Nyári tábor, avagy lehet-e kvibliből boszorkány(8)

- Kész vagy? - Kérdezte Imola.
- Persze, pár tizenön éve. - viccelődött Tünde.
- Ne hülyéskedj, és gyere már... Mindenki rád vár.
- Jól van... akár mehetnénk is, csak elveszem a táskám.
Felkapta az ágyáról a táskát, és beledobált pár dolgot.
- Na, menjünk...
A lányok felhúzták a nyúlcipőt. Öt perc múlva már a buszon ültek, és várták az indulást.
- Szerinted milyen verseny lesz?
Mike lopakodott a lányokhoz. Arcán széles vigyor terült szét.
- Nagyon kíváncsi vagyok... Hátha bevisznek minket Vámpírka házába.
- Szerintem nem lenne a legjobb...A múltkor mondták, hogy nem a legveszélytelenebb...- csatlakozott Emese.
- De szerintem szuper lenne, ha mondjuk felfedeznénk ott egyet s mást.- kacsintott Anna. Elvégre is híres volt, vámpír volt, vérszomjas, na meg ki tudja még mi...Úgy értem lehet megtaláljuk a kínzókamráját, vagy a koporsóját...
- Ne hülyéskedjetek már. Nem vicces. Ki tudja, milyen átkok vannak azon a házon. - replikázott Tünde.
- Szerintem nem ott lesz a verseny. - mondta Christian. Gondolom azért jött jól nekik a múltkori kiruccanás, mer így egy kicsit megismerhettük a falut. Úgyhogy szerintem az egész falu lesz a színhely.
- Ja... de most komolyan. Ti merre jártatok? - kérdezte Kate. Ha Christiannak lesz igaza szükségünk lesz minden kis infóra.
- Mi voltunk a kastélynál, a főtéren, meg láttuk a híres Dracula szobrot.- válaszolt Emese.
- Mike? - kérdezte Kate.
- Én egész végig a kastélynál jártam. Körüljártam párszor. És ti?
- Mi is a kastélynál, de voltunk még pár fura utcában. Körülnézünk az üzletekben.- válaszolt Imola.
- Hát ezzel nem sokra mentünk...- mondta Kund. Nagyjából ugyanazt látta mindenki. Ez két dolgot jelenthet. Az első hogy csak ennyiből áll a falu, a második, hogy valami hatására mindenkit csak az a pár fontosabb hely vonzott...
- Igen...biztosan így volt. De az is lehet, hogy Jackék rendezték így a dolgot. - mondta Tünde.
- Apropó... kapott már valaki valamit attól a ládától? - kérdezte Levi.
- Hát nálam eddig csak hülye szövegek jelentkeztek...- válaszolt Tünde. Mindig olyasmiket mondott, hogy türelmes kell lennem, meg hogy a várakozás jót tesz meg ilyesmik. De Mikenak volt egy elég érdekes esete...- mosolyodott el.
Mike elpirult, de azért átvette a mesélést.
- Igen... És azóta sem nyitottam ki... szerintem vicc az egész. eléggé ismerem Jacket... Néha fura ötletei vannak. Nem is csodálkoztam, mikor Kate szülinapján megjelentek az ikrek... Jó haverek.

- Jól van, de mi is volt az az eset, amit Tünde emlegetett? - kapott a szón Anna.
- Hát az úgy volt, hogy mikor kinyitottam a ládát, egy darab pergament találtam benne. Kivettem, s megfordítottam. Mindkét fele üres volt. Gondoltam valami láthatatlan tintával van rá írva, s mivel én kvibli vagyok, nem tudom láthatóvá tenni az írást. El akartam tenni, hogy majd valakinek a segítségét kérjem, de mikor benyúltam a szekrényembe véletlenül feldöntöttem a titás öveget, s az ráfolyt a pergamenre. Erre aztán valami írás jelent meg rajta, s olyasmit mondott, hogy ezt nem kellett volna, s büntetésből szaladjam párszor körbe a házat, s akkor majd megkapom az ajándékot.
- Na és, mi volt olyan teljesíthetetlen ebben? - kérdezte Levi. Én szívesen körbeszaladtam volna.
- Nem hiszem.- mondta Mike. Arca olyan színt öltött, mint a rák.
- Miért?
- Mert meztelenül kellett volna megtegyem.
Mindenki nevetett. Néhányan hátrafordultak.
- Na ezt megnéztem volna...- mondta Emese. És mások? van valaki aki még mindig teljesíti a kéréseket?
A választ viszont már nem tudhatták meg, mert Jack szólalt meg.
- Jó reggel azoknak, akikkel még nem találkoztam ma.
Erre Tünde arcán rózsaszínű foltocskák jelentek meg.
- Amint tudjátok, ma itt a faluban lesz egy kis feladatotok. Egyelőre csak annyit árulok el, hogy nagy szükségetek lesz a jó kapcsolatokra. Remélem sikerült megbarátkoznotok másokkal is, nem csak a saját csoportotokkal, mert ebben a feladatban lehet ők segítenek majd ki a bajból. Hamarosan megérkezünk. Kérek mindenkit kövessen majd. Elíz és T.T. már a játék kezdőhelyén várnak benneteket. Elkészítették a színhelyet. Majd ott mindenki figyeljen, mert tudnotok kell a szabályokat. Tíz perc múlva kiléphettek a falu főterén. Addig is készüljetek fel. Ja és még valami: csak varázspálcákat hozhattok.
A buszban megint zsivaly tört ki. Csodák csodájára mindenki a varázspálcás ügyet beszélte meg. Tíz perc múlva tényleg a fötéren állt már mindenki.

