Kalandjaim Moszkvában - I. rész

Nyári verőfényes délután volt. A környéken meglehetősen sok ember lézengett, ám ez tekintve, hogy vasárnap volt nem lepett meg. Vörös ruhámmal a szél pajkosan, gyermek módjára, játszott, ahogy elmentem a Mauzóleum előtti metrómegálló felett. Meleg volt, de nem túl nagy kánikula, csak amolyan kellemes nyári idő; amikor elkapja az az érzés az embert. Ilyenkor sosem tudok bent maradni a lakásban. Most is eljöttem.
Lassan haladtam a város parkja felé; már nem volt messze. Közben játszottam, mint oly sokszor, amikor az utcán sétáltam. Kacér pillantásokat dobtam a szembejövő férfiak felé. Örömmel konstatáltam, hogy szinte mindenik megfordult utánam, de mindenesetre senki nem hagyott figyelmen kívül.

Ilyenkor feltámadt hiúságom, azon gondolkodtam vajon kicsoda az a férfi, aki az előbb talán gondolatban szeretkezett velem? Vajon van-e családja, vannak-e gyerekei, megcsalja-e feleségét, vajon politikus vagy tanár, vagy talán nem is tartozik az intellektuel körbe, talán szakmunkás egy gyárban. Áru mozgató menedzser jutott eszembe ez a felettébb ironikus foszlány egy népszerű banda szövegéből

Milyen furcsa is ez: mi értelmiségiek lenézzük a munkásosztály képviselőit, általánosításokba bocsátkozunk, megpróbálunk a lehető legkevesebbet érintkezni velük, pedig nélkülük az ő munkájuk nélkül, mi sem tudnánk élni. Az ő munkájuk és a mi pénzünk találkozásában születik meg az a mondén életszínvonal, amely annyira jellemző a nyugat-európai, művelt országokra, és amely itt Moszkvában is egyre nagyobb teret nyer értelmiségi körökben.
Elértem a parkot, sok ember volt kint. A gyermekek fagyiztak, szaladgáltak, nagyszüleik, szüleik pedig a padokon politizáltak, pletykáltak, jól érezték magukat.

Volt, aki kijött egyet szaladni, zenelejátszóval a fülében futott a fák közt. Mindig tiszteltem őket, és ugyanakkor idegesítettek, irigységgel töltöttek el. Miért nem járok ki én is szaladni, rám férne egy kis edzés; mindig ezt jutatta eszembe, és mindig lelombozott. Ők bezzeg csatakosan, izzadtan megpróbálnak utat törni az emberek közt és folytatni az edzést, aminek talán már születésükkor nekifogtak. Legalábbis testfelépítésük, és természetük is ezt mutatta. Volt régen egy ilyen barátom, mindig úgy képzeltem minden sportoló hasonló hozzá… Számára a sport volt a minden, olyannyira, hogy más nem is nagyon létezett.
A park másik, felső részén öregek sakkoztak, vagy malmoztak; kijártak ide, ha jó idő volt, és egymást közt vitatkoztak legtöbbször az aktuál politikai helyzetről, de a szappanoperák sztárjai szerepének alakulása is gyakori beszédtéma volt.

Miután körbenéztem, leültem egy még szabad padra. Nem tudtam, mihez kezdjek; mikor eljöttem a lakásból nem volt határozott úti célom. Pár napja hívott egy barátom, hogy a városban van, most őt próbáltam meg elérni.
Péter erdélyi akárcsak én, jó lesz végre valami híreket hallani otthonról, első kézből. Párszor kicsengett, majd az ismerős hang szólalt meg a telefonom hangszórójában. Éppen ráért, ő egyébként diplomata, ezért is volt Moszkvában, szerencsém volt, hogy ráér. Megbeszéltük egy közeli teázóban. Szerettem azt a helyet, mindig jó hangulat, jó zene uralta.

Az eredeti történet a http://baraka-blogging.blogspot.com/ blogban olvasható!