Történetek
a a
2005.04.10 | DREAMER | Regény | Megtekintések száma: 911
TST 3. rész
Harmadik fejezet


Kellemes melegbarna volt a fal, világoszöld az ágynemű és a csukott ablakon át szikrázó napsütés áradt az ágyra.
- Kár ilyen gyönyörű időben csukva tartani -
- Vajon miért nincs az ablakon kilincs? -
Mint később kiderült csak speciális eszközzel nyitható. Percek múlva mikor igazán felébredt, igen gyászosan érezte magát. Körülnézett a szobában és érdeklődéssel vegyes csodálkozással szemlélte a gömbölyített fal és bútor sarkokat, a puha vastag tapétát.
- Ez bizony egy kórterem -
Az ablakon kinézve gondozott park, távolabb a kerítésen túl a külváros, messzebb az Erőmű hűtőtornyai kerültek a látóterébe. Nem járt még itt, de úgy saccolta, hogy városi kórház pszichiátriai szárnyában van. A fejében egymást kergették a gondolatok.
- Olyan nagyon dilis nem lehetek, hiszen nem voltam lekötözve és még csak nyoma sincs ilyesminek. Meg aztán, ez egy "rendes" kórterem nem gumiszoba - még nem járt igazi gumiszobában, de biztos volt benne, hogy az nem ilyen kellemes szoba.

- Először is, az állásomnak lőttek. Nem valószínű, hogy a diliház után maradhatok a műszerellenőrzésen.
De, hogy jutottam idáig ? Vegyük sorra a dolgokat. Nyilván a szomszéd hívta a mentőket, mert nem volt hihető amiről beszéltem neki. Ha nem hihető, ha nem normális, akkor hallgatni fogok róla. -
- Egyáltalán megvan-e valóban az a képességem. -
Leült az ablak melletti kárpitozott székre és eszébe jutott, hogy a kórtermi berendezéseket összeválogató alkalmazott biztosan tanult színdinamikát és pszichológiát, mert a szék megnyugtató, hasonló barnásszínű volt mint a fal. A néhány nappal korábban, újságban olvasott rablótámadást próbálta felidézni. Felszisszent mikor az agyában mintegy hangszóróból felhangzott az idős hölgy mind erőtlenebb tiltakozása, majd a tébolyító reccsenés. Mielőtt kitisztult volna a kép sietve visszatért a valóságba.
- Ha a szomszéd és a mentősök örültnek véltek, miért gondolna mást az orvos - gondolta néhány perc múlva.
Határozott, női léptek közeledtek a folyosón. Peter az ötlettől vezérelve felugrott, s az ágy felé indult. Csak most tudatosult benne, hogy pizsamában van.
- Azt sem tudom hova tették a ruhámat - eszmélt bánatosan.
Keserűen bújt az ágyba és nem esett nehezére elgyötört képet vágni. 25 év körüli csúnyácska apró nő nyitott be, Peter számára meglepő magabiztossággal.

Csaknem kiesett a beteg szerepéből, mert a nő nyitva hagyta az ajtót és mögötte senki sem látszott a folyosón. Se nagydarab ápoló, se orvos, senki. Ráadásul az ablakhoz lépett, előkotort a zsebéből egy kétágú acélvillát - olyat mint amilyent műanyagból a kicsi gyermekek érdeklődése ellen a fali konnektorokba szokás dugni - és sarkig tárta mindkét ablakszárnyat.
Jó reggelt - szólalt meg végül mesterkéletlen, kedves, barátságos hangon. Megállt az ágy mellett, így Peter végre elolvashatta a mellzsebe feletti táblácskán ki a látogató.
- Üdvözlöm kedves Seevec úr. Hogy aludt ? - folytatta a nő.
Kibetűzte a nevet és amennyire tudta bánatosra vette a figurát.
- Köszönöm szíves érdeklődését kedves Taylor doktor. Megvagyok, megvagyok de tudja nem örülök, hogy egy diliházba kerültem. Úgy látom a pszichiátrián vagyok, de nem emlékszem pontosan, hogyan, miért kerültem ide. Segítene, hogy tisztábban lássak ? - próbálkozott óvatosan.
- Hogy diliház lenne? - mosolyodott el a nő - Szó se róla időnként, ha sok munka összejön, van benne valami. Ön azonban, kérem tekintse úgy, hogy pszichiátriai osztályon van. - komolyodott el. A doktornő belenézett a szemébe, amitől Peter hátán minden szőr felállt.
- Ez a nő a vesémbe lát. Résen kell lennem. - rémült meg.
- Nos, a szomszédjait zaklatta, ezért hívtak mentőket, akik behozták. Rögtön ezután az Erőmű Egészségügyi Szolgálatának adattárából lekértük az adatait, amelyekből kiderült, hogy Ön már felkereste az ottani kollégát, aki kimerültséget állapított meg, amit később a mi fiziológiai vizsgálatunk is megerősített.