- Jól van. Kövessetek. - mondta Jack.
A csoport elindult Jack nyomában. Pár méter után már többen is gyanakodni kezdtek.
- Ez az út a kastélyhoz vezet. - szólt Mike.
Megjegyzését halk suttogás követte. Már töben is észrevették ugyanezt. Nemsokára megérkeztek a kastély kapujához. Itt Elíz és T.T. is csatlakozott a csoprthoz. Jack kinyitotta a kaput.
- Fáradjatok beljebb...Nem kell félni. A minisztérium már végignézte a helyet, és semmi veszélyeset nem talált. Nyugodtan bejöhettek.
A fiataloknak ez mégsem tűnt a legjobb ötletnek. Páran hátrább léptek, és a legtöbbnek a félelem látszott a szeméből. Mike viszont a legnagyobb nyugalommal lépte át a küszöböt. Tünde, Imola, Kate és Chrisian követték. Lassan a többiek is felbátorodták, miután látták, hogy nem történt semmi velük. Szépen lassan mindenki besétált a parkba.

- Nos, látom, hogy nem a legszívesebben fogadtátok a hírt, miszerint itt lesz a következő verseny. Gondolom segíteni fog rajtatok, ha elárulom, minden lépéseteket mágikus kamerák figyelik. Amint már említettem, minden rendben. Nos, most feloszlanak a csoportok, olyan értelemben, hogy az egyéni teljesítményt figyeljük majd. Ez nem azt jelenti, hogy mindent egyedül kell csinálnotok, sőt bárkivel együttműködhettek. A kastély területén elrejtettünk egy kupát, s ezt kell megtalálnotok. A kupa különös ismertetőjele, hogy fekete színe van, és ha vizet töltesz bele, az rögtön elpárolog. Egyelőre ennyit róla. Különböző utalásokat találtok majd arról a helyről ahol megtalálhatjátok. Ezekez kellene követnetek, de nem árulom el nektek,hogy mik lehetnek az utalások. Nektek kell rájönnötök. A verseny este kilenc órakor végződik, és az nyeri aki a kupát megtalálja. Abban az esetben, ha ilyen nem lesz, az lesz a győztes, aki a legközelebb lesz a megtalálásához. Jó szórakozást!

Mindenki szétszéledt. Legtöbbjükből már elszállt a félelemérzet, így egyedül indultak a felfedezőútra, akiknek viszont még mindig kétségeik voltak csoportokat alkottak. Tünde egyedül fogott hozzá a keresgélésnek. Először elgondolkozott azon, amit Jack mondott. ’’ A kastély területén elrejtettünk egy kupát ’’. Ezek szerint nem csak a kastélyban lehet, hanem itt a parkban, vagy bárhol a kerítésen belül. Ekkor a fejébe ötlött az álma... Hiszen nekem van egy kis előnyöm a többiekhez képest. Ismerek pár helyet, amit a többiek még nem. De nem lenne helyes csak erre bízni magam. Az álom, ez meg valóság. De van egy módja, hogy megbizonyosodjak arról, hogy igaz- e amit álmodtam.

