Egyéb történetek - 167.oldal

- Két megoldás van. - mondta Pet, Lola kérdő tekintettel nézett rá.- Vagy levágod teljesen rövidre…
- Na azt már nem. Tudod, mennyi ideje növesztem?
- Tudom, 10 éves korod óta.
- És mi a másik lehetőség? - kérdezte kétségbeesetten Lola.
- Az, hogy én minden reggel titokban elkészítem a fiú hajadat.
- Ezt hogyan érted?
- Figyelj. Tudod, hogy az árvaházban Ritának is nagyon hosszú haja van, majdnem olyan hosszú, mint neked.
- Igen, na és?
-...

A világon rengeteg gondolkozási mód, és még meg annyi emberfajta létezik. Ki szereti a meseszerű történeteket, ki nem. Van, aki a misztikumokat, van, aki a thrillert részesíti előnyben. Akad, aki romantikázik, vagy éppen ki nem mondott dolgokon rágódik, netán arra figyel, hogy minden egyes szó, amit leír, azzal lenyűgözzön másokat...

Már több mint két hónapja vége volt az egyetemnek, és ismét eszembe jutottak a régi osztálytársaim, akikkel együtt húztam le a négy évet a gimnáziumban. Az a kis épület a régi vasgyár irodaépülete mellett szinte eltörpült, rücskös drapp színű kőfalai, és a három sor nagy ablak mintha szemmel tartotta volna a vasgyár irodaépületét. A fotocellás kapu automatikusan felnyílt minden újonnan érkező jármű számára...

„Ha kútba vetném e felszentelt szerelmet – s a teremtést leleplezném – nem én lennék, akinek megkegyelmez a világ. Dómot építek majd teneked, tükrökből s karcsú falakból, a nyugalom kozmoszáig, csillagvilágok láthatáráig.”

A híres Pelorus Jack
1888-ban bukkant fel és több, mint 20 éven keresztül kísérgette a hajókat Wellington és Nelson közt, Új Zéland "Cook szorosában", oda és vissza. Ha hallotta, hogy hajó közeleg, máris ott termett, és úszott a hajó mellett, vagy előtte, azt felvezetve...

ideig ez az utolsó perc, amelyet teljes egészében olyan hosszúnak érzel, mint amilyen is valójában. Az agyad már lassul, mert a vér, ami mozgásban tartja az elméd, és gondolkozásra késztet, már nem olyan vér, mint a megszokott. Az agyad lassul, és vele a környezet is. Pedig valójában csak a környezetet érzékeled gyorsabban a szokásosnál, és saját cselekedeteidet érzed lassúnak...

Johnny belépett az üzletbe, és nyugtalan gondolatokkal a fejében elindult az egyik polc felé, mely szeszesitalok palackjainak súlya alatt roskadozott. Szeme sarkából megpillantott egy csinos, szőke lányt, amint éppen az édességek közt válogat. Nem törődött vele, figyelmét a megfelelő italmárka kiválasztása kötötte le. Más körülmények között valószínűleg alaposabban szemügyre vette volna a lányt, most azonban máson járt az esze...

De mért is élünk?
A sok szépségért, ami egész földi életünkben körülvesz minket, és egy pillanatért.
Az utolsóért.
Abban a pillanatban kapsz egy kortyot a mindentudás kelyhéből.
Mindent tudsz, mindenre emlékezel, jóra, rosszra egyaránt...

Későre járt, műanyagszékeken ülve, végsőkig felajzva néztük, ingereltük, kívántuk a másikat, kézzel, szemmel, szájjal, amennyire csak a nyilvános hely által megengedetten lehetett. Odakint vihar kerekedett, körülölelvén a hangulatunkat, a szél kicsapta az ablakot, papírlapokat fújt az asztalon, míg mi a szenvedélyt kutattuk a másik szemében, és olyanokat mondtunk egymásnak, amiket meg is akartunk tenni...

Nekem igazi kastélyom van, magas toronnyal, várfallal körülvéve és vannak sárkányaim is. Meg vannak olyan sárkányok, akiknek papírfal az én védelmem, szabadon garázdálkodhatnak, míg én sajátjaimmal egy barlangba menekülve várom, hogy elmenjenek. Pedig gyönyörű szép szárnyas jószágok ezek és mind nőstény, nekem meg csak ilyen ocsmány, gyenge dögeim vannak, még szárnyuk sincs. Minek is nekik?...