Taylor kivárt egy kicsit, s közben merően figyelte Peter minden rezdülését, majd kijátszotta az adut:
Ezért úgy döntöttünk, hogy egy tíz napos pihentető, gyógyító kúrának vetjük alá. Ez ért véget most. Tartott néhány tizedmásodpercig mire Peter felfogta, megértette azt ami elhangzott. Nem tudott uralkodni magán, elfehéredett, levegő után kapkodva felült és kétségbeesetten kiabált:
- Tíz napig aludtam tétlenül ? Te jó ég ! Rengeteg dolgom lett volna. Végre van néhány nyugodt napom, amikor rendbe szedhetném a lakásomat, olvashatnék, van egy tucat szakkönyvem amiket még nem volt időm tanulmányozni. Én meg ehelyett aludtam. Hát, megpukkadok rögtön ! Több mint egy hét ! Ennyi idő alatt már a munkahelyemen is megtudták és oda a diliház után nem vesznek vissza !

A doktornő halványan mosolyogni kezdett.
- A virágaim a lakásban, ennyi idő alatt mind elpusztultak, a sok ennivaló tönkrement a hűtőben. - folytatta még mindig kiakadva.
A nő mosolya elmélyült.
- Mi mosolyognivaló van ezen ? A menyasszonyommal együtt töltöttük volna a hétvégét. Jut eszembe, remélem Öt nem értesítették ? - őszintén romokban hevert.
- Ha befejezte a monológját uram, kérem hallgasson meg - kezdte a nő. - Természetesen, tájékoztattuk Rush kisasszonyt a történtekről. Az Erőmű adattárából lekért anyagban, a belbiztonsági részben szerepelt a barátnője neve címe stb. Így, kézenfekvőnek látszott, hogy tőle is informálódjunk. Úgy tudom, gondjaiba vette a virágait, pusztítja az ennivalóját és eddig naponta meglátogatta. Ha tartja a szokásos menetrendjét, fél óra múlva érkezik.
Peter megint levegő után kapkodott - Mi ez, sokkterápia? Egymás után vág a fejemhez számomra megdöbbentő dolgokat. És mondja legalább jól viselem? Egyébként is ebben a kincstári hálóruhában fogadjam? Mit mondjak miért kerültem ide? Tényleg miért vagyok itt? Mi a bajom? Az Isten áldja meg, ne somolyogjon, hanem beszéljen. - Kezdett teljesen összeomlani.

- Lassan, lassan Uram - fogott bele dr. Taylor - Meg kell mondjam igazán csinos ebben a pizsamában. Nos, mint mondtam az Erőmű orvosa idegkimerültséget állapított meg, amelyet ha a délutánra összehívott konzílium is megerősít, ténynek veszünk. Ez esetben néhány nap múlva hazaküldjük és legkésőbb egy-két hét után újra munkába állhat. - Mellesleg, ez a betegség nem olyan jellegű, amit a munkáltatók rosszallóan fogadnának, de ha ez tizedszer fog elő fordulni, számíthat némi ellenszenvre. -
A folyosóról beszűrődő halk zsivajból kitetszett egy fémes hang: - Taylor doktort várják az első emeleti ügyeleti szobában -
- Elnézését kérem, de mennem kell. Az ebéd utáni konzílium előtt még felkeresem. -
Peter legnagyobb megdöbbenésére, nyitva hagyva ajtót-ablakot elsietett.