Beszaladt az épületbe. Álmomban a baloldali teremből jöttünk ki. Elindult a szoba felé. Az ajtó nagyot nyikordulva nyílt ki. Bent viszont egészen mást talált, mint amire számított. A szobát átjárta az a dohos szag, ami a több éve érintetlen házakban található. A tárgyakat annyira beborította a por és a pókháló, hogy kivehetetlenné lett mi is van a teremben. Ebbe az is belesegített, hogy olyan sötétség volt a teremben, mintha legalább hat méterrel lettek volna a föld alatt. Tünde, miután a por hatására kiköhögte magát, az ablakok felé indult. Megpróbálta kinyitni a zsalugátereket, de hamarosan rájött, hogy ez nem a legkönnyebb foglalkozás. A sok év ezekre is hatással volt. Találni kellene valamit. Hátha sikerül kifeszíteni. Körülnézett a teremben. Szeme alkalmazkodott a sötéthez, így sikeresen kikerülte a nagyobb tárgyakat. Megpróbálta kitalálni a különböző sziluettekből, hogy mi hol van. Lassan körbesétált a szobában, és egyik helyen észrevette, hogy valami hiányzik. Közelebb ment ahhoz a részhez, és rájött, hogy a kandalló előtt áll. Ha itt kandalló van, piszkavasnak is lennie kell. Óvatosan tapogatta végig a tűzhely környékét, s nemsokára egy hegyes tárgyba ütközött a keze. Felkapta, s a zsalugáterek felé indult. Mikor végre meglazította annyira őket, hogy megpróbálhatta kinyitni, nagy meglepetésére azok maguktól kicsapódtak.

Hátratántorodott az ijedségtől, megbotlott, s átesett egy alacsony asztalon. Ráadásul a hirtelen jött fény is zavarta a szemét. Háta mögött valaki felkacagott. Nagy nehezen feltápászkodott a földről.
- Hát mit is mondjak, nagyon vicces volt. - mérgelődött Tünde. Minek kellett ezt csináld?
- Bocs, de olyan sötét volt, hogy nem láttalak. - szabadkozott Imola. Mit csinálsz itt egyedül?
- Szerinted?
- Jól van na...bocsika. Csak láttam, hogy mindenki elmegy e mellett az ajtó mellett, s gondoltam jó lenne körülnézni, mielőtt másoknak is eszébe jut. Egyébként mit csináltál az ablakoknál?
- Próbáltam kinyitni őket.
- És mire való a pá..... Óh...bocsi. Elfelejtettem.
- Semmi gond. Na de mi lenne, ha keresgélnénk, és nem dumálnánk?
- Szerintem itt nincs mit keresni.
- Miért?
- Nézz csak körül. Mit látsz?
- Öööööö... port?
- Pontosan. A por nagy. A lábnyomok meglátszanának, ha járt volna itt valaki.
- Igazad van. Menjünk.
A lányok kisétáltak a szobából. A folyóson összefutottak Emesével és Annával, így négyesben folytatták a kutatást.
- Merre jártatok már?- kérdezte Tünde. Találtatok már valamit?
- Nem...egyelőre semmit. És ti?
- Nem, mi sem... De elég nehéz lesz találni valamit, ha mindenki össze visszaszaladgál. Elrontják a színhelyet, és minden nyomot elveszítünk. Gondolkozzunk egy kicsit. Hátha valami nyomon elindulhatnánk.
- Szerintem semmi nyomot nem találtok, ha csak úgy ott álldogáltok. - szólalt meg valaki a hátuk mögött.
Kate sétált feléjük, roppant sápadta arccal.
- Hát veled meg mi történt?- kérdezte Imola. Vámpírt láttál?
- Nem... A kastély van ilyen hatással rám... Tudjátok, kissé klausztrofóbiás vagyok. Csak azt nem értem, hogy miért is jött ez most elő, hiszen ez a kastély nagyon nagy.
- Á..Értem.- mondta Tünde. Nem a nagyság miatt... biztos az zavart be, hogy nagyon régi, és kicsit félelmetes meg minden.
- Igen, lehet. Én is csatlakozhatok hozzátok?
- Persze. Csak az a kérdés, ha megkapjuk a kupát, ki fogja elvenni?- kérdezte Emese.
- Majd ráérünk akkor ezen gondolkodni. - szólalt meg Imola. Na menjünk.
Mind az öten felmentek az emeletre. Jobbra fordultak, s elsétáltak a folyosó végéig.
- Na jó, kezdjük innen, s utána menjünk szépen sorba a szobákon. - javasolta Imola.

