Egy herceg sem hibátlan 3.

Kinőttem a mesékből, már nem lepődök meg ha egy történet nem végződik happy end-el.
De ennek ellenére az a részem, amely sosem nő fel, még nem vesztett el minden reményt.
És, hogy kit nevezünk hercegnek?
Én eddig azt hittem, azt az embert, akit, amikor meglátsz, a szíved hevesebben ver, akit még nem ismersz de már gondolatban egy életet leéltél vele, akinek minden érintése felér egy csodával.
Éreztétek már, hogy a boldogságtól sikítani tudnátok, amikor azt mondja nektek, hogy „szeretlek”?
Nekem ő ettől volt herceg és azt hittem ez az életben egyszer adatik meg.
…Nem tévedtem, így is van.
Viszont kevés embernek adatik meg, hogy ez az egyszeri örökké tartson. Nekem sem adatott meg, de mégis megtaláltam a saját hercegem.
Amikor megláttam nem éreztem, hogy ő az igazi, hogy ő lehet a mesém főszereplője. Mellékszerepet szántam neki, de most mégis róla szól minden.
Kérdezhetnétek, hogy akkor hova lett egykori hercegem, akit hibáival együtt is hercegnek neveztem?!
Még siratja a közös tündérmesénket, vissza-visszatekerné a mesét az elejére…
Olyan ez mintha egy szomorú mesét néznél és a „The End” felirat után várnád, hogy egy kedves kis figura beugorjon és azt mondja „vicc volt az egész, boldogan éltek míg meg nem haltak”.
Ez így még szép is volna, de ő éppen azokat a perceket siratja amik egy mesébe nem férnek bele… amitől mese egy mese…
Végülis milyen mese az ahol a herceg csak a királylány ágyát áhítja?!
Semmilyen!
Én pedig mesére vágyom! Nem is akármilyenre, TÜNDÉRMESÉRE!
Bár a miénk már sosem lesz happy end, de az enyém még lehet…. mással… máshogy!