- Á! Rush kisasszony örülök, hogy megérkezett. Jó hír hozója lehetek. Úgy tűnik a barátja kipihente magát és bár a történtekre nem emlékszik, minden reakciója normális. Kérem, menjen be hozzá, üdvözölje magához térése alkalmából és beszélhet neki arról is, már valószínűsíthetjük, hogy a hét közepén hazamehet.
Eva fültől-fülig mosolyodott, majd hirtelen elkomorodott.
- Köszönöm doktornő, de most tegye meg, hogy őszintén válaszol...
- Megérti ugye az aggódásomat, de én gyerekeket szeretnék Petertől... - Örökölhető-e ez a betegség? - Eva kényszeredetten merev arca, csodálkozássá húzódott szét, amikor dr.Taylor szélesen elmosolyodott és hevesen gesztikulálva magyarázni kezdett.

- Nézze kedves Eva, az hogy valaki kimerül, az csaknem természetes dolog. A barátja a klasszikus értelemben nem volt beteg, egyszerűen csak elfáradt. - -
Ha saját magától, vagy az Ön segítségével rájön, mi az a határ ami után már nem szabad terhelni, pihenni kell, akkor ez soha többet nem fog elő fordulni. Ebből következik, hogy se nem fertőző, se nem örökölhető. -
Délután Peter már meg sem lepődött, hogy csak beszólt egy ápoló, menjen a főorvos úrhoz és hagyták, egyedül keresse meg a vizsgáló szobát.

- Foglaljon helyet kedves Seevec úr - Az idősebb, kerek képű szemüveges orvos a félkörben ülőkkel szembeni üres szék felé bökött a tolla hegyével. - Mint már Ön is tudja, azért szállították be az osztályunkra, mert a szomszédait zaklatta késő este egy meglehetősen lehetetlen mesével. Tette ezt olyan fokú átéléssel és ambícióval, hogy megrémültek és mentőt hívtak. Az Erőműtől kapott anyagban az szerepel, előző napon felkereste a kollégát és víziókra, rosszullétre panaszkodva megvizsgáltatta magát. A kolléga véleménye és az általunk végzett tesztek után nem maradt más lehetőségünk, mint szellemileg pihentetni és roborálni, azaz, ha úgy tetszik fizikailag felhizlalni Önt.
Peter feszülten figyelt.

- Nos, most hogy érzi magát, fáj-e a feje vagy bármilyen más része, hogy aludt, mit álmodott?
Szélsebesen cikáztak a gondolatai, mit válaszoljon? Háta közepén keskeny izzadság patak kezdett lefelé óvakodni, mire óráknak tűnő tizedmásodpercek után válaszolt:
- Nem szokott az én fejem soha fájni, most sincs ilyen problémám - átfutott a fején, az erőmű orvosának fejfájásról is panaszkodott, de úgy vélekedett, ezt elhallgathatja.
- Egyébként fogalmam sincs róla hogy aludtam és azt hiszem nem is álmodtam.
- Viszont valóban remek kondícióban érzem magam - meglengette a karjait.
- Kérem beszéljen magáról - szólt az egyik orvos, aki alighanem a legfiatalabb lehetett közülük, szinte gyerekképű volt. Taylor doktornő bátorítóan mosolygott.
- Ön intelligens ember - folytatta a fiatal doktor - nyilván tudja, a pszichiátriai vizsgálatok egyike az, hogy beszéltetjük a pácienst. Az elmondottakból következtetünk a beteg elmebéli állapotára. Ezért arra kérem, adjon egy hevenyészett önéletrajzot, amely alapján véleményt alkothatunk az Ön pszichéjéről -
- Na, most kell felkötni a fehérneműt - gondolta Peter.

- Nézzen rám! - kérte a kerekképű főorvos - Beszéd közben figyeljen engem! Ha, így intek - fordította lefelé ökölbe szorított kezét kinyújtott hüvelykujjal - akkor azt az időszakot, témát, tárgyat fejezze be, ha pedig így - mutatott most felfelé - akkor ahol éppen tart, azt részletezze. Rendben? Nos akkor, kérem kezdje! -
Összekapkodta a gondolatait és belekezdett: - Peter Seevec vagyok, huszonhat éves. Szüleim egyszerű emberek, a hegyek között élnek ma is ...
Főiskolát végeztem, műszerkarbantartó üzemmérnöki diplomát szereztem két éve ...
Eddigi egyetlen munkahelyem az Erőmű, amelynek közelében a park melletti negyedben bérelek egy első emeleti lakást ...
Néhány hónapon belül készülök házasságot kötni Eva Rush nevű barátnőmmel, akivel még nincs gyermekünk, de ha jól ismertem meg öt, akkor 4-5 aprótalpúig meg sem állunk - mosolyodott el öntudatlanul Peter, első alkalommal mióta belépett a vizsgálóba.

