Fantasy történetek - 30.oldal

Most ízlelte meg először, a csábító vér édes ízét. Most az átváltozás időszaka kezdődik el, ami úgy harminc napig tart. Sajnos addig egy lélegzetvételnyi időt sem fog ébren tölteni. Kezdetét vette a hosszú álom. Nekem ez is egy örökké valóságig fog tartani. Ha valamit nagyon várok, akkor sajnos a napok évekbe mennek át, az idő pedig csak vánszorog, de a vánszorgás is iszonyat lassú tempóban megy, csak lassan... Lassan...

A bal oldali járatból gyenge fény szűrődött ki, ami bántotta Shrall érzékeny szemeit, ezért hőlátásról átváltott normál látásra, és csukott szemmel hallgatta a három irányból érkező zajokat. Mögüle egy földalatti tó hullámainak sziklához csapódó hangja hallatszott, ahogy egy nagyobb hal húzott el a felszín közelében. Éles fogakkal teli állkapcsa csak pár centivel hibázta el néhány perccel korábban a szomját oltó drow fejét...

- Hát én sem úgy gondoltam, hogy átváltoztatunk halandókat, és csak úgy neki engedjük a vámpíroknak. Livyvel kimennétek Görögországba. Ott legalább a sellőkel és nimfákkal jól el lehetne. És az újoncokkal pedig mi is odamennénk a kastélyba, kiképeznénk őket. Utána pedig Gábriell nyomába erednénk. - mondtam Zeknek.
- Ez az ötlet jól hangzik. De mégis hány újoncra gondoltál? - kérdezte Zek...

Három család érezte úgy az ifjú Kharrel koronázásakor, hogy itt az alkalom. A három családfő összedugta a fejét hadvezéreikkel, és olyan tervet kovácsoltak a trón megdöntésére, amely tökéletesen hatékonynak és egyszerűnek látszott. Amelynek minden emberi számítás szerint ragyogóan kellett volna sikerülnie.
Rejtély maradt, hogy miért vallottak mégis kudarcot...

- Akkor a következő állomás az üst kereskedés lesz. Ott megvesszük az üstöt, a kémcsöveket, a mérleget és... - anyám egy szuszra mondta el, és elfogyott a levegője. - És hogy visszük haza? - nézett rám huncut mosollyal.
- Tértágító varázslatot alkalmazunk a hátizsákomon, amitől kívülről normális marad, belül viszont hatalmas hely lesz...

Valahol a reggeli elején járhattunk, amikor kopogást hallottunk az egyik ablak felől. Egy szúrós tekintetű gyöngybagoly kopogtatta az ablakot. Apám beeresztette az állatot. Az nem sokat tétovázott berepült a konyhába, és elém nyújtotta az egyik lábát. Remegő kezekkel szedtem le a zsinegről a levelet. Mielőtt bármit is szólhattam volna, a bagoly fontoskodva megrázta a tollait, majd kirepült az ablakon...

- Gyilkos! – üvöltötte magából kikelve, mire Matthias úgy ugrott föl helyéből, mintha tűzbe ült volna. Amint hátranézett, Zoe sáros arcát és dühtől parázsló szemeit látta meg. A lány vicsorgott, de hallgatott.
- Zoe, mióta vagy itt?
- Te gyilkos! Mindent láttam! Igen, tudd meg, hogy nem mertem idejönni, de láttam mindent, és mindenkinek el fogom mondani az egész világon, hogy kioltottad a legjobb barátnőm életét, hidegvérrel, esélyt sem adtál neki! Mit ártott ő? Mi...

A várva várt nap végre elérkezett: a nap, amit elejétől a végéig az erdőben fognak tölteni a lányok! a reggel kellemesen hűvös volt, mindenki minden hasznos és fölösleges csomaggal felszerelve várt az iskola előtt a még érkezőkre, vagy az indulásra. Zoe úgy érezte, ha akart volna, akkor se tudott volna többet olvasni és megjegyezni a tóról, az erdőről, és a mocsárról. Rengeteget gyakorolt: úgy vélte, már felismeri a legtöbb növényt, és a felükről tudja, hogy milyen nyavalyákra jók, még...

- Zoe! Évek óta nem félek a lidércektől, tudod nagyon jól!
- Te nem, de én még egy picit igen… az a kék lángocska a sötétben… olyan ijesztő tud lenni!
- Majd ha a napsütéses tavaszon az erdőt járod Matthias tanár úrral, kérd meg, hogy magyarázza el neked, milyen is egy lidérc, és utána már nem fogsz félni. Ártalmatlanok, tényleg, csak kissé szeleburdik. A mocsár viszont álomszép tavasszal! Majd egyszer megint kimegyek, kijöhetnél velem, és elmondanád, amiket Matthias...

A lápi tündérek pedig a rét tündéreinek szülői. Matthiast teljesen elbűvölte a tavi tündér, és elhatározta, hogy így vagy úgy, de eggyé válik vele. Nem a testét akarta, dehogyis csak azt… a lelkét, az elméjét, minden kis rezdülését, egy test, egy lélek akart lenni vele. Tudta persze, hogy ez lehetetlen. Ő halandó, Ülaia pedig olyan lény, aki örökké él, csak lelke nincs. Matthias mindig a tó környékén bóklászott ezután, reménykedve, hogy újra megpillanthatja a csodálatos lényt...