Közönséges történet

A napom remekül kezdődik, megint. Hajnali fél négy körül idétlen álmom van. A kertünkben rohanok, mint egy idióta. Nem tudom, hogy hova, honnan, vagy miért, csak rohanok. Közben meg egy hülye, szorító érzés a gatyámban. Húgyoznom kell. Nincs mese, a természet óhaja szerint járok el és felszentelem azt a nagy akácfát, ami ott áll az ablakom alatt. Érzem a meleg vizeletet a lábamon. Te jó ég, lepisiltem magam, a szentségit. Persze, hogy tudom, hogy mi a jó frász történt. Ha azt álmodom, hogy pisálok, akkor rendszerint behúgyozok az ágyamban. Csak résnyire nyitom ki a szemeimet, elég, ha a kezemmel lenyúlok, és érzem, hogy nedves a boxerem. Indul a napom. Vakargatva minden porcikám kimászom az ágyból és összegyűröm a lepedőt, hogy a hónom alatt kicsempésszem a szennyesledobóba. Szép nagy a szobám, van benne minden, amire szüksége lehet egy magamfajta huszonéves srácnak: tévé, DVD, Hi-fi, könyvek, egy nagy ágy középen, egy szekrénysor, néhány relikvia a sportos múltamból és a híres CD gyűjteményem. Még nincs világos, ezért pontosan tudom, hogy legalább tizenötször fogok elhasalni, mire a rendetlenségen és a szeméten átvágom magam a szobaajtót megcélozva. A megtippelt tizenötös szám időközben csak 1-re redukálódik le, de az az egy felér egy tucattal is.

Sikerül elesnem az edzőcipőmben és megfejelem a radiátor sarkát. Ömlik a pofámból a vér. Na most mi a teendő? Bőgni kéne, de ahhoz már nagy vagyok. Fel kéne ébreszteni az ősöket, de úgy érzem, vagyok annyira talpra esett, hogy elássam magam. Ráadásul a fejemben megcsendül apám érdes hangja: "Fiam, a férfi attól férfi..." kezdetű unalomig ismert mondatát szajkózza az agyamban. persze én ezer variációt találtam ki arra, hogy hogyan is lehet ezt a mondatot befejezni, például: "...hogy maga mossa ki a szaros gatyáját" vagy "...hogy megdugta a matektanárnőjét" meg ilyenek. Így a hónom alatt a húgyos lepedővel, és vérző arccal ballagok keresztül az előszobán, át a folyóson a fürdőbe. a rongyot a kosárba, az arcomat a víz alá. Hideg víz, Istenem, de jól esik. Ahogy dörzsölöm az arcomat a tükörben egy jóképű, ám annál lerobbantabb srác képe kezd kibontakozni. Gyűrött a bőre az alvástól. Haja kusza. Rátámaszkodva a mosdótálra közelebb hajolok magamhoz és vizsgálgatom a tükörbeli énem. Mi történt velem? Hová tűnt az a vidám, optimista srác, aki voltam? Hova lett a gyerekkorom? Elmúlt nyom nélkül. Ahogy ez a hajnal is elmúlik, és csak egy emlék marad belőle. De hova lesznek ezek a hajnalok? Mivé vállnak az eltűnt korok? Mielőtt még jobban belemerülnék ezekbe a filozófiailag rendkívül mély gondolatokba a vér ismét csordogálni kezd az arcomból. A kusza szakállamon megragad és csak nézem. Olyan meleg. Olyan forró. Túlságosan is.

Három órával később ismét felkelek, mert húgyoznom kell. fél hét lesz 2 perc múlva. A szüleim békésen kávézgatnak a konyhában. Régebben az ébredés után mindig várnom kellett, hogy elmúljon a merevedésem, mostanra nem érdekel. Természetes dolog. A konyhaajtó elé érve be sem nézek. Tudom, hogy úgyis nyalakodnak, és ettől hánynom kell. Ezzel szemben mielőtt még kinyithatnám a fürdőszoba ajtaját kilép onnan a nevelő apám. Rémült tekintetéből nyugtázom, hogy az éjjeli kalandom nem csak álom volt. Egy perccel később már a tükör előtt állok és bámulom ismételten az arcom. Egy otromba seb nyújtózik végig a jobb oldalán. Már megalvadt a vér az arcomon, és az egészet vörösre festette. A hajamba is beleszáradt. Félelmetesnek tűnik. Csak nézem, bámulom megigézve magamat, míg anyám a szivacsot vizezi és próbálja lemosni rólam a vért. Mindeközben olyan szavakkal tolmácsolja a látványomat, mint például: "szörnyű, ez borzasztó. Mit csináltál magaddal?" Meg kellett volna ijednem, de csak egy dologra tudtam gondolni: ez kurva jól áll nekem, és elfogott a nevetés. Anyámék csak tátott szájjal néznek. Biztos arra gondolnak, hogy ez megzakkantam. Bekaphatják.
Pótfater, mert hogy így hívom a háta mögött, doki. Bőrgyógyász vagy mi a faszom, de azért ért a sebek összevarrásához. Megfoltozza az ábrám és beköti a fejem, mint egy gyagyásnak. Mihelyt leérek a garázsba a Fordomhoz, letépem magamról az idétlen kötést, amely az első kukában végzi.

Nagyon klassz az új hegem. A garázsból is padlógázzal száguldok el, hadd hallják a szomszédok, hogy bizony van, aki már hétkor megy dolgozni. Alighogy betöltöttem a 21-et idén, máris lecsaptam erre a remek, kiszuperált verdára. Két hónap alatt kipofoztam és egy metál fényezést követően már át is szeltem vele az országutat. A pénz sosem volt gond. Pótfater jól keres és nyalja a seggem is, mert imádja anyámat dugni, viszont ehhez az én áldásomra van szüksége, mert anyám imád engem. Részemről viszont nem kedvelem pótfatert, mert szerintem egy alamuszi kis sunnyogó fasz, aki csak az anyakomplexusát éli ki mutteromon, viszont azt feltehetően jól csinálja, mert anyám egészen megváltozott, amióta újra férfi van a háznál engem leszámítva. Nem baszogat annyit, és ezért hálás vagyok pótfatinak. Így kölcsönösen megtűrjük egymást, de semmi több.

Viszont azt előre letisztáztam vele, hogy ha megkér, hogy hívjam apának, akkor a legtompább vajkenő késsel fogom felkoncolni. Negyedórás út után érek be a városba, ahol a "munkahelyem" van. Tulajdonképpen egyetemre járok 2 éve, de én azt terjesztem a városkánkban, hogy egy aluminiumüzemben dolgozom, és az első önálló keresetemből vettem a verdát. Nem kell, hogy tudják, hogy még tanulok. A régi csoporttársaim a gimiből mind elmentek dolgozni. Senki sem tanult tovább. Csak én. Gyakorta tűnődöm, hogy mit keresek én az egyetemen, de mindig ugyanazt a választ kapom, mert érdekel az irodalom és nem akarok olyan senkiházi maradni amilyen vagyok. Persze ahhoz túl nagy az egóm és a büszkeségem, hogy ezt bevalljam magamnak is. Csak titkon ábrándozom azon, hogy mi lenne ha...