- Köszönöm Seevec úr - emelte fel mindkét kezét az orvos - Ennyi elég is lesz. Fáradjon vissza a szobájába és félóra múlva kérem keressen fel az irodámban.
A megbeszélt időben Peter gyorsan megtalálta a főorvos párnázott ajtaját a folyosó végén.
- Összefoglalva, kedves Peter, mindenki a saját személyisége által meghatározott mértékig terhelhető pszichésen is és fizikailag is. Ha Ön tudja, hol a határ és azt nem lépi át, többé nem kerül vissza ide!
Az évek múlásával, a testsúly gyarapodásával az ilyen szintű idegfeszültség már infarktus rizikófaktornak is tekinthető, használja ki a következő két hetet, pihenjen és vigyázzon magára.
Eva a könnyeivel küszködött: - Nekem azt mondta Taylor doktornő, hogy te nem vagy beteg és hogy a vízióid csak a kimerültséged miatt voltak. Ehhez képest, alighogy hazaértünk, jössz ezzel hihetetlen sztorival.

Peter már bánta, hogy ilyen korán szóba hozta az élményeit, bár úgy vélekedett, amiket átélt nem lehettek pusztán csak víziók. Törte a fejét, mivel nyugtassa, vigasztalja meg a lányt, de semmi okosat nem tudott kisütni.
Kapóra jött, hogy megszólalt a bejárati csengő. Bús képpel baktatott ajtót nyitni, ám örömmel látta az ajtó előtt, grizzly méretű és mozgású barátját akin se az nem látszott, hogy szívritmus zavarai miatt nem vették fel rendőrnek se az, hogy egy iskolázott, művelt ember. Olyan, szinte toprongyosan mint ő, kevesen tudtak öltözni. Gyakran ugratták is kollegái, hogy mindannyiuktól együttvéve sem kérték az igazolványukat annyiszor, az eljárások során mint Stevetől.
- Hallottam öreg cimbora hazajöttél, - lapogatta meg őszinte örömmel Peter hátát - mesélj mi van veled, jól vagy? -
- Én már nem is tudom - vágott savanyú képet, miközben a nappaliba terelgette behemót barátját.
- Udvözöllek kicsi tündér! - tárta szét a karjait Steve, de amikor észrevette Eva gondosan letörölt könnyei ellenére is a sírás nyomait, megtorpant.
Elmegyek majd visszajövök később. -
- Jaj, dehogy mész! - nyújtotta Eva is a kezét - csak tudod, sok bajom van ezzel a szédült pasassal.

- Nem szégyelled magad, megríkatsz egy igazi tündérkét? - nézett vigyorgó szemrehányással Peterre. - Tedd össze kezed-lábad, hogy belebotlottál és el ne űzd magadtól. Tudok valamiben segíteni? Nézzünk a dolgok mélyére! - sandított a konyhából poharakkal és itallal beegyensúlyozó barátjára.
- Azon pityeregtem, - kezdte az italtöltögetés után Eva - hogy alig néhány órája csak, hogy hazaengedték a kórházból, máris hülyeséggel traktál. Steve feszengeni kezdett, nem szerette a családi perpatvarokat.
- Jaj nekem! - kesergett Peter - Nem tudom úgy előadni, hogy ne nézzenek bolondnak.
- Mi a csodáról beszéltek - érdeklődött agyonkopott farmerjában Steve.
- Ez az! A csoda, ez a jó szó. - zavartan lesütötte a szemét, mert nagydarab barátja gyanakodva kezdte méregetni.
- Végül is mindegy, hogy holnap vagy ma néztek örültnek.
- Szánta el magát bánatosan Peter. - Arról van szó, - kezdte - hogy cirka egy hónapja az újságban olvasott bűnügyi cikk megelevenedett a lelki szemeim előtt. -
Steve kezdte megbánni korai látogatását, de semmi jót nem tudott kitalálni, milyen kibúvóval menjen el.

