Gal’RasaN (2. rész)

Mire kiértem az erdőből már ott volt a rongyos ember. Nem lepődtem meg, hisz megígérte. Csak rám nézett és bólintott, majd elindultunk azon az úton, amin jöttünk.
- Döntöttem. Ki akarom tanulni, amit lehet.
- Nem, még nem döntöttél. Csak elhatároztad, hogy nekiállsz tanulni. Amint meglátod milyen nehézségekkel kell majd szembenézned, és akkor is folytatod, akkor mondható döntésnek.
- A kardövemet letettem.
- Tudom. Mindent tudok veled kapcsolatban. Amit láttál én is láttam, amit éreztél és is éreztem. Minden emléked ismeretes számomra.
- RasaN mesélt rólam?
- Nem. Ahhoz, hogy megismerjek valakit nincs szükségem kommunikációra. Egyszerűen kiolvasom a tudatából. A mágia természete annyira szétterjedő, hogy nincs olyan lény aki minden egyes részét megértené, vagy tudná. Magam is csak kétféle ősi praktikát ismerek, így csak azokat tudom átadni neked. A tanítom elégedetlen volt velem és pár év után kiadta az utam. Nem talált méltónak arra, hogy tovább képezzem. Azt mondta, hogy nem elég sűrű a vérem. De mint láthatjuk, még mindig létezem.

- Mikor tagadott meg?
- Mikor? Hol? Ezeket a kérdéseket felejtsd fel. Számodra nem léteznek. Egy varázsló létezését nem lehet időben mérni. Csak azokban az eredményekben, amiket maga mögött hagy. Valahogy mindenki igyekszik maga után nyomot hagyni. Az én hírnevem a tanítványaim lesznek. Sosem vágytam arra a hatalomra, amit tulajdonítanak nekem. Az pedig más kérdés, hogy tényleg van- e akkora tudásom, vagy sem. Mesteremet megölték, mert kérkedett a tudásával. Azt hitte, ha világgá kürtöli minden tudását, akkor majd rettegni fogják a nevét. Tévedett. Jött egy jégmágus és pár varázslattal megölte. Sosem szabad dicsekedni azzal a tudással ami bennünk van. Az élőket megkörnyékezte az irigység és a félelem. Ezért minden eszközt megragadnak a pusztításuk végett. Gal’ nem áltatlak téged. Belőled sosem lesz igazán híres mágus. Fajod egyszerűen képtelem elmélyülni az ősi energia kavalkádjában, de amit megtanítok neked, azzal Te magad naggyá lehetsz.
- Csak azért fogsz tanítani, mert általam akarsz magad után nyomot hagyni? Volt egy mágus, aki egy gassgorrt tanított. Ez akarsz lenni te?
- Nem. Félreértesz. Se időm, se energiám nincsen ilyen világi cicomákra. Jobban ismerlek, mint Te saját magadat. Az elmédet mentális béklyók kötik, amiktől nem hiszem, hogy meg tudsz szabadulni. Mikor megtanulod mindentől függetlenül szemlélni a körötted élő világot, majd akkor fogod ezt megérteni.
- Az mennyi idő?
- Mi az idő? Miként jellemeznéd ezt a szót?
- Hogy- hogy mi az idő? Az idő nem más, mint... szóval, az idő, az...
- Az idő valójában nem létezik. Sosem volt és nem is lesz soha. Nem azért kell a Nap, mert reggel van, hanem azért van reggel, mert felkel a Nap. Az idő egy viszonyítás, az elmúlás mérésére szolgál, semmi egyébre. Az idő csak a múltat tudja meghatározni. Mikor azt mondod 5 éve halt meg, nem az éveket fejezed ki, hanem, hogy halála milyen régen volt. Azt mondom neked 1000 év múlva, és Te kételkedni fogsz benne. Következő napkelte után azt mondom, eltelt az 1000 év. A természet megújulását nem lehet időhöz kötni. Nem az idő függvénye a világ, hanem fordítva, a világ függvénye az idő.
Körmével apró vágást ejtett a karján.
- Mennyi idő, amíg ez begyógyul.
Közel hajoltam, mert pontosan akartam megmondani. A katonai kiképzés már tartalmazott némi sebgyógyászatot is.
- Két nap.
- Úgy érted a Nap kétszer fog felkelni, mire a karom újra épp lesz.
- Nem, úgy értem, ma a Ti időszámításotok szerint az Aratás évszakának tizennyolcadik napja van és a sebed a huszadik napra fog begyógyulni.
- Ha ember lennék, talán igazad lenne. Vital ingere! - mutatott rá a kezére és a seb rögtön begyógyult. - Tehát két nappal később vagyunk, vagy csak a testem lett két nappal idősebb.
- Azt kérdezted, mennyi idő alatt gyógyul meg, nem pedig, hogy mennyi idő alatt gyógyítod meg.

