Az ablakon félig volt behúzva a függöny, így beengedte a Hold sárga, sápadt fényét a sötét szobába. James még nem aludt. Az éjjeli órát szuggerálta szüntelenül. Annak mintha be lett volna fagyva a másodperc mutatója - nagyon lassan mozdult csak el a helyéről.
- Még néhány perc... - motyogta James és megtörölte nedves kezét a párnahuzatban. Amikor az órán minden kis nyilacska helyére került és mereven, felfelé az éjfélt mutatta, James felült az ágyon és fülelni kezdett.
Néhány pillanatig csak az ő csontropogása törte meg a csendet, amint hátra nyújtott karral megtámasztotta magát - és ekkor egy félelmetes, állati hang harsant valahol kint, a távolban. A hang félre ismerhetetlenül egy farkas vonyítása volt. Lehetett volna akár egy kóbor, elcsatangolt kutyáé is, de ez az üvöltés- igen üvöltés! - sokkal erősebb, és dühödtebb volt annál, mint amilyen egy átlagos kutya torkából szakadna fel.
James visszadőlt. A hang, amilyen gyorsan jött, úgy ment is. Nem következett több.
James már több ideje figyeli a vonyításokat. Tudta, hogy valami természetfeletti dologról van szó. Többről, mint amennyit a természet által széthintett környezet mutat.
Nem tudta megmondani miféle lény lehet tulajdonosa ennek a hangnak, de biztos volt benne, hogy nem hétköznapi élőlényről van szó.
Nem beszélt senkinek a hangokról. Úgy érezte ezt a rejtélyt egyes egyedül neki kell megoldania.
A reggel álmosan és kótyagosan találta meg őt. James nem aludt egész este semmit- éppen hogy csak félórányit szundikált, de máris keltette őt édesanyja.
- Gyerünk, Jamie! Az iskolából elkésel!- azzal teljesen szétrántotta a függönyöket, ezáltal beszabadítva az aranyló, csillámló napsugarakat.
James kénytelen, kelletlen felkelt hát és gyorsan összekészülődött. Amikor anyja kisétált a szobából - dühösön felemelte utána a kezét.
Már elmúlt tizennyolc. Nem érezte szükségesnek anyja mindent körbedongó viselkedését. Kicsit hagynia kellene, hogy ő maga már a saját útját próbálja megkeresni. Persze még nem rá állni, csak megkeresni.
Kilépett az utcára, vállán iskolatáskájával, melyen néhány cipzár nyitva felejtődött, de a táska tartalmát tekintve üresnek lett volna mondható - leszámítva néhány füzetet és tollat, ami csakúgy a táska alján zötykölődött.
Hanna várta őt. Hannával egyidősek voltak. És szerelmesek. Egymásba. A legszebb dolog a világon a tiniszerelem, ami olyan aranyos tud lenni, mint egy újszülött pandabébi.
Meglátva egymást összemosolyogtak és heves csókolózásba kezdtek.
James sötét hajú volt. Hanna világos. A lány haja össze volt fogva. És egy karlánc fogta körül csuklóját- amit James- től kapott. Kis virágszirmok lógtak a láncról.
Hanna nemrég költözött a szomszédságukba. A szüleivel érkezett. James eddig kétszer vendégeskedett Hannáék házában. A lány szülei beteges külsejük azt tükrözte, hogy valami szörnyű dolgon mentek keresztül- vagy még most is, de Hanna édesanyja csak az időjárásra fogta.
A két tinédzser az iskolához vezető utat megkerülve kedvenc helyükre sétáltak. A patakpart, mint meg annyiszor csodás perceket ajándékozott számukra.
James eddig egyszer sem hozta szóba a hang utáni vadászatait, de most úgy döntött beavatja a lányt titkába. Elvégre imádta Hannát.
- Te hallottad már azokat a dühös vonyításokat? - kérdezte James.
A lány kék szemeit a fiú barna szemeibe mélyesztette.
- Nem. Eddig még nem. Miféle vonyítások?
James nyelt egyet és elkezdte a földet rúgni cipője orrával, jókora sarat bocsátva lábára.
- Nem embertől származnak. De még csak nem is állattól. Valami... valami furcsa lénytől.
Hanna megragadta James kezét.
- Csak képzelődsz... de, ha mégis valósak, amiket hallasz, akkor szólnod kell valakinek.
- Megtettem - mondta James. - Neked szóltam. Derítsük ki ketten mi okozza ezt a zajt.
Azzal ismét csókolózni kezdtek. A gond és a baj úgy érezték még nem ülepedett meg rajtuk.
*
Az este eljött. Ugyanolyannak mutatta magát, mint tegnap és azokon az éjszakákon, amikor a vonyítások felhangzottak.
James állig begombolt dzsekiben elindult hazulról. Még mielőtt eljöhetett volna, anyja aggódva megkérdezte:
- Mikor jössz haza?
- Hagyd már a gyereket. Tizennyolc éves. Fog vigyázni magára, ugye?
- apja egyik szemöldökét a magasba emelte a másikat pedig összehúzta. Olyan volt, mintha a szeme fölött mérleghintázott volna két vonal.
- Persze, apu.- felelte James és kilépett a koromsötétbe.
Táskáját magával hozta és beletett egy éles szúrószerszámot. Volt egy megérzése, hogy aki, kiadta magából a vonyításokat, ma este újra előjön.
Elsétált Hannáék házához és becsengetett. Várt egy darabig, de az ajtónyitás csaknem történt meg. Még egy csengetés. Az ajtó lassan, reszketve kinyitódott, mintha az, aki az ajtó túloldalán állt félt volna beengedni őt.
Hanna anyja állt az ajtóban.
- Jó estét - köszönt udvariasan James. - Hanna?
Az asszony ujjai olyan szapora remegésbe kezdtek, mintha marionett bábjátékot akartak volna bemutatni.
- Hagyd őt most, James. - mondta a nő lassan, tagoltan.
- De hát... - kezdte James. Nem értette mi történt. Olyan aggódást, vagy inkább félelmet látott a nő arcán, amelyet még soha senkin nem látott.
- Menj el- mondta az asszony és mintha erőt vett volna magán, határozottabban hozzátette:
- Mert különben baj lesz!
- Miféle baj? - nézett rá James értetlenül.
- Hanna vérfarkas! - kiáltotta az asszony és göcsörtös ujjaival James kabátjához kapott.
Ekkor azonban tűz gyúlt James lábába. Mintha megannyi petárdát robbantottak volna szét a lábában. Lenézett és egy hatalmas fogsoron kívül mást nem látott.
A fogsor az ő térdét fogta át és tartotta kérlelhetetlenül.
Hanna édesanyja hiába kapálózott James felé, már tehetetlen volt. Bevágta hát az ajtót inkább, hogy ne kelljen látnia semmit.
James megpillantotta a hatalmas lényt. Testét szőr borította, melyek úgy meredeztek az ég felé, mintha tüskék lennének. Vicsorgó szájából vér csorgott- az ő vére.
A vérfarkas szemei sárgák voltak és a vad, gyilkos láng égett bennük.
James lábából jókora részt kiharapott.
A fiú sikítva terült el az aszfalton és várta mikor jön el érte a Halál.
De az nem jött. A fájdalom mintha kezdett volna szűnni. Testében egy újfajta erőt érzett és szíve minden eddiginél gyorsabban és erőteljesebben lüktetett. James Hannára nézett. A vérfarkas talán felismerni vélte kedvesét, mert szemei már nem villogtak féktelen dühösen. James megértette, hogy most már vele együtt ő is egy lesz az éjszaka ragadózói közül.
