Rockerek: Félelem az erdőben 2. fejezet

- Hagyd-szólt Peti
Megpróbáltam kijutni innen, de ezen a nyálkás csúszdán lehetetlen volt felmászni. Ez nem egy üreg, hanem egy folyosóra hasonlító járat volt. Mivel Gábor bokája egy kicsit megrándult megvártuk, míg összekapja magát, majd elindultunk a sötétségbe. Gyorsan fényt teremtettünk. Mostanra már csak 2 zseblámpa világított, ezek közül is egy eléggé halványan, de elég volt így is. Láttuk, amit látnunk kellett.
Amint távolodtunk a kicsinyke fénysugártól, annál borzasztóbb szag keserítette meg utunkat…
- Azt a…
Most már tudjuk, mi ez az ocsmány bűz. Az egyik falra, egy megbarnult, szétrágcsált emberi bőr volt felszegelve.
- Ki a szar él ebben az erdőben? –kérdeztem
- Bárki is, biztos, hogy mostanában járt itt lent, mert az a félig megcsonkított láb elég frissnek tűnik -mondta Laci…
- Hé mi a kibaszott szart csinálsz, te barom? -jött mögülem a kérdés
- Megnézem a bőrét, aztán kiderül, mióta van itt-fordult felém nyugodt arccal
De Gá… inkább tűnjünk a francba -hangoztatta Peti.
- Egy pillanat… ááá -ugrott fel hirtelen.

Mi nem vettük észre, de ő azt állította a láb egy kicsit megmozdult.
- Na jó, most már tűnjünk –nagy sóhajok közepette bíztatott minket.
De persze ezt sem hagyhatta ki, őt még a film is izgatta, ezért felvette a látottakat…
Kezdett lehűlni a levegő… mi csak mentünk egyenesen…
- Hé! Eszembe jutott –állított meg minket Laci… Ha az a valaki itt lent volt akkor van kiút! -szorongatta Peti pulóverét, miközben örömteli arccal nézett rá.
Lassan, de biztosan haladtunk tovább. Percek teltek el, amikor már úgy éreztük ennek a járatnak soha nem lesz vége. Gábornak a bokája egyre jobban fájt, és egyre hidegebb volt a levegő. Fogalmunk sem volt mennyi az idő, este van e már vagy még világos.
Egy kis pihenőre szántuk el magunkat (bár ne tettük volna).
A cseppnyi fényt kezdte elnyomni a felettünk uralkodó sötétség. Fura hangok ütögették fülemet… úgy éreztem valami, mozog a sötétben. Elkértem Gábortól a lámpát, de sokra nem mentem vele. Pár méterig sem világított el… majd energiáját vesztve kialudt. Itt kezdődött az igazi rettegés.

A hangot elég közelinek éreztük… s mikor megláttuk egy jót, mosolyogtunk (csak egy patkány volt). Nem sejthettünk semmit. Mikor Laci rávilágított felfedeztük, hogy egy kicsit méreten felüli és fura testmozgást végezve oson a fal mentén. Teste hullámzott, mintha valamit ki akarna ereszteni magából. Hirtelen elment a világítás… Laci megrázta s mikor visszajött már csak a patkány vérben úszó teste hevert előttünk. Úgy nézett ki belső szerveit látva, hogy szétdurrant…
Felvetettem, itt az idő indulni.
Gábor emelte fel a táskáját, amikor egy visszhang keringett el közöttünk. Egy reccsenés hallatszott mögülünk… majd mikor Laci abba az irányba világított, halványan, de egy emberi alakzatot lehetett kivenni… mikor közeledett egyre biztosak voltunk benne… ez az, akit láttunk… hosszú fekete haja arcára ereszkedve… fekete „öltözéke” mélyen fedve hatalmas termetét, mely egyre csak közeledett.
Gyors rohanásba kezdtünk… de Gábor nem bírta összerogyott.
- Menjetek – kiabálta hatalmas erővel
- Nem foglak itt hagyni… futott vissza Peti

Késő volt. Az ismeretlen odaért, felkapta Gábort, majd hatalmas erővel kiszakította a fájdalomtól végigjárt bal lábát. Peti látta amint eszméletlen vagy élettelen testét nekihajította a falnak, s ismét elindult.
Mi már jó pár perce csak futottunk, de kénytelenek voltunk megállni. Mi lehet velük? (kérdeztem magamtól)
Laci levette hátáról Gábor táskáját. Eszébe jutott, hogy a kamerán az éjszakai módban többet látunk, mint a lámpákkal.
Megpillantotta, hogy Peti közelít felénk…
- Gábor? Hol van? – rángattam tudatán kívüli testét.
Majd feltűnt… ott jött… nem sietett még is oly gyorsnak tűnt… már éreztük, s gondoltuk Gábor nem élte túl.
Nagy levegővétel után, lökdöstem a többieket, nyomás tűnjünk.
Futottunk… elgyengült testel is… tovább, tovább.
Megpillantottuk. Egy behatoló fénysugár látszott a távolban. Tudtuk, az lesz a kijárat, s még világos van…
Néha, néha visszapillantottam, s úgy tűnt leráztuk.
Kiértünk, majd a legközelebbi, sűrű bokrosban elrejtőztünk.
Kifújtuk magunkat, aztán…