Voldemort Végső Veresége (VVV)

Valahol egy kis szobában egy lányt rázta fel a dörrenés. Cudar idő volt kint, a szél majd kizúzta az ablakokat. Egy újabb villám szaladt át az égen, s pár másodperc múlva dögött is. A lány körülnézett, és kitörölte szeméből az álmot. Sötét volt kint még, a hajnal még csak közeledni sem közeledett. Felkellt az ágyból, s elsétált az ablakig. Mikor látta hogy micsoda ítéletidő van odakint, úgy határozott, inkább körülnéz a házban. Elindult az ajtó felé, de közben megállt a falra függesztett óriási tükör előtt. Félig göndör haja kócosan veregette a derekát. Szív alakú arca kellemesen hatott, habár kissé sápadt volt. A barna haja mellett picit furcsának tűntek a szürke szemei, melyek még így az éjszaka közepén is élelmességet, okosságot, és kissé misztikus belső világot sugalltak. Miután megállapította, hogy nem néz ki valami szalonképesen, elindult. A házban már mindenki mély álomba merült, így lassan lépegetett lefelé a lépcsökön. Aztán nemsokára elérte az utcára nyíló ajtót, s mielőtt elhagyta a házat, magára penderített egy kis kabátot. A hideg levegő kissé helyrehozta. A szél tépte a ruháit, de mit sem törődött vele. Elindult hát az utcán. A házak mellett elmenve magában számolgatta őket. 8, 6, 4. Ennél viszont hírtelen megállt, ugyanis a többi háztól eltérően az egyik szobából furcsa fény áramlott kifele. Néha elaludt, de utána rögtön vissza is gyúlt. Mintha varázslattal irányították volna. A lány kíváncsi természettel rendelkezett, így elhatározta, utánanéz a dolgoknak. Nagy nehezen felkapaszkodott az ablak közelében levő féra, és bekukucskált az ablakon. Bent egy fiú olvasott a pislákoló fény mellett. És a fény...hát...egy pálcából áramlott. A lány megdöbbent, s ebben a pillanatban egy villám hasított el mellette, célba véve egy pár méterrel arrébb álló fát. A hírtelen jött természeti csapástól a lény megijedt, és most már cseppet sem figyelt arra, hogy kit is ébreszt fel sikolyával. Ijedtségében, ugyanis egyenesen a fa alatt összegyűlt tócsába zuhant. Mikor feltápászkodott a földről kinyilt az ablak, és a fekete hajú fiú pisszegett le.
-Hé...Hát te meg mit akarsz itt? Mi is a neved?
A lány kicsit elszégyelte magát, hiszen nem a legilledelmeseb dolog a kukkolás. De aztán összehúzta magán mégjobban a kabátját, hogy elrejtse valamelyest az addig átlátszóra váló elvizeseddett hálóingét. A fiú elmosolyodott a mozdulatra.
-Várj! Mindjárt lejövök!
Pár perc múlva egy csikorgás után kinyílt az utcaajtó, és kilépett rajta a pizsamás fiú.
-Hát te meg mit csinálsz itt az éjszaka közepén? Ráadásul mezítláb?
-Hááááát...-a lány annyira szégyellte magát, hogy egy szót sem tudott kinyögni.
-Te itt laksz pár házzal odébb, ugye?
A lány most már kezdett bátorságot kapni, így lassan válaszolt a kérdésre.
-Igen. A mienk a 10-es számú ház. Mellesleg Christal-nak hívnak. És téged?
-Harry vagyok. De mi lenne, ha most hazakísérnélek? Eléggé nagy a vihar, és késő is van.
Ezzel elkezdett sétálni a 10-es szám felé. Christal nem volt mit csináljon, így a nyomába férkőzött. Hamarosan a ház előtt álldogáltak.
-Köszi, hogy elkísértél. Látjuk még egymást?-kérdezte huncut mosolyjal a lány.
-Semmiség. Persze, elvégre itt lakom a nyári szünet alatt. Holnap...azaz ma találkozhatunk. Jó éjt.
-Jó éjt.-válaszolta a lány, s ezzel elindult befelé.