Egyéb történetek - 162.oldal

Amiben van is valami, hisz olyan ez a beigli, mint a novemberben kivágott luc, mire a szobába, vagyis az asztalra került, egyformán hullatja magát, ki levelét, ki morzsáját.
A gondos asszony tehát beiglit süt, mégpedig Szenteste délelőttjén, hogy a kelt tészta illatában díszítsük a fát, ami magától persze nem öltözik, segítenünk kell neki, és amire a férfi már nem ér rá, hisz ő a dermesztő hidegben megfaragta a fa törzsét, talpba erőszakolta, becipelte és kikötötte...

A leggyönyörűbb karácsony előestéjén – amilyen tán csak a meséskönyvekben áll, aranybetűs gyöngédséggel – nem mindennapi látomás villant meg bennem.
Ablakom tárva, a napba nyílik – szemeim csukottak, vakon is kúszva tekergőzve a fény felé...

Tündérek, gondolta Mónus, de a gondolata nagyon távoli volt, összefüggéstelen és szétoszló, akár az őket körülvevő ködfal. Jézusom, ezek csak tündérek lehetnek! Annyira… csodásak!
Mirczik egészen mást gondolt: boszorkányok!
A lányok közelebb jöttek egy lépéssel, és egymás mellé ék alakzatban felsorakoztak. Arcuk, bár szép volt, a harag vonásait tükrözte. Semmi gyengédség, semmi megbocsátás nem volt ezeken az arcokon...

- Mi történt? – kérdezte ijedten Alíz.
- Nem tudom – válaszolt tétován Attila. – Beszart a motor, nem indul. A francba! Pedig most vittem szervizbe egy hete!
- Hm – mondta Richárd, kiszállt a kocsiból, és az utcára mutatott. – Nem vagyunk egyedül.
És ahogy mondta, az utcai lámpák mindegyike kialudt. A mögöttük lévő házsor egyik házában sem égett a villany. Szirmabesenyőnek ez a része teljes sötétségbe borult.
- Valami történni fog – mondta Alíz, és a retiküljébe...

Másnap, mikor pakolták a fegyvereket a nehéz, zöld faládákba, Reactorfighter volt legbelül a kicsiny fegyverszobába, ő adogatta ki a fegyvereket a társainak. Az ajtón lévő nyilvántartásból kinézte, hogy melyik Tóth fegyvere. Mikor az került sorra, Reactorfighter „véletlenül” leejtette a földre a gépkarabélyt, és mikor felemelte, egyik ujja pontosan odakerült, ahol a biztosítószeg volt. Nem volt nehéz megjegyeznie a pontos helyét, épp elégszer szerelte szét a gépkarabélyt az alapkiképzésen....

Csodálatos érzés kerített hatalmába. Amikor megláttam, nem tudtam szabadulni a gondolattól. Attól a gondolattól, mely körém fonódott és szép lassan befészkelte magát a tudatomba: a megszerzési vágy...

Egy messzi, messzi tájon egyetlen házacska épült. Kicsi házacska, szinte ki sem látszik a fűből, de mégis, van benne valami kedves, bájos, hogy a mellette elhaladóknak megakad rajta a szemük, és valami kedves kis emlék jut róla az eszükbe, süteményillat száll az orrukba, és szinte hallják a vígan ropogó parázs hangját...

Valami hiányzott. Mi a fene lehet az? Amikor hirtelen beugrott: Nem volt a régi, mert nem voltál ott Susan! Hogy nézd. Érted mit akarok ezzel mondani? Semmi sem a régi nélküled.
Susan megőrülök nélküled! Minden, amit teszek, rád emlékeztet.

- Mi a fene ez? – kérdezte Szudár szinte lányosan magas fejhangon.
- Mindenkinek meghülyült a tájolója? – nézett előre Mónus kíváncsian, majd Ádám felé fordult. – Hát a tiéd?
- A! – bökött a nyurga gyerek a tenyerében lévő eszközre. – Ez is.
- De mi a franctól? – kérdezte meglepetten, és rémülten Mirczik.
Senki nem tudta. Takács eltette a használhatatlan tájolót, és megkocogtatta Szudár vállát.
- Kezd egyre jobb lenni…először a tegnapi, aztán ez a köd, most...

Fekszem a fűben. Érzem a csábító illatot.
Nem messze tőlem, egy másik helységben valaki ordít, levágták az egyik ujját, mert anyagot lopott.
A Harangok szólnak egy templom tornyából, de sosem tudom: mikor miért...