Benyitott az ajtón. A másik teremtől eltérően itt világosság volt, s a sok por is hiányzott. A szoba egyik fala előtt egy íróasztal állt. Tele volt rakva régi pergamenekkel, könyvekkel. Az íróasztallal szembeni falon különféle trófeák lógtak. Volt medve, szarvas, sőt oroszlán is. Anna elhúzta a száját.
- Fúj... én biztosan nem szeretnék olyan dolgozószobát, ahol szembe néznek velem meggyilkolt állatok fejei.
- Őszintén én sem. De régebben ez divat volt. A kérdés csak az, hogy mit keres itt oroszlán? - tette fel a kérdést Tünde.
- Nincs időn ezzel foglalkozni, lányok. - szólalt meg Emese. Itt már jártak mások is rajtunk kívül. Ez azt jelenti, hogy mások jóval előttünk tartanak a nyomozásban. Ha eredményt akarunk, sietnünk kellene.
Ezzel nekifogott az íróasztalon körülnézni.
- Gyertek csak ide!- szólalt meg hírtelen.
A többiek felkapták a fejüket.
- Találtál valamit?- kérdezte Kate.
- Igen, azt hiszem.
Mindenki az íróasztal köré gyűlt.
- Figyeljetek csak. Körülnéztem a pergamenek között, és úgy tűnt, mintha valaki direkt összekeverte volna őket. Voltak olyanok, amiken nagy szamárfülek voltak. Valaki biztos kapkodni próbált. Az egyik pergamen üres volt, és a többi erre volt téve. Eszembe jutott mit mondott ma Mike. Hogy a tintát a papírra csepegtette... Azt hiszem ez is ilyesmi lesz.
- Mire vársz akkor? Írjál rá valamit. - javasolta Anna.
Emese felkapta a tollat. Belemártotta a tintába, majd írni kezdett.
A FEKETE KUPÁT KERESSÜK
Miután ezt leírta, a tinta lassan eltűnt. Helyette viszont egy másik írás jelent meg.
NAGYON ÖRÜLÖK. KERESSÉTEK.
A lányok idegesek lettek.
- Méghogy keressétek! - szólalt meg Emese. Szerintem, meg kellene győzni arról, hogy elárulhatja a titkot.
- Ok. Próbáld meg!
ELÁRULNÁD MERRE VAN A KUPA?
A válasz kicsit váratott magára.
NEM
- Hát ez nem volt valami meggyőző. - mondta Imola. Hadd csak, majd én..
Emese átadta a tollat.
ÁRULD EL MOST RÖGTÖN, HOGY HOL A KUPA, VAGY BEDOBLAK A KANDALLÓBA!
Ezuttal a válasz nem váratott magára.
AKKOR SEM ÁRULNÁM EL, HA EZT MEGTENNÉTEK.
Imola felírta a következő kérdést.
MIÉRT?
A kérdőjelet még le sem írta igazán, mikor a tinta újra eltűnt. Helyette most piros színű írás jelent meg.
AZÉRT, MERT NEM TUDOK SEMMIT HOLMI FEKETE KUPÁRÓL.
- Hát ezzel nem megyünk sokra. Szerintem ez valamilyen csapda. Azért rakták ide, hogy itt írjunk bele estig, s addig a többiek megtalálják a kupát. Szerintem tovább kellene menni. - javasolta Kate.
- Aha, szerintem is. De azért ezt magammal viszem...Hátha tud valamit. - mondta Tünde.
Kis idő múlva már egy másik ajtó előtt álltak.
- Na, bemegyünk?- kérdezte Imola.
- Igen...épp ideje lenne. - válaszolt Kate.
Bementek a terembe. Furcsa, hatszög alakú helyen találták magukat. A falakat mindenütt könyvekkel teli polcok borították. A terem közepén egy óriási asztal volt. Rajta térképek, könyvek, földgolyók. A termet egy kellemes, piros színű lámpa világította meg.
- Szuper...a könyvtár. - örvendezett Tünde.
Ezzel elindult a polcok mentén körülnézni.
- Odanézzetek! Ez a könyv legalább 500 éves lehet...
- Oké, oké... elhisszük. De ne a könyvekkel foglalkozz. Nyomokat keress.- mondta Kate.
Tünde nem szívesen, de azért visszatette a polcra a régi könyvet, s folytatta a keresgélést.
- Ide szívesen visszajönnék. - tette azért hozzá.
Már egy jó ideje keresgéltek, de semmit nem találtak.
- Hát ez remek. Nem hiszem el, hogy semmit nem találunk. Még egy nyommentes terem. - csattant fel Imola.
- Ne idegeskedj. Menjünk inkább tovább. - szólalt meg Anna.
Mindnyájan az ajtó felé indultak. Lenyomtá a kilincset, de az ajtó nem nyílt.
- Ne idegeskedjek? NE IDEGESKEDJEK? - kezdett el Imola újra siránkozni. MOST MI A FENÉT CSINÁLJUNK?