- A cikkben az szerepelt, - folytatta - hogy egy idős hölgyet, késő este rablótámadás ért. Csak ennyi. Ja, és hogy a nő meghalt. Semmi több. Ezzel szemben én a "belső látásommal" azt is láttam, hogy ez a sugárút végén egy lámpaoszlop alatt történt, meg hogy a támadó, egy fiatalember szemölcsöt vagy anyajegyet mit tudom én mit viselt az orra mellett. -
Steve érdeklődve kezdett figyelni.
- Rettenetes volt "látni" ahogy elbánt az az életerős vadállat a nénikével. Értelmetlen volt a meggyilkolása is. -
Eva elborzadva, ijedten bámulta tágranyílt szemmel Petert. Nem sok hiányzott, hogy ismét sírva fakadjon.
- Ráadásul az a brutalitás, ahogy belekönyökölt a gerincébe, iszonyú volt!

A másik döbbenten kapta fel a fejét Megesküdött volna rá, hogy a hivatalosan kiadott közleményben nem szerepelt a hölgy elhunytának módja. Az idős nő és a családja is annál a biztosítónál voltak biztosítva amelynél ő is dolgozott, ezért volt csaknem biztos benne, hogy a sajtónak kiadott anyagban nem szerepelt a halál oka, a gyilkosság módja.
- Mond csak, pontosan hol történt a támadás? - kérdezte gyorsuló lélegzettel.
- Mit tudom én! - hangzott a válasz. - Valahol a külvárosban, balra park vagy bokrok, valami ilyesmi, jobbra meglehetősen vacak emeletes házak, de legfeljebb két emelettel és a helyszíntől nem messze egy építkezéseknél használatos daru feküdt az út mellett, talán szállításra várva.

Stevenek tátva maradt a szája. Nagyon is jól emlékezett rá, hogy az iratokban az is szerepelt, hogy a helyszín melletti házat lebontják és helyette újat fognak építeni. Olvasta is valamelyik szakértő néhány szavas megjegyzését, amely szerint a helyszín rövidesen megváltozik, ezért gondos munkára, aprólékos fényképezésre szólította fel kollegáit. Steve agyában az összes hangya beindult, ezért kapkodva elköszönt és elrohant, hogy az ügyeletestől elkérje az ügy aktáit.
- Peter, én szeretetre méltó kedves fiút szeretek, de Te most nem ilyen vagy! Szinte félek Tőled. Azt hittem ismerlek. - kezdett remegni a hangja. - Végre akad valaki akibe belezuhanok és tessék, kisül róla, hogy totál dilis! - A fotel karfájára dőlve, elengedte magát és folytak a könnyei.

Peter tehetetlenül ténfergett és semmi okosat nem tudott, hogyan vigasztalja meg lányt. Az utolsó néhány napban a kórházi ágyon ráért töprengeni, hogy új képességével mit is kezdjen és egyre határozottabban körvonalazódott benne egyfajta igazságosztó, igazságkereső szerepjátszás ötlete. Mivel nem volt egy színész alkat szükségszerűnek látszott a hozzá közel állók beavatása is, bár az iménti reakciók különösen, a menyasszonya Eva megnyilatkozásai, bizonytalanná tették. Idétlenül megpróbált magyarázkodni, de érezte, nem jól. Nem tudja kellően kifejezni magát. Végül úgy döntött, lefoglalja magát, ezért átszédelgett a konyhába és nekiállt rendet rakni. Egy óra múlva, már csaknem végzett, amikor megszólalt a bejárati ajtó csengője - mit megszólalt, üvöltött, mint amikor rákönyökölnek a kapcsoló gombra - méltatlankodva sietett ajtót nyitni.

- Mi az ördög ilyen sürgős? - Egy hirtelen támadt orkán - amelynek főbb jellemzői: egy kopott farmer nadrág, egy hülye kockás ing, valamint egy behemót pasas - besodorta a szobába ahol Eva már mindkettőjükre gyanakodva pislogott.
Peter egy vaskos kapcsos dossziét dobott az asztalra és Evát maga mellé, Petert velük szembe ültette le egyetlen széles ívű mozdulattal.

- Nos, - kezdett bele - ez a paksaméta az idős hölgy megtámadásának teljes anyaga. Részben a rendőrségnek készült jegyzőkönyvek, feljegyzések, fényképmásolatok, részben a biztosító társaság saját nyomozati munkájának anyaga. -
- Mi a csodának cipelted ide? - kérdezte Eva rossz előérzettel.
- Csak nem vizsgáztatni akarod Petert?
Ezt nem akarom! - ugrott fel izgatottan.
- Nyugalom, nyugalom - csitította Steve. - Figyelj jó erősen és ülj vissza, továbbá, az sem árt, ha egy kicsit bízol bennünk. Tehát az, hogy ez a majomparádé érdekes dolgokat mond, az tény!

