Fantasy történetek - 31.oldal

Pár nappal a lovag legyőzése után, a varázskard birtokosa, Ádám, megindult, hogy legyőzzön egy trollt, aki városokat rombolt le. Szerencséjére egy kalandor, akit a troll sebzett meg, megmondta, hogy merre van a barlangja. A célja elérésének érdekében át kellett mennie a legveszélyesebb erdőkön, a legmeredekebb hegyeken és a legvadabb folyókon. Pár óra múlva elért a lény lakhelyéhez...

Lajos, a vár lovagja egy szép napon elindult az erdőbe megfelelő ellenfelet keresve. Eddig ugyanis senki nem tudta legyőzni őt. Hirtelen kiért egy rétre. Volt ott egy nagy szikla, amin egy ember ült. Volt rajta szürke páncél és volt egy hosszú kardja a földön, pont mellette. De ez az ember csak ott ült, és bámulta maga előtt a szép, zöld füvet...

"Hol vagyok? Mi ez a sötét? Hol van Manhattan?" kérdezte, egy fiatal lány. A sötét, kormos hely megrémisztette a fiatal lányt, akinek utolsó emléke egy autó volt, dudaszó, majd egy sikoly... "Hol lehetek..?" - kérdezte magában.
- Hahó... - szólt elhaló hangon a feneketlen sötétségbe.
Meglát egy ajtót, s arra veszi az irányt gyorsított lépésekkel, mert minél hamarabb el akarja hagyni ezt a feneketlen sötétséget, csak a nagy piros ajtót látta meg, amin egy...

- A fél-sárkányoknak, hajdan, talán még a félelfeknél is sanyarúbb volt a sorsuk. Régen, mikor még nem tiltották a vérkeveredést; született néhány utód, akik túlnyomórészt emberi formát birtokoltak. Ellenben a sárkányalakjukat alig, vagy csak részlegesen voltak képesek felvenni. Szárnyakkal azonban mindegyik leszármazott rendelkezett. Így ha az emberek egy óvatlan pillanatban észrevették őket repülés közben, akkor könnyedén szörnyetegeknek vélhették...

Álmomból a falióra kattogása ébresztett fel. Felkönyököltem az ágyban, és néztem a mellettem fekvő férfit. Már rég elmúlt éjfél, a hófehér takarót megvilágította az ablak reluxáin keresztül bevilágító holdfény és az utcai lámpák fénye. Nicholas aludt, legalább olyan édesen, mint egy kisbaba. A hátán feküdt, fejét picit oldalra fordította, egyik keze maga mellett, a másik a feje fölött nyugodott...

- Az idő valójában nem létezik. Sosem volt és nem is lesz soha. Nem azért kell a Nap, mert reggel van, hanem azért van reggel, mert felkel a Nap. Az idő egy viszonyítás, az elmúlás mérésére szolgál, semmi egyébre. Az idő csak a múltat tudja meghatározni. Mikor azt mondod 5 éve halt meg, nem az éveket fejezed ki, hanem, hogy halála milyen régen volt. Azt mondom neked 1000 év múlva, és Te kételkedni fogsz benne. Következő napkelte után azt mondom, eltelt az 1000 év. A természet megújulását...

Kinyitottam a szemem és körülnéztem. Csalódottan állapítottam meg, hogy tegnap este nem álmodtam, még mindig nem a saját ágyamban fekszem, a saját szobámban, hanem ebben a fura és émelyítően tökéletes házban. Szóval, mégis csak valóság. A kattogás nem szűnt meg, így felnéztem...

Már javában az említett úton száguldottam, mikor hirtelen egy éles kanyarnál egy autó jött velem szembe. Nem is értem, hogy kerülhetett az én sávomba, de időm sem volt reagálni, máris összekoccantunk. Mi az, hogy koccantunk? Egyenesen összeütköztünk, a következő pillanatban pedig szó szerint átrepültem a kocsival együtt a szalagkorláton. Éreztem, ahogy a BMW megpördül, majd lebucskázik a fák közé. Ugyanis egy erdő volt alattunk. Nekicsapódtunk egy fának, aztán se kép, se hang...

A vámpírokra nem lehet azt mondani, hogy szépek, vagy helyesek. A vámpírok egyszerűen csak gyönyörűek, akár nők akár férfiak, pont úgy, mint Nhaxra vagy Valo. A férfi hosszú fekete haja éles kontrasztban állt ugyan bőre hófehérségével, de ez csak tovább fokozta, amúgy sem elhanyagolható vonzerejét. Arca vékonyabb volt, mint a farkasé, de karakteresebb és abszolút nem volt benne semmi kölykösség...

Lily mosolyogva folytatta az útját, habár mintha egy sötét árnyék nehezedett volna rá. Egyszerre volt nagyon boldog, és végtelenül szomorú: nyert egy barátot, de el is vesztett egyet. A megrázkódtatás még mindig élt benne, egyre csak az őt ért tragédia járt a fejébe. „De ez még mindig jobb... - súgta egy kis hang a fejében - ez még mindig jobb, mint az a fájdalom, amit Jamesnek kellett átélnie.” Őszinte sajnálatot és meleg szeretetet érzett a fiú iránt. És azt is érezte, hogy más érzéseket...