Háromnegyed nyolc körül érek be a városba. A kocsit a parkolóban hagyom és beballagok a kedvenc kávézómba a kedvenc asztalomhoz és várom a kedvenc pincérnőmet, hogy hozza a kedvenc brazil cappucinomat. És ő már jön is. Imádom azt a csillogást a szemében. A kávéját nem különösebben szeretem, de csak miatta ülök be reggel a kávézóba. Formás, feszes a feneke, és elképesztően jó az illata. Úgy döntöttem, hogy annyi átbeszélgetett délután után ma meg várom a műszakja végét és hazaviszem, hátha nála folytathatjuk az cseverészést. Megvillantja hófehér fogait és rám nevet. Imádom.
Az előadás szar. A prof összevissza hebeg a feltett kérdésemre. Szarakodik a válasszal. Nem először hozom zavarba és nem is utoljára. És nem először válaszolja nekem, hogy "ennek még utána nézek". és nem is utoljára. Bekaphatja. Ő is. A filozófia előadás annál érdekesebben alakul. E-mailt küldök a két sorral alattam ülő lánynak. Jenny zavartan fordul meg és szörnyülködve néz felém. Válaszként a "megdughatlak?" kérdésemre azt írja, hogy "te jó ég! veled meg mi történt?".

Jenny pontosan tudja, hogy csak akkor kérdem meg tőle, hogy megdughatom-e, amikor már nagyon unom az előadást. Kicsit úgy érzem, hogy a professzor nő egy lépéssel le van maradva. A nézeteit próbálja nekünk bizonygatni és ókoriakkal támasztja alá a saját igazát. Szerintem nem nagy művészet egy alapra házat építeni. Inkább újabb alapokat kellene ásnia, hogy a lelkes utókornak legyen miről beszélnie. Lényegtelen. Az ebédem Jennyvel töltöm. Ismét próbálom meggyőzni, hogy szívjon el velem egy joint-ot, és ismét pofára esem. A "nekem nem kell fű, hogy felnőttnek érezzem magamat" címkéjű bakelit meghallgatása helyett most új irányba evezek, és ott hagyom a menzában.

Kifelé menet a parkban összefutok az egyik szakról négy csajjal. A testük lehengerlő. Otthon gyakran maszturbálok az ábrándjaikra, ahogyan meztelenül vonaglanak alattam. Incselkednek velem. Sue a plázacica klub elnöke. Ő az alfanőstény az összes közül. Tudom jól, hogy minden vágya, hogy egyszer lecidázzon. Játsza a nehezen kaphatót, de a sok színjátéktól már észre semmi veszi, hogy a térdei lassan elkopnak a sok orális munkától. Kering egy pletyka, miszerint az egyik prof is megdolgozta a csajt és ezért került ide be. Én terjesztettem el róla ezt. Tudom, hogy nem igaz. A csaj nem hülye, amolyan magolós típus. Mindent bevág szóról-szóra, de a felét sem érti. Elképesztő, hogy ennyi is elég az életbenmaradáshoz az ország egyik legszínvonalasabb egyetemén. Azt mondja, hogy nagyon jól áll ez a varrat az arcomon. Tudom, te hülye picsa, ne csapd nekem a szellet! Gondolom, de nem mondom ki, csak eresztek neki egy bárgyú mosolyt. Hallottam, hogy minden vágya, hogy a Fordom hátsó ülésén találja magát, de ha még fizetnének, akkor sem feküdnék le vele. Félek, hogy hülye leszek, vagy csak egyszerűen nem akarom, hogy elérje, amit akar. Bekaphatja.

A parkban a Sógun-t olvasom. A második kötetnél járok és azon töröm a fejem, hogy kéne pár új könyvet vennem. Közben előkerül a fű is a zsebemből. A 227. oldal nem igazán nyeri meg a tetszésem, ezért feláldozom a füst oltárán, az élvezet érdekében. Csak arra kell figyelnem, hogy az első lap ne sérüljön meg, a többit nyugodtan elszívhatom, de az első oldal nagyon fontos, mert azon van a könyvtári pecsét, amit ellenőrizni szoktak.
Lassan véget ér a nap legérdekesebb előadása. Logan prof érdekes ember, és nagyon jól magyarázza a politikát. A kedvenc előadásom. Az egyetem tiszteletet parancsoló épületéből távozva veszek egy üveg kólát. Hadd rohadjanak a fogaim. Jöhet a pszihó doki. Fél ötre a rendelőjében is vagyok. A kanapé helyett egy kényelmes fotelt választok a mai mesedélutánhoz. Felteszi a szokásos idióta kérdéseit, "hogyan érzi magát? milyen kikapcsolódást talált magának? elgondolkozott a legutóbbi alkalmon?" és a többi. És jönnek a napról-napra változó válaszaim: "felszabadult vagyok doki, úgy érzem magam, mint egy tollpihe, amely szárnyra kapott.

