Egy csillag hamvaiból 2.

Egy csillag hamvaiból 2.

Alig tettek pár lépést, gyors villanásokkal fáklyák gyúltak a falakon, halvány derengésbe vonva az ősi falakat és a boltozatos termet. Nem nézelődhettek sokáig, hirtelen a semmiből előbukkant egy lehajtott fejű, csuklyás alak. Chasity ijedtében hátralépett és a mellett álló férfi keze után kapott. Caleb kérdő pillantásából rájött, milyen zavarbaejtő dolgot is csinál és elengedte a szorongatott ujjakat.
- Legyetek üdvözölve a Forrás Templomában – szólalt meg az alak rekedt, túlvilági hangon. – Mi keresnivalótok van Mindennek a kezdetén?
- Nos…-kezdte Caleb, de Nix a szavába vágott.
- Köszöntünk Idők Ura, Árnyteremtő! Küldetésünk vezérel birodalmadba, és segítségedet kérjük.

- Mit kívántok hát?
- Urunkat, a Jó Királyt gonosz mágia tartja elméjének fogságában, s népét zsarnokság sanyargatja – vette át a szót Chasity. – Egyedül a Forrás Virága, a Csillagból Született jelenthet enyhülést.
- A Forrás Virága nem holmi játékszer, mi méltatlan kezekbe kerülhet! – a csuhás halkan beszélt, szavaitól mégis megremegtek az oszlopok, s megrázkódtak a földön heverő romok.
- És ki lehet méltó rá? – kérdezte Caleb rosszat sejtve.
- Azt majd szívetek dönti el – felelte az Árnyteremtő és semmivé foszlott.
Rögtön ezután hangos dörrenés rázta meg a templomot. Chasityn és Nix-en is eluralkodott a balsejtelem.
- Mennünk kell – indítványozta a férfi. – Meg kell találnunk azt a virágot!
Alig mondta ki, jeges fuvallat csapott végig a termen, s valószínűleg le is döntötte volna őket a lábukról, ha Nix nem tárja eléjük védelmezően a szárnyát.
- És mégis merre induljunk? – kiabálta Chasity, de a szélzúgás csaknem elnyomta hangját. Széles mozdulattal körbemutatott a terem többnél több ajtónyílásán, a lehetséges utakon töprengve.
- Nincs annyi időnk, hogy mindegyiket végigjárjuk! – mennydörögte a sárkány – azt válasszátok, amelyiken én is beférek!

Ez már lényegesen leszűkítette a választási lehetőségeket: csupán három sárkányméretű nyílás tátongott a közelükben. Az egyik díszesen faragott, aranyozott, drágakövekkel kirakott bejárat volt, a vele szemközti pont az ellentéte: egyszerű barlangnyílás, egyenetlenül a falba vájva. A harmadik volt a legfélelmetesebb: a fal mellett rothadó koponyák és csontok hevertek, a nyílás körül, a falba süllyedve szintén emberi, és egyéb lények maradványai süppedtek.
A szélzúgás fagyosabb lett és kezdett egyre elviselhetetlenebbé válni.
- Váljunk szét! – javasolta Chasity, de társai rögtön lehurrogták. Rövid tanakodás után a legegyszerűbb utat választották, a barlangnyílás-szerűt.
Az aranyozott kapu csábításának azért nem engedtek, mert a legendákból már rég megtanulták, hogy a legcsábítóbb környezetben történhet velük a legnagyobb pocsékság. A „Halál-útját” pedig értelemszerűen kihagyták, döntésükben sokat segített a kapu felett sötétlő sárkánykoponya.

Ahogy áthaladtak a barlangnyíláson, megszűnt körülöttük a zúgás, és a fagy. Hátratekintve még látták, ahogy az oszlopokon óriási jégcsapok keletkeznek, majd lezuhannak és ezer apró szilánkra robbannak szét.
- Attól, hogy Nix csak ezeken a járatokon fér be, még nem biztos, hogy jó úton haladunk! – aggodalmaskodott a lány.
- Mostmár mindegy. – intette le Caleb. – Menjünk.
Úgy tűnt, a harcosok szerencséje kísérte őket az úton, ugyanis alig haladtak néhányszáz métert a kanyargós járatban, már egy újabb teremben találták magukat. Jóval kisebb volt az előzőnél, ám kupolája magasan, a fejük felett helyezkedett el. De nem is volt fontos a terem mérete, hisz csak arra szolgált, hogy védelmet nyújtson a Forrás Virágának.
A Virág a velük szemközti beugróban volt elhelyezve egy vastag üvegfal védelme mögött.

