Új dimenzió

Egy meleg nyári vasárnap este: 22:00 kor éppen lefeküdtem és mivel amúgy is elég nehezen bírok elaludni csak egy alsó gatyában takaró nélkül próbáltam meg kicsit lazítani és eljutni az éber álom majd az álom világába.
Már éjfél körül járt az idő mikor sikerült elérnem az éber álom állapotát, amikor érzékelsz mindent magad körül de már csak álmodban tudsz cselekedni, te persze általában akkor jössz rá hogy csak álom volt mikor következő nap felébredsz és mindent rendben találsz magad körül.
Éppen átlépni készültem az éber álom és álom határát mikor furcsa fényt vettem észre ami szobám ajtajának ablakán jöttbe, erős ezüst színű fény mint amikor teli hold és mindent beborít az a gyönyörű fény játék. De tudtam hogy ez nem a hold. Ez a fény a közvetlenül az ajtómnál volt.
Néhány másodpercig elmélkedtem rajta amikor a fényben egy árnyat láttam meg, az árny sötét képét az ajtón át beszűrődő fény miatt nagyon jól lehetett látni.
Majd lassan nyílni kezdett az ajtó. A fény közben egyre csak halványodott.
Félek!
Az ajtó teljesen kinyílt de nem láttam senkit és semmit, a fény eltűnt.
Ki pattantam az ágyból hogy meg nézzem mi volt ez. Oda álltam a szobám ajtajához     de semmit nem láttam sem fényt sem az árny alakot aki kinyitotta az ajtómat.
Felsóhajtottam a meg könnyebbültségtől. Talán tudat alatt valami rémisztőre számítottam.
Oda fordultam az ajtóhoz és becsuktam majd meg fordultam.
-Helló! Az én nevem Hojó! - Jött egy vékony hang valahonnan a szobámból, meg rémültem. Hát mégis bejött valaki. Alig villant át az agyamon máris meg fordultam és ki rohantam a szobámból.
Rohantam a szobámtól a bejárati ajtóig ami egy alig 6 méteres út volt de most legalább 30-nak tűnt.
-Miért félsz tőlem? Hát már meg sem ismersz? - Hallottam újra a vékony hangot de ezúttal már nagyon közelről, a bal vállam felé fordítottam a fejem és ott volt ő...
Egy aprócska tündér fehér köpenyben, fekete haja csak úgy ragyogott, a bőre is teljesen fehér volt.
Ismét meg ijedtem.
De ezúttal valami azt súgta "ne menekülj" így is tettem.
Csak bámultam ezt az apró lényt aki kedvesen nézett rám és mosolygott. Szemében hatalmas öröm tükröződött de egyben bánat is volt benne.
Majd meg szólaltam rémületemből felébredve: -Szia! Én Petár vagyok.
-Szia! Azt hittem soha többé nem hallom a hangod.
Mondta most teljesen szomorú hangon.
-Ezt hogy érted? - Kérdeztem.
-Ó ne haragudj. Hiszen te nem ismersz még. Hojó vagyok. A te Aumered.
-Az én Aumerem? - kérdeztem meg lepődötten.
-Igen, én egy jó tündér vagyok. Nem foglak bántani ígérem. - Mutatott kezével a ház ajtajára majd azt mondta: -Gyere velem Urnba és mindent elmondok.
-Urnba? Hát az meg mi? - kérdeztem.
-Urn az én világom. Az a hely ahová az ember nem mehet be vagy jöhet ki csak úgy kedve szerint. Urn az Új dimenzió bölcsője. Ahol a volt egybe olvad a van és a leszel.
-Hogy, mi?
-Igen jól értetted. Urnban nincs múlt és jövő. Ott minden a mostban történik. Ha ott leszünk meg érted.
Ekkor egy számomra ismeretlen erő kerített hatalmába és be vonszolt a házba át az előszobán be az én szobámba.
Hojó elő vett egy nyakláncot és valami ismeretlen nyelven mondott valamit... egy varázsige amely meg nyitotta a Föld és Urn az Új dimenzió átjáróját.
-Most te döntesz. Be lépsz Urn kapuján és segítesz nekünk vagy itt maradsz a földön?
Kíváncsi voltam Urnra, milyen hely lehet? Mi van ott? Milyen múlt és jövő keveréke?
A következő pillanatban fel emeltem jobb lábam majd lassan a kapu felé lendítettem majd lassan le eresztettem és beléptem Urn az Új dimenzióba.