Fantasy történetek - 56.oldal

- Nem értitek? – csendült lemondóan Muriel néni hangja. – Nem fogjátok fel mit jelent, hogy minden egyes elnyelt lélek után kijön valami a dementorból? Egyetlen apró érzés, a jóság egy picike szikrája, de valami mindig visszajön a lélekből, akármilyen romlott is volt az illető, akármilyen borzalmakat is vitt véghez életében. A jóság mindenkiben ott van, mindenkiben megvan az a valami, amitől többé válhat, amitől többé válhatna…

A Világföldön forgószelek kerekednek, a felhők is táncra kélnek a végzet idején. Zúg a szél, ömlik az eső, mindent víz borít. Hullámzik, morajlik, dühöng, örvénylik. Gyilkol.

A hullámok Holdtündér szomorú arcát mossák. Lassan elveszik ő is, fakó arcáról finoman hullik a gyémántpor, majd a legnagyobb hullám elnyeli őt magát is...

Én vagyok az utolsó sárkány. Furcsán hangzik, nem? Pedig igaz. Pontosabban úgy lenne az igazi, hogy én voltam az utolsó sárkány. Érdekel a történetem? Húzz ide egy széket, és mielőtt a lovag visszajön, mindent elmesélek...

Miután Ron és Harry jó éjszakát kívántak Lupinnak és Hermionénak – mint kiderült, a lány szobája volt az, ahová betértek -, Harry elhatározta magában, hogy megtanulja rendesen az Árnyék-mágiát, az idézések tudományát; azt, amihez születése okán van tehetsége, s nem azért, mert Voldemorttól örökölte. S ezzel együtt megfogadta azt is, komolyan veszi a tanácsot, hogy ne használja a főben járó átkokat, mert nincs meg hozzá a kellő határozottsága – végre hallgatni fog Piton egyik legutolsó...

- Muszáj megint elkábítanotok? – kérdezte. – Nincs valami más mód, Muriel néni?
- De van. Ha az jobban megfelel, bogárrá változtatlak, és akkor nyugodtan átsétálhatsz a vonalon, mert szerintem egy rovar észbeli képességei nem hatnak Tudodkiére…
Harrynek azonban nem volt kedve bogár képében szemlélni a világot, egy röpke percig sem, úgyhogy inkább bevállalta a kábító átkot...

- A miniszter őrjöngött, mikor megtudta mi történt Azkabannal – mondta Kingsley. – Parancsba adta minden kobold azonnali letartóztatását.
- Huh, abból nagy botrány lesz – jegyezte meg Mr Weasley.
- Az biztos. Ilyen intézkedést nem adtak ki már vagy háromszáz éve…
- Kettőszáz-harminchat éve – javította ki Hermione Kingsley-t. – Az utolsó óriásháború idején adták parancsba minden óriás kiűzését az országból. Ez persze később módosult…

- Nem- felelte a kis hangocska Lara fejében. - Körültekintőbbnek kell lenned. Nem hagyhatsz nyomot az életben. Ha egyszer igazi, sötét céljaid vannak...Akkor igazán meg kell szerezned hozzá a Minisztérium támogatását. Ott kell állást vállalnod, és fogadni a galleonokat. Olyan személyiségnek kell, hogy tekintsenek, akiről soha semmi rosszat nem tudnának elképzelni. Enélkül nem megy...

- Volt ott egy nő is – morogta elgondolkozva az auror. – A nevét nem tudtuk meg, mert halott volt – biztos a dulakodásban találta el egy átok… De fekete csuklya volt rajta, a halálfalókkal volt, szóval, ha engem kérdeztek, nem kár érte.
Harry elgondolkozva bólogatott. Mordon tovább morgott ilyesmiket, hogy: „… minden halálfaló ezt érdemelné…” meg „… méghogy tárgyalást nekik…”
- És ez után kiléptél az aurorok közül? – kérdezte Ron.
- Neeem, dehogy! – felelte Mordon....

A kislány figyelő tekintete előtt magasan - sokkal magasabban, mint Dumber, a hatalmas kopó szemei - két vérbenforgó szempár pattan fel. Karmok csikordulnak, majd a telihold fénye borotvaéles agyarakon villan meg...

Varázslótárgyait egy kilazult deszka alatt tartotta, amiről senki más nem tudott, varázspálcáját pedig mindig magánál tartotta. Aki bármit is megtudott, annak törölte vagy módosította az emlékezetét. Így semmiképpen nem tudott senki semmit mágus mivoltáról...