Egyéb történetek - 134.oldal

rra vágyom, amim nincsen, de ami nem lehetetlen. Aki azt érzi, amit én, azt akarja, amit én, arra vágyik, amire én. Számból adni szájába az élet vizét, a legszebb dolgot, amit ember csak adhat. Szívünk egyszerre dobban, mikor először kimondjuk: kedvesem...

Olyan unalmas minden. Legbelül ürességet érzek, ami teljesen elnyom. A hideg körülvesz. Fázom. Majd meg fagyok. Milyen kínnal teli érzés, mikor az ember nem érez semmit. A vágy is a közelben repdes, szinte megőrjít, de mégsem ér el. Éjfél van. Még mindig ébren. Valamit mégiscsak elkezdek érezni. A magány...

Szóval jól kijöttünk. És most megcsal. De miért teszi ezt? Talán kevesebbnek érzi magát? Lehet, hogy azért nem érezte jól magát a kapcsolatunkban, mert nekem magasabb az iskolai végzetségem, mint neki? De ebben csak magára vethet. Én nem adtam fel az egyetemet. Végig kínlódtam az agrár egyetemet. Ő meg ott hagyta az ő suliját. Állítólag miattam, mert túl nagy lett volna a távolság. Ezt is próbálta rám fogni, de hiába...

Kiszabadította magát a karjaim szoros öleléséből. A szemem piroslott a sós nedvtől. Kezét hozzáérintette az arcomhoz, letörölte a könnyeim, s csak annyit mondott: SZERETLEK. De ezt is oly halkan tette, hogy inkább tudtam, mint hallottam, amit mondott...

A kezdeti időkben gyűlöltük egymást. A barakkban mi voltunk a nagy vetélytársak. Néhányszor még össze is verekedtünk. Volt, hogy csak a magnó volt a vitánk oka, de volt, hogy gyakorlaton estünk egymásnak. Egy alkalommal a Rodeck völgybe zavartak minket, hogy levadásszuk Ben hadnagy századát. A küldetés során a századost foglyul ejtették és az alatt lévő legnagyobb rangú tisztek megsérültek, mivel a terepen bekaptak pár „repeszt”. Így mind egyenlő rangfokozatban voltunk...

Kifelé menet a parkban összefutok az egyik szakról négy csajjal. A testük lehengerlő. Otthon gyakran maszturbálok az ábrándjaikra, ahogyan meztelenül vonaglanak alattam. Incselkednek velem. Sue a plázacica klub elnöke. Ő az alfanőstény az összes közül. Tudom jól, hogy minden vágya, hogy egyszer lecidázzon...

Norton legnagyobb meglepetésére az üzem előtt koszos munkások egész kis hada állt, akik egymást túl kiabálva követelték a gyár újbóli üzembehelyezését. De hiába, ugyanis a tulajdonos csődöt jelentett és így 320 ember vált munkanélkülivé, köztük Norton is. A hír letaglózóan hatott a fiatal fiúra, akinek az egyetlen lehetőséget ez a munka adta, mert ő honfitársaival ellentétben nem akart Amerikába utazni és nem is akart birkát lopni, csakhogy Ausztráliába űzzék...

Másnap, szinte repültem az iskolába. A gyerekek nevettek, csodás óráink voltak. Már vagy együtt voltunk 1 1/2 éve, amikor egy éjszakán, közös, gyertyafényes vacsi után elémtérdelt, és megkérte a kezem. Röpültem haza, hogy közöljem apámmal az örömhírt. De ő nem tudhatta meg, hogy mi is történt...

Az imént művésznek neveztem magam, habár korántsem vagyok az. Szakmám szerint, természetesen annak számítok, sőt a tény, hogy percenként pattan ki az agyamból egy vers, egy sor gondolat, egy történet, egy elképzelt valóság, az is azt bizonyítja, hogy az vagyok, de sajnos én tudom a legjobban, hogy nem így van...

Körülbelül egy órája eszembe jutott, hogy mielőtt nekiálltunk kivinni a srácokkal az ágyat, feltettem a teavizet. Ez még koradélután volt. Levágtam tehát egy gyors rohanást, megérkezésem a konyhába mátrixosra sikerült. Már nyúltam volna a tűzhelyen a tekerős vacakért, hogy elzárjam a gázt, mikor láttam, hogy már megtettem. Kinevettem magam, mert eszembe jutott, hogy mégis elzártam...