A távolból már hallani lehetett a város zaját. Nem voltam sokat távol, de nem vágytam emberi társaságra.
- Ha az emberektől távol lehet csak beszélni a mágiáról, akkor miért térünk vissza a városba?
- Nem térünk vissza. Csak bemegyünk. A házam kissé másabb, mint aminek látszik.
Se nagyobbnak, se jobban berendezettnek nem tűnt, amikor beléptünk.
- Rólam kezdik sejteni az emberek, hogy nem vagyok az a nincstelen, akinek mutatom magam. És most, hogy egy gassgorral sétálok, akin a császári hadsereg egyenruhája van még nagyobb a gyanú bennük. Elhagyjuk ezt a lakot. Az emberek tudatába azt fogom vetíteni, hogy bejövünk, majd nemsokára kivezetsz és pár nap múlva össze fog dőlni a viskó. Senki sem fog emlékezni rám.. Vesd le a páncélt is, nem lesz rá szükséged. Találsz ruhát a szekrényben.
- Te mit csinálsz?
- Elindítok egy folyamatot. Az egész viskó fából készült. A középső tartó gerendát elrohasztom. Nem fogja bírni a terhelést, és önmagába roskad, amikor már nem fogja bírni a rá nehezedő súlyt.
- Bánod a távozást.
- Ha mindentől búcsúznék, amit magam mögött hagyok, akkor ebből állna az egész létem.
Egyszerű ruhába bújtam. Furcsa volt, mert sem súlya, sem tartása nem volt. Tökéletesen alkalmatlan bármilyen célra. Csak annyira takar, hogy az utcán megjelenhessek. Nem vett magához semmit.
- Miután kiértünk az értetlen szemek kíváncsisága elöl, megmutatom neked az közlekedés egy másik formáját, amiről még hallani sem hallottál.
Én minden emberre figyeltem, még Ő fütyörészve sétált. Nem törődtek velünk. Nem álltak félre, mint legutóbb. A tisztelet minden fogmája hiányzott a felénk mutatott viselkedésükből. Lenézésük sértett, amire válaszolnom kellett. Egy hang robbant a fejemben:
- Ne tedd! A tudatlanok nem a valóságot látják, hanem azt, amit megmutatnak nekik.
További incidensek nélkül hagytuk el a várost. Visszasétáltunk ugyan abba az erdőbe. Csak pár apróságok volt hajlandó elárulni magáról. Egy nevet, amit akkor használt, és egy tisztséget, amit valamikor – az Ő mértékével mérve - réges-régen használt. A Kas rendház gyakornok oktatója volt. Azt a nevet, amit Ő használt, évekkel később se tudtam kimondani.
- Itt már senki sem lát minket. Gyere, fogd meg a kezem.
A kérést is abszurdnak tartottam. Legalább három fejjel magasabb voltam és vállszélességem is a kétszerese. Arra tanítottak, hogy roppantsak, törjek és zúzzak a szorításommal. Tenyeremben elfért volna az egész feje. Látta rajtam a tétovázást.
- Mint mondottam volt, nem tudsz bennem kárt tenni.

Megfogta az egyik ujjam. Én nem mertem ráfogni. A világ egy színkavalkáddá módosult. Körülvett és átjárt. Egy volt velem, de mégis független volt tőlem. Az utazás nem tartott sokáig. Mintha semmi sem változott volna. Körülöttünk fák és bokrok. A szája mozgott de hang nem hagyta el ajkát. A fák lassan elvesztették formájukat, a bokrok megszűntek létezni. A környezet teljesen átalakult. A földből egy vasból állított kerítés emelkedett ki. Mögötte egy emberi kéz által munkált hatalmas park. Több épület is felvette alakját.
- Üdvözöllek Tengder Kimlodi Del Ayd birtokán. Ő volt a mesterem. Itt élt és tanított. Halála után a birtok a rendházra szállt, de mivel nem volt megnevezett utódja, így a császár magának akarta. A hozzá hű tanítványok varázslatokkal fedték le az egészet. Ezért később kivégezték őket. Én már rég nem voltam itt akkor.
- Akkor honnan tudsz a hatástalanító varázslatokról.
- Minden rendháznak van egy jele. Bár a jel szó nem igazán alkalmas rá. Egy mentális lenyomat, melyet akkor hagyunk, ha valamilyen praktikát alkalmazunk. Akik ezeket a védő aurákat tették lényük egy részét is itt hagyták. Így tettem én is az előbb. Ha a rend árulói közül valaki erre téved, meg fogja érezni, hogy én feloldottam a védő aurákat és újakat léptettem életbe. Csak számunkra látható, másoknak ugyan úgy erdő. Mindkettőnket veszett farkasnak fog látni, aki erre jár, ha netán akkor éppen kint járnánk. Emlékeimben kutatva nem sok lényről tudok, aki erre akarna kirándulni. Itt megtalálható minden ami szükséges a kezdeti lépésekhez. Nem ismerem a birodalom harcászati módszereit, hiszen sosem volt szükségem az elmémen kívül másra, hogy megvédjem magam. Tanultok, ti ott meditációt?
Az utolsó szót emberi nyelven mondta, mert nincs megfelelője a gassgorr nyelvben.
- Tudati elmélyülés a világmindenségben. Azt hiszem így lehetne legjobban megközelíteni a szót.
- Nem semmi ilyesmit nem csináltunk. Volt a fizikai felkészítés mellet egy kis sebellátás is, aminek keretén belül gyakorolni kellett a türelmet és nyugtatást. Bár általában önkívületi állapotba hoztuk a kezeltet.
- Akkor ennek a megtanulásával kell kezdenünk. Csak akkor használhatod a természet energiáit, ha megérted hogyan működik. Fajodat tekintve fiatal vagy. Hosszú út áll előtted, de ehhez első sorban türelemre lesz szükséged. A természet nem rohan. Nincsen hová sietni. Létünk hozzá mérve elenyésző, munkásságunk pillanatnyi villanás csupán. Olyan erők dolgoznak, amit teljes egészében nem lehet megzabolázni, de bizonyos részeit igen. A természetet nem lehet megváltoztatni, de rá lehet bírni bizonyos változtatásokra. Az anyag szerkezetét tekintve megváltoztatható, a fény irányra megmásítható, a tűz jellegét is lehet formálni. Egyet nem viszont lehetetlen véghezvinni. A semmiből, még a természet sem képes valamit összeállítani. Az idézések és átformálások mindenképpen egy transzformáció végeredményei. Bocsáss meg, kissé belefeledkeztem magamba. Rég beszéltem olyan lénnyel, ki ért valamennyire az ősi praktikákhoz. Koldusként egyszerű emberek közt egyszerű gondolkodást kellett folytatnom. Eddigi életem felét azzal töltöttem, hogy megértsem a körülöttem lévő világot. Bocsásd meg, ha lelkem jobban örvend egy érdeklődőnek, mint az érdeklődő nekem. Most magadra hagylak. Ismerkedj a birtokkal, mától új otthonodnak tekintheted, ha akarod. Ha bármire szükséged van, csak gondolj rám és jövök.

Szinte még ki se mondta az utolsó mondatát, már köddé is vált. Bármit is tartott rólam, én harcos voltam a véremben, még akkor is ha kardom letettem. Én nem láttam se szépnek, se csúnyának a birtokot. Én csak rejtekeket láttam. Harcállásokat, lehetőségeket egy- egy támadási mód kivitelezésére. Gondoltam majd megmutatja, hogy Ő milyennek látja. Amint az Ő látásmódjára gondoltam, ismerős alakja már fel is tűnt mellettem.
- Nem tartott sokáig.
- Én másnak látom ezt a területet, mint Te. Más szemmel is nézem. De nyitott vagyok. Nem fogok magamat feladva fejet hajtani az akaratod előtt, de nem is zárom el magam egy másfajta tudás megszerzésétől.
- Remek, akkor holnap kezdjük.

Első rész publikálva 2008.10.16