Lehetetlen szerelem (3.)

3. fejezet: Bájitaltan


A beosztásom a vonaton megtörtént, így nem kellett mindenki előtt kivonulnom. Ami nem is baj, ugyanis mikor a Teszlek Süveg belenézett a fejembe és sikítás közepette leugrott a fejemről. Hát ilyet! Nem szeretem a diszkriminációt, csak mert az apám egy embertelen gyilkos. Jó, inkább meg sem szólalok, tudom, mit gondoltok.
A vacsorából jól feltankoltam. A reggeli palacsinta valahogy estére kiürült a gyomromból.
Vacsora után elindultam Malfoyjal, aki megígérte, megmutatja nekem a kastélyt.
- Gyere, körbevezetlek. – ragadott ki a fiú a tömegből és elindultunk a márványlépcsőn.
- Nem kell nagyon igyekezned. Van térképem, mellette pedig elolvastam a Roxfort történetét is – vigyorogtam rá.
- Granger 2 – sóhajtott lemondóan Dracom.
- Ki az a Granger?
- Én – mind a ketten megpördültünk. Előttünk három alak állt. Egy barna, bozontos hajú lány, egy langaléta, vörös hajú srác és Potter.
- Ki mondta, hogy megszólalhatsz, te kis sárvérű? – sziszegte a lánynak Malfoy, mire a vörös előrántotta a pálcáját.
- Csak semmi erőszak! Ez az első napom, kíméljetek meg az ilyesmitől. – nyafogtam a fiúknak, de azok, mintha ott sem lettek volna.
- Na mi van Weasley Patkány? A nyáron felbátorodtál? – nevetett gúnyosan Malfoy.
- Hagyd békén Ronaldot – szólalt meg Granger és előre lépett.
- Húh, vagy mi lesz? – játszotta az ijedtet Draco.
Mind az öten pálcával álltunk a kezünkben. Szerencsénkre, jött egy szigorú tekintetű boszorkány, McGalagony – asszem így hívják - és leállította a készülő összecsapást.
- Maguk meg mit művelnek? Még meg sem jöttek, de már keresik a bajt. Mindannyian vonuljanak a hálókörletükbe! – rikácsolta a boszorkány.
- Tanárnő, én szeretném Adelát körbevezetni…
- Nem érdekel, hogy maga mit akar Mr. Malfoy. Itt én döntök! – mondta ellentmondást nem tűrően, majd elsétált.
- Szerencsétek van – morogta a három másiknak Draco, majd elindult a pincébe.
- Szia Potter – mosolyogtam rá Harryre, aztán elindultam kedvenc halálfalóm után. Igazán szórakoztató lesz az itt eltöltött egy évem, erre már az előbbi incidensből rájöttem. De én szeretem az izgalmakat.

A Mardekár klubhelyisége nem is olyan rossz. Tetszenek a színek és maga a tény, hogy a föld alatt vagyunk. Nagyon király! A szobatársaim már kevésbé. Összekerültem Pansy Parkinsonnal, akivel egy fülkében utaztam idáig. Az a csaj egy borzalom. És mellesleg oda van Dracoért.
- Te jóban vagy Dracoval? – kérdezte tőlem mézédes hangon.
- Igen. Baj?
- Nem, nem, dehogy. Csak kérdeztem. Semmi lényeges – nevetgélt idétlenül a lány, majd kiment a szobából.
Szerintem arra akart kilyukadni, hogy tetszik-e nekem Draco. Hát, nem rossz pasi, de barátok vagyunk. Meg nem tudom, apa mit szólna hozzá. Végül is. A konkurenciától nem félek. Pasyt még csukott szemmel is legyőzném. De ezt most inkább hagyjuk.

