Elterelő hadművelet

-    Megkínálhatom egy pohár vörös borral? Vagy inkább fehéret inna, esetleg valami erősebbet? – kérdezte Linda Johnt, miután a gyerekek elmentek lefeküdni.
-    Hát nem is tudom! – gondolkozott, mert neki még jelentést kellene írnia, de valahogy nem szívesen hagyta magára az összetört asszonyt. - A vörösbor jó lesz! – válaszolta. Úgy képzelte, hogy esetleg ki tudja kérdezni a nőt a szomszédban lévő bordélyházról.
Lehetősége volt jobban szemügyre venni az elhagyott özvegyet. A vörös, hosszú haját mindig rendezetten hordja. Az arcán most lehetett észrevenni az utóbbi évek megpróbáltatásait. Már nem mosolyog, pedig egész nap ott virít az arcán, még ha mű is. Este idősebbnek néz ki a korához képest. Valószínűleg elengedte magát – analizálta magában a nőt, a főnökét. Gondolataiból csak Linda térítette észhez, amikor a kezébe nyomott egy poharat a borral.
-    Köszönöm! – megpörgette és beleszagolt – Csak nem Blauburger? – kérdezte.
-    De igen! Eltalálta! - lepődött meg Linda - Ennyire ért a borokhoz? – kérdezte, habár nem
csodálkozott, egy gyakorlott kertésznek a szőlőfajtákat is ismernie kell.
-    Csak amatőr szinten – rázta a fejét, és próbált kitalálni valamit, hogy a kuplerájra terelje a szót.
-     Állítólag a szomszédban kinyílt valamilyen szórakozóhely! Ön mit szól ehhez? – kérdezte meg végül nyíltan. Nem kell a rizsa!   
-     Ó, igen! Más se hiányzott! – szólalt meg mérgesen a nő - Tudja annak idején a férjemmel azért költöztünk ide, mert egy nyugodt helyre volt szükségünk. Nem akartunk családot alapítani a nagyvárosban – mesélte két nyelet bor között.
-    Világos – felelte John, és hagyta a nőt kibontakozni.
-    Erre pedig követ minket! Pont most, hogy már Vivien is tinédzser korban van! Félek, hogy még a végén talán őt is megkörnyékezi valaki! Nem tudnám elviselni újra azt az aggodalmat, ha elveszíteném! Nem bírom azt még egyszer végigcsinálni! – jelentette ki a nő határozottan, ugyanakkor lehetett hallani a fájdalmat a hangjában.
-    Megértem! – válaszolta John. Persze, hogy értem. Az a tudat, hogy az embernek nem lehet gyermeke! Amikor mégis csak sikerül találniuk egy kislányt, akit örökbe fogadhatnak, még őt is elkapta ez a halálos betegség! Rettenetes! -  gondolta a kertész.
Fel is nézett rá, hogy mennyire erős, és a körülményekhez képest életvidám nő. Tapasztalatból tudja, hogy az emberek milyen könnyen összetörnek. Ha nem is testileg, de lelkileg biztos. 
-    Azt is rebesgetik, hogy már a nőknek is nyújtanak szolgáltatásokat. A kliensek is eléggé meg vannak elégedve – utalt közvetve a másodállására, ahol még meg is dicsérte saját magát, és folytatta – szóval, hogy ha esetleg oda....
Linda egy gyors mozdulattal visszakézből lekevert neki egy hatalmas pofont.
-    Mit képzel magáról, én tisztességes nő vagyok! 

John csak értetlenül nézett. Erősen elkezdett vérezni. Az szájához nyúlt, mert érezte, hogy a nő gyűrűje felhasította az ajkát.
-    Uram atyám, elnézését kérem! Nagyon sajnálom! - mondta bocsánatkérően, majd gyorsan elővett egy zsebkendőt, hogy felitassa a vért a férfi ajkán.
John döbbenten ült a nővel szemben és hagyta, hadd lássa el a sebét.
Te jó ég! Hogy beszélhetek ilyeneket! – korholta magát – Hiszen én vagyok ott a nőket kielégítő hímringyó! Még csak az hiányozna, hogy Linda elmenjen oda, és találkozzunk. Az lenne csak megdöbbenés! Az egész akció lebukik! Még így is veszélyes, mert az emberek esetleg elkotyoghatják, hogy a kertésze átállt kurvának! Hát persze, nappal a kertet ápolja, éjszaka pedig a nőket! Ilyen amatőr hibát véteni! – szégyenérzet kapta el.
