Történetek

- Elfogadom ajálkozásodat, halandó! – mondja érzéketlenül Choler.
- Choler vagyok a Fekete Láng Ura, a Fekete Tűz Hordozója, Monarakh Magisztere, Kevanaar hatalmának az örököse.
- Sang gyermeteg ármányának újabb eszköze vagy.
- Ám aki úgy teszi a lábát Monarakh kövére, hogy nem a Sötét Lángot imádja, sosem távozik e falak közül...

- Kezét csókolom! - mondta a férfi.
- Szép jó estét! - mondta a lány.
- Meghívhatom egy kólára? - kérdezte a férfi.
- Igen, köszönöm - válaszolt a lány.
- Maga nagyon szép- szólt a férfi.
- Biztos benne? - évődött a lány.
- Igen, kérem, a teste, a haja… Megérinthetem?- kérdezte a férfi.
- Ám legyen- adta meg magát a lány...

Reactorfighter maga sem tudta, örüljön-e ennek. Nem szeretett volna csalódást okozni.
- Megteszem, amit tudok, de fölöslegesen egyikük se reménykedjen. Még így is rengeteg dolgunk lesz a tervezettel.
J-NekteD komolyan nézett Reactorfighter szemeibe, mire ő egy pillanatig arra gondolt, mennyivel emberibb ezekbe az utánzat-szemekbe nézni, mint azokba a széles, fekete ellipszisekbe, amiknek nem akadály sem a ruha, sem a csont, sem a hús, az ember legféltettebb titkai is pillanatokon...

- Na épp ez az, Angel... - vágott bele Willow. - Azt olvastam minden 1000. évben testet ölt a gonosz, a démonok és vámpírok kiknek lelkük van elveszítek ezen az estén... ígérd meg, hogy nem mész Angel közelébe pár hétig...

Így ért Cica a tanári szobához. Mivel káromkodásának utolsó foszlányai – ordításból kifolyólag- még a szomszéd házban is hallhatóak voltak, a kedves tanárok körében már nem nulláról, hanem legalább mínusz ezerről indult a lány jellemrajza, aki a komolyan feltett „Itt fogunk lakni?” kérdéssel még egy ezrest ugrott lefelé. Ennek köszönhetően a nénik még azt is bizalmasan elárulták neki, hogy mindössze két doboz mosóporral fizettek az 5 csillagos förtelemért. A lánynak, mivel az elmúlt nap...

A Raider karizmatikus rándulással indult meg, és szinte motorzaj-mentesen robogott el jobbra, elhaladt a Búza tér mellett, a Miskolc Pláza erődre emlékeztető épülete mellett, el Szirmabesenyő irányába. Baloldalt, a földből szinte hegység módjára előtört sárga társasházak teteje fölött át-átvillant a Deszkatemplom magas, sötétbarna tornya.
Hol vagy, Deviator?, kérdezte némán magától Reactorfighter, zenét váltott, és átsiklott a Raiderrel a belső sávba, kielőzve egy kisteherautót...

Elvesztem egy szempárban, amely tulajdonosa olyan érzéseket hagyott bennem, amelyet 1000 év múlva sem lehet a feledés homályába tuszkolni. Ez az érzés életem egyik legmeghatározóbb eseménye volt, hisz ezt az ember csak egyszer élheti át...

Impulzusfegyverét készenlétben tartva guggolt az akna szájánál, visszakapcsolta a vizort is, de semmi nem közeledett feléje lentről, amennyire látta. Mivel több, mint hat métert kellett leereszkednie, úgy döntött, nem ugrik, hanem használja a horgonykötelet, azért van. A bal oldali aknafedőszárny karikájába akasztotta a vasmacskát, a kötelet ledobta a fehér szobába, és lassan mászni kezdett lefelé...

Oly kegyetlen tud lenni az élet; mert sok embernek nem adatik meg, hogy Vele legyél, helyette heves szívdobogással, elakadt torokkal, könnyes szemmel kell őt a távolból figyelned, gyönyörű lényét, mozgását. Csak az álmaidban vagy igazán boldog, csak akkor van melletted, csak akkor érintheted meg fenséges testét, akkor csókolhatod meg Őt! S csak akkor tudod neki elmondani azt, hogy szinte már földöntúli szerelemmel szereted!! ...

Reménykedett benne, hogy nem lesz több rendőr, aki útjába állna. A négyszögletes lejáróhoz lépett, leguggolt, és benézett az alant elterülő, már üres, fehéren csempézett zuhanyzóterembe. Egy lelket sem látott.
Impulzusfegyverét vállára akasztotta, kikapcsolta a vizort, és nagy igyekezettel lemászott a létrán. A fokok csúszósak voltak, vizesek, bal fémbakancsa a legalsón meg is bicsaklott kissé...