Fantasy történetek - 46.oldal

Amint leült, mindenki a csomagjai után kapott, az eddig egymagukban szunyókálók felébredtek, azok, pedig akik eddig jól szórakoztak, most abbahagyták a csicsergést, és mindenki ellenőrizte, hogy mindene megvan- e. Fél óra múlva egy nagy erdő szélére értek, és a busz lassulni kezdett. Mindenki felugrált a székekről, és az ablakok felé tolongtak. Kíváncsiak voltak mi várja őket...

- Abaszisz messze van jó uram, és a veszélyt nem kéne keresnie minden áron! – Abdul felvette a ritmust, gondolván, nehogy már azt higgye, hogy Abasziszban nincsenek jó vitapartnerek. Abaszisz büszke nép, ne vágjanak szavába, főleg ne egy elf...

Fiatal volt még az idő Torm Deal, a tornyok- és a hősök országa felett, mikoron négy nagy uralkodó kormányozta a vidéket. Egymás testvérei és barátai voltak, békesség honolt tartományaik felett. Úgy tűnt, a harmónia megingathatatlan. A két király, Phaldron és Lucio azonban végzetes titkot hordozott magában, s erről senki sem tudhatott...

Az ihorni csatában segédcsapatokat vezettem a Tündér-hegység égbenyúló, hóval borított ormai közt. Vegyes társaság volt, többnyire elfek alkották, de akadtak köztünk menekült trákok északról, erdei zúzmanók, szerencsét próbáló, szegény családokból származó, a nélkülözés elől szabadulni próbáló, parittyás, fejszés, botos, elvétve kardot forgató parasztok, kedvesükért dobogó szívű, hőstettekre vágyó, csillogó páncélú lovagok...

Pár hónappal később, miután Daisy is visszament tanulni, a várost is felújították megkezdődött az évszázad tárgyalása. Lirien kontra Eroes Necronas. A férfi minden bűnét vállalta, de fogadott védőügyvédet, hanem minden ítéletet elfogadott volna, de a tanács felmentette...

- Gondolj bele, mit éreznél, ha elvesztenéd azt, aki szívből, szerelemből szeretsz... - Harry és Luthine összenéztek, majd a földet kezdték el bámulni. - A lirieni tanács szerint veszélyes lettem a társadalomra, pedig nem tettem semmit, ezért rám küldtek egy varázslót, hogy öljön meg! Megtette, de Elizabeth halála óta annyira féltem a haláltól, hogy a varázserőm felszabadult a félelemtől, és feltámadtam, de olyan külsővel, ami egy élőholthoz volt illő. Az emberek megijedtek tőlem, és ez...

És már elevenedett is meg képzeletemben a világ: mindenfelé kukucskáló lényeket sejtettem, az egyik bokor Gombóc Artúrrá változott, de nem törődött velem, hanem izgatottan kereste a levelek között elrejtett csokoládé-tartalékot. Kicsit odébb Gullivert vettem észre, aki hasalva, közönyös bámészkodással tűrte, hogy a törpék lekötözzék láthatatlan hálójukkal...

- Azt hiszem, tudom kinél van – szólt a vámpírt, majd körbe tekintett. - Menj, kedves, várj meg odakint, élve hozom a lányt... - Harry agyában sok minden megfordult, aztán leesett neki a tantusz. A vámpírkirálynő Luthine-ról és a Végzet kövéről beszélt Necronnak...

Feszült testtartásban fordult körbe, holott semmit sem láthatott, ám porcikái mind azt sajogták, hogy itt jár az erdőben. Leszállt a ménről, majd megfogta a kantárt. A ló parázsként izzó szemei különleges értelmet sugározva pásztázták végig a környéket, majd néhány bizonytalan lépés után ismét megtorpantak a paták.

Harry lassan jutott előre. Bár a legtöbb katona a kapunál harcolt, még így is jutott elég az utcákra, így eljutni az utazók utcájához nehéz volt. Abban reménykedett csak, hogy Tumbs és Luthine-ék jól végzik a dolgukat. Óvatosan besurrant a Romlás közbe, majd egy kis utcán keresztül eljutott a Harsona volt nyomdájához. Sóhajtva nézett végig a romba dőlt épületre...