Linda most Nataliera emlékeztette. Ő volt ilyen hirtelen haragú amazon, ezért is  választotta őt. Élete végéig bűntudata lesz amiatt, hogy gondolkodási időt kért tőle az ajánlatát meghallva és emiatt... Gyorsan elhessegette gondolatát.
-        Semmi baj. Nekem kellene inkább elnézést kérnem azért a megjegyzésért – szabadkozott.
-    Nem, nem, nem! Ne kérjen bocsánatot! – mondta a nő ingerülten – Igaza van! Tudja, én már nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára ...
John nem hagyta, hogy végigmondja a mondatot, hirtelen megcsókolta.
Pedig azt hittem, hogy ma legalább lesz egy szexmentes estém! Ki is kellene már aludnom magam! Ezt felszámítom a főnökömnek – gondolta, és gyorsított az eseményeken.
Hevesebbek csókolta a nőt, de tudta, hogy előbb vagy utóbb mindent be kell majd vallania. Majd holnap elmondom. Inkább tőlem hallják, mintsem valaki mástól!
Amikor Linda visszacsókolta, már tudatában volt annak, hogy zöld utat kapott. Rávetette magát, mint egy kiéhezett csődör. Letépte a ruhákat, a Lindáé után a sajátját, és a szőnyegre nyomta az asszonyt. Ismerte a nőket, tisztában volt azzal, mire vágynak! Annyiszor csinálta már!
Lindában egyszerre mély érzések törtek elő, nagyon jól esett a csók, és a tudat, hogy ennyire felizgatta a férfit. Ki tudja, hogy már mióta nem volt nővel! – gondolta. Tudta, hogy ez nem helyes, de nem tudott ellenállni, engedelmeskedett.
John miután végigcsókolgatta a nő minden porcikáját – ügyelve arra, hogy ne vérezze őt össze a felhasadt ajkával, - nagy figyelmet fordított annak vénuszdombjára. Az asszony halk sóhajokkal jutalmazta a szorgalmas férfit, majd kezét kinyújtotta annak mereven ágaskodó hímvesszője után. Miután elkapta, elkezdte simogatni. John a nő kezét félrelökve feltérdelt, kemény farkát a hüvelyéhez illesztve könnyedén belé hatolt.
Linda nem tiltakozott, inkább jobban széttárta combjait, hogy mélyebben érezze magában a pulzáló hímtagot. Felnyög a kéjtől, ahogy az első lökése eléri a méhszáját. Karjait John nyaka köré fonta, mellei mellkasának nyomódtak, csípőjük egyszerre mozdult. Gyengéden simogatták egymást, tekintetük összekapcsolódott. Ajkaikat halk sóhajok hagyják el.
Ekkor lépett be a szobába Vivien. Maga után az ajtót nyitva hagyva, hálóingben, nyugodtan elment a szeretkező pár mellett, az íróasztalhoz. Kivett a fiókból egy tiszta papírt, állt egy darabig, majd az ajtót maga után bezárva, kisétált a szobából. 
John kissé furcsállta a huzatot a szobában, majd amikor észrevette a lányt, azt gondolta, hogy ő is beszáll, és majd hármasban folytatják. Nem minthogyha akarta volna a kis csajt, de ehhez volt szokva. Felemelkedett, kezével megtámaszkodott a nő feje mellett, és egyre gyorsabb tempót diktál. Linda hangos lihegése csak tovább korbácsolta vágyát.
Az asszony gyönyörűségére most feltárulkozott John enyhén izmos felsőteste. Észrevette sebét a bal kulcscsontja alatt a szívénél.
Vivien? Mi a fenét keres itt? Remélem, hogy alszik, és nem fog erre emlékezni erre! Hogy fogom én ezt kimagyarázni? – jutott eszébe sóhajtozva. – Tetoválása  van. Nem is láttam még tetovált embert! Valami rá van írva idegen nyelven. Mi lehet az? – de nem nagyon tudott ezekre koncentrálni - Majd holnap rákérdezek! – gondolta Linda.
Ebben a pózban szemügyre vehette minden apró izmát, amelyek külön - külön dolgoznak. Kezei a férfi oldalán siklottak, megállapodtak annak izmos fenekén. John ezt bátorító jelnek vette. Még tovább gyorsított a tempón. A külvilág megszűnt számukra. Csak egymás testére figyeltek. Linda kapkodva szedte a levegőt, tekintete fátyolossá vált.
John nem lassított, még akkor sem, amikor a nő teste megfeszült, és combjait összeszorítva átadta magát a gyönyörnek. Lökött még párat a nőn, teste megfeszült, majd fejét hátra vetve ő is elélvezett.
A nő szája kiszáradt. Beletúrt a férfi hajába, magához húzta. Megcsókolta. Testük izzadt és tűzforró. Nézték egymást, várták, hogy másik szólaljon meg először. John már felöltötte megszokott álarcát, csak fekete szemei csillogása árulkodott a nemrég átélt gyönyörről. Megmozdult, kicsúszott a nőből, mellé feküdt. Még mindig zihált. A nő óvatosan az oldalához bújt. Orgazmus után teste igényli a kényeztetést, de fogalma sem volt, hogy a férfi mit gondolt. Lehet, mindjárt felkel, felöltözik, és elmegy? - jutott eszébe.

Minden reggel, hajnali öt óra harminc perctől, a komornyik feladata az volt, hogy  végigjárja a házat. Ő felelt az összes alkalmazottért. Feladatai körében az ellenőrzés is benne volt. Ébren vannak-e, elkezdték-e a mindennapi munkájukat, minden a szokásos mederben folyik-e és a többi. Végeredményben neki kellett gondoskodnia mindenről.
Sajnálatos módon, ez a beosztás már eléggé lerövidült, hiszen nincs már annyi dolgozó, mint néhány évvel ezelőtt. Emlékszik, amikor az apja minden nap hajnali öt órakor kelt, mert neki kellett lennie az elsőnek a személyzet közül, aki elkezdi a munkáját.
Nagy tiszt volt ez! Mindenki felnézett rá. Tisztelet vette körül. Tőle kért a személyzet segítséget vész esetén. 
Most már csak megszokásból járja körbe a házat. Találkozik Vera asszonnyal, aki szintén korán kelő, és csatlakozik hozzá. A körútjuk alatt a mindennapi dolgokról beszélgetnek.
Amikor a dolgozószobához értek, csodálkoztak, hogy az ajtaja be van zárva. Pedig Linda asszony mindig nyitva szokta hagyni. Csak akkor zárja be, amikor az ügyeit intézi.
Egymásra néztek. Vera beállt Jean mögé, hátha újra egy betörő van a szobában. A tolvajok egy időben nagyon rászoktak arra, hogy megpróbáljanak betörni, és elemelni néhány képet a falról. A városban mindenki tudta, hogy abban a házban óriási értékű kincsek találhatóak. Az elmúlt években többen is be akartak jutni a házba. Szerencsére a korszerű riasztónak köszönhetően – amit még Robert szereltetett be – a rendőrök hamarabb kiértek, minthogy a ház lakói egyáltalán észrevették volna, hogy valaki be akar törni. Ebből kifolyólag óvatosak voltak. Jean tehát még jobban kihúzta magát, és egy határozott mozdulattal benyitott. Pont azt látta, amit már egy ideje sejtett.
Linda csupaszan feküdt a kertész vállán, aki átölelve alszik mellette. Mindketten meztelenül. Megköszörülte a torkát, Vera asszony pedig, ahogy észrevette a lányát, elkezdett sipítozni:
-    Jaaaj, te jó ég! Hívja a rendőröket! Egy betörő megerőszakolta az én kislányomat! 
Ekkor ébredtek fel mind a ketten. Kisebb sokkot kaptak, amikor észrevették, hogy kik látják őket ilyen intim helyzetben. Linda rögtön felült, és a ruháját maga elé tartva nyugtatta az anyját.    
John is észrevette, hogy elaludt, elkezdett magában szitkozódni. Még mindig csupaszan, lassan, felállt. Talán szakmai ártalomból, de egyáltalán nem takartatta magát. Eltartott neki egy jó percig, mire észrevette, hogy a nagyi az ő éppen éledező férfiasságát bámulja. Ahogy ezt felfedezte azonnal megfogta a keze ügyében lévő párnát a kanapéról, és maga elé tette. Megszakítva ezzel a szemkontaktust a teste és a nagyi között.
Összeszedték ruhájukat, és mindenki kivonult a szobából. A kertész felöltözve a kertbe ment, a komornyik bocsánatért esedezve kísérte az Asszonyságot, aki a fürdőszoba felé sétált, és a nagyi, hát ő egyenesen a konyhába ment. Leült, és magában mosolyogva elismerte, hogy az új kertész, bizony rendesen fel van fegyverkezve.