X-men 4

Újabb visszaesési hullám volt ma a mutáns-gyógyszer piacon. A szer – mint múlt hónapban kiderült - csak ideiglenesen állította le az X-gének működését, mely óriási botrányt váltott ki nemcsak politikai, de a társadalom szempontjából is. Ezrek tüntetnek, míg a pánik egyre csak fokozódik az országban, az elnök pedig fokozta, mikor tegnapelőtt nyilvánosan kijelentette: „Erőszakosabb eszközökhöz kell folyamodni.”

Többen a Mutánsügyi minisztérium végét is megjósolták ennek hatására, ám erre még nem került sor, hála a Xavier Intézet támogatásának, amelynek vezetését Charles Xavier alapító halála után Ororo Munroe vett át. Hank McKoy így nyilatkozott: „Az Iskola az egyetlen ma létező remény az utcán maradt mutánsoknak.”

Bolivar Trask – az Államtanács közismert tagja- a Bostoni Konferencián így válaszolt: „Nem véletlenül vannak, és lesznek az utcán mutánsok. Ezek a lények teljes mértékben veszélyesek, kiszámíthatatlanok, és amint látják megállíthatatlanok. Az Intézetet múlt évben megtámadták, de amiket a Kormány ott talált, egyenlő a katonai és harci kiképzéssel. Vagy az úgynevezett holografikus „veszélyszoba” játszótér?

Újabb fejlemények vannak azonban a Mutáns Testvériség…

Ororo Munroe – kódnevén Ciklon - kikapcsolta a tévét. A régi falióra elütötte a tizenegyet, és ő másnap régi ismerősöket várt haza. Lassan lépkedett fel a lépcsőkön – tudta, hogy Kitty a legelső nyikkanásra felriad- majd a diákok hálószobája felé vette az irányt, hogy ellenőrizze az alvókat.

Résnyire kinyitotta a legelsőt, ahol Piotr Raszputyin aludt. A fiú szobája tele volt festményekkel, asztalon hagyott ecsetekkel, telefirkált vázlatfüzetekkel, míg ő az ágyában aludt. Nehéz volt elhinni, hogy máskor nehéz súlyokat emelget, vagy fémalakjában menetel a ház körül.

A következő szobát automatikusan kihagyta. John Allerdyce lassan másfél éve nem használta az itteni szobáját. Mióta átköltözött Magnetóhoz. Ororo szívébe nem harag volt, hanem csalódás. Ha máshogy mentek volna a dolgok…

Szerencsére, a következő szoba lakója kizökkentette a gondolataiból, mivel Bobby Drake horkolása betöltötte a fél emeletet. A fiú nem az ágyában aludt, hanem a székén. Valószínűleg házi feladatot készített, mert tankönyvei az ölében feküdtek, párnaként szolgálva a fiú fejének.

Megint ki kellett hagynia egy szobát, és ezúttal éles fájdalom hasított a szívébe. Scott Summers és Jean Grey alig egy hónapja halt meg, az előbbi felesége karjától, az utóbbi a saját csapattársa kezétől. Meggyorsította lépteit, és benézett az ötödik szobába.

Vadóc sem az ágyában álmodott, hanem ablakra támasztott fejjel pihent. A fehér tincsek összekeveredtek a sötétbarnával, különös szépséget adva a lánynak. Ororo szinte még hallotta kétségbeesett hangját, ahogy a hírekbe meghallotta az ellenszer hatásának bukását. Vadóc még nem töltötte be a huszadik évét, de az ő „ajándéka” inkább átok volt: Egy érintéssel elszívta áldozata életerejét, emlékeit, és –ha mutáns volt- képességeit.

Ororo továbbment, és már meg sem lepődött, mikor Logan szobáját üresen találta. Jean halála óta a férfi néhányszor feltűnt a birtokon, de nappal rendszeresen elpárolgott, éjszakánként pedig gyakorlatilag itt sem volt. Ciklon éles pillantást vetett a gyászosan rendetlen szobára. A takarók a földön voltak, szivar- és cigarettacsikkek árválkodtak az ágyon, az ablakpárkányon, az asztalon (ott egy félig üres sörös üveg is volt), de még a virágcserepekben is. A függönyökre ráfért volna egy kiadós varrás, mert cafatokban lógott a helyén. Ororo fogadni mert volna, ha máson nem, Logan saját szobáján vezette le Jean halálát.

Halkan bezárta az ajtót, és továbbhaladt. Katherine Pryde, aki inkább a Kittyhez ragaszkodott nyakig betakarózva feküdt az ágyában, legalább húsz párnával körülvéve. A szobába besütött a hold, megvilágítva a falon lévő posztereket, és a polcon lévő fényképeket. Mielőtt Ororo jobban megnézhette volna a képeket, valahol csörgött a telefon.

Átrohant a folyosón – már csak Warren, és Kurt szobája maradt hátra- és valóságos tornádóként tört be szobájába. Tudta ki hívja, és tudta miért. Remegve vette fel a kagylót.

- Moira?

- Én vagyok, Ororo – hallatszott az erős skót akcentusú hang. – Jó hírekkel szolgálhatok.

- Abból úgyis kevés van mostanában – szólt keserű hangon, és kiseperte az arcából hófehér haját. – Mire jutottál?

- Semmire. A Cerebro túlságosan részletesen van felépítve ahhoz, hogy csak úgy szét lehessen szedni. Elmondhatom, hogy amire kértél, túllépi a hatáskörömet – itt szünet hallatszott a telefonba, majd a doktornő folytatta. – Genetikus vagyok, nem számítógép mérnök.

- Értem. Mi a jó hír?

- Hát – Ciklon tudta, hogy Moira elmosolyodik. – Azt hiszem, megtaláltam egy régi barátotokat. Ismerős Scott Summers neve?

Ororonak meg kellett kapaszkodnia az asztalba, nehogy leszédüljön.

- Megtaláltad? – a hangja erőtlenné vált, csak suttogva merte megkérdezni a kérdést.

- Sokkal jobb – Moira hangja boldog és büszke volt. – Életben találtam meg.