Történetek
a a
2008.07.22 | Lolamacko | Regény | Megtekintések száma: 939
A kép 12. rész /befejező/
A sírás lassan abbamaradt. Annamária a férfi karjaiban aludt el. Álmában Károly ölelte és hozzá bújt oda, aztán jött valami sötét árny, ami eltakarta a fényt előle és a sötétben már nem volt boldog, fázott.
Fölriadt. Kristóf mellette aludt. Lecsúszott róluk a takaró azért fáztak. Nézte az alvó férfit és szeretetet érzett. Megsimogatta az arcát, majd egy csókot nyomott rá és a hátán fekve a felhőket nézte. Amikor a férfi megmozdult ő elhúzódott, majd fölállt és nekiindult a labirintusnak.
Az anyja, amikor megtudta, hogy mi történt arra kérte, hogy menjen el és egy ideig ne is akarjon Kristóffal találkozni, hogy a férfi sebei behegedjenek. Megígérte, hogy majd vigyáz a férfira.
Annamária hazaért, de nem hívta Károlyt. Úgy érezte várnia kell, amíg kicsit elrendeződnek benne a dolgok. Még mindig lelkiismeret furdalása volt Kristóf miatt, és ha másra gondolt, még mindig úgy érezte, a férfit csalja meg.
A telefonján látott hívást Károlytól, de nem válaszolt rá napokig.

Napsütéses nyári délután ment haza az egyetemről. A kapu előtt megtorpant, mert úgy érezte, mintha valaki figyelné. Körülnézett, de nem vette észre, hogy bárki is őt nézné. Kinyitotta a kaput és a levélszekrényekhez lépett, hogy kiszedje a postáját, amikor a kapu kinyílt és Károly állt előtte.
- Szia –lépett oda a lányhoz, de nem érintette meg.
A lány köszönt és csak állt ott lehajtott fejjel, majd amikor a férfira nézett és meglátta annak vágyakozó szemeit, közelebb lépett.
- Bocs, hogy nem hívtalak, de gondolkodnom kellett – mondta hadarva.
- Semmi baj. Várok. Hiányoztál! Látnom kellett téged. Látnom kellett, hogy jól vagy – fölemelte a kezét és a lány arcához akart nyúlni, de az egy lépést hátrált.

A férfi meglepetten vette észre, hogy a lány távol akar maradni az érintésétől. Leengedte a kezét és szomorúan nézett rá.
- Várok rád –suttogta.
- Itt vagyok. Szerettem volna kicsit átgondolni, átértékelni mindent, de képtelen vagyok másra gondolni, csak te jársz a fejemben – a férfi egy lépést tett feléje és várta a lány reakcióját. Félt, hogy megint el fog húzódni.
Annamária a férfi keze után nyúlt és fölemelte, majd az arcához húzta és belesimult. Károly a két keze közé fogta az arcát és csodálattal nézte.
- Aggódtam érted, azért vagyok itt, de most már látom, hogy minden rendben. Nem akarlak zavarni - mondta és csókot lehelt a lány arcára.
- Örülök, hogy eljöttél – mondta a lány – Gyere föl – hívta.
A lakásban mindketten kissé zavarban voltak. Azt az összhangot ami előző alkalommal közöttük volt, mintha most nem találnák. A lány leült a nappaliban a férfival szemben, amit az most hatalmas távolságnak érzett.

A lány is érezte a távolságot, és mégis félt most ezt áttörni. Kristófra gondolt, aki annyira szereti őt és itt ült előtte Károly, aki szintén szerelmet ígért és talán adhatott is, vagy csak szenvedélyt? Bizonytalan volt. Nem tudta eldönteni, hogy mi a helyes. Szerette volna átadni magát az érzéseinek és csak sodródni a szerelemmel. Fölnézett a férfira és a szemében most is látta a rajongást. Elgyengült és átült a kanapéra, szorosan Károly mellé, aki átölelte.
- Adj időt, hogy mindent átgondoljak – kérte halkan.
- Szeretnék mindig veled lenni, szeretnék minden nap hozzád hazajönni és téged ölelni. Ha gondolkodnod kell, én várok – a férfi hangja szomorú volt, szinte lemondó.
- Holnap elutazom Erdélybe. A csoportunk kapott lehetőséget az egyik kastélyban a könyvtárat rendszerezni és leltározni. Egy hónapig leszünk ott. Amikor hazajöttem, megkereslek. Addigra tisztában leszek magammal az érzéseimmel – a férfi a kezét simogatta közben és most a szájához húzta.
- Nehéz egy hónap lesz, de várni foglak – ígérte.
A lány odafordult hozzá és a szemébe nézett. Károly megfogta az arcát és lassan közelített a szájával. Várta, hogy a lány majd elhúzódik, de az nem tette és Károly gyengéden megcsókolta. A csókjuk egyre hevesebb lett, végül már szenvedélyesen ölelkeztek a kanapén. A lány volt az aki előbb föleszmélt és elhúzódott. Nem akarta megbántani a férfit, de tudta, hogy ha most szeretkeznek, akkor nem tud tiszta fejjel dönteni.
- Igazad van, meg kell állnunk – mondta a férfi és még egy csókot nyomott a lány arcára, majd fölállt és megigazította a ruháját – Hívhatlak, amíg nem vagy itthon? – kérdezte-
- Majd én hívlak – mondta a lány és ő is fölállt, megcsókolta búcsúzóul a férfit és kiengedte az ajtón.

Annamária nagyon élvezte a munkát a kastélyban, aminek a könyvtárában dolgoztak. Szinte érintetlen volt a gyűjtemény, mert majd száz évre be volt falazva és most az egyik örökös, amikor építkezni, felújítani akart akkor bontotta ki a lezárt ajtót.
Az évfolyamtársai csodálkozva nézték, ahogyan a lány beleveti magát az olvasásba és még akkor is ott maradt, amikor a többiek elmentek szórakozni. Volt olyan nap, amikor reggel is ott találták, ahol este hagyták, amikor elmentek.
Annamária azért volt ilyen lelkes, mert Kristóf nagyapja családjának egyik birtokához tartozott ez a kastély és a könyvtárban remélte, hogy talál majd olyan iratokat, amik a férfit is érdekelhetik.

A polcokon és a szekrényekben módszeresen haladtak. A lány az egyik éjjel egy kisszekrényt pakolt éppen ki, amikor szinte megdermedt az egyik mappa láttán, ami képeket tartalmazott.
A képek egy férfit ábrázoltak, aki olyan volt, mint Kristóf. Nagyító alatt részletesen megvizsgálta és egyre biztosabb volt benne, hogy Kristófot látja. Remélte, hogy ez csak tévedés és a férfi egyik rokona az, akire ennyire hasonlít a férfi. Lázasan keresett a szekrénykében lévő iratok között, és amikor megtalálta a képen szereplő férfi nevét, akkor már sejtette, hogy ez csak az ő Kristófja lehet. Az iratok szerint Frangepán Kristóf van a képeken.

Remegő kezekkel vette elő a telefonját és tárcsázta az anyja számát. Anna elmondta, hogy a férfi elutazott, mert hírt kapott egy horvát falucskában talált képről, amit talán Mihály festett. Mivel gyűjtötte a férfi képeit, szerette volna megszerezni ezt is és odautazott megnézni.
A lány elmondta, hogy mit talált és mivel a hangja remegett az anyja odahívta Tamást is, hogy nyugtassa meg a lányt.
- Apa! Kérlek, menj utána és vigyázz, nehogy elmenjen – könyörgött a lány.
- Ha el akar menni, én nem akadályozhatom meg – válaszolta az apja.
Annamária ettől nem nyugodott meg. Elővette az iratokat és most már erre a Frangepán Kristófra élezte ki a keresést. Az interneten található dokumentumok és a könyvtárban lévő iratok is azt mutatták, hogy még korban is megegyezik Kristóffal ez a férfi. Könnyes szemmel ült ott és reménykedett, hogy mégsem az ő szerelme tett ilyen nagy utazást vissza a múltba.

