Haláltánc

Éjszaka felébredek, hív az éj.
A szívemben kihunyt már a fény.
Felkelek, és elindulok utolsó utamon,
Érzem, a végén vár rám a nyugalom.

Megyek a sötét utcán, didergek,
De már nem érzek semmi félelmet.
Aztán szívem behúz egy roskatag házba.
Már tudom, ki vár rám benn a szobában.

Belépek, és látok egy fekete alakot,
Leveti csuklyáját és szól: A Halál vagyok.
Belenézek az éjfekete férfi szempárba,
S tudom, ő az, eljött értem valójában.

Lassan közelít felém a szobán át
Hallani vélem nem létező szíve ritmusát.
Átfogja a derekam két erős kezével
S szemem találkozik elszánt tekintetével.

-Örökre az enyém vagy-suttogja s megrázkódom,
Érzem forró leheletének tüzét a nyakamon.
-Innen nem szabadulsz-mondja lágy hangon
És kezét finoman végigfuttatja vállamon.

Minden tagomból az erő kiszáll,
Ha akarnék, sem tudnék elfutni már.
Felemelem a fejem, és belenézek gyönyörű arcába
A kegyetlen Halál megtévesztő maszkjába.

-Ne félj-súgja, és lassan ringatni kezd
De a válasz a torkomban megreked.
Ujjaival végigsimít kiszáradt ajkamon
S bizsergő érzés fut végig a hátamon.

Magához szorít, és legbelül már érzem,
Ebből az ölelésből nem szabadulok élve.
Finoman felfog egy könnycseppet az arcomról
Elvéve utolsó jelét az élettel vívott harcomról.

Hátrahajtja a fejem, és belenéz a szemembe,
S én tudom, belehalok ebbe a tekintetbe.
A halál lágy csókját érzem az ajkamon,
És a testemből elillan minden fájdalom.

Mellkasomra téve kezét életet keres bennem,
de a szívem utolsót dobbant az elmúlt percben.
Most már csendes. Nem szólal meg többet.
Élettelen testem súrolja a földet.

De nem enged el. Két karjába zár,
S lassan elnyel minket a sötét homály.
A Halál karjaiban dermedten állok.
Szívemben még most is megváltásra várok.