Kikapcsolódás gyanánt fasiszta könyveket olvasok, és anyámról fantáziálok zuhanyzás közben, a legutóbbi alkalom óta rájöttem, hogy egyre több dolgot tár fel bennem a doktor úr, aminek eddig nem is voltam tudatában". Persze ennek fele sem igaz, de élvezettel tölt el, ahogyan a pali törölgeti az izzadó homlokát és valószínűleg a diplomája mielőbbi elégetését fontolgatja. A legutóbb azt hazudtam neki, hogy vonzódom a velem egyidős fiúkhoz, és gyakran fantáziálok arról, hogy közösüljek a dirinővel, aki éppen idén tölti be a 60. életévét. Szegény hapsi. Már a jövő heti idegösszeomlására edzem. Amikor rátérek az esti bevizelésemre egy kicsit komolyabb hangra váltok. Tényleg aggaszt a dolog. Miután közli velem a doki a felmérések eredményét, hogy a legtöbb sorozatgyilkos általában egészen a kamaszkora végéig ágybahúgyozott, elgondolkozom magamban, hogy ki legyen az első áldozatom jövő hétig. A véleményem a nagy fraudi, agyturkász zseniről, hogy csak egy kis könyvmoly köcsög, aki egész életében komplexusokkal küszködött, mert neki volt a legkisebb a szerszáma, és valószínűleg még most is komoly vonzalmat érez a saját neme iránt, csak magának sem meri bevallani. Lemerem fogadni, hogy nyugtatókat szed és otthon lefekvés után a felesége mellett az ágyban folyton rángatja magát és fiatal, izmos pasikra gondol közben. Bekaphatja.

Kilépve a rendelőből a Ford irányába indulok, mert lassan hét óra és éppen ekkor végez Eva is. A nap még nem ment le. Lassan megyek az úton és közben zenét hallgatok. Halkan szól egy nem is olyan régi film zenéje. Nem jut eszembe, hogy melyik filmé, de nagyon tetszik.
A parkolóban ülök az autó motorháztetején. Azon töprengek, hogy el kéne utaznom a nyáron Kaliforniába. New Portban él egy cimborám. Sokat szívtam vele. Lehet, hogy örülne nekem. Ahogy majszolgatom a szendvicsemet, a nap lassan lefelé kúszik. Csak egy autó van a kávézó előtti parkolóban az enyémen kívül. Az ajtó kinyílik és kilép rajta Eva. Ő a legszebb félvér lány a megyében. Egyszerűen belehabarodtam abba az őszinte tekintetébe és a gyönyörű mosolyába. A legkedvesebb, legfigyelmesebb és messze a legszebb lány, akit valaha is ismertem. Csak annyi időm marad, hogy az egyik lábamat letegyem, mert észreveszem, hogy rögtön Eva után kijön egy afro srác is. Nevetnek, és szájon csókolja Eva-et. lemeredek és csak bámulom a két fiatalt. Beszállnak az autóba, és vadul smárolnak. Valami nagyon mélyen lappangó érzés lehet, ami kitör, mert fátyolossá válik a szemem. Elegem van. Mindenből. Gyorsan beülök az autóba és az országút felé veszem az irányt. Csak egyetlen leágazás vezet a városunkba, de én nem fordulok le rajta. Nem vétettem el csak egyszerűen egyenesen mentem tovább. Az országút egy autópályában ér véget. Az elágazásnál kiszállok, és csak bambulok az óceánra. Egy táblán akad meg a tekintettem, amikor végig járatom a szemem a horizont mentén. "Kalifornia 250 km".