Eleven Alkonyat 3

Mikor ismét felkapta tekintetét nem hitt a szemének. Az orra előtt pár centivel, egy kislány guggolt le, és őt bámulta. Kuolemának egy röpke pillanat alatt megsokszorozódott a szívverése, hevesen kapkodta a levegőt, kezével lábait maga alá húzta, és rémült csöndességgel meredt a kicsit sem mindennapi lányra. Szólni nem tudott, csak ijedten nézni kék szemeivel, amelyek rémülettel tele vibráltak az idegenre. A kislány mosolygott rá, integetett, majd pedig felállt. Kuolema egy pillanatra fellélegzett, hogy ez csak egy őrült álom, amikor valahonnan előkerült egy kisfiú is…
Méghozzá a saját maga gyermekkori képe… A két gyerek játszani kezdett, amíg a lánynál fel nem tűnt egy baba… A fiú utána kapott de a kislány nem adta… Összevesztek és lökdösték egymást, Kuolema pedig azt hitte annyira beverte a fejét, hogy már hallucinál, vagy az is lehet hogy a szag az oka. Megvakarta fekete fejét, és behunyta a szemét, de a kép még akkor sem tűnt el.

A kislány kezében feltűnt egy kés, és a következő percben hasba szúrta a fiút.
Kuolema már reszketett a félelemtől, mozdulni sem mert, csak remegni, és félni. Aztán a kislány megint felé fordult, és szelíden mosolyogva elindult felé. Kuolema közben nézte ahogyan a kisfiú megvonaglik a földön majd teste megmerevedik, és eltűnik.
„Mégis Németországban kellett volna maradnunk…!” –Nyöszörögte mikor a kicsi felé emelte a kést…
- NE! –Kuolema ijedten ugrott fel, majd körülnézett. Hajnalodott... A lágyan simogató napsugarak alig alig tudtak betörni a régi kopott redőnytől. Ő pedig egy ágyban feküdt Alenne mellett. Örömmel tapasztalta hogy a lány nem ébredt fel az ordításra.
- Csak egy álom… -Kuolema fáradtan elmosolyodott, letörölte a verítéket homlokáról majd visszadőlt az ágyba. El sem volt ideje helyezkedni mikor megpillantotta a feliratot a plafonon:

„Újrakeltél a sírod felett
Annak idején megöltelek menekülnöd nem is lehetett
De most hogy újra éreztem ajkaid bársonyos izét
Újragondoltam kettőnk örökké lángoló szerelmét!”

Kuolema háromszor olvasta el a versikét, majd a hasára fordult, és a fejére húzta a párnát.
- Nem, nincs is fent! Én vagyok a hülye! - Ekkor érezte hogy keze és a feje is be van kötve…
Meglepetten tapogatta végig magát, a kötéseket is megnézte. Pontosan az ott voltak amik az esésektől keletkeztek. Tehát nem álmodott… Tényleg legurult a kamrába! És a kislány? Ő vajon igaz volt vagy csak álom volt?
Kuolema óvatosan visszatekintett a plafonra, ahol már eltűnt a felírat.
- Csak egy álom volt…

- Kuolema! Jól vagy?! –Ismét a sikoltó női hang.
- Igen csak hagyj most egy kicsit… - Válaszolt a fiú elgondolkozva, és kimerülten. Nem hagyta nyugodni az álom. Komor tekintettel nézett rá Alennere aki rémült arccal tekintett rá.
- Mi történt veled?
- Mi történt volna?
- Mato ájultan talált meg a picében… Méghozzá lázad is volt… és harmadik napja hogy nem ébredtél fel… Mi történt ott lent?!
„Harmadik napja nem ébredtél fel…” –Kuolema szemei felvillantak. Három napja nem kelt fel? De hiszen fent volt hajnalban!
- Bevertem a fejem… - Válaszolta gondolkozás nélkül.
- Akkor bemegyünk a kórházba…! –A lány ismét felugrott, de Kuolema visszarántotta magához.
- Alenne nyugodj meg… Semmi bajom… - Dörmögte, és megcsókolta a lányt.
- De azért csak jobb lenne ha orvos látna… - Válaszolta elképedve Alenne. Ő is tudta, ez a csók más volt mint a többi. Csak ezért csókolta meg őt Kuolema hogy ne vigye orvoshoz.
- Semmivel sem lenne jobb drágám… -Kuolema unalmas arccal körülnézett, felült, és hátradobta hosszú fekete haját. –Idetolod a széket…?
- Nem!
- Miért?
- Kuolema, három napig nem voltál magadnál, az a minimum hogy nem mész sehova! –Fektette vissza Alenne, mire a fiú mérgesen ránézett.
- Azt akarod hogy haljak bele az unalomba, miközben itt annyi minden van!?
- Például?
- Például nem tudtam meg mi is van lent… - Válaszolta a fiú. –És megöl a kíváncsiság…
- Lent? Mato nem találta meg újra azt a lejárót… - Válaszolta a lány csöndesen. –Pedig állítólag ott volt…
- Tessék?! –Kuolema szemei megnőttek. –Hogy nincsenek ott a lépcsők!?
- Milyen lépcsők?
- Mato! – Kuolema úgy lökte el magát kezeivel mint még soha. Alenne megrettenve ugrott hátra.

- Mi ütött beléd! – kiáltott vissza Kuolemára.
- Mato! –Kuolema viszont mintha meg se hallotta volna üvöltött tovább, egészen addig amíg a férfi fel nem rohant.
- Mi van?!
- Mit jelentsen az, hogy a lépcső a lejáróval eltűnt!? –Üvöltötte felháborodva a fiú. –Mibe estem bele ha nem abba!
- Úgy hogy nincs ott, de ne üvölts, mert szétreped a fejem!
- Nincs ott?! – A fiú nem hitt a fülének. –Hogy nincs ott?!
- Nincs, de miért olyan fontos ez neked?
- Azonnal vigyél le! –Ugrott elő egy hirtelen ötlettel Kuolema. –Vigyél le!
- Eszem ágában sincs! Miért kéne visszamenni… Ott minden régi és poros!
- Mert… Azt hiszem… Van itt valami… - Kuolema mintha most ébredt volna fel tekintett körül. –Fogalmam sincs mi történt…

Alenne rémülten ránézett, szemei remegtek a könnyektől, mire Kuolema viszonozta pillantását. Az övé is ugyanolyan rémült volt akárcsak a lányé. Mióta idejöttek nem önmaga, mintha valaki irányítaná őt… Vagy fogva tartaná…
- Sajnálom… - Morogta csöndesen, és elkapta a pillantását. Nem hozhatja rá a frászt Alennere és Matora. Amíg ő maga se tudja mi ez addig nem szólhat a többieknek.
- Azt hiszem még is csak igazad volt… - Kezdte a lány kábultan. –Mégis jobb ha elmegyünk… Mielőtt még úgy végeznénk mint a többi ember aki ide bejött! Kuolema igazad volt! Most azonnal elmegyünk!
- Ne! – A fiú megfogta a lány karját. –Ennek a háznak van valami köze hozzám! Fogalmam sincs mi, és hogy miért érzem, ezt, de van itt valami ami hozzám tartozik! –Megfogta a lány vállát, és mint egy bolond tekintett bele a rémült női tekintetbe.
- Kuolema, neked orvos kell! –Mato megszorította a fiú karját, és visszanyomta az ágyra. –Már megbolondított ez a ház… Egyszerűen azt csinálod mint egy bolond!
A fiú ekkor elhallgatott. Két karját visszatette maga mellé az ágyra, és Alennere nézett.
- Ez tényleg egy szellemház… - Suttogta megrészegült hangon, majd mint akit kiütöttek lezáródott a szeme.
Alenne halálra rémülve nézte a fiút, majd zokogni kezdett. Kuolema viselkedése percek alatt bizonytalanná tenne. A fiú úgy viselkedett mint egy bolond mióta leesett Matoval. De akkor Mato miért nem őrült meg? Miért csak Kuolema viselkedik abnormálisan?
- Nincs semmi baja csak kimerült… - Közölte az orvos a lánnyal mikor megvizsgálta Kuolemát. –Persze egy kis hízókúra nem ártana, de ezen kívül nem látok semmi bajt… A feje is tökéletesen rendben van… - A férfi megmosta a kezét, Alenne pedig felsóhajtott.
- Most boldog vagy? –Kuolema félmeztelenül ült az orvosi ágyon amelyet kivizsgálásra használtak. Fekete haját Alenne összefogta így feltűnőnek tűnt vékony testalkata. –Nem vagyok hülye, megnyugodtál?
- Teljes mértékben! –Nevetett fel a lány miközben átölelte a fiút.
- Semmiképp se maradjanak abban a házban… - Nézett rájuk hirtelen az orvos.
- Mi? Miért? –Kuolema épphogy csak átdugta a fejét vörös pulóvere nyakán.
- Mert onnan még senki sem jött ki élve… - Mormogta a férfi titokzatosan.
- Tessék?! – Alenne le kellett ülnie Kuolema mellé az ágyra, hogy ne ájuljon el.
- Nem is tudták?
- Semmi ilyesmit nem mondtak… - Válaszolt érdeklődő tekintett Kuolema. –De mégis miért?
- A mende-monda szerint annak idején egy norvég arisztokrata család lakta. Az eleje tipikus drámai horror-történet…

Volt egy szép lány, a gazdag család szeme fénye… Beleszeretett egy fiúba, aki egy ideig viszonzását mutatta a lány érzelmeinek. Látszólag nagyon szerették egymást, de a fiú szíve másfelé húzott. A házban volt egy cseléd, és annak a lányába volt szerelmes… Már régebben is ismerték egymást, és a lány is gyengéd érzelmeket táplált a fiú iránt, ezért titokban találkozgattak.
- Micsoda romantikus történet… - Suttogta Alenne, Kuolema meg húzogatni kezdte a pulóvere nyakát.
- De a fiú barátnője rajtakapta őket… Látszólag nem volt mérges… De aznap este meggyilkolta a fiút…
- Micsoda?! Miért nem a nőt?! –Szólalt fel a fiú.
- Mert a lánynak sokkal kegyetlenebb végletet szánt… - Folytatta a doktor. –A fiú testét elégette, a maradványokat pedig a rózsaültetvénybe szórta a ház mellett, hogy egyesüljön a földdel. Az öntözést a lányra bízta, járjon ki ő minden reggel megitatni a rózsákat. A legenda szerint néhány hét múlva egy újabb rózsa kezdett el növekedni… Lángoló vörös színe volt, állítólag a fiúnak is vörös haja volt… De a szára… A szára az olyan volt mint az üveg… Átlátszó kékes. A megözvegyült szerető rögtön megérezte párja hamvainak a jelenlétét. Ott növekedett vele szemtől szemben egy rózsa, a szerelme testéből.
- Szép… De mi benne a pláne?! –Ráncolta össze a homlokát Kuolema, erre Alenne egy erőteljeset lökött rajta.
- A lány annyira szerelmes volt a fiúba, hogy ahányszor más férfi megközelítette sírva rohant el a rózsához. A fiú magába zárta a lány szerelmét… Persze senki sem tudta hogy átok ül hűséges lányon… A kisasszony a leleplezés napján elátkozta őt, hogy ne szeressen soha más férfit csak az övét… Azóta persze eltelt ezer év, de a kocka viszont fordult. Az úrnő lánya, békében nyugszik, viszont a cseléd lányának szelleme, még mai napig is ott van. Énekel, kísért, és minden egyes belépőben azt férfit keresi, akit elvettek tőle… Akiben nem leli meg bánatában megöli… Csak azt a férfit nem öli meg aki az úri hölgynek a fia… Csak azzal térhet végső nyugalomra. A házat egyébként itt az Elmúlás házának hívják, de a turisták csak Átkok házaként ismerik…

- Micsoda kasszasiker lenne, ha filmre vinnék! –Kezdett el tapsolni Kuolema. –Lehet hogy a fele sem igaz, de minden elismerésem! Hát megvan hogy miért jön ide ennyi bolond turista…
- Kuolema olyan kiábrándító vagy! –Alenne a következő pillanatban tarkón húzta a fiút.
- Egy fenét, csak reálisan gondolkodom! Mi ebben a rossz?! –Rivallt rá a fiú.
- Ez egy gyönyörű romantikus történet! Legalább csöndben végighallgathattad volna! De neked mindenbe bele kell szólnod!
- Tipikus szellem-dráma, egy csöppnyi fordulattal…
- Lehetséges, viszont az úrnő gyermekei a legenda szerint közel állnak a sátánhoz…
- Micsoda egy abszurd sztori… - Ült vissza Alenne segítségével Kuolema a székbe. –Nem, szerintem nincs semmilyen valóságalapja az egész történetnek… Már miért lennének sátánisták a gyerekek, ha az anyuka csak a szerelmét bosszulta meg…
- Ezt ne tőlem kérdezze… - Az orvos ráfirkantott valamit egy receptnek tűnő papírra, majd a lány kezébe nyomta. –Ha nagyon izgága lenne itt egy kis nyugtató…
- Köszönjük… - Nézett vissza hálásan a lány, gondosan elrakta a táskájába a receptet, majd megfogta Kuolema székét és kitolta.