Történetek

Harminchat évesen kaptam első, úgynevezett piros útlevelemet. 36 évesen ültem először repülőn, és 36 évesen hagytam el először szülőföldemet. Katartikus élmény volt. Úgy kezdődött a dolog, hogy abban az időben már ki-kicsaptak korunk új kalandozói, bevásárló turistái a szovjet végekre egy kis barkács gépért, búvárszivattyúért és még sok más kurrens cikkért, hogy aztán idehaza többszörös áron megnöveljék alaptőkéjüket...

Másnap kirándultunk a Szent Hajszál templomába. Senkinek nem kívánom a meredek hatszázméteres sziklafalba vájt lépcsősor megmászását. Lefelé még rosszabb volt jönni. A dombtetőn a sziklafalba vájt óriási Dagobában őrzik, na mit őriznek? Eltalálták: Budha újabb három hajszálát. Hát, ha hozzáveszem, hogy nyolcvanévesen, de egyébként is teljesen kopasz volt, nem tudom, mindenesetre elgondolkoztató, hogy tettek szert három hajszálára...

Hosszan kúsztam-másztam a barlangban, úgy éreztem, már évek óta nem láttam a napot... Különféle emberekkel találkoztam: zsidókkal, akik a deportálás elől menekültek el, s várták, hogy újra szabadok lehessenek már elvitt szeretteikkel... Rákóczi kurucaival, akik a nagyságos fejeledelem visszatértét várták. Amikor az özveggyel találkoztam, még nem tudtam, hogy az az utolsó előtti terem...

Na már most, azt tudni kell, hogy ezeknél, a grúzoknál az a szokás, hogy mindenki a belméretének megfelelően választhat magának egy ivókürtöt. Ez mívesen megmunkált ökör vagy tehénszarv. Két-három literestől két- három decisig ... Én egy három decis formát választottam, szerencsémre. Mivel a tülök vagy kupa nem áll meg magában, addig tartom a kezemben, míg van benne nedű. Ha tehát, nem akarom, hogy a kezem elgémberedjék, kiiszom a tartalmát...

Az ügynökség behívat egy fix, előre megbeszélt időpontra. Befekszem a klinikára, elvégzik a rutinvizsgálatokat. Aztán a megbízó házaspár lombikbébijével megtermékenyítenek. Kihordom és kilenc hónap múlva átadom a babát a jogos tulajdonosainak. Én meg felveszem a kihordási díjat!
Kezdem kapiskálni. Te a gazdag, öreg, beteg házaspárnál védett helyen kihordod, mint béranya az idegen magzatot. Semmi bonyodalom, hercehurca nem kerekedik belőle, mert te csak katalizátorkén működsz közre...

A vad ölelkezésben leszaggatták egymásról a ruhát, egymás húsát tépték, már nem volt gravitáció, se más fizikai törvény, csak a tűz, amiben égtek. A férfi szétfeszítette a nő karjait, a szerelemben szinte keresztre feszítették egymást, majd belefulladtak a csókokba, alig érthetően, sodorva a lélegzetben a szavakat, annyit mondott a nőnek:
- Szeretlek...

A szívinfarktus jelei úgy törtek rá, mint derült égből a villámcsapás. Rosszul érezte magát, a feje szét akart robbanni, s mellkasát mintha satuba szorították volna. Azonnal hívatta háziorvosát, aki mentővel vitette be a klinikára. Harmadnap kapta az infarktust az intenzíven, minden modern készülékre rákapcsolva. Így aztán éppen hogy megérintette a halál szele...

Furcsa érzés ezt végiggondolni. Utoljára. Furcsa íze volt a szónak. Egyszerre fáj, hogy valami véget ér, valami, ami eddig az életem volt s egyszerre szabadít fel ez a szó: utoljára. Újra fiatalnak érzem magam, hív a régi életem. A szerelem. A szabadság. Még ha nem is tudom, hogy kivel...

Tervezgették férjével, hogy vesznek egy kis lakókocsit és majd az unokákat is, viszik magukkal, ahogyan cseperednek. Azonban a sors, ez a nagy kombinátor közbeszólt. Már a lakókocsit is megvették, és a vizsgáztatást intézte a férj, amikor panaszkodni kezdett, hogy fullad. Úgy érzi, minden lélegzetvételnél ki akar szakadni a mellkasa. Az orvosi vizsgálat hamar kiderítette, hogy hörgőrákja van, de már a gégére is átterjedt. Műtétre már nincs lehetőség...

Margó, a harminckilenc éves vénlány gyönyörűen berendezett lakásában tengette vidámnak nem nevezhető napjait. Úgy élt ebben a csodaszép, összkomfortos lakásban, mint egy grófnő. Megtehette. Egy nagyvállalat osztályvezetőjeként, mint marketingigazgató horribilis fizetést húzott a cégtől. Miután a legdrágább, legfinomabb bútorokkal, drapériákkal, festményekkel, étkészletekkel és szőnyegekkel berendezte lakását, már csak belaknia kellett...