Történetek
a a
2016.08.11 | MajorFélix | Regény | Megtekintések száma: 899
Lakótelep
1. Érkezés

A sétány kihalt volt. Az író a gyalogátkelőhelynél időzött, arcát pirosra festette a bicikliseket irányító lámpa tilos jelzése. De hiába világított, nem járt már erre biciklis, gyalogos is csak akkor, ha egy vérvörös trolibusz érkezett és egyszerre lepakolt öt-hat embert.
A közért előtti padokon fiatalok viháncoltak, egyik alkalommal még üvegek koccanása is hallatszott.
De az író most csak a tízemeletes házakat figyelte: egyformák, attól félt összekeveri őket.
Pedig már sokadszorra járt itt, mégis megtévesztették a dobozra hasonlító házak. Jól emlékezett mikor először volt itt, kocsival hazahozta…Erikát. Mi lehet most vele?
Nem rágódott tovább a múlton, inkább elindult haza, hiszen már itt lakik az egyik tízemeletesben mely elvész a sok másik doboz között. Néhány ablakban még látszott fény, a távoli sugárúton egy őrült motoros száguldott zajos kétkerekűjével, a földbe szúrt lámpaoszlopok bágyadt fényében sárgának tűnt a tábla, mely azt hirdette: Ond Vezér útja 29. Az író azonban továbbhaladt az ő lakása a 31-es lépcsőházban van, a hatodik emeleten. A sárrács nagyot csattant, ahogy rálépett, a kapukódnak engedelmeskedő ajtó berregve jelezte: szabad az út.
Belépett a fénytelen lépcsőházba, de karnyújtásnyira volt a kapcsoló, csak egy gombnyomás és a negyedikig három percig adtak fényt a lámpák.
A lift a földszinten, nyikorog az ajtó, a fülke kissé megroggyan az utas alatt. Csak egy érintés, az ajtó máris csukódik, a kabin meglódul.
Reklámok a falon, „Hüvelyes Vilmos bármit vállal az egész lakótelepen” és…egy tükör. Fáradt, borostás arc, a szeme kissé piros. Mégis ki a fene ez az ember?
A lift aprót zökkent, megállt. A folyosón megint sötétség fogadta, kezében már zörgött a kulcs. Gombnyomás, fény, zörgés. Rács nyit, zár, következő állomás a lakás fa ajtaja volt. Itt már gondban volt, melyik kulcs nyitja? Addig próbálkozott, míg a folyosó három perces automatája lejárt és újra sötét lett, de már nem érdekelte, mert csak egy maradt hátra. A fa ajtó kitárult, lágy szellő ütközött arcával.
Leült a konyhában, kissé fáradt volt, mégis pár perc üldögélés után már a számítógép monitorja előtt ült, és várta, hogy megnyithassa legújabb könyvének utolsó novelláját.
Az utolsó fejezet következett, a legizgalmasabb, a gyilkos leleplezése, ha ez megvan, akkor egy újabb könyv készült el, amit heteken belül a könyvesboltokban fog viszontlátni.
Ott ült és…nem jutott eszébe semmi. A bizonyíték. Mi legyen a bizonyíték, amivel a bűnöst vallomásra lehet bírni, és sikerülhet örökre rács mögé küldeni?
A fenébe is a krimikkel, a bűnügyekkel, a gyilkosokkal, a magányos nyomozóval. Valami újat kellene alkotni. Valami romantikus komédiát.
A lány. Eszébe jutott az a mézszín hajú lány, akivel a délelőtt folyamán együtt utazott a trolin. Rámosolygott, mire a lány viszonozta…aztán zavartan az elsuhanó táj felé fordult.
Itt szállt le ő is, és eltűnt a 36/A számú lépcsőházban.
Most kisétált a konyhába és szomorú arccal bámulta az utat, aztán tekintete a túloldalon lévő merőleges házra tévedt. Az egyik ötödik emeleti ablakban még világos volt a konyha, tisztán lehetett látni a szekrényeket, a hűtőt és…a lány. Kisebb örömmel töltötte el hősünket, hogy még viszontláthatja, de nem csodálhatta sokáig, mert a szépség már le is kapcsolta a villanyt.
Az író szomorúan, magányosan leült a tv elé a karosszékbe, pár percre rá el is aludt.
Folytatni szeretném a történetet
Hasonló írások
Hozzászólások
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak