Ahogy lennie kell...

Ketten ott áltak és néztek a messzeségbe. Két úriember, egymás mellett szótlanul, nagyokat sóhajtozva. Egyik, az alacsonyabb, lassan végigsimította a szakállát, és a másik lábára állt. A fiatalabb férfi izmos, sötétszürke öltönyös mély lélegzetet vett és szólni kívánt, de mégsem... csak egymásra néztek.

Elmosolyodtak. Tudták, hogy ez valami egész más lesz, valami nagy, valami új. Mindketten gondolataikkal voltak elfoglalva. Milyen lesz? Hogyan lesz? A fiatalabb úr kezével hátrasimította fényes haját és most először teljes testével az idősebbik úr felé fordult. Társa ránézett. Tudta, hogy most a fiatalember szólni kíván, ezért saját magát türelemre intette.
- Barátom, eljött az idő, nem gondolja?- intézte kérdését a fiatal úr az idősebb felé. A barátja visszafordította a tekintetét és nézett a távolba. Végtelennek tűnő pillanatok voltak ezek. A fiatalember kedves tekintettel, türelemmel várta társa válaszát, aki szakállát újra megsimítva, nem fordulva a fiatal felé, megszólalt.
- Biztosra, sajnos nem mehetünk, ezt Ön is tudja, kedves barátom. - kezdte mondanivalóját. - Legfontosabb, hogy higgyünk benne, hogy lehetséges. A fiatal úr megadóan bólintott barátja megállapítására. Figyelte társát, tisztelte őt, csodálta tudását. Ugyanazt érezték mindketten, ugyanazok a gondolatok cikáztak a fejükben.

Bizonytalansággal vegyült izgalom kerítette hatalmába mindkettejüket. Komoly lépésre szánták el magukat és ma jött el az a pillanat, hogy megvalósítsák azt amelyről maguk sem tudták, tudhatták teljes bizonyossággal, hogy milyen következményei lesznek. Mint minden új dolog, ez is ismeretlen, váratlan meglepetéseket tartogatott, és ettől talán kissé meg is rémültek. Arcukon azonban nyoma sem látszott bármilyen félelemnek. Belül érezték, minden porcikájukban, minden sejtjükben ezt a valami csodálatos dolgot. Ezt gondolták róla, ezt kellett gondolniuk. Nem szabadott, hogy rossz érzés legyen bennük, hiszen hogy tehetnék meg, ha eleve rossznak, vagy hibásnak feltételeznék. Az idősebbik úr arcán egy csillogó könnycsepp jelent meg. Azután egy újabb és még egy. A fiatalabbik, látva a társa arcát, kezét barátja vállára helyezte. Csendben megszólalt.
- Mondja ki, barátom, a végső szót, és kezdődjön. Az idősebb úr már sírva a fiatalabb felé fordult.
- Ugye szép lesz? - kérdezte, de elcsuklott a hangja.
A fiatalabb magához húzta, és átölelte. - Majd azon leszünk,... hogy az legyen - válaszolta a fiatalember. Átkarolva álltak hosszan, mélyeket sóhajtva. Az idősebb úr már zokogott, de nem is próbált gátat állítani érzelmeinek. A fiatalabb csendben várt. Alig hallhatóan, fejét fel nem emelve, szemét csukva tartva az idősebb úr kimondta: - Legyen.

A fiatalabb megborzongott. Bal kezét lassan zsebébe csúsztatta, és kivett egy fényes golyó formájú tárgyat. Jobb karjával magához szorította társát, és bal kezét a magasba emelte. A gömb csodálatos fényben játszott, úgy tűnt, mintha villámok cikáznának belsejében. A következő pillatatban kezét hátrahajlította, és a magasba dobta a gömböt. A gömb csak emelkedett, egyre feljebb, fel-fel a messzi távolba. Majd egyszerre csak megállt.
A fiatalember elengedte jobb keze szorításából az idősebb urat és felmutatott a magasba. -Nézze, kezdődik. Társa könnyes szemmel remegve nézte, mikor a gömb felizzott, és borzasztó nagy robajjal több százezer milliárd, vagy annál is több apró kis csillogó ponttá robbant széjjel a másodperc törtrésze alatt. Midketten nézték ezt az új csodát, melyet maguk idéztek elő. Mostmár nem lehetett megállítani. A csillogó pontok lüktettek, ragyogtak és mozogtak egyre távolabb és távolabb a robbanás középpontjától. Az idős úr kedvesen az fiatal szemébe nézett, és ismét feltette a kérdést.
- Ugye, szép lesz? A fiatalember most mindkét kezével magához húzta barátját.
- Minden úgy lesz, ahogy kell lennie - mondta.
Ezután már nem szóltak egy szót sem, csak álltak egymásba borulva. Társa ismét könnyező arcát a mellkasához szorította a fiatal úr. Felnézett a magasba csodálva a fényeket, az apró pici csillagokat, és lassan, nagyon lassan elmosolyodott.

-.. Ahogy lennie kell - ismételte meg alig hallhatóan, és a szemében valami borzasztó gonosz, hátborzongatóan félelmetes, ördögi fény gyúlt.