A Kiválasztottak hamar felocsúdtak kábulatukból, s emlékeztették magukat küldetésük lényegére.
- Seperc alatt összetörjük – jelentette ki Chasity és már indult is az üvegfal felé. Caleb azonban utánakapott, s kezénél fogva visszahúzta maga mellé.
- Várj – suttogta – Ez így túl egyszerű. Érzitek?
Mindannyian érezték az őket körülvevő mágiát, ám ez nem ugyanaz volt, amit ismertek. Ez valami más. Sötét. És gonosz.
Egy darabig füleltek, vártak és a legapróbb neszre harcra készen ugrottak volna, de nem történt semmi. Nem mozdult, nem hallatszott semmi.
- Valaminek márpedig történnie kell. – erősködött a sárkány.
- Talán tényleg össze kellene törnünk azt az üveget – jegyezte meg a lány. Mivel egyiküknek sem volt jobb ötlete, Caleb és Chasity kardjukkal estek az üvegnek, ám apró hajszálrepedéseken kívül semmit sem értek el és még a sárkány erős karmai is hatástalannak bizonyultak. Nix végül pengékben végződő farkát csapta az átlátszó anyagnak. Elégedetlenül szemlélték próbálkozásuk eredményét: az üveg közepe berepedezett, néhány apró szulánk ki is hullott, de nem engedett.
- Varázslat ellen talán varázslattal kellene próbálkozni – morogta Caleb és odébb húzódott. Chasity energiagömböket vágott az útjukat álló anyagba, sebtében megidézett villámokkal próbálta keresztülfúrni, a sárkány pedig tüzet okádott. A kettejük lényéből fakadó mágia végre megtette hatását, az üvegfal pont úgy ezer darabra szakadt, mint az előcsarnokban az óriási jégcsapok. Az apró szilánkok robbanásszerűen száguldottak feléjük, s valószínűleg őket is ezernyi darabkákra szaggatják, ám ismét Nix sérthetetlen szárnya nyújtott számukra menedéket.

A Forrás Virága volt a legholtabb, mégis legelevenebb növény, amiről valaha szóltak a legendák. A legkeményebb fém alkotta, ezernyi szirma rideg ezüstösen fénylett, kézbe véve mégis olyan, mint egy frissen szakajtott kerti virág.
Chasity érezte a most szivárványosan tündöklő szirmokból a kezére hulló harmatcseppeket, a növény bársonyos, puha érintését. Ezekkel a harmatcseppekkel kell majd megitatniuk királyukat, s a szirmokkal visszaadniuk lelkét. A gondolatra hatalmas megkönnyebbülést éreztek, s hosszú idő óta ismét remény járta át szívüket. Chasity Calebre ragyogtatta mosolyát, s a férfi zöld szemeit megvillantva viszonozta.

Nem csodálhatták azonban sokáig a varázslatos virágot, s nem ismerhették fel a pillanat jelentőségét, ugyanis ismét megjelent előttük – a semmiből - a kámzsás alak, és megborzongtak a túlvilági hangtól:
- Megtaláltátok hát a Templom kincsét – nyugtázta, csuklyás fejét egyenként a Kiválasztottak felé fordítva - Ám még mindig nem biztos, hogy titeket rendelt a sors birodalmatok megváltására.
Chasity már szólásra nyitotta a száját, de a templom őre folytatta:
- Ki kell állnotok egy próbát, talán az utolsót, ami mindent eldönt. Ha elbuktok, annak végzetes következményei lehetnek.
Caleb és a lány egymásra néztek, Nix torkából halk morgás tört elő.
- Felkészültetek? – kérdezte a kámzsás, ám választ sem várva egy kézlegyintéssel a falhoz taszította a két embert, de még a sárkányt is. Caleb nem habozott, kardot rántva rontott támadójukra. A templom őre hosszú, fekete pengéjű kardot varázsolt kezébe, akkorát, amekkorát egy edzett harcos sem bírt volna el. A kámzsás jobb harcosnak bizonyult, mint amilyennek Caleb gondolta, s támadásból hamarosan kénytelen volt védekezésre váltani.
Nix és Chasity sem tétlenkedett. A sárkány hamar megtudta miért is hívják a Caleb-bel harcoló alakot Árnyteremtőnek. A száját elhagyó bűvös szavakra egy Árny éledt fel, egy füstből, sötétségből, és gonoszságból álló lény, ami a magas kupola felé szárnyalt és „hívogatóan” Nixre vicsorgatta óriási fogsorát. Nix a levegőbe emelkedett, s rövid méregetés után összecsapott az árnysárkánnyal.

Chasity ebből már csak a tűzcsóvák repkedését, a fogak, karmok csattogását és a sárkányüvöltéseket hallotta. Az ő figyelmét az elemi erők kötötték le, amelyek szintén a templom őrének hívására jelentek meg.
- Elképesztő – gondolta magában – Harcos és Társa, Sárkány és Árnya, Boszorkány és Ereje… a legendabéli ellenfelek.
Ám nem volt túl sok ideje gondolkodni, egy meglepetésszerű földrengés ledöntötte lábáról, s a talaj hihetetlen gyorsasággal kezdte elnyelni. Maradék lendületével meglendítette ostorát és egy oszlopba kapaszkodva sikerült magát kihúznia a futóhomokból. Lélegzethez sem jutott, már repült is felé néhány tűzcsóva és hegyes, döfésre kész jégcsap. Pajzsot varázsolt maga elé, a nyílzápor lepattant róla.
Támadói végre teljes alakban mutatkoztak előtte. Nem voltak se emberek, se állatok, és egyáltalán nem hasonlítottak semmilyen lényre, amit valaha látott. Két lábon álltak, volt két karjuk – a föld elemének négy – de arcuk, testalkatuk nem volt.

