Történetek

- Az elődeim – szólalt meg az apja, aki szintén megállt. - Nem voltak valami hosszú életű uralkodók.
- Ezt hogy érted?
- A hatalomvágyuk lett a vesztük. Állandóan háborúztak a szomszédos királyságokkal, mivel azt akarták, hogy az egész Alvilág egyetlen nagy birodalom legyen, és azt ők irányíthassák, vagy pedig egy másik, ambiciózusabb királyjelölt személyében érte el őket a vég...

- Kérem, jöjjön el hozzá! Már nem sok van hátra és annyira várta magát. Az írásai alapján nagyon megszerette.
A férfival megfordult a szoba.
- Mi az, hogy nem sok van hátra?
- Magának sem mondta? Csacsi módon mindenki előtt titkolta. Leukémiás. Az elmúlt évben szinte folyamatosan a kórházban volt, de … - zokogás hallatszott a kagylóból.
- Azt mondták, nem sikerült megakadályozni az áttételeződést... Vége.... Hazahoztuk, hogy legalább az utolsó... Nem tudom mit...

- Még illendően be se mutatkoztam. A nevem Viktor, és az Alvilág királya vagyok, mint ahogy azt már te is tudod.
- Igen, tudom. Szeretnék tőled ezzel kapcsolatban kérdezni valamit.
- Csak tessék - dőlt hátra a férfi.
Metella mély lélegzetet vett és beszélni kezdett.
- Kisgyerekkorom óta látomásaim és furcsa álmaim vannak. Mindegyikben te szerepelsz. Te küldted rám ezeket a látomásokat? ...

A férfi az illattól teljesen megbódulva, szinte részegen, a karjaiban tartott nő csodás testének érzésétől, simogatni kezdte a haját. Így legalább foghatta tovább minden feltűnés nélkül. Körülöttük igen hamar kisebb csoportosulás kezdett kialakulni. Minden jelenlévő sajnálta a síró asszonyt. Sokan az elhajtott autó rendszáma után érdeklődtek...

- Jöjjetek Holtak sötét seregei! Segítsetek nekem!
Erre meghasadt a föld, és szilaj, tajtékos paripákon délceg vitézek jöttek elő. A törökök rémülten állították meg lovaikat, ám a holt harcosok egyenesen beléjük rohantak s lekaszabolták őket. Egy sem menekült. Ekkor a lovasok visszatértek Metellához. Vezetőjük leugrott a nyeregből, s a többiek is követték. Majd leborultak a lány előtt.
- Üdvöz légy Holtak Úrnője! Hűséges sereged áll rendelkezésedre! ...

- Parancsol valamit uraságod?
A férfi lehajtotta az arcát, takaró csuklyát, s alaposan megnézte a lányt. Gyönyörű, sötétbarna szemei, és hosszú világosbarna haja, keskeny arca, magas, erős, izmos teste, nemesi származásra utalt.
- Téged!- mondta aztán...

- Tudjátok – telepedett le melléjük a férfi -, az apám feltalálta a zutót.
- A mit?!
- Zutó. Olyan, mint a... hogy is hívjátok...? Autó! Igen! Autó. Amolyan telepjáróforma.
- Jó. És nekünk mi közünk ehhez? – türelmetlenkedett Zsigmond.
- Az – mondta Botond -, hogy nagylelkű leszek, és odaadom a kulcsát. – előhúzta, és dobálni kezdte.
Gyula felvonta a szemöldökét.
- Így elvihetitek, és elmehettek. Gyorsabban fogtok haladni, az biztos. És a zutó kerekei...

Képzeld el, hogy van valakid, akit nagyon szeretsz. Szeretsz valakit, aki fontos neked, valakit, akit szeretnél, hogy boldog legyen, valakit, akit sosem akarsz szenvedni látni, valakit, akivel barátok vagytok...

A rejtélyes szörny nem jelentkezett többet. A fiúk a kikészített törölközőkhöz evickéltek. Gyula felvette a nadrágját, egy törölközőt pedig a vállára dobott. Zsigmond és Viktor nem követték a példáját.
Az öreg hamarosan visszatért, és némán intett, hogy kövessék. Hosszú ideig gyalogoltak. Már-már mindegyikük úgy érezte, agyonüti a férfit, amikor egy üregféléhez érkeztek. Fáklyák világították meg a helyiséget...

Egy levélkés, melynek aranyozott volt a berakása, és melyet nem kizárt, hogy a nagyi helyezett oda nekem. Hogy használjam.
- Gyerünk, te undorító zsírtömeg! Hogy gondolhatod egyáltalán azt, amit gondolsz, ha nem mersz cselekedni utánuk? Nézz magadba, és vess kockát, ki is vagy valójában. Ha egyszer valamit elhatározol, cselekedd is meg, különben ugyan olyan senki maradsz, míg élsz. Most pedig takarodj...