Kristóf, amikor megérkezett az eldugott kis horvát faluba egyáltalán nem reménykedett abban, hogy tényleg Mihály képét fogja itt megtalálni. Az öreg kúria falai rogyadoztak. Látszott, hogy nincs igazi gazdája a háznak. Sajnálta, hogy egy ilyen szép épület így kárba veszik. Amikor a kapuból visszanézett csodálatos kilátás nyílt a tengerre. Rögtön el is döntötte, hogy nem csak a képet, a házat is meg fogja venni és rendbeteteti. Elképzelte, hogy majd Misivel idejön a család nyaralni. Tudta, hogy Annának is tetszeni fog a hely és remélte azt is, hogy Annamáriát is ide tudja majd csábítani egy kis pihenésre.
A gondnokkal gyorsan folytak a tárgyalások. Minden irat elő volt készítve az eladáshoz és ő nem gondolkodott, aláírta azokat még mielőtt a képet látta volna. Mire az ügyvéd megérkezett ő már a tulajdonosa volt ennek a kis birtoknak és a házban lévő összes ingóságnak.
Kérte, hogy hagyják egyedül, mert szét szeretne nézni és a gondnok meg az ügyvéd el is mentek.

A nagy ebédlőben volt a kép. Amikor belépett rögtön tudta, hogy ezt Mihály festette. Volt az ő képeiben valami olyan hangulat, ami csak rá volt jellemző. Egyszerű tájkép volt, ami abban a korban nem is volt jellemző, mert akkoriban mindenki csak vallási témájú képeket festett.
Állt a kép előtt és finoman simogatta. Nem tudta, hogy ez a kép alkalmas volt-e valaha az időutazásra, de az most nem is számított, örült, hogy lát valamit, ami a gyerekkorára emlékeztette. Körbejárta a házat és minden tetszett neki, amit látott annak ellenére, hogy nagyon sok javítanivalót is talált. Amikor visszaért az ebédlőbe és meglátta, hogy a kép elhomályosodott rögtön odalépett és próbált csak átnézni a másik világba. A puritán szobabelső, amit látott emlékeket ébresztett benne. Visszalépett és otthagyta a csábító átjárót.
Az elkövetkező napokban ügyeket intézett, tulajdonjogot íratott át Tamásra, Annára és Annamáriára. Misi gyámjául Annamáriát jelölte meg. Úgy intézkedett, mint aki a halálára készül. Búcsúleveleket írt, de senkivel sem akart beszélni, mert tudta, hogy le akarnák beszélni az útról, ami veszélyes is lehet.

Mikor úgy érezte, hogy mindent elintézett átöltözött korabeli ruhákba és leült a képpel szemben. Szerencsére nem sokáig kellett várnia, mert pár óra múlva meg is nyílt.
Amikor átlépett még visszapillantott, és búcsút vett ettől a világtól, amit annyira megszeretett.
A ház ahová érkezett, kihalt volt. Látszott, hogy nem olyan régen költöztek ki belőle, mert a használati tárgyak még ott voltak szerteszét hagyva. A Bibliát is megtalálta a komódon, amit kinyitott és rögtön látta, hogy ez a családja birtoka lehet, mert a családtagok születési ideje volt beírva az első lapra. A nagyapja írását megismerte és könnyes szemmel simogatta, mert az öreg halála már más kézírással szerepelt. A szent könyvben a családból még szerepelt jó pár nő és férfi az öreg testvérei és gyermekei közül. A házból kilépve a faluban sem látott senkit. Minden ház üres volt. Gondolkodott, hogy ugyan ki dúlhatta föl a környéket, és milyen évet írhatnak. A Bibliában az utolsó beírás 1650 volt, amiből a törökre gyanakodott.
Amikor a faluba az első emberek visszamerészkedtek őt már teljesen berendezkedve találták ott. Senki sem vonta kétségbe, hogy a családhoz tartozik, mert a vonásaikat is viselte és mindent tudott róluk. A család nagyon örült, hogy maradt egy ilyen daliás férfi a rokonságban, mert a háborúk eléggé megtizedelték őket.

Amikor Katalin megérkezett, aki Zrínyi gróf menyasszonya volt, boldogan borult a nyakába és testvéreként kezelte. Fölvitte magával Bécsbe, ahol Zrínyinek bemutatta, aki bevitte őt a királyi udvarba és katonai rangot is kapott. Zrínyi Péterrel nagyon jó barátságban voltak annak ellenére, hogy nagy volt a korkülönbség közöttük. A gróf olyan volt neki, mint annak idején Tamás, aki mindenben támogatta és mindent megtanított neki. A Jurjevai csatában aztán nagy érdemeket is szerzett, amikor megverték a törököket. Ezután hatalmas horvát birtokokat kapott és a család úgy döntött, hogy ennek az ifjúnak meg is kell nősülnie.
Kristóf még mindig Annamáriára gondolt és még mindig a lány szerelme miatt bánkódott, ezért próbált kitérni az ötlet elől, de Katalint nem tudta leállítani. Állandóan fiatal lányokat hozott a házába látogatóba, és kacsintásokkal mutatta be őket neki. Az egyik ilyen akciója egy nagy ünnepség volt a birtokon, amit ő szervezett és rengeteg vendéget hívott.
Kristóf próbált elmenekülni az előkészületek elől és mindent Katalinra bízott, aki közben hozzáment Zrínyi Péterhez és nagyon boldogok voltak.

Estefelé már nem bírta a nyüzsgést a férfi és kiment a kertbe, ahol a munkások labirintust építettek. Úgy tervezte, hogy a közepére fölépíti azt a kis pihenőt, amit Annamáriának is mutatott az ő világában. Bement a félig kész labirintusba és a legelső pihenőpadra ült le. Remélte, hogy itt senki sem fogja megtalálni. Amikor lépteket hallott még a lélegzetét is visszafogta, nehogy észrevegyék. A labirintus belseje felől közeledett valaki botladozva. Mivel már sötétedett a közeledő csak tapogatózva haladt előre. Hallotta a szipogását. Egy nő volt aki sírt. Amikor mellé ért őt nem vette észre. Nem akarta megijeszteni, de nem bírta ki, hogy ne segítsen neki, mert látta, hogy mennyire ügyetlenül halad előre. Megfogta a kezét, és magához húzta és magabiztosan vezette ki a parkba, ahol már a fáklyák fénye világított.
- Gracie - mondta szipogva a lány és el akart menni, de ő nem engedte.
- Ki vagy te? – kérdezte tőle olaszul, mert látta, hogy nem ért magyarul.
- Julia De Naro – válaszolta büszkén a nő – Kristóf rögtön tudta, hogy ő az a velencei nemesi családból származó márkinő, akit Katalin hívott meg. Barátok voltak és szerette volna, ha Kristófnak is tetszik a lány. Sokat mesélt róla, de ő nem akart megnősülni.
Amikor ő is bemutatkozott a nő figyelmesen vizsgálgatta. Ő nevetve kérdezte, hogy mit néz rajta ilyen kritikusan.
- Keresem a hibáit. Annyira rám akarják erőltetni, hogy biztos vagyok benne, hogy valami nagy hibája van, ha arra szorul, hogy ajánlgassák – mondta komolyan.
- Nekem csak hibáim vannak - nevetett a férfi. - Ha elmondom a hibáimat, akkor hozzám jön feleségül? – incselkedett a nővel, akinek a szeme olyan volt, mint az Annamáriáé és a büszke tartása is a lányra emlékeztette.
- Rengeteget olvasok, írok, szeretek egyedül lenni, ábrándozni, időnként eltűnök napokra, és még mindig egy régi szerelmemet siratom – sorolta.
- Ezek nagyon dicséretes dolgok, na és mik a hibái? –vette át a hangnemet a lány. Élvezte a férfi társaságát. Kellemesen csalódott, mert azt hitte egy vidéki nagyon elmaradott földesúrral akarják összehozni, aki nem ismeri az illemszabályokat. Ez a férfi izgalmas, művelt és nagyon jóképű volt.

A lány már el is felejtette mennyire meg volt rémülve a labirintusban, amikor besötétedett és nem talált ki. Már a férfi érdekelte, aki előtte állt.
Órákig beszélgettek. Egész este együtt voltak és ezt Katalin nagy örömmel látta. Zrínyi Péter is meg volt elégedve, mert sajnálta, hogy a fiatal rokona olyan magányos és tudta, hogy szerelmi bánata is van, ami most oldódni látszott.
A két fiatal esküvőjét hamar kitűzték. Júlia és Kristóf összeházasodtak és néhány hét boldogságban is éltek, aztán közbeszólt a politika. Zrínyi Péter jött hírekkel aztán együtt elmentek Bécsbe. Júlia közben hazautazott Velencébe a családjához, akiket az esküvője óta nem látott és ott kapta a hírt, hogy a férjét kivégezték összeesküvés szervezése miatt Péterrel együtt. Nem is mert kimozdulni Velencéből, mert azt a hírt is hozták neki, hogy a birtokaikat is elkobozták. A férje búcsúlevelét, amikor megkapta, zokogva olvasta. Tudta, hogy ez a levél nem is neki szól. Ez annak a lánynak szól, aki miatt a férje annyi könnyet hullatott. Irigyelte Annamáriát a férfi szerelméért és nem értette, hogy miért hagyta el annak idején.

Annamária kutatásai közben megtalálta Frangepán Kristóf búcsúlevelét és könnyes szemmel olvasta. A férfi a leírások szerint a feleségének írta, de a furcsa az volt benne, hogy nem Júliának szólította, hanem Annamáriának és magyarul írta, pedig a leírások szerint a nő olasz volt, velencei származású márkinő.
A férfi huszonnyolc évesen halt meg Bécsújhelyen a börtönben ahol kivégezték.
Annamária másnap hazautazott. Nagyon fájt neki, hogy Kristófot elveszítette. A szülei is el voltak keseredve, de őt próbálták vigasztalni.
Misivel töltötte a napjait és minden percben Kristófra gondolt. Próbálta megfejteni, hogy miért ment el.

Annának kontroll vizsgálatra kellett menni a kórházba Károlyhoz és Tamás kérte, hogy kísérje el ő is az anyját, mert neki el kell mennie közben, és nem tud várni.
A kórházban nem is kellett várni, mert amikor bejelentkeztek a férfi személyesen jött eléjük. Annához beszélt, de le sem vette a szemét a lányról. Bekísérte őket a kezelőbe és megvizsgálta a nő lábát.
- Jól vagy? - kérdezte közben a lányt halkan.
- Igen. Köszönöm jól - mondta a lány. Eddig képtelen volt fölhívni a férfit, mert lelkiismeret furdalása volt Kristóf miatt. Úgy érezte, ha most boldog lenne azzal a férfit csalná meg.

Károly aggódva nézett a lányra, aztán kérdően Annára. A nő komolyan nézett rájuk, és amikor megszólalt meglepte a lányát.
- Nem jól van –mondtam a telefonban is, hogy leplezi, de engem nem csap be –
- Ti telefonon beszéltetek? – a lány meglepetten nézett a két összeesküvőre – Az is az összeesküvés része, hogy itt vagyok most? – dühös volt.
A férfi szomorúan nézett rá és közelebb lépett hozzá.
- Nem akartalak zaklatni, és édesanyádat hívtam föl időnként, hogy megkérdezzem hogy vagy. Tudod, hogy szeretlek- tette még hozzá és szorosan a lány előtt állt.
Annamária a férfi szemébe nézett és újra érezte a szerelmet, amit próbált elfojtani. Zavartan próbált elfordulni, de amikor Károly megfogta a kezét, és a szájához húzta megremegett, és úgy érezte a gyomrában ezer pillangó szabadult el. A férfi a kezei közé fogta a lány arcát és megsimogatta, majd amikor a lány megnyalta kiszáradt száját ős könnyű kis csókot nyomott rá. Anna boldogan látta, hogy a lánya föloldódott és viszonozta a csókot. Elővette a telefonját és hívta Tamást, aki pár perc múlva ott is volt érte.
Annamária és Károly szerelmesen ölelték egymást.

A lány idővel megnyugodott, de Kristóf miatti lelkiismeret furdalása soha nem múlt el.
Misit sajátjukként nevelték föl Károllyal és az apja után maradt vagyont mind ő örökölte a Horvátországi tengerparti birtokkal együtt, amit felújítottak.
Hasonló írások
Hozzászólások
(5) bambananya
2008-08-10 23:43:00
Végre végigolvastam az egész sorozatot.Tetszett.
(4) moon-sun
2008-07-24 21:14:59
Nagyszerü,ezzel teljesen fellettem viditva:D
[hivatkozás: (3) Lolamacko 2008-07-23 20:56:46 ]
(3) Lolamacko
2008-07-23 20:56:46
Ne szomorkodj! Képzeld folytatom, annyi új ötletem támadt amit muszáj leírnom.
[válasz erre: 4 ]
[hivatkozás: (2) moon-sun 2008-07-23 19:45:12 ]
(2) moon-sun
2008-07-23 19:45:12
szép,de nagyon szomoru lett:(
[válasz erre: 3 ]
(1) Mellesleg
2008-07-22 00:00:00
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak