Vámpírok

" Richmond egy Royal nevezetű étterembe "vitte" Briant, nem először járhatott ott mivel a főpincér ismerősként köszöntötte, és szokásos asztala is volt.
-Nagyon furcsa beülni veled egy étterembe... -nézett körbe Brian miután letették a feneküket a bársonypárnás székekre. Richmond megeresztett egy elbűvölő mosolyt ami aztán undorodott fintorba ment át.
-Ez a város gyakorlatilag tíz éve süket és vak...
-De miért jöttünk ide?
-Eredetileg nem erre gondoltam,de úgy találom, mindketten elég jóllakottak vagyunk ahhoz hogy együnk. Itt nyugodtan beszélgethetünk anélkül hogy Daniella meghallana bármit is. Megbeszélnivalónk pedig van bőven.
-Ez igaz. Például arról hogy miért nem adod ide azt a papírt? Lionel nekem szánta!
-Lionel egy felelőtlen bolond! A gyűlölet és a bosszúvágy vezérli, neki nem okoz problémát elárulni bárkit is, én viszont sosem tenném!
-Pedig cserébe én is mondanék pár fontos információt!
-Információt?! -Richmond felhúzta a szemöldökét de mivel hozzájuk lépett a pincér, szelídebb arckifejezésre váltott.
-Választottak már, uraim?
-Igen. Úgy hallottam isteni a steak-jük, én azt kérnék.
-Én is.-kontrázott Brian.
-És persze vörösbort.
-A szokásosból, uram?
-Igen. Az tökéletes lesz, köszönöm.
-Értem. Rögtön hozom.
Miután a szőke férfi eltávolodott az asztaluktól, Richmond mosolyogva fordult ismét Brian felé, de ez a mosoly nem volt barátságos, inkább fenyegető és gúnyos.
-Szóval titokért cserébe információt kínálsz?!
Brian bólintott.
-Bizonyára hallottál arról hogy az eddig viszonylag nyugodt környékünkön egyre több haláleset történik. Az áldozatok egyértelműen vámpírtámadást szenvedtek...és nem csak nyaki harapásról van szó...nem...
Richmond lehalkította a hangját mert megérkezett a vacsorájuk és a boruk. Maga akart önteni, gyűrűi hangosan koppantak a hideg üvegen amikor felemelte a palackot. A hús kevésbé érdekelte mint a bor amit kifejezetten kedvelt.
-Szóval nemcsak harapás...kitépett belek, leszakított végtagok, minden rossz amit el tudsz képzelni. Egészségünkre!
Richmond jóízűen kortyolt az italába, Brian követte a példáját közben az járt a fejében hogy mire akar kilyukadni.
-A lényeg hogy féltem Daniellát... aggódom érte ha mondhatom így... És szerintem te nagyon jól tudod hogy mi folyik itt! Szeretném ha felfednéd a társaidat... megkérlek rá, de ha nem teszed... elpusztítalak!
Brian néhány pillanatig csak pislogott, régen volt már hogy valaki megfenyegette, azon gondolkodott, vajon Richmond tényleg Daniellát félti vagy inkább saját magát?! Nem ez volt a megfelelő alkalom arra hogy megkérdezze tőle.
-Nem hallottam halálesetekről.
-Valószínűleg azért mert a rendőrség tehetetlen és inkább nem hozzák nyilvánosságra ezeket a szörnyű tetteket. Az állampolgároknak nem kell tudniuk arról hogy kudarcot vallottak.
-Richmond,semmi közöm a többi vámpírhoz, nekem nincsenek társaim! Gondolod hogy itt eszegetnék veled ha nem lennék teljesen egyedül?
-Ha csapdába akarnál csalni, igen.
-Meg akarom állítani őket! Meg akarom védeni Daniellát...nem akarok rettegve sétálni az utcákon az árnyékban, akár egy bűnöző... és van még egy dolog. Megöltek valakit aki fontos volt nekem... a szerelmemet. Ha kell, megesküszöm hogy semmi közöm hozzájuk! Szerinted miért fogadnának be egy bénát?!
-A vámpíreskü semmit sem ér, ezt te is tudod! De rendben, játszunk el a gondolattal hogy hiszek neked. Itt ülsz velem szemben és arra kérsz, adjak a kezedre vámpírokat, cserébe információkkal szolgálsz....ha tényleg meg akarnád állítani őket, önzetlen lennél és nem kérnél cserébe semmit csak elmondanád amit tudsz!
Brian elgondolkodott és be kellett látnia hogy Richmondnak teljesen igaza van, legalábbis a saját szemszöéből.
-Tudom hogy milyen sorrendben gyújtogatnak....
-Hogy mondod?
-Tudom hogy milyen sorrendben gyújtogatnak, és el is mondom természetesen, de nagyon fontos lenne beszélnem még néhány vámpírral. Muszáj valahogy visszahoznom Darrent!! -Briant elragadták az érzelmei, túlságosan hangosan adta Richmond tudtára hogy mik a céljai... voltak a teremben olyanok akiknek felkeltette az érdeklődését.
Richmond éppen készült erre mondani valamit, amikor gyanús nyüzsgésre lett figyelmes a szomszédos asztalnál.
-Vámpírok, Brian...-suttogta oda a fiatal vérszívónak mialatt az asztalra tette a vacsora árát.. - Most szépen, nyugodtan kisétálunk innen...
Tényleg nyugodtan hagyták el az éttermet, olyan méltóságteljesen lépkedtek mintha az oltár felé mennének, csak akkor szaporázták meg kissé a lépteiket amikor már látótávolságon kívülre estek. Sajnos a két vámpír nem maradt a helyén ahogy Richmond remélte, pár perces késéssel de a nyomukba eredtek.
-Szerinted le tudjuk rázni őket?- súgta oda neki Brian.
-Nem. Képtelenség, de jobb is így. Ha a sikátorig eljutunk, van esélyünk...
A sikátor felé indultak el, a hóesésben nem is volt más választásuk mivel a nyomaik gyönyörűen meglátszódtak, nem volt nagy ördöngösség követni őket. Richmond úgy tervezte hogy váratlanul rontanak rájuk mert nem lehetett tudni, vannak-e még a közelben vámpírok ezeken kívül.
Brian annyira erőltette a futást amennyire csak tudta, a lábán kívül a csúszós talaj is nehezítette a dolgát, kétszer is majdnem sikerült elesnie, másodszorra kis híján letépte Richmondról a méregdrága kabátját.
A vámpír az utolsó pillanatban kapta el a karját, felsegítette majd hogy ne csússzon el még egyszer, engedte hogy a karjába kapaszkodjon.
Szerencséjükre a követőiknek is meggyűlt a bajuk a körülményekkel így némi előnyhöz jutottak, maradt annyi idejük hogy még a nyomaikat is el tudják tüntetni mielőtt a kukák közé bújtak. Mire a két fiatal vérszívó is "megérkezett", már elfoglalták a rejtekhelyüket. Richmond meredten bámulta őket, még csak nem is pislogott, olyan feszült volt hogy még az ajkait is összezárta, Briannel pont az ellenkezője történt. Tátva maradt a szája az izgalomtól.
A két vámpír mérgesen vicsorgott, közben apró szemeikkel megállás nélkül kutatták a környéket... az orrukra nem hagyatkozhattak, fele olyan jó szaglásuk sem volt mint Richmondnak mivel fele annyi idősek sem voltak mint ő, maradt a látásuk amit némileg megzavart egy vörös- kék neonreklám. Elég mérgesek voltak hogy elvesztették a nyomokat, egymást szidták egészen addig amíg fel nem tűnt egy emberi lény akin kitölthették a mérgüket. Szegény nyomorult csak a kocsijához igyekezett ami elég rossz helyen volt... a két szörnyeteg amint meglátta, a földre teperte. Csúnya munkát végeztek vele, miután letépték a fejét, véletlenül majdnem Brian nyakába hajították.
A vérszívás volt a megfelelő alkalom, amint a halott test fölé térdeltek, Richmondék kirontottak a kukák közül.
Nem volt túlságosan nehéz dolguk, bár némi közelharc azért történt, végül mindkettőt leütötték. Volt néhány kérdés amit fel akartak tenni nekik, de nem a város közepén ahol bármikor feltűnhetett egy újabb csapat... Richmond tudott egy nyugodt helyet, az autó pont kapóra jött nekik.
Brian lehajolt a hullához hogy kikotorja a zsebéből a kulcsokat, Richmond közben betörte a kormány felöli ablakot. A modern technika nem volt az erőssége. Még jó hogy nem volt riasztó az Opelben.
A kulcsok a kabátzsebben pihentek, a test mellett valami fényes "próbált meg" elrejtőzni a hóban. Richmond nyaklánca.
Richmond éppen a legyőzötteket pakolta a csomagtartóba, semmit nem látott abból amit Brian csinált, így a fiatal vámpír kis hezitálás után a nadrágzsebébe csúsztatta az ékszert.. Becsület ide vagy oda, Darren volt a legfontosabb.
-A kulcsokkal az ajtót is ki tudtuk volna nyitni.- rázta meg Richmond előtt a slusszkulcsot.
-Mindegy. Tudsz vezetni?
-Igen.
-Akkor menjünk innen.
-Rendben. -Brian kinyitotta az ajtókat majd beszállt, Richmond az anyósülésen foglalt helyet.
-Majd mutatom az utat.
-Ahogy akarod.
Briant megnyugtatta a gondolat hogy nála van a lánc, egészen jó kedve kerekedett, miután kiderült hogy Richmondot nem zavarja a zene, még a cd-lejátszót is bekapcsolta.
-Antistar...Massive Attack... -suttogta amikor a kijelzőn megjelent az aktuális szám címe. Három percről ugyan lemaradtak, de így is remek aláfestést nyújtott.- Tetszik nekem ez a zene... olyan gonosz. Igazán hátborzongató.
-Nekem Mozart muzsikája tetszik. Kifinomult és csodálatos.
-Mozart? Csak a marcipánt ismerem. - Brian mosolyogva fordult az útitársa felé de hamar elkomorult az arca. Richmond nyakából ömlött a vér.
-Richmond... mi történt a nyakaddal?!- kapcsolta fel a kislámpát hogy jobban meg tudja nézni. Világosban még ijesztőbb látványt nyújtott. Éppen elhagyták a városhatárt, most kezdett csak igazán hátborzongatóvá válni a zene...a kihalt úton érvényesült csak igazán a "gonoszsága".
-Észre sem vettem...- tapogatta meg Richmond a sérült testrészét.- Megkarmolt valamelyik ördögfajzat!
-Súlyos?!
-Nem hinném... viszont a láncom odalett. Sebaj. -nyalogatta le az ujjairól a vérét nagy élvezettel a vámpír. Nem pazarolt.
-Nem sajnálod?!
-Nem. Nem volt semmi jelentősége.
-Én nem így gondolom, de te tudod... tényleg, elmondanád hogy hogyan került hozzád?
-Ez egy hosszú történet... csak menj egyenesen!
-Rendben. Jobb dolgunk nincs... elmesélheted.
-Darren és én nem barátian váltunk el... sok sok év múlva rábukkantam itt... kerestem az alkalmat a beszélgetésre, a dolgok tisztázására, a nyomában jártam, követtem ahová csak lehetett. Akkor is utána lopakodtam amikor azzal a nővel a temetőbe indultak... nagyon szép nő volt...annyira megdöbbentem azon ami történt hogy szinte az utolsó pillanatban tudtam csak elbújni a kápolnában. Amikor ismét leszállt az este, a holmijaiért mentem, de semmit nem találtam... nyilvánvaló volt hogy a temetőőr vette magához a ruháit, hát meglátogattam. Nála volt a lánc is.
-Ez nem is volt olyan hosszú történet...
-Lerövidítettem. A következő fenyőfánál fordulj jobbra!
-Jó. Azért egyszer ugye elmondod hogy miért nem akarod hogy Darren visszajöjjön?
Richmond csak bólintott.