Másnap az első óránk bájitaltan volt, egy pocakos vénemberrel.
- Jó reggelt mindenkinek! Köszöntöm Önöket az új tanévben. Remélem mindenkinek kellemes nyara volt – mondta nevetve az öreg.
- Ő Lumpsluck professzor. Ő volt régen a Mardekár házvezetője. Eléggé idióta. – suttogta nekem Draco.
- Na, akkor kezdjük is el a munkát! A mai napon párban fogunk dolgozni. Én választom a párokat. A feladat pedig, egy szerelmi bájital keverése lesz. Már készítettem egy listát, hogy ki-kivel is fog állni. Azért lett így, mert szeretném elősegíteni a Mardekár közeledését a többi házhoz.
- Mit akar ez a bolond? – háborodott fel Draco.
De nem csak ő háborodott fel ezen, hanem szinte mindenki a teremben.
- Nyugalom, nem kell úgy zokon venni. Az ilyen ellentétek nem hátráltathatják a munkát – próbált minket csitítani a professzor. – Nos, akkor. Kezdeném a felsorolást – köszörülte meg torkát Lumpsluck, aztán belekezdett a felsorolásba.
- Remélem, nem valami tökkel ütöttel leszek – mondta nekem kedvenc halálfalóm.
- Hát, nekem mindegy. Bár én tudom, kivel szeretnék – cinkos mosollyal rákacsintottam Potterre, aki erre csak még gyilkosabban nézett rám.
- Te mazochista vagy! – csóválta meg a fejét Draco.
- Tudom. De minél hamarabb elkezdem a feladatom, annál jobb. – magyaráztam neki.
- Adela Denem és Harry Potter! – kiáltotta Lumpsluck.
- Ez az! – sikítottam fel. Potter csak egy hangosat nyögött.
- Mr. Potter, fáradjon oda Mis Denemhez. Mr. Malfoy, maga pedig Granger kisasszony mellé.
- Mi? Maga meg van húzatva? Én nem leszek együtt egy mocskos kis…áu! - nem bírta befejezni a mondatot, mert sípcsonton rúgtam. Fájdalmas arccal helyet cseréltek Potterrel.
- Hát megint összehozott minket a sors – vigyorogtam Harryre.
- Ja. Sajnos – morogta a szemüveges fiú és igyekezett tőlem minél távolabb helyezkedni.
- Félsz tőlem, hogy ilyen távol állsz meg? – kérdeztem tőle szomorúan.
- Nem. Csak undort érzek – válaszolta Potter.
Ezen egyáltalán nem sértődtem meg. Már nagyon is megszoktam az ilyet. Mit el nem kell viselnie annak a lánynak, akinek az apja minden idők leghatalmasabb sötétvarázslója. Most sajnáljatok!
- Ha készen vagytok és sikerült tökéletesre elkészítenetek, jutalmul vihettek belőle egy fiolát. De csak óvatosan vele. Nehogy rossz embert csábítsatok el. – kuncogott a pocakos vénember.
- Hát persze, majd biztosan Pansynek fogom adni. – morgott mellettem Potter.
- Hát, én sem Cracknak vagy Monstrónak fogom adni, az biztos. – ezen mind a ketten elnevettük magunkat. Közben ránéztem Dracora, aki halálra vált arccal állt Granger mellett.
- Mióta vagytok ilyen rosszban? – érdeklődtem Pottertől.
- Az első pillanat óta – forgatta a szemét Harry.
- Draco nagyon nehéz eset, de ha jobban megismeri az ember, nagyon kedves és egy igazi úriember. – közöltem a fiúval. Az hitetlen tekintettel bámult rám, majd a homlokomra tette a kezét.
- Nem vagy lázas – állapította meg a diagnózist, majd észbe kapott és megint távolabb húzódott. Sok gondom lesz még Potter becserkészésével. Nem kérhetek senkitől segítséget, magamnak kell elvégezni a feladatot. Mondhatjátok, h csak egy sóbálvány átok vagy kábítás és már vonszolhatnám is, de az olyan stílustalan. Egy Denemhez nem illik az ilyen egyszerű megoldás. Nekünk sokkal több eszünk van annál. Na, most jól fényezem itt magam. De ez így van.

Elosztottuk a feladatot. Potter vágta a hozzávalókat, én pedig kotyvasztottam. Egész feladat alatt nem szóltunk egymáshoz. Én szeretek beszélgetni, még ha az a valaki az ellenségem is. Zavart a csend. De csak nálunk volt ilyen fagyos a levegő. A többi asztalnál verekedtek, csapkodtak, aminek nem egyszer az lett a következménye, hogy az üst is felborult, mindenki nagy bosszankodására. Az óra végére, csak mi lettünk készen.
Lumpsluck vigyorogva lépett oda hozzánk, hogy megvizsgálja a bájitalt.
- Bravó! Ez tökéletes. Gratulálok. Tudtam, hogy maguk ketten jól tudnak majd együtt dolgozni. Két kiváló képességű diák. Ezután is így lesznek. Jutalmul máris merhetnek a bájitalból. Csak ügyesen. – kacsintott ránk a professzor, majd visszasétált az asztalhoz.

- És ezután is Grangerrel kellene lennem? Hát azt már nem! Miatta rontottuk el a bájitalt! – panaszkodott mellettem Draco.
Én csak mosolyogva szökdécseltem a Nagy Terem felé és közben dúdoltam.
- Adela, figyelsz, te rám? – állított meg a szőke fiú.
- Igen. Nem akarsz többet Grangerrel lenni. – mondtam neki szórakozottan, majd tovább indultam.
A teremben már sokan az ebédjüket falatozták. Mondanom sem kell, már farkas éhes voltam, gyorsan szedtem hát mindenfélét, hogy megtömhessem a bendőm. Ebéd közben sokszor találkozott Potterrel a tekintetünk. De nem tudtam kiolvasni abból a nézésből semmit. Bár sejtem, hogy nem szeretetet érezhet. És ehhez még gondolatolvasónak sem kell lenni.