Mi lett volna...?

Mi lett volna, ha a nagyapám (apai ágon) nem hal meg a születésem után fél évvel? Akkor talán ma is élne, a húgom is ismerné, meg én is. Együtt nevetnénk, együtt sírnánk, biztos szeretnénk, de lehet, hogy néha kicsit haragudnánk. Évente egyszer, ha látnánk, mert messze lakik, de biztos örülnénk neki, és tőle nem félnénk úgy, mint a nagymamától. Nagymama sokkal önzőbb teremtés - mármint mások állítása szerint.
Mi lett volna, ha mondjuk hét éves koromban elüt egy autó, és én meghalok? Akkor sosem tudom meg, hogy mi történt volna, ha tovább élek. Nem ismerkedem meg azokkal, akikkel megismerkedtem volna egy nap, egy hét... vagy több év múlva. A családom gyászolt volna. Én pedig most egy bodros bárányfelhő szélén ülnék és lóbálnám a lábamat, miközben fogalmam sincs arról, miből "maradok ki"...

Mi lett volna, ha izomsorvadásos betegséggel születek? Az orvosok tíz évet mondanak, ha annyit megérek. Milyen lehet úgy élni, hogy mindig azzal ébredek: fogalmam sincs meddig élek még? Járni nem tudok, egész életemre egy tolószékhez vagyok kötve, azt sem tudom, milyen futkározni. Nem tudom, milyen egy fárasztó tornaóra, nem tudom milyen addig rohanni, amíg ki nem fulladok, nem tudom... Nem tudom, milyen lábra állni. Lehet, hogy elélek negyven évig, de lehet, hogy tíz évesen már sehol sem vagyok. Nem tudom...
Mi lett volna, ha vakon születek? Nem látok semmit, nem tudom, milyen az a világ, ami körülvesz. Nem tudom, mi az hogy kék, hiszen nem tudok mire gondolni. Nem tudom, hogy néz ki a saját arcom. Mert hiába mondják el, nekem ahhoz látnom kell. Nem látok semmit. Talán feketét, talán fehéret... De lehet, hogy teljesen, de totálisan semmit! Az emberek sajnálnak, de nem segítenek. Egész életemben egy botra, egy vakvezető kutyára támaszkodhatok. Nem látok...
Mi lett volna, ha süketen és némán születek? Nehezen tudom megértetni magamat, sokkal nehezebben boldogulok, mint egy átlag ember. Nem hallok, nem tudok szólni. Hiába kiabálnék, nem tudok...

Mi lett volna, ha szeptember 11 - én is a repülőgépen utazok, amikor becsapódik a toronyba? Mindegy, hogyan kerülök oda, de ott vagyok. Az egész világ gyászol engem, mint egyet, aki ott volt a tömegben. De mi van azokkal, akik azokban az órákban születtek? Vagy akik ugyanakkor haltak meg, csak éppen nem ott... Velük mi van? Rájuk ki gondol? Lesz - e olyan, aki felnőttként meg meri mondani, hogy ő akkor és akkor született, anélkül, hogy (ok nélkül) szégyellné magát?
Mi lett volna, ha egy nap csak úgy öngyilkos leszek? Megbánom én azt valaha? Vagy helyettem is bánkódik más, én meg elvagyok, valahol "fenn"? Vagy senki sem bánja, hogy előttem ott volt az egész élet és nekem mégsem kellett? Mindenki csak azzal foglalkozik, hogy meghaltam... Semmi miért, semmi mi lett volna, ha...? Semmi...
Mi lett volna, ha híres színésznő válik belőlem? Kijutok New Yorkba... Gazdag lennék, rajtam csámcsogna az egész média és mindehhez még jó képet is kéne vágnom. Hiába enyém az álompasi, a luxusvilla, meg még némi pénz, de a nyakamon ott van az összes velejáró nyűg. Nem kívánnám néha egy "átlagember" életét?
Mi lett volna, ha tegnap este, mikor ezt az egészet kitaláltam, váratlanul meghalok? Sajnáltam volna, hogy nem tudtam leírni? Vagy csak szimplán nem bántam volna, hogy nem kell egy ilyen agymosással traktálnom másokat...

Mi lett volna, ha meg sem születek erre a világra? Én nem én leszek, hanem valaki más és eszembe se jut, hogy ilyeneken gondolkozzak. Vagy nem leszek semmi se, csak egy apró kis részecske, valahol a világmindenségben, vagy azon is kívül... De én nem leszek én. Ez biztos.
Mi lett volna, ha ezt az egészet még akkor befejezem, amikor még el sem kezdtem?