A romos épület csak akkor vált láthatóvá amikor rávilágítottak a fényszórók. Nyilvánvaló volt hogy lakatlan, csak a szentlélek tartotta még egyben.
-Ide jöttünk?! -állította le a motort Brian.
-Igen. Itt biztosan nem fog zavarni senki és semmi. Várj meg itt!
Richmond magabiztosan sétált be a pókháló lepte ajtón, néhány pillanat múlva halvány fény gyúlt odabent.
Brian közben kinyitotta a csomagtartót hogy kiszedje belőle a foglyaikat, egyedül nem boldogult, nehezek voltak neki, Richmond hamar a segítségére sietett így már nem volt semmi akadálya annak hogy bevonszolják őket.
A ház belülről sem volt szebb mint kívülről, penész- és dohszag ütötte meg az orrukat amikor beléptek. A két vámpírt a földre ültették egymásnak háttal, Richmond erős kötelet hozott hogy azzal kötözzék össze őket jó alaposan, nem lehetett tudni mennyi erő szorult beléjük. Kétszer is ellenőrizte a csomókat mielőtt felpofozta őket hogy aztán megpróbáljon kihúzni belőlük valami érdemleges információt. Brian felült az egyetlen bútordarabnak nevezhető tárgyra, egy négyszögletű asztalra, és onnan figyelte hogy mi fog történni.
A vámpíroknak eszük ágában sem volt válaszolni Richmond kérdéseire, csak azon igyekeztek hogy kiszabaduljanak köteleik fogságából. Csak vicsorogtak rá miközben próbálták rángatni a testüket hogy lazítsanak kicsit a csomókon. Richmond hamar kifogyott a béketűrésből, néhány másodpercig a tenyerébe temette az arcát majd hangnemet váltott.
-Hát, ha így gondolják uraim...-tűnt el a konyhából nyíló egyik ajtó mögött pár pillanatra hogy aztán egy műanyag kannával a kezében térjen vissza.- Biztosan nincsen semmi mondanivalójuk?
-Dögölj meg! Szégyen hogy a fajtánkhoz tartozol!- sziszegte a magasabbik vámpír.
-Nem,nem,nem! Mi nem tartozunk egy fajtához!
Richmond nem húzta tovább az időt, fogta a kannát és rájuk locsolta a tartalmát. Tömény gázolajszag töltötte be a helyiséget, a vámpírok csak akkor eszméltek rá mekkora bajban vannak amikor Richmond lassú mozdulattal szivarra gyújtott.
Fülsüketítő visításba kezdtek amint az első lángnyelvek a bőrükhöz értek, Brian nem is bírta sokáig hallgatni, leugrott az asztalról és inkább kisietett a hideg, koromsötét éjszakába. Richmond nem volt ilyen finom lelkű, csak akkor távozott amikor az égett hús szaga már elviselhetetlen bűzbe csapott át. Még az autóban is hallották a halálsikolyaikat, Brian csak akkor adott gázt amikor végre elcsendesedett a környék. Teljes gázzal hagyták maguk mögött a lángoló épületet.
A hazafelé vezető úton egyikük sem szólt egy szót sem, mindketten a gondolataikba merültek. Briant meglepte Richmond kegyetlensége, Richmondot pedig dühítette hogy nem lett okosabb.
Az autót oda vitték vissza ahol "találták", onnan hazasétáltak. Brian csak egy forró fürdőre vágyott, Richmond viszont némiképp átszervezte a késő esti programját amikor közvetlenül a vörös ajtó előtt összeesett. Minden ereje elhagyta, a nyaka még mindig vérzett... megpróbálta bevonszolni magát, de segítség nélkül nem boldogult.
-Mi történt?- segítette fel Brian. Minden erejére szüksége volt hogy betámogassa a vámpírt a hálószobájába.
-A nyakam... talán megfertőzött valamivel, nem tudom... ne a koporsómba! Az ágyba...
Richmond kívánsága szerint hatalmas ágyába került, szinte elveszett benne. Brian félmeztelenre vetkőztette majd betakarta mintha legalábbis fázna... "