Judit88 adatai

- Hogy miért kezdtem el írni? – kérded.
Ilyenkor tudom, hogy te engem nem ismersz. Fogalmad sincs, hogy miken mentem keresztül az utóbbi években. Mennyi harcot kellett megvívnom, csak azért, hogy éljek. Nem tudod, milyen az, amikor már te sem tudod, hogy ki vagy. Amikor már nem ismered meg magad, mert beteg az agyad.
Amikor már nem bízhatsz még saját magadban sem. Amikor az életed könnyedén kettétörik, akár egy száraz ág, melyre rálépsz. Reccsen, mint a koponyád, amelybe egy fúró vájt.
„Tudom, persze, hogy tudom! Miért ne tudnám? Mindig is tudtam!“ – gondolom, de tettem mégis az ellenkezőjét mutatja. „Nem, te ezzel egyáltalán nem vagy tisztában“ – mondják mások.
Amikor nem tőled kérdik meg, hogy hogy vagy, hanem inkább az édesanyád felé fordulnak. Hiába vagy ott, hiába tudnál válaszolni, nem vesznek figyelembe. Már nem a hátad mögött beszélnek rólad másokkal, hanem előtted. Amikor azt hiszik az emberek, hogy te már nem vagy beszámítható. „Segítünk, hiszen te beteg vagy!“ – mondják sokan.
Amikor csak vonszolod magad napról napra. Esténként mégis köszönetet mondasz, és fáradtan még elmormolsz néhány imát. Amikor, ha álomra hajtod a fejed, szinte azonnal megbánod. Mert újra feléledsz, és megmutatják neked, hogy másképp is lehet.
Nem vagyok magam, kettő van belőlem. A Jó és a Rossz, a jin és a jang. Az egyik a másik nélkül nem létezhet, mégis harcolnak az életben maradásért. Az egyik győz, a másik elmúlik.
- Melyik vagyok? – kérded, de választ csak később kaphatsz.
Miután éveken keresztül át kellett vonulnom a legundorítóbb, gusztustalanul gyomorforgató és hányingert keltő förtelmen. Álmomban végigmeneteltem minden poklon, míg ébren csak a szenvedés várt. Amikor már legszívesebben csak ordítanál, fejed a falba vered, hogy valahogy - akárhogy - csökkentsd kínodat.

Maga az írás csak figyelemelterelés a fájdalomtól, amely már 6. éve van jelen az életemben.