Namármost, hogy valóban van-e furcsa képessége, eldönthetjük! Majd kiderül, vissza visszük-e a diliházba vagy térdre esünk előtte, és imádkozunk hozzá! Az előbb amikor beszélgettünk, néhány olyan dologról is beszélt a szédült barátod, amelyek nem kerültek nyilvánosságra, amiket elvileg nem tudhatott!! Hogy mégis beszélt a helyszínről, az áldozat halálát kiváltó okról, ez valamit sejtetni enged.
Eva, "most már minden mindegy" arckifejezéssel letottyant a székre, s egyre nagyobb megdöbbenéssel hallgatta a két barátot...

Néhány óra múlva Steve ismét elrohant és a biztosítótársaság archívumügyeletesének legnagyobb elképedésére, a korábban elvitt akta visszatétele után, kiküldte öt az archívumból, mondván, szigorúan bizalmas munkát végez. Bár Steve alapvetően racionalista embernek vallotta magát, most különösebb megrázkódtatás nélkül, egyszerűen tudomásul vette, hogy barátjának speciális képessége van. Az iratok között keresgélve sem azon tűnődött, hogyan lehetséges mindez, hanem azon törte a fejét, milyen szisztémával tesztelje Petert, hogy az új tudományának határait felmérje. Érdekelte, milyen "távolságig" tud "visszanézni" az időben, vannak-e földrajzi, fizikai korlátai, a puszta szemlélődésen kívül képes-e másra. Végre kezébe akadt az a két évvel korábbi ügy aminek kapcsán a munkaadó biztosítótársasága milliós kártérítést fizetett, és Steve emlékezett rá, hogy a nyomozás során voltak kételyei. Már lendült, visszatérni Peterhez, de bejárati ajtó fölötti órára pillantva tudatosult benne a késő éjszakai időpont ténye, így aztán lehuppant az első székre és nekiveselkedett a teljes anyag átböngészésének.

Folyt. köv.
Hasonló írások
Hozzászólások
(4) EtlpEk
2005-04-28 19:53:14
Bizony. Sőt, még a te szobádban is van radon. Most is. Ha szellőztetsz, kimegy egy része, de aztán akármilyen falad is van, egy kicsi mindenképp be fogg diffundálni a földkéregből. Na persze a fal sem mindegy,hogy milyen. Egyébként pont ma hallottam egy előadáson, hogy a radonból származó sugárterhelés a vályogházakban a legnagyobb (100-300 Bq), főleg azért, mert nincs pincéjük, ahol a földből érkező radon felgyűlhetne.
(3) DREAMER
2005-04-10 05:12:02
Az általam jelentéktelennek tartott részleteknél nem érdemes leragadni. Gondolj csak az amerikai akciófilmek tempójára, ott még nagyobbakat lépkednek.
Steve figurájánál hangsúlyos az alulöltözöttsége, ezért véltem szükségesnek többször is említeni.

Sajnos a radioaktív falazat nem fikció, gondoljunk csak a salakbetonból készült panelházak esetére, néhány tíz évvel ezelőtt itthon. esett meg, hogy radon sugárzást mutattak ki...
[hivatkozás: (2) Szivacs 2005-04-10 02:17:46 ]
(2) Szivacs
2005-04-10 02:17:46
....és mit evett 10 napon keresztűl a mi kis főhősünk? Vagy infúzión nyomták neki a pizzát? :)

Túl gyorsan váltasz a képeken. Mint pl: a kórházból haza vagy otthon" is.

" Mi a csodáról beszéltek - érdeklődött agyonkopott farmerjában Steve."
Ez meg milyen mondat? Most a farmer a lényeg vagy az érdeklődés? ( megelőzően már jellemezted külsejét )

Amúgy léteznek ilyen emberek, (clairvoyance), telepátiával megáldottak. Biztos is, előszeretettel alkalmazzák őket a bűnfelderítők. A tudomány nem ad rá magyarázatot és a szkeptikusok kussban figyelik a történéseket. Többnyire nőnemüek ezek az illetők.
Lehet, hogy lakásuk falában akad egy-két rádióaktív tégla? :)
[válasz erre: 3 ]
(1) Mellesleg
2005-04-10 00:00:00
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak