Történetek

Paul épp ott akart lenni, ahol abban a pillanatban volt. Egy erdei házban, a világ végén.
Egy dologra azonban szüksége volt. Kávéra. Ébren kellett maradnia. Egy dolog motiválta abban, hogy ide jöjjön az erdő közepére. Minél távolabb akart lenni a régebbi eseményektől...

- Kis mohó – nevettem. Visszatérdeltem, és nagyot nyaltam a vastag nagyajkak közé. Kitti felsikkantott. Felálltam, és megcsókoltam megint. De ezúttal inkább csak szájrapuszi volt. Ettől függetlenül elégedetten nyalta meg az ajkát.
- Nézzenek oda, Jermaine Stewartnak igaza volt. „We don’t have to take our clothes off” – idéztem leghíresebb dala címét, látva, hogy még egyikünk sem vetkőzött le – egy bugyi meg ide vagy oda – tettem hozzá...

Noémi letérdelt párja elé, elővette a farkát, s óvatosan szopni kezdte.
- Nagyon fincsi vagy – cuppantott egyet a lány. Tudod mit? Szilviék a szomszédban most vettek kézi kamerát. Lefilmezhetnénk magunkat szex közben.
Gábor közben még mindig a monitort leste rá sem hederített barátnőjére. Csak azon gondolkodott, hogy miből tudná a kocsiját felszerelni spéci cuccokkal...

Alig vártam, hogy ismét lássam őt. Gyakorlatilag ez a harmadik randinknak számít, már ha ezeket a találkozókat annak tekinthetjük. Végül is az elsőn megtörtént az első csók, a másodikon már volt virág és némi petting-szerűség is. Szóval teljesen átlagos ismerkedésnek tűnt, a harmadik randi okozta kellemes várakozással teli előérzetekkel...

- A Leumi Bankot nem fogadták el? Jól értettem?
- Igen, jól. Groteszk nem?
- Igen, mintha nálunk az OTP vagy az MNB papírjait nem fogadnák el.
- Valahogy úgy. De Izrael nem hétköznapi föld, ott más törvények uralkodnak. A logika szabályai ott nem érvényesek, vagy igen, de pont ellenkezőleg. Talán pont ezért „szent” föld, mert ott nem a normál világ szabályai érvényesek...

Az orromat lógatom ahelyett, hogy boldog lennék. Itthon ülök ahelyett, hogy elindulnék. Csüggedek, ahelyett, hogy élnék. Délutánonként magamban ülök a kanapén ahelyett, hogy veled ülnék. Ahelyett, hogy itt lennél minden van, csak te nem vagy itt már...

Szívdobbanás, csapatmez, országúti, napsütés. Dugó, Margit körút, Moszkva, Szilágyi Erzsébet fasor. Fel a traumatológiára. 26-os épület.
Egy mentős szólítja meg, nyilván a ruházatából könnyen következtetett. ”A biciklis fiút keresi? Épp most viszik át az intenzívre.”

Nos, erről a történetről annyit kell tudni, hogy nem egyedül írtam, és nem tudom megjelent-e már itt. Csak a vélemények érdekelnek. Első nekifutásra egy prológus és az 1. fejezet.

Vellyn, már készülődött az útra, mikor benyitottak hozzá csoporttársai, akikkel gyerek kora óta együtt nevelkedett. Örült, hisz társai közül sokan átmentek a vizsgán, de amikor egyedül volt búskomorsággal nézett maga elé és azon csodálkozott, hogy hogyan feküdhetett ki ilyen gyorsan. Nem értette, hogy a technikája mért nem égette el az indákat, és azt sem értette, miként tudta ilyen fürgén elkerülni a támadását az ellenfele...

Barbara, Kedves!
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor határoztam el, hogy megkereslek. Először levélben. Nevedet tudom, várost tudom, még az utcát is emlegetted, a postás biztosan megtalál.
Melegebb volt a víz a levegőnél, amikor kijöttünk, vacogva menekültünk a törölközőkbe...