Egyéb történetek - 55.oldal

Ma van 44 napja, hogy Langer Marietta először visszautasított engem, Nagy Péter, ki e sorokat írja az OKTV versenyen. A földrajzzal nem sokat foglalkoztam, mert nem igazán foglalkoztam vele, pedig kellett volna. Az élet néha kegyetlen, mondta egy nagy ősöm, és teljesen igaza volt...

Éreztétek már, hogy a boldogságtól sikítani tudnátok, amikor azt mondja nektek, hogy „szeretlek”?
Nekem ő ettől volt herceg és azt hittem ez az életben egyszer adatik meg.
…Nem tévedtem, így is van.
Viszont kevés embernek adatik meg, hogy ez az egyszeri örökké tartson. Nekem sem adatott meg, de mégis megtaláltam a saját hercegem...

És mi van akkor, ha már egy herceg sem herceg?
Tudod, milyen érzés mikor a herceged már nem is hasonlít egykori önmagához?
Mikor kiszabadulsz a tornyod fogságából, és akit daliás hercegnek hittél hirtelen jobban hasonlít a sárkányhoz?
Mert velem ez történt…
Annyi szép mesét láttam már...

Észre vettem már, hogy többségében az emberek szakítás után (feltéve ha ők a kidobottak), sokszor csak a jóra emlékeznek, vagy legalábbis azt hirdetik.
Én láttam benne a rosszat is, csak úgy, mint a jót.
Volt hibája, nem is kevés...

5 éves korom óta a szüleim, nagyszüleim minden nyáron Olaszországba visznek nyaralni. Én már az első alkalommal beleszerettem ebbe az országba és ez a szerelem már lassan 10 éve tart. Volt egy pár éve az életemnek, mikor elég nehéz természetű voltam. Nagyon sokat veszekedtem a családommal, úgy éreztem nincs értelme az életemnek.. Egészen 2008 nyaráig. Ezen a nyáron az egész életem megváltozott. Abban az évben 3 hetet töltöttünk kint. Mikor véget ért, úgy éreztem, még az életemet is képes...

A mai nap eseményei annyira megdöbbentettek, sőt sokkoltak, hogy muszáj leírnom, amit már régóta szerettem volna leírni. Ma Winnenden-ben (Németország, Baden-Württemberg, Stuttgart közelében található kisváros) egy 17 éves fiú, Tim K. 16 embert mészárolt le. A történtek sokkoltak, ugyanis jómagam is 7 hónapja még 69 km-re Stuttgart-tól laktam. Tim egy szakközépiskolában vitte véghez az ámokfutását, pontosabban abban az iskolában, ahol 1 évvel ezelőtt még ő is diák volt...

Élt egyszer egy kislány. Ez a kislány megismert a családja által egy félig magyar, félig argentin fiút. Amikor a kislány meglátta, úgy érezte megtalálta élete szerelmét… halálosan beleszeretett a fiúba! Ám a kislány a szíve mélyén tudta, a fiú nem érez iránta többet barátságnál, a kislány erős maradt, nem adta fel és őszintén hitt abban, hogy csodák igenis léteznek!

16 éves vagyok, és egy isten háta mögötti faluban élek a családommal. Az anyámmal, a nagyanyámmal és a bátyámmal.
Az apám nyolc éves koromban elhunyt, akkor kezdődött meg a pokol. Ha valaki azt mondja, pokol nincs, mert abban élünk, igaza van...

Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig magányos lettem volna. Sokszor mentem le úgy a partra, hogy telve voltam energiával. Olyankor nem számít semmi, nem azon múlik, hogy megyek le. Hanem hogy ott vagyok. Volt, hogy pihenni mentem le. Mert jól esett. Nézni a vizet. Még ha nem is átlátszó.. de gyönyörű. És olyan jó, hogy van. Ilyen közel, direkt nekem…

Amikor nekikezdte visszanyerni öntudatát, az első élménye az volt, ahogy megcsapta orrát a klór csípős, émelyítő szaga. Aztán kinyitotta a szemét, és a homályos foltokból lassan kibontakozott egy kórterem képe. A körülötte mozgó embereket csak tompán érzékelte: olyan benyomása volt, mintha hosszú évekig csak aludt volna, és most kezdene magához térni zsibbadtságából...