Emese még párszor megpróbálta kinyitni az ajtót, de nem sikerült.
- Hát igen..- motyogta Tünde. Most jön az a rész, amikor lerámolunk minden könyvet a polcról, s az utolsó egy titkos ajtót nyit...Az ajtó majd egy sorozatgyilkos menhejéhez vezet, és sorban meggyilkol minket....Pont mint egy nagyon rossz filmben.
- Miről beszélsz?- kérdezte Anna. Mi az a film?
- Á....hagyjuk.
- Oké...most mit csináljunk? Várjuk meg, amíg jön valaki, s kezdjünk dörömbölni? Vagy egyszerűen bízzuk magunkat Jack mágikus kamerájára?- kérdezte Emese.
- Nem tudom, de én kezdek unatkozni. Megyek még egyszer körülnézni. - suttogta Tünde, azzal arrébb ment, s levett egy könyvet a polcról.
- Most komolyan....Te még élvezed is, ugye?- csattant fel Kate. Élvezed, hogy millió könyv közé vagy bezárva ítéletidőkig? Éhen fogunk halni! Nem is... Szomjan! Majd kannibalizmushoz kell folyamodnunk!
Ezzel nekirontott az ajtónak, s dörömbölni kezdett.
A többiek hozzá siettek.
- Nyugi.... Semmi gond... Jack mindjárt itt lesz. Nyugodj már le.
Kate lassan megnyugodott. Félrevonult egy sarokba, leült a földre, s maga elé meredt. Már legalább egy fél óra eltelhetett, mikor Tünde felkapta a fejét.
- Hallgassátok csak! Valakik járnak errefele!
Most rajta volt a sor, hogy tiszta erejéből az ajtót verje. A felmentő sereg hamarosan ott is volt. Az ajtó nemsokára egy kattanással kinyílt, s a lányok szabaddá váltak. Kirohantak a teremből, majd miután magukhoz tértek, megfordultak, hogy megköszönjék a segítséget. Nagy örömükre Levi, Kund, Christian és Mike állt velük szembe. A fiúk minden erejükkel azon voltak, hogy visszatartsák nevetésüket.
- Hogy sikerült bezárnotok ide magatokat, lányok?- kérdezte Kund.
- Inkább ne is kérdezd! - mondta Emese. Gyerünk! Sok időt vesztettünk! Meg kell találnunk azt a Kupát!
- Hová olyan sietősen? Meg sem köszönitek, hogy kiszabadítottunk? - tette fel a kérdést Mike.
- Jól van! Köszönjük, de most mennünk kell... Legalább egy órát elvesztettünk itt a könyvtárban. Be kell hoznunk. - mondta Tünde.
- Hát azzal egyet értek, hogy sok időt elvesztettetek kis teaszünetetekkel. - Nevetett Levi. De nem kell sietnetek. A versenynek vége. A kupát megtaláltuk. Most az egész csoport titeket keres. Jacknek elromlott a kamerája, így nem látta hova tűntetek. Gyertek! Szóljunk neki, hogy megvagytok.
A csapat el is indult. A halálsápadt Jacket a parkban találtak meg. Mikor meglátta a fiatalokat, örömében elkiáltotta magát, majd kifelé terelte őket az utcára.
- Maradjatok itt. Visszahívom a többieket is.

Ezzel visszasietett a kastélyba. Néhány perc múlva mindenki az utcán álldogált.
- Annak örömére, hogy mindenki épségben visszajött, egy teljes órát tölthettek a faluban. Utána a busznál találkozunk.
Mindenki szétszéledt. Tünde visszaszaladt a buszba a pénztárcájáért, majd a többiekkel elindultak egy jó kocsmát találni. Ez viszont, mintha tudta volna, hogy még nem töltötték be 17. életévüket, nem került elő. Helyette betértek egy boltba, ahol megvettek pár üveg vajsört, s utána visszafelé indultak. A buszban iszogattak. Az egy óra már lassan letelt, s a fiatalok visszafelé szivárogtak. Már mindenki ott volt, kivéve Jacket. Ő is nemsokára megjelent, kicsit "ázottan". Mikor látta a döbben arcokat, megmagyarázta:
- Én már nem vagyok fiatal. Nem tudok egyhamar alkalmazkodni az ilyen eltűnéses dolgokhoz.
Ezzel beesett székébe, és nagy hortyogásba kezdett.
A sofőr szigorú tekintettel nézett Jackre, majd becsukta az ajtót, s elindította a buszt.
- Összesítve a dolgokat nem is volt a mai olyan rossz nap. - mondta Mike. Csak azt nem értem, miért nem jutott eszetekbe egyikőtöknek sem az, hogy ALOHOMORA.