Történetek

Túl mély ez az űr, túl világos ahhoz, hogy lássak bármit is, hogy érezhessem a kezed ahogy nyúlik felém és a levegő megrezeg a maga érthetetlen magányában. Az ujjaid apró redői értem kiáltanak, az életben maradás eszköze lennék én talán? Porszemek csillannak meg a fényben, mintha ez a mozdulat az örökkévalóság lenne. Ne érints meg, kérlek. Nem érzed, hogy nem birok el vele? Súlyként telepszik meg lelkemben...

- Mit csinál itt a sötétben egyáltalán? – számára a válasz biztos egyértelmű, végtére is ez az ő háza, de én nem tudom felfogni. Bár nem ez az egyetlen dolog vele kapcsolatban, amit nem értek. De nem bántam meg, hogy megkérdeztem.
- Csak egy kis magányra vágytam, hosszú napom volt- mondta egyhangúan, de azért a hangjából is hallottam a fáradtságot.
Én pedig nem is hiszek a fülemnek. Még hogy magányra vágyik! Ennél többre?
”Még egy himalájai kolostorban élő szerzetes...

Sziasztok, Béla vagyok, a mutáns vérvámpír, aki egy nukleáris tóban történő pancsikálás következtében nem denevérré, hanem vérevő, vad, zabolázhatatlan és vérszomjas vérverébbé képes átalakulni, jobb napjain pedig vérszurikátává. Egen. Ez utóbbi formám nagyon félelmetes, múltkor még a tükör is berepedt tőle...

- Mária. Angyalom. A naivitás a fiatalok bolondériája. Magának még talán kijut belőle némi, ha elég gyorsan szalad a megfelelő irányba. Ebben az ágyban nincs futkosás, minden közölt ténnyel közelebb kerül az ember a végéhez, és egy idő után már nem kellenek hírhozók, hogy érezze: mikor is lesz az.
- Na ne mondja. A múltkor is azt hitte, aztán azóta háromszor cseréltem a lepedőt maga alatt. Olyan jól jár az órája, hogy felültette a halált az első randevújukon.
- Nem az első...

A rém, még mindig üvöltve, meglóbálta a láncfűrészt, és a kamerának rontott. Az megremegett, mintha a kameraman megtántorodott volna félelmében, és ez így is lehetett, mert valaki felordított, a láncfűrész suhintott egyet, és a következő pillanatban valami sötét dolog hullott át a kamera előtt – alighanem kezelőjének feje, aztán a felvevőgép az oldalára dőlt nagy csattanással, és már csak a gyilkos gumicsizmája látszott…

Az első hetem a Houdson-villa falai között nem volt épp problémamentes. Azóta, hogy idekerültem 1 hónap telt el. A zakós affér óta Mr. Houdson nem szól hozzám, sőt valamikor napokig nem látom csak egy pillanatra. Szinte biztos vagyok abban, hogy ez a Jeges isten kerül engem...

Ránézel. Keze a nemi szervét simogatja. Nem lepődsz meg. Sokszor látod ebben a pózban. Elzárod a csapot. Leülsz az asztalhoz, egyedül akarsz lenni. Quimbyt hallgatsz. Elkezdesz a saját dolgaiddal foglalkozni. Teljesen belemerülsz. Jól tudsz haladni. Fél órát töltesz így. Oldalra nézel. Ott ül a fotelben. Téged néz. Nagyon megijedsz. A szíved megdobban, a torkodban van. Odateszed az ujjait az ütőeredre. Mosolyog, és te nem tudod hova tenni ezt a mosolyt. Visszarogysz a székre. Remegsz......

A 9 év korkülönbség, a titokzatosság, a szemérmetlen bókok… Csapdába kerültem. A lelkiismeretem harcolt az érzéseimmel. Megrészegültem ettől a férfitól, és egyszer csak arra eszméltem, hogy hajnalban a hegytetőn csókolózunk. Az eszemet hagytam messzire vándorolni, és átadtam magam az ösztöneimnek. Nem érdekelt, hogy tilosban járok, hogy másnap suli van, hogy kockára teszem a kapcsolatomat a párommal és a barátaimmal is...

Négykézláb állok az ágyon, majd vállaimat a lepedőre eresztem. Fenekem az égnek mered, lüktető puncim vágyakozva csorgatja levét combjaim belső felére. Mőgém kerülsz. Türelmetlenül várok, amíg elhelyezkedsz. Hozzám érsz. Végre! Még nem hatolsz belém, csak farkad húzod le-föl résemben. Csináld! Csináld! Hörgök...

Fejem vállára hajtottam, és befúrtam az orrom a nyakához, mert érezni szerettem volna bőre illatát. Éreztem, ahogy magához szorít, majd elkezdett nyögdécselni. Kb. két perc szeretkezés után végigkarmolta a hátam, jelezve, hogy közel jár, és engem is vadabb tempóra ösztökélt...