Történetek

Volt egyszer egy fiú. Csak járta egyedül a magány útját, nem volt társa, aki megértette volna, aki érezte volna, amit ő. Egy barátja mutatta be neki azt a lányt, aki első pillanatra megragadta a fiút. A lány azon az estén egy másik srácot választott, a fiú egy jó haverját. Tudta, hogy nem jól döntött a szépség, de remélte hogy a srác mellette meg tud komolyodni. Tévedett. Sajnálta a lányt, hogy nem volt ereje ahhoz, hogy figyelmeztesse, arra, ami rá vár. Nem akart ő senkinek se rosszat......

Végtelennek tűnő percek után amilyen hirtelen kezdődött, olyan hirtelen szakadt meg a szédítő, émelyítő mozgás. A csend megkétszereződött a tömeg fölött. Senki és semmi nem mozdult, mintha fagyott kristálygömbbe záródott volna a szerkezet, az emberek, az állatok, a fű, a virágok, a bogarak, a bokrok és a fák. Senki nem tudta volna megmondani meddig tartott ez a néma áhítat, amikor a szerkezeten tátongó legalább tíz méter magas sötét alagútban lassan körvonalazódni kezdett egy alak...

Felcseng a riasztó. A pókerjátszma félbeszakad. Még egy utolsó slukk, aztán egy tizedmásodperc alatt felhúzzák a felszerelést a kommandósok. Bankrablás, a negyedik már ezen a héten. Egy szemhunyás alatt ott is teremnek. Gyors taktikai egyeztetés és behatolás. Fura látvány fogadja őket. Egy szipogó, elhanyagolt külsejű férfi áll középen. Egyik kezében csütörtököt mondott, lekonyult csövű pisztolya, másik kezében sokadik életrajza. Körülötte a fiókvezető, a többi alkalmazott és az ügyfelek...

Igen az éjjellények, ki tudja, már mióta vannak itt? Este már csak a harcosok, boszorkák, s legbátrabbak mernek utazni. Ő igazából csak az estét szerette s szeretett a csillagok alatt éjszakázni bármily veszélyes volt is – az éjjellényeknek nincs meghatározott alakjuk, mert igazából csak valamely gonosz varázsló teremtményei s ők a rémálmainkból táplálkoznak. S így minden szörny mielőtt világra jönne olyan lesz, mint egy alak egy rémálomból...

A lakás üres. Várok. Tamás két óra múlva jön haza. Pakol, tesz, vesz a lakásban. Bepillantok a gondolataiba. Zűrzavar fogad.
- Meg kell szabadulnom minden emléktől, ami hozzá köt. - ez volt a lényeg. Tehát a pszichológus ezt tanácsolta. Ki akar engem űzni a gondolataiból, az életéből. De én szeretem őt. Vele szeretnék élni...

10 ember áll az állomáson. 10 egymástól különböző, idegen ember. TE is köztük vagy. Szürkén, kopottan, de ott vagy. Csak állsz, és nézel a semmibe. Látszólag mindannyian ugyanazt csináljátok: álltok, meredtek a semmibe, és vártok. Vártok, hogy értetek jöjjön a vonat, és elmehessetek INNEN. De TE nem ÚGY vársz...

Ahogy számolom, kb. 25 kilométerenként találkozunk összepréselt roncsokkal, legtöbb mellett még ott a rendőr is, vagy még ki sem ért. Vagy 80 kilométert teszünk meg az autópályán, aztán jóval Peshawar előtt lefordulunk egy főútra, de a roncsok nem szűnnek meg föl-fölbukkanni...

Átlagos szombat délelőtt. A fakószürke tömbházak ilyenkor szinte életre kelnek. Az ablakok nyitva, emitt porszívó búgása, ott edénycsörömpölés hallatszik, több helyen rádió szól, és a különböző zene sajátos kakofóniában fonódik össze mire a térre ér. A parkolóban alig van egy-két autó, többen elutaztak, vagy most vásárolnak be a hétvégére. Öt-hat kissrác, tizenkét év körüliek azonnal kihasználják az üresen maradt aszfaltot, nekiállnak focizni, bár kijelölt pálya híján inkább csak passzolgatják...

Könnyedén Emily mögé lopóztam, s a kés még azelőtt húsába csúszhatott, mielőtt még felcsillanhatott volna Jeremy gyermeki szempárja, amint meglátja apucit, arcán őrült vigyorral. Anyuci aztán meg akart fordulni, de így a kés csak jobban megsebezte, s nem mellékesen egy apró víztócsára is lépett, melyen megcsúszott, s fejét a kád szélébe verte...

Steph összeesve feküdt a földön, és könnyezett a szeme a hírtelen sokktól, fegyvere mellette hevert a levelek között. Lenézett a lábára, és szörnyülködve látta, hogy egy rozsdás, régi medvecsapdába lépett bele, ami a roppanásból ítélve a lábát is eltörte, ráadásul rögzítve is volt a talajhoz. Nagyon réginek tűnt, ahogy látta fátyolos szemein keresztül, majd lenyúlt, hogy szétnyissa...