Chasity tudta, saját erejével nem győzheti le őket, kénytelen lesz cselhez folyamodni. Elmormolt néhány bűvös szót, mire ostora és kardja zöld lángra kapott. Félretáncolt a felé csapó, földből előtörő gyökerek elől, elkerülte az újabb tűzcsóvákat és ostorát a víz eleme felé lendítette. Mikor gúzsba szorította, varázslattal a nem messze álló tűzcsóvát hajigáló tűz elemének taszította, s az már nem lángolt sokáig: a tűz kihunyt, a test elporladt. A fogságba ejtett lény hiába szórta jégnyilait, a lányt nem találhatta el, a föld elemét azonban rendesen teletűzdelte. A levegő elemén volt a sor. Amint Chasityre támadt, az maga elé rántotta az élő vizet, s ahogy kettejükön végigsöpört a jéghideg fuvallat a víz eleme jégszoborrá fagyott. A lánynak már csak annyi dolga volt, hogy fellökje pajzsát, s az darabokra tört.

Nix zuhant. Látta, ahogy a talaj egyre gyorsabban közeledik felé. Látta, ahogy Chasity semmivé foszlatja a levegő elemét és azt is látta, hogy már alig van ereje. A négykarú földelem ellen valószínűleg már nem tud harcolni. De most nem segíthet. Látta, hogy Caleb hasztalan vív a kámzsással, nem kerekedhet felül. És látta azt a helyet, ahova egy sárkányméretű test becsapódhat. Utolsó lendületével arra navigálta magát. Már nincs sok hátra. Látta, hogy Chasity felfigyelt rá. A lány kiáltott is valamit ám ő nem értette. A talaj vészesen közel volt. Lehunyta szemeit ám azok maguktól kipattantak. Látta, hogy Caleb elveszti fegyverét. Tényleg nem segíthet.

Mielőtt a súlyos sárkánytest becsapódott volna, Nix kitárta szárnyait és minden erejét megfeszítve elsiklott a talaj felett, majd ismét felemelkedett. Az árnysárkány már nem volt ilyen szemfüles és irtózatos erővel a földbe csapódott. Nix a maradványai fölé fordult, s tüzet okádva elégette azokat. Az így keletkező feketés folyadék beszivárgott a talajba; az árnysárkány elpusztult. Ugyanebben a pillanatban került Chasity kilátástalan helyzetbe, és szerezte vissza Caleb a kardját. A férfi új erőre kapott a sárkány sikeres manővere láttán, és élénk támadásba fogott. Az Árnyteremtő kardja fekete szikrát hányt a vad csapásoktól, s néhány percnyi küzdelem után Caleb is a meglepetésszerű támadást választotta. Elsuttogott egy Chasitytől tanult rövid igézetet, mire az ő kardja is zöld lángokba borult. Egy végső, erőteljes csapást mért a kámzsás fegyverére, mire az hihetetlen méretei ellenére egyszerűen kettétört.

Ezzel egyidőben robbant zöld fény kíséretében a föld eleme apró darabokra, s Chasity végre kiszabadult a négy kar szorításából.
- Mondd Árnyteremtő – szólalt meg Caleb és az előtte álló alak torkának szegezte még mindig lángoló kardját – Kiálltuk hát a próbát?
- A harcos legnagyobb fegyvere a meglepetés – felelte az – a boszorkányé az ötlet, a sárkányé az erő. Mentsétek hát meg birodalmatokat. – ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt fejet hajtva köddé vált.
- Akkor… mehetünk, igaz? – kérdezte tétován Chasity.
- Gondolom – felelte a férfi.
A virággal együtt kapaszkodtak Nix hátára, aki rögtön a levegőbe emelkedett velük. Nem törődtek immár a folyosókkal és termekkel, egész egyszerűen keresztültörtek a torony falán és már szárnyaltak is az alkonyodó égbolton a birodalom szíve felé. Arlo a földön vágtázva követte őket. Caleb az előtte ülő lány kezére csúsztatta ujjait, s leheletfinoman megszorította azt. Chasity fáradtan, megadóan a férfi mellkasának dőlt, lehunyta szemeit, s megpróbált nem gondolni az előttük álló útra.

Tudták, küldetésüket még nem teljesítették. El kell juttatniuk a Forrás Virágát az uralkodónak, hogy megtörhessen a zsarnok varázslat. De hosszú utat tettek meg, kalandjuk során messzire sodródtak. A hazaúton még ezernyi veszély leselkedhet rájuk, számos küzdelem van kilátásban, s az Ellenhatalom bizonyára nem fogja ölbetett kézzel tűrni száműzetésüket. És abban is csak reménykedhetnek, hogy a Forrás Templomának kincséből nyert ellenszer valóban hatásos…