A Játék

A játék végénél tartott éppen, amikor idekerült. Már éppen megölte volna az ork fővezért... És akkor valami történt vele. Egy szippantást érzett, mintha a fejénél fogva rángatták volna, és zuhant. Zuhant, egyenesen le a mélybe... És itt ébredt fel. Egy erdőben volt, ugyanúgy, mint a játékban is, ahol a karakterével itt, ezen a helyen irtotta az orkokat, akik rátörtek. És ahogy lenézett, nem a szokásos ruháját, hanem páncélt, régimódi ruhát látott magán, és a kezében egy súlyos pallos volt. Ahogy mindezeket nézegette, észrevette, hogy alacsonyabban van a talaj, mint szokott. Nem is... Ő lett magasabb!

És rádöbbent; Ő lett a saját karaktere! Ugyanúgy nézett ki, mint ő, ugyanolyan magas volt, ugyanolyanok voltak a ruháik... "Ez valami rossz álom..." Gondolta "De ha én a saját hősöm vagyok, akkor az orkoknak is itt kell lenniük valahol..."

Megborzongott. Nem akart orkokkal találkozni... Akármennyire is álomnak hitte, amit látott, túl valóságos volt; megcsípte magát. Érezte. "Ha ez álom lenne, nem érezném!"

Kezdett félni. Beugrott az egyik közeli bokorba, és remélte, hogy nem látják meg. Pont jókor; három ork tört elő a sűrűből, egy-egy boroskancsót fogtak, és vedelték a vörösd nedűt. Már nagyon részegek lehettek, pedig az orkok jól bírják az alkoholt; dülöngéltek, röhögcséltek, és egymást lökdösték. Ha józanok lettek volna, biztosan észrevették volna a bokorban kuporgó embert.

Emlékezett: A játékban is ők voltak az orkok felderítői. Ha meglátják őt, akkor jön az egész sereg... Ennél a résznél nehezen tudott továbbjutni. De itt sikerülnie kell. Mi is volt a feladat?... Hogyan kellett megoldani?

Az orkok egyre közelebb értek hozzá, már érezte az bor émelyítő szagát. Gyorsan... Nem igaz, hogy nem emlékszik... Pedig mennyit rostokolt ennél a résznél...

Aztán eszébe jutott, hogy kell megölni őket. Ha előugrik, és kardozni kezdd, akkor legyőzik... kettővel egyszerre nem bírt el. De van egy fúvócső a zsebében, hátha sikerül...

Elővette a fúvócsövet, és halkan belehelyezett egy mérgezett végű, apró kis töltetet. A szájához emelte, és célzott; pont az ork fejébe akarta irányítani a veszélyes tüskét. Aztán nagy levegőt vett, és kifújta a halálos mérget. Pont az egyik ork feje mellett ment el. Nem talált! "A francba!" gondolta, azzal újra belehelyezett egy tüskét a fúvócsőbe.

De közben az orkok is rájöttek, hogy veszély van; Előkapták nehéz bunkóikat, és körülnéztek. Észrevették a fiút a bokor mögött, és rohanni kezdtek felé.

Most már nem törődött célzással. Megint kifújt egyet, és pont átlőtte az egyik ork torkát. A rémség holtan esett össze. A másik a társára nézett, gyűlölet izzott a szemében. Fogta a kürtjét, és megfújta, éppen akkor, amikor a fiú előhúzta pallosát, és elvágta a torkát.

De most menekülés! Az ork megfújta a kürtöt, és nemsokára az egész sereg itt lesz. Több mint ötvenen lesznek, nem tud megküzdeni velük. A játékban... Hogy is volt? Ja, igen, ha most el tud érni a legközelebbi faluig... Erdei tündék élnek ott, és gyűlölik az orkokat. Segítenének neki...

Most már nem érzett izgalmat. Se félelmet. Nem tudta miért, de nem érzett semmit. Biztos a játék teszi. A játék izgalma...

Futni kezdett. A falu nem egészen félmérföldnyire van, talán sikerülni fog. Észrevette, hogy a lábai is sokkal jobban bírják az iramot. A suliban mindig ő volt a leglassabb... A többiek kigúnyolták érte. Most is a suliból lógott... anya elutazott, apa pedig csak estére ért haza. Nem tudhattak meg semmit. Ha apa megkérdezi, milyen volt a suli, ő nyugodtan a szemébe hazudik. Nem esett neki jól, de muszáj. Utálja a sulit, a feszültséget, a felelést, a tanárait, az osztálytársait...

Azt kívánta, bárcsak hazajutna, nem hazudna többé a szüleinek... Odaállna az apja elé, és a szemébe mondaná, hogy nem ment suliba...

A háta mögül már hallotta a sereg zaját. Nem nézett hátra, tudta mit fog látni. Hála istennek íjászok nem voltak a csapatban, mert simán lekaphatták volna... csak egyetlen jól irányzott lövéssel...

A lábai erősek voltak, de még így is kifáradt, amikor meglátta végre a falut. "Meg fogok menekülni... " Ezzel a gondolattal futott tovább, ez éltette. De nem bírta tovább... elbotlott. A fúvócsövét elejtette, ugyanis az is a kezében maradt. Végre hátranézett, és látta, hogy az orkok már szinte teljesen beérték; tíz méterre voltak tőle, ha nem kevesebb.
A fiú elfelejtette fáradságát, és rohant. Két ork már beérte, ők voltak a leggyorsabbak, és már emelték pallosukat. A fiú oldalra ugrott, elkerülve az egyik ork csapását, és egy jól irányzott csapással lenyeste az üldözőjei közül az egyiket. A másik felbőszült, és lecsapott méretes pallosával; néhány centivel tévesztette el a fiú fejét. Második csapásra emelte a karját, és a fiú tudta, hogy vége van...

Egy nyílvessző ütötte át az ork torkát. A fákról nyílvesszők záporoztak az orkokra, és rögtön a lövedékek után erdei tündék ugráltak le a fákról. Az orkok megrémültek, és üvöltve az ellenkező irányba kezdtek futni. De nem volt menekvés, a tündék ne kíméltek senkit; A fiú elfordította az arcát, nem akarta látni a vérengzést.