Történetek

Barangolok egy hosszú úton, messzire visz lábam, a homályban tapogatózom. Félelem, fájdalom és kétségbeesés várt e világban s én eljöttem, kiszolgáltattam magam. Szomorú sors ez egy fiatal lánynak, de csak magára vethet senki másra. Kellett neki elcsatangolni, az egyenes, tiszta útról letérni, miként megismerje az erdőt, mi az út szélén szalad, a vad hangok s állati szellemek vonzottak...

Ja igen. Az apa, aki elől menekülünk, nem más, mint Voldemort Nagyúr. Ő az apám. Sajnos. Bár néha igen jó megfélemlítő eszköz, ha közlöm a többi söpredékkel, hogy ki a drága apucikám. Sokkal kezesebbek lesznek. Az anyámról fogalmam sincs, hogy kicsoda, arra tettem fel az életemet, hogy kiderítsem. Ezért fogok szeptembertől a Roxfortba járni. Jipíáé!
De addig meg kell szállnom valahol és erre a megfelelő hely a nagypapi háza. Tudok helyeket választani, az biztos...

Egyszer a nagyon helyes csapos is megkérdezte, hogy segíthet-e nekem valamiben, akkor szerencsére visszafogtam magam, és nem mondtam ki azt, amit gondoltam, egészen pontosan eljátszadoztam volna vele pár órát a raktárban, de hát… megrögzötten monogám típus vagyok, ráadásul még túl jól nevelt is ahhoz, hogy nyilvános helyen szexeljek, ezért csak azt mondtam neki, ha már nem tudom egyenes sorba rakni az üres poharakat, akkor hívjon nekem egy taxit, és vitessen haza...

Átkarolta a vállam, és bevezetett a házba. Leültetett a nappaliban egy nagyobb velúr fotelre, és kiszaladta konyhába jeges teáért. Közben végignéztem a szobán. A bútorok modernek és tiszták voltak, a padlón egy nagy bolyhos fehér szőnyeg. Klementine visszatért két pohár teával.
- Na? - nézett rám. - Mit szeretnél mondani?
- Igazából nem volt konkrét ötletem - mentegetőztem. Klementine le akart ülni a fotelre, de megbotlott, és az ital a kebleire loccsant. A vékony anyag rögtön...

- Igen. Hová sietsz ennyire? Még van negyed óra a vonat indulásáig! – kiáltottam neki vissza, aztán a pálcám segítségével lelebegtettem bőröndömet.
- Na végre. Már azt hittem, itt öregszem meg – morogta a fiú.
- Ma tényleg bal lábbal keltél – csóváltam meg a fejem. – Akkor, irány hopponálni a 9 és ¾ vágányra! – adtam ki az utasítást, a következő pillanatban már el is pukkantunk...

Hangos durranás rázta meg a földszintet, sikítozás, káosz. Ekkor hallottam meg a fémdetektorok őrült vijjogását. Bob belépett, és elkezdődött a szórakozás.
Golyók repkedtek mindenfele, az emberek pedig hullottak, mint a legyek. Bob örült kacajok közepette szórta a lövedékeket. Nem válogatott. Szinte éreztem, amit ő érez, és néha olyan volt mintha az én ujjam húzná meg az ő kezében lévő fegyver ravaszát. Mámorító volt. Olyan volt az egész zűrzavar, mint egy szimfónia, és Mi voltunk...

- Na mi van Weasley Patkány? A nyáron felbátorodtál? – nevetett gúnyosan Malfoy.
- Hagyd békén Ronaldot – szólalt meg Granger és előre lépett.
- Húh, vagy mi lesz? – játszotta az ijedtet Draco.
Mind az öten pálcával álltunk a kezünkben. Szerencsénkre, jött egy szigorú tekintetű boszorkány, McGalagony – asszem így hívják - és leállította a készülő összecsapást.
- Maguk meg mit művelnek? Még meg sem jöttek, de már keresik a bajt. Mindannyian vonuljanak a hálókörletükbe!...

Újra a kilencedik felhőn üldögélek. Határtalan boldogság vesz körül. A nyugalom szele érint meg. Agg...

A peronon állok. Körülöttem homályos arcok. Elmosott emlékképek. Gondolatban a fellegekben járok. Ül...

Közelednek a fények. A távolban elveszik a táj. Köd borítja a végzet kezdetét. De a fény közeledik....