Fantasy történetek - 42.oldal

Mikenak már kicsit késő volt fékezni, így már készült arra, hogy felkenődik a sziklára. Az ütközés viszont elmaradt. Érezte, hogy a bokor ágai kissé összekarcolják az arcát, és elszakítják ruháit, de a várt ütközés elmaradt. Miután sikerült kiverekednie magát a bokor fogságából körülnézett. Egy sötét barlangszerűségben találta magát...

A sötétség szülötte... Asszony és lány képtelen neki ellenállni... Ha a szemébe nézel, csak vágyat látsz, mérhetetlen vágyat... Gyengéd, mégis durva... Ő a pokoli szerelmes! ...

Nem telt el hosszú idő azóta, hogy a három kiválasztott találkozott, mégis több kalandon, veszélyen és csatán vannak már túl, mint amennyit egy átlagos kalandor egész élete során átél. És talán most készülnek a legnagyobbra. Könnyen lehet, hogy nem élik túl. De meg kell próbálniuk...

Harmadik támadás. Kétezer ork oldalról, még kétezer hátulról, haradi lovasok, és váltott farkasok támogatásával. Ezt még egy ereje teljében lévő sereg se tudta volna szétszórni, hát még egy ilyen fáradt, és elgyötört csapat. Az utolsó erőtartalékok felhasználásával sikerült visszaverni a rohamokat, de a sebesültek száma vészesen megnőtt. Ez tovább lassította a csapatot…

Harry körbenézett. A templom hátsó részében volt az orgona, az előtt egy fiatal pap ült, és várta a jelt. A jelt, hogy a lassú zene megkezdődjön, és, hogy a menyasszony bevezessék. Azt meg is történt. Mindenki elcsendesedett. Egy lassú, de vidám, ünnepélyes zene hangzott fel az orgonasípokból, majd a templom végében megjelent a menyasszony az apjába karolva, boldogan mosolyogva és elindult az oltár felé...

Jack intett Tündének, hogy menjen ő is. Egyszerre léptek be a kandallóba, így kissé szorosan voltak, de nemsokára már más miatt aggódott Tünde. Jack szólt neki, hogy dobja le a port, s közben ő is így tett. Majd elkiáltotta, hogy üvegház és már el is tűntek. Tünde első dolga az volt, hogy jó nagy levegőt vett, minek hatására nem csak könnyezni, de köhögni is elkezdett. A hamu teletömte a szemét is és a száját is...

Az egész háború pár éve kezdődött, hirtelen, minden előjel nélkül. Egy démonmester, aki magát a Végzet Urának hívta, csatlósaival sorra átlépte a 3 birodalom határát, hogy eleget tegyen a szenvedés iránt érzett vágyának, és növelje csatlósainak a számát. Démonok, vámpírok és emberek egyaránt csatlakoztak a vérontó társulathoz, annak ellenére, hogy mindhárom fajt egyaránt részesítették kegyetlenségeikben. Idővel azok, akik Végzet Ura mellé álltak vezérük ellen fordultak és megölték őt....

Orkok ezrei, trollok szakaszai, és haradi lovasok hadtestei lendülnek egyszerre támadásba. A reményvesztett seregek csak keservesen tudják megállítani őket, de kitartásuk lassan csökkenni látszik. A Hét is hiába hadakozik vitézül, a túlerő elnyomja őket...

- Hát igen… Mu’wallat tündérként is nagyon pimasz volt. Soha nem ismertem nála ügyesebb lényt, trükkök, és megviccelések, na és ami a legfontosabb. szemtelenség terén. Nem hiába voltunk jó barátok. És mai napig, nagyon kedvelem a társaságát. Remekül el tudok vele beszélgetni… bár kicsit nevetséges lehet, hogy egy pengével diskurálgatok… De legalább még tudunk trécselni. Büntetését akkor kapta, mikor a környező tündér birodalmak uralkodói egy bálra ellátogattak, és ezek a mulatságok a tradíciók...

Odafeküdt mellém és átölelt. Szorosan fogott, de mégis gyengéden. Megcsókolt. Belenéztem a szemébe, most nem volt benne gőg vagy undor csak a tiszta vágyat láttam. Elkezdett csókolgatni, szép fokozatosan haladt lefelé. Én kétségbeesve vettem észre, hogy szétgyötört testem nagyon is reagál a kényeztetésre...