelíd öröm...

Voldemort nem számított ebből az irányból támadásra, a Harry pálcájából előtörő zöld fény eltalálta a mágust. Ron és Voldemort teste egyszerre ért a padlóra. Harry kezéből kiesett a pálca, fejéből minden gondolat kitódult, de belsejét elárasztotta valami mérhetetlen kín. Tompán, halotta távolról, ahogy Hermione felkiált, látta, hogy a nő férje teste felé borul. Harry tudta minden gondolatának tisztának kell lennie, még meg kell tennie valamit...

- Nem értitek? – csendült lemondóan Muriel néni hangja. – Nem fogjátok fel mit jelent, hogy minden egyes elnyelt lélek után kijön valami a dementorból? Egyetlen apró érzés, a jóság egy picike szikrája, de valami mindig visszajön a lélekből, akármilyen romlott is volt az illető, akármilyen borzalmakat is vitt véghez életében. A jóság mindenkiben ott van, mindenkiben megvan az a valami, amitől többé válhat, amitől többé válhatna…

A Világföldön forgószelek kerekednek, a felhők is táncra kélnek a végzet idején. Zúg a szél, ömlik az eső, mindent víz borít. Hullámzik, morajlik, dühöng, örvénylik. Gyilkol.

A hullámok Holdtündér szomorú arcát mossák. Lassan elveszik ő is, fakó arcáról finoman hullik a gyémántpor, majd a legnagyobb hullám elnyeli őt magát is...

Én vagyok az utolsó sárkány. Furcsán hangzik, nem? Pedig igaz. Pontosabban úgy lenne az igazi, hogy én voltam az utolsó sárkány. Érdekel a történetem? Húzz ide egy széket, és mielőtt a lovag visszajön, mindent elmesélek...

Miután Ron és Harry jó éjszakát kívántak Lupinnak és Hermionénak – mint kiderült, a lány szobája volt az, ahová betértek -, Harry elhatározta magában, hogy megtanulja rendesen az Árnyék-mágiát, az idézések tudományát; azt, amihez születése okán van tehetsége, s nem azért, mert Voldemorttól örökölte. S ezzel együtt megfogadta azt is, komolyan veszi a tanácsot, hogy ne használja a főben járó átkokat, mert nincs meg hozzá a kellő határozottsága – végre hallgatni fog Piton egyik legutolsó...

- Muszáj megint elkábítanotok? – kérdezte. – Nincs valami más mód, Muriel néni?
- De van. Ha az jobban megfelel, bogárrá változtatlak, és akkor nyugodtan átsétálhatsz a vonalon, mert szerintem egy rovar észbeli képességei nem hatnak Tudodkiére…
Harrynek azonban nem volt kedve bogár képében szemlélni a világot, egy röpke percig sem, úgyhogy inkább bevállalta a kábító átkot...

- A miniszter őrjöngött, mikor megtudta mi történt Azkabannal – mondta Kingsley. – Parancsba adta minden kobold azonnali letartóztatását.
- Huh, abból nagy botrány lesz – jegyezte meg Mr Weasley.
- Az biztos. Ilyen intézkedést nem adtak ki már vagy háromszáz éve…
- Kettőszáz-harminchat éve – javította ki Hermione Kingsley-t. – Az utolsó óriásháború idején adták parancsba minden óriás kiűzését az